Rejtelyekszigete.blogger.hu

Írta:Candice Creelman - Szerkesztette: Galactus

Már az elejétől fogva tudtam, hogy különbözöm a többiektől,de nem tudtam miért. Emlékszem az első óvodai napomra, amikor odamentem az óvónő körül álló csoporthoz. A csoportban valami furcsát éreztem, és tudtam, hogy nem tartozom közéjük.

A többi gyermek az első naptól kezdve nagyon durván bánt velem, mintha földönkívüli lettem volna. Már nem emlékszem, hogy miket mondtak rám, csak arra,hogy azt az érzést keltették bennem, hogy értéktelen vagyok és nem tartozom a csoportba. Ugyanez  folytatódott az iskolában, a főiskolán és a mindennapi életben is .Az iskola nagy nehézséget okozott a számomra, nem csak azért, mert különcnek néztek, hanem mert tisztában voltam vele, hogy a tanult anyag többsége fölösleges és semmi köze a valósághoz. Mindvégig tudtam, hogy abból, amit tanítottak,semmit sem fogok felhasználni majd az életben.

Tudtam, hogy az iskolában tanultak csupán viszonylagos haszonnal járnak. Az alapvető olvasási, írásbeli, számtani és a külvilágra vonatkozó ismereteken kívül csupán haszontalanul terheltek le bennünket. Akkoriban ezeket az érzéseimet nem tudtam teljességgel megfogalmazni, de alapjában véve mostanra beigazolódtak. Ami igazán bosszantott az érettségi vizsga közeledtekor az volt, hogy csupán arra tanítottak meg bennünket, hogyan mondjuk vissza kifejtés nélkül vagy minden egyéni gondolatot mellőzve azt, amit leadtak a számunkra. Mi haszna lehet ennek az életben? Az iskolára vonatkozó efféle gondolataim miatt nagyon sokat unatkoztam, és egyáltalán nem voltam jó tanuló. Sőt éppen csak átevickéltem. Az érettségit a leggyengébb osztályzattal tettem le csak azért, hogy végre megszabaduljakaz iskolától és ne érezzék több fájdalmat azért, hogy a többiek kiközösítenek. Ennek ellenére a főiskolán is folytatódtak ezek a problémák, sőt még a mai napig is hozzátartoznak az életemhez. Bár szüleim nagyon szerettek, fogalmuk sem volt arról,hogy mi bajom lehet. Anyám ilyeneket mondott: „Mindenkit ugratnak az iskolában", és hogy: „A gyerekek gonoszak néha". A legjobb talán ez volt, amin ma már nevetek: „Ne vedd őket figyelembe, és majd békén hagynak." Ami persze nem volt igaz, és amit sokkal könnyebb volt kimondani, mint megtenni. Nem hogy nem hagytak békén, de még jobban csúfolódtak, ha a sarokba menekültem előlük.

Ahelyett, hogy a gyerekkoromat más gyerekekkel játszva töltöttem volna, a szüleim lakásában zenét hallgattam, ami átsegített a kellemetlen hangulataimon. Ez nagyon szerencsés dolognak bizonyult, mert később a zene lett a szakmám.Szükségtelen mondanom, hogy olyan kevés önbecsüléssel nőttem fel, hogy még mind a mai napig küzdenem kell azokkal a hangokkal, amelyek elmémben azt zengik,hogy vesztes vagyok, ne is próbálkozzam semmivel. Aztán mostanában egy nyugalmas időszakban „visszamentem" oda, ahová úgy éreztem, hogy nem tartoztam soha: az iskolába.A sebek még jelen vannak, de szerencsére módját találtam annak, hogy úgy közelítek feléjük, hogy keresem azokokat. így most már be tudom gyógyítani őket. Az érettségi előtt bátorságot gyűjtöttem és elhatároztam,hogy megkérdezek valakit, miért bántak velem az iskolai évek alatt úgy, ahogy bántak. A kisvárosom iskolájához mentem és egyik osztálytársamat, egy lányt pillantottam meg, akivel az első naptól kezdve együtt jártunk iskolába. Ránéztem, hirtelen nekibátorodva, mielőtt még észbekaptam volna, kiszaladt a számból: „Emlékszel, hogy bántatok velem éveken keresztül?" Csak bámult rám megjátszva,hogy semmiről sem tud. De tovább erősködtem: „Miért? Mit vétettem én valaha is ellenetek, hogy ezt érdemeltem?Mit követhettem el, hogy ilyen borzalmas kiközösítésben részesültem?"

A lány körbenézett, megpróbált kitérni a kérdés elől. Amikor rájött, hogy nem tud menekülni, gondolkodóba esett. Az egyetlen, amit mondani tudott, az volt: „Te annyira más voltál." Mire én: „Miről beszélsz? Mi az, hogy más voltam? Még ha tényleg más is vagyok, miért kellett ezért azokat a megalázó dolgokat mondani?"

Akkoriban nem tudtam, hogy miben különbözöm a többiektől, de az utóbbi pár hónapban egyre nagyobb belelátásom van ebbe. Most már örülök, hogy ezek a tapasztalatok erősebbé tettek, még akkor is, ha ez akkoriban borzalmasnak hatott. Gyermekkoromat és tinédzserkoromat magányban töltöttem. Nem volt senki, akihez valóban tartozhattam volna. Ezért azután az ország másik végébe,Torontóba költöztem két és fél évre. A múlt nyáron édesanyám betegsége miatt arra kényszerültem, hogy hazamenjek.Ez volt azonban életem legszebb nyara. A múltat magam mögött tudtam hagyni.Meg tudtam tenni, mert képessé váltam erre. Végre találtam egy csoportot, ahol megtaláltam a helyemet; addig sohasem éreztem, hogy valahová tartozom. Barátaim új célt, bizodalmat jelentenek a számomra. Most tanulom meg, hogy ne rejtsem el igazi valómat, mivel az ember igazi valója gyönyörű. Most, hogy ismét Torontóban vagyok,sokkal teljesebbnek és sokkal erősebbnek érzem magam, mint előtte.Tulajdonképpen nehéz volt visszamenni, mert otthonomhoz soha sem éreztem kötődést, és itt Torontóban elfoglaltságom volt. Megtanultam, hogy nem futhatunk el:előbb vagy utóbb szembe kell néznünk önmagunkkal,mint ahogy a nyáron odahaza ez velem is megtörtént. Sokat tanultam a múltamról és arról is hogy ez mit jelentett a számomra.Az indigókék jelenség felismerése, a hozzá tartozó magyarázatok sok mindent megvilágítottak a számomra abból,hogy ki vagyok és miért is kell itt lennem valójában. Ez megadta nekem az erőt, hogy a múlt sebeit be tudjam gyógyítani,és mint egy erőteljes, önbizalommal felvértezett ember, folytatni tudjam életemet. Úgy határoztam, hogy mindezt az energiát a zenémbe helyezem, és az élet igazán fontos dolgairól írok majd.Sokszor találkoztam rosszallással, amikor arról beszéltem,hogy mennyire úgy érzem, hogy mások előtt járok,hogy a korhoz képest előrehaladottabb vagyok.

Amit megfigyeltem,megtapasztaltam és éreztem, messze meghaladja azt, amit a legtöbb ember megtapasztalni képes. Nagyon kétségbeejtőnek bizonyult, néha letaglózott, amikor azt a hibát követtem el, hogy ezeknek az érzéseimnek hangot ad-tam olyan emberek jelenlétében, akik ezt nem értették meg. Azt mondták ilyenkor, hogy túl fiatal vagyok, hogy ilyen mély tapasztalatokkal rendelkezzem, hogy egoizmusra vall,amikor azt mondom, hogy másoknál előbbre jutottam a tapasztalataim terén.Azt kell mondanom, hogy a fizikai tapasztalatoknak nem sok közük van a bölcsességhez. Mindenkinek, attól függetlenül, hogy hány éves, hozzáférése van ehhez a bölcsességhez:ez attól függ, hogy nyitottak vagyunk-e,hagyjuk-e, hogy áthasson bennünket. A kornak nem sokköze van ehhez.

Azon a nyáron lelki szempontból nagyon sokat fejlődtem. A Reiki-kurzus mesterfokozatán tudtam, hogy évekkel előrébb vagyok a legtöbb ott lévő emberhez képest, azokat is beleszámítva, akik már évek óta gyakoroltak. Mielőtt még tudtam volna, hogy mi is az, egy év alatt képes is voltam rá. A hiba az volt, hogy erről beszéltem. Tudtam, hogy a legtöbben nagyon mérgesek rám, mert elmondtam nekik,hogy milyen előrehaladottnak éreztem magamat és hogy a kurzus gyerekjáték volt a számomra. Sokan azt próbálták nekem elmagyarázni, hogy kihagytam a kurzus finomságait, de tisztában voltam azzal, hogy ez nem így van. Végig élveztem a kurzus örömeit, de a téma, amiről beszéltünk, számomra már alapvetőnek számított. Persze az emberek, amikor ezeket elmondom, automatikusan azt gondolják, hogy ezt az egoizmus mondatja velem. Ezt egy tanárral is megtapasztaltam már, aki ki is jelentette,hogy egoista vagyok. Elég erősen letámadott, és letörte a bizalmamat. Ennek ellenére amit tudok, azt tudom, és nincs módomban bebizonyítani. Csak csinálom.

Nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget annak, hogy indigókék vagyok csak rá akartam világítani arra, hogy milyen érzései vannakegy indigókék gyereknek és felnőttnek. Az indigókék jelenség csupán arra tanít, hogy megértsem, min mentem és megyek keresztül. A múltban tehernek éreztem a különbözőséget, de most inkább kalandnak tekintem. Minden nap úgy ébredek, mint karácsony reggelén, soha nem hittem volna, hogy ezt az érzést visszakapom. De itt vagyok és szeretettel tekintek minden nap elé. Élek és a mindenség csodájában találtam menedéket. Mindenkinek megvan erre a lehetősége,annak ellenére, hogy úgy tűnik, az indigókék gyerekeknek ez korábban adatik meg, mint a legtöbb embernek.Ezért tapasztalataim alapján a legtöbb, amit tanácsolni tudok, hogy legyünk megértők az indigókék gyerekekkel. Az indigókék gyerekeknek egyszerűen az igaz szeretetre és támogatásra van szükségük, de nem lehetnek boldogok, ha elkülönítik, vagy kiközösítik őket.

Szükségük van arra,hogy érezzék a támogatottságot, és a szeretetet. Ezt tudomásul véve erőnk megnő és azzá válhatunk, akivé válnunk kell, anélkül, hogy ezért szégyenkeznünk kellene. Nem is tudom, hányszor vágytam arra, hogy valaki azt mondja,hogy szeret, és hogy támogasson azért, mert én más vagyok,mint a többiek. Ismétlem, nem sajnálkozásra, hanem támogatásra lett volna szükségem, ami céltudatosságomat megerősíthette volna. Nem segítség a számunkra, ha ujjal mutogatnak ránk, és azt mondják: „Na ez egy indigókék! Gyerünk, tegyük próbára, lássuk mit tud!" Ehelyett inkább beszéljünk arról, hogy tényleg azért vagyunk-e itt, hogy megismerjük létünk célját. „A szeretet az, amire szükséged van!" („All you need is love" Beatles-szám címe) Ezt nem csak az indigókék gyerekek és felnőttek számára üzenem, hanem minden ember számára. Ez a zenei szöveg kellene a világ központi témája legyen, mivel azért vagyunk itt, hogy megtapasztaljuk ezt. A földi mennyország több, mint a gyermeki képzelet szüleménye.A képzelettel kezdődik minden! A földi mennyország valóság, még ha sokan nem is látják egyelőre. Az indigókék gyerekek részei annak a csoportnak, akik ezt tudják. Higgyük el, hogy ez így van!

/Forrás: Lee Carroll - Jan Tober: Indigó gyerekek/

1959. január 27-én Igor Dyatlov nyolc fős csapatával az Ortofen Hegy meghódítására indult, de végül sosem érték el céljukat. A jól dokumentált tényekből kiderül, hogy február 1-én hóviharba kerültek és sátrat vertek egy hegygerincen. Ami viszont ezután történt, azt máig teljes homály fedi.

Mivel nem adtak életjelt magukról, február 20-án egy kereső csapat indul értük, akik február 26-án meg is találják Kholat Syakhl mellett a csapat elhagyott sátrát, melyet jól láthatóan belülről szaggattak szét. Tisztán kivehető lábnyomok vezettek az erdő felé a hóban, melyek 500 méter után azonban hirtelen eltűntek.

Az első két holttestet az erdő szélénél találják meg, akik cipő és ruha nélkül, alsóneműben fekszenek. Nem messze tőlük újabb három holttestre bukkannak, köztük Dyatlovéra, ők valószínűleg a sátorhoz akartak visszatérni. A többi holttestet már csak hónapokkal később, május 4-én találják meg, a több, mint négy méter vastag hóréteg alatt, az erdős terület mélyén.

A vizsgálatok az első holttestek esetében kihűlést állapítottak meg, de a többi testen súlyos sérülések voltak. Főként koponya- és mellkasi zúzódások, melyek mind óriási erőbehatások következtében keletkeztek.

Rekonstruálható volt, hogy a csoport az éjszaka folyamán gyakorlatilag hanyatt-homlok menekülve hagyta el a tábort. Belülről kivágták a sátrakat, és a mínusz 17 fokos hidegben, zokniban és alsóneműben rohantak az erdő felé.

Az esetre a mai napig nincs semmiféle magyarázat, ugyanakkor több feltételezés is létezik, melyek közül az egyik leggyakrabban emlegetett, hogy a hegymászók egy ellenséges szándékú földönkívüli civilizáció képviselőivel akadtak össze a fagyos hegyoldalban.

Az incidenst már több dokumentumfilmen is feldolgozták, egyebek mellett a History Channel: Ősi idegenek (Ancient Aliens) című sorozata, 3. évadának 10. epizódja is részletesen foglalkozik vele. Most először azonban, játékfilm készült a történet alapján, amely azonban sajnos nem az eredeti sztorit dolgozza fel. A napjainkban játszódó történet ugyanis néhány fiatalról szól, akik saját expedíciót indítanak a több, mint fél évszázados rejtély megoldására...

A filmet március 14-től vetítik a hazai mozik, a magyar feliratos előzetest viszont már most bárki megnézheti:

 

Forrás: ittvannak.hu

Hetvenegy évvel ezelőtt, 1942. február 25-én különös légi csata bontakozott ki Los Angeles légterében. Dominic Sandbrook angol történész, a BBC History állandó szerzője idézi fel, hogyan zajlott le a második világháború talán legrejtélyesebb epizódja.

1942 elején Los Angeles városa ádáz eltökéltséggel várta az elkerülhetetlen támadást. Néhány héttel korábban, 1941. december 7-én a japánok súlyos csapást mértek a Pearl Harborban állomásozó amerikai hadiflottára.

Mindennaposak voltak a japán előretörésről szóló hadijelentések, amelyek szerint a japánok Indokínán, illetve a Maláj-félszigeten keresztül feltartóztathatatlanul nyomulnak Burma és Szingapúr felé.

A Kalifornia állam part menti területein élők ijedten osztották meg egymással a rémhíreket: Tokió támadást tervez Amerika ellen, méghozzá az Aranyállam lakónegyedeiben elszórt alvóügynökök segítségével.

„Van rá esély, hogy megkísérlik a támadást csendes-óceáni partjainknál – jelentette ki 1942. február 19-én a Santa Cruz-i Morning Sentinel. – A felkelő nap doktrínájától feltüzelt, itt élő japánok valójában egy potenciális hadsereg tagjai, amely már behatolt az amerikai vonalak mögé.”

Hat nappal később megkezdődött az invázió. A támadás első jelei február 24-én este hétkor érkeztek, amikor a haditengerészeti hírszerzés olyan kósza hírekről számolt be, melyek szerint az Egyesült Államok nyugati partjainál már küszöbön áll a támadás.Aztán jöttek a fellobbanó és villódzó fényekről szóló jelentések a katonai létesítmények és olajtárolók környékén – az adott helyzetben nyilvánvalónak tűnt, hogy a japán ügynökök jeleztek így a tenger felől érkező ellenséges csapatoknak.

Néhány órával később különös célpont tűnt fel egy radarernyőn, s az óceán irányából egyenesen Los Angeles felé tartott. Rögtön ezután (hajnali kettő körül) teljes készültségbe helyezték a légelhárítást. Hajnali 2 óra 26 perckor a célpont már öt kilométerre megközelítette a várost. Majd „Los Angeles ege kitört, mint egy vulkán” – legalábbis a szolgálatot teljesítő egyik katonatiszt szerint.

A következő két órában Los Angeles lakossága rémülten figyelte a város légterében kirobbanó ütközetet. A reflektorokkal pásztázott eget a légvédelmi ütegek több mint1400 lövedékkel szórták tele, újabb és újabb lökéshullámokkal rázkódtatva meg a környéket. A másnapi Los Angeles Times híradása szerint a lövedékek úgy hasították az eget, mint egy tűzijáték. A tilalom ellenére apák, anyák és gyermekeik álltak ki a tornácokra vagy gyűltek össze az elsötétített utcákon. Gyereksírás, kutyaugatás és ajtócsapkodás visszhangzott. Ám az égbolton feltűnő objektumok lassú ütemben mozogtak tovább a reflektorok karéjában, mintha csak egy bicikli kerékagyát körbevevő csillogó küllők lennének.

Csupán reggel hét órakor fújták le a légiriadót és szüntették meg az elsötétítést. A légvédelmi gránátok szétszóródó repeszei öt civilt öltek meg, további három szívrohamban hunyt el. A másnapi újságok izgatottan számoltak be a légi csatáról, a Long Beach Independent szerint például „két hullámban jött az ellenséges repülőraj Los Angeles ellen”.

Mindössze egyetlen tévedés volt az egészben: egyáltalán nem voltak japán repülők a térségben. Az úgynevezett Los Angeles-i csata után alig néhány órával Frank Knox haditengerészeti miniszter Washingtonban újságírók előtt kijelentette, hogy mindez egy hatalmas vaklárma volt, amelynek oka „a háborús idegfeszültségben” keresendő. A helyi katonai egységek azonban furcsa módon megerősítették, hogy igenis voltak „azonosítatlan repülő járművek” Dél-Kalifornia fölött, és számos lakos is – dacolva a kormány nyilatkozataival – rendíthetetlenül hajtogatta, hogy ők bizony láttak japán vadászrepülőket Los Angeles légterében.

A hivatalos megerősítés hiányában természetesen rögtön beindult az összeesküvés-elméletek gyártása. „Rejtélyes tartózkodással kezelik ezt az ügyet – jelentette ki az Independent. – Úgy tűnik, valamiféle cenzúrával igyekeznek elhallgattatni azokat, akik beszélni szeretnének.”

Egyesek szerint a japánok egy titkos bázisról indultak ki a mexikói határ túloldaláról; mások a kaliforniai partoktól nem messze rejtőző, speciálisan felszerelt, repülőgép-hordozásra is alkalmas ellenséges tengeralattjárókra tippeltek. Helyi politikusok egy része pedig azzal riogatott, hogy mindez egy ördögi terv része, amelynek célja a kaliforniai gazdaság szétzilálása.

Santa Monica republikánus képviselője, Leland Ford kijelentette: „Az eddig hallott magyarázatok egyike sem más, mint porhintés. Akár hadgyakorlatról, akár kétmillió lakost rémületbe ejtő támadásról, akár elterelő hadműveletről van szó, vagy arról, hogy politikai muníciót adjanak a dél-kaliforniai hadiipari létesítmények eltávolításához.”
A négy évtizeddel később lezajlott hivatalos felülvizsgálat eredménye szerint a „támadás” legvalószínűbb magyarázata az, hogy a háborús hisztéria miatt kissé túlreagálták a Los Angeles fölé sodródó meteorológiai léggömbök jelentette „veszélyt”. (bruhaha... csak a szokásos...- RSZ)

Ennek ellenére még ma is nagyon sokan hisznek abban, hogy földönkívüli űrhajók portyáztak a térségben. Sőt 2011-ben még egy hollywoodi filmet is kreáltak ebből az elméletből (amelyet A Föld inváziója – Csata: Los Angeles címen mutattak be Magyarországon). A főszereplő, Aaron Eckhart szavaival ez a produkció nem más, mint egy „dokumentumfilm stílusú háborús film – csak épp földönkívüliekkel”.

Forrás: index, BBC History Magazin

Corrado Balducci atya, a Vatikáni Kúria (a vatikáni központi szervek összessége) egyik vezető teológusa korábban már több alkalommal is kinyilvánította mélyreható és személyes vizsgálatokon alapuló véleményét, miszerint a különböző eltérítésekről szóló beszámolók minden bizonnyal földönkívüli lényekkel történt kapcsolatfelvételeken alapulnak.

Balducci atya magas egyházi beosztásánál fogva közeli kapcsolatban áll a mindenkori pápával és tagja egy olyan szűk körű csoportnak is, amely számos, az emberi hitvilágot érintő témával kapcsolatban ad tanácsot a Vatikán döntéshozóinak, dogmatikusainak. A katolikus egyházi tisztviselő már többször szerepelt az olasz állami tévében, legutóbb pár héttel ezelőtt, amikor ismét hangot adott azon véleményének, hogy a földönkívülieknek tulajdonított emberrablások valóban idegen civilizációk képviselőihez köthetők.

Balducci egy részletes tanulmányt is készített a témáról, amelyben igyekezett konkrét érvekkel alátámasztani, hogy az idegenek létezése teljes mértékben összeegyeztethető a katolikus egyház tanításaival. A démonológiában is jártas tiszteletes hangsúlyozta, hogy a földönkívüliekkel való találkozások nem démoni eredetűek és azt is kizárta, hogy az ilyen jellegű élmények pszichiátriai betegségek tünetei lennének, majd ismét felhívta a figyelmet, hogy itt lenne az ideje végre a világi szervezeteknek is komolyan venni és alaposan áttanulmányozni az ilyen eseteket.

Balducci elmondta még, hogy a Vatikán titokban meglehetősen komoly figyelmet fordít a negyedik típusú találkozásokról szóló beszámolókra és utalt arra is, hogy rengeteg ilyen jellegű információhoz jutnak a katolikus mini állam különböző országokban működő úgynevezett nunciatúráiról (nagykövetségeiről) is.

Balducci kijelentésével párhuzamosan Dr. Michael Wolf, a Nemzeti Biztonsági Tanács (National Security Council) UFO jelenségeket tanulmányozó bizottságának tagja, illetve Malachi Martin atya, Vatikán szakértő is utalt rá, hogy a Vatikán a legnagyobb titokban teljes gőzzel dolgozik azon, hogy az egyház főbb doktrínáit a földönkívüli intelligens élet létezéséhez igazítsa. Mindketten megerősítették, hogy erre azért van szükség, mert a Vatikán már arra készül, hogy a következő néhány évben a világ kormányai be fogják jelenteni az idegenek létezését.

Forrás: ittvannak.hu,  cedarridge2007.wordpress.com

Az új fejlesztésű elektromos tetoválások segítségével az emberek hamarosan képesek lehetnek irányítani a pilóta nélküli repülőket vagy a telepátiához hasonló módon beszélni mobiltelefonon, anélkül, hogy egy hangot is kiadnának.

Todd Coleman, a San Diego-i California Egyetem kutatómérnöke olyan kevésbé tolakodó eszközök kifejlesztésén dolgozik, amelyekkel az ember idővel képes lesz a gépeket gondolataival irányítani. A gépek gondolattal történő vezérlése már nem a tudományos fantasztikum birodalmába tartozik. Az elmúlt években számos olyan agyi implantátumot fejlesztettek ki, amiknek segítségével az ember képes erre. Az elsődleges kutatási terület jelenleg a mozgáskorlátozottak segítése, akik így gondolataikkal tudnák irányítani művégtagjaikat.

Az agyi implantátumok elhelyezése azonban komoly orvosi procedúra, így felhasználásuk egyelőre tényleg csak orvosi céllal történne. Coleman és csapata éppen ezért olyan vezetéknélküli flexibilis technológiát próbál kifejleszteni, amit egy tetováláshoz hasonló módszerrel lehet elhelyezni a homlokon és mégis képes a gondolatolvasásra.

A homlokon elhelyezve

 

„Olyan eszközt akarunk kifejleszteni, amit egy szórakozóhelyen is lehet használni,” mondja Coleman. Az eszköz csupán 100 mikron vastagságú, ami megegyezik az átlagos emberi haj átmérőjével. A tetováláson elhelyezett áramkörök gumi állagú poliészterből készülnek, így rendkívüli mértékben képesek nyúlni, hajlani vagy gyűrődni, anélkül, hogy megsérülnének. A bőrön elhelyezve alig látható, így viselése szinte észrevétlen.

Az eszköz képes észlelni az agyhullámokhoz köthető elektromos jeleket, azonkívül napelemekkel és antennákkal is felszerelhető, a vezeték nélküli kommunikáció létrehozásához. További tartozékok lehetnek a hőérzékelő a bőr hőmérsékletének mérésére, vagy a fényérzékelő a vér oxigéntartalmának mérésére.

Coleman és kollégái rájöttek, hogy a tetoválás segítségével képesek érzékelni az agy által kibocsátott, az ember érzelmi állapotát tükröző hullámokat. Ennek egyik felhasználási területe lehet például a koraszülött csecsemők megfigyelése, hogy időben észlelhessék az esetleges rohamok érkezését.

Az MC10 cégmegalapításával eszköz kereskedelmi marketingje már elkezdődött, a digitális egészségügy, orvosi szolgáltatások, ipari és katonai területeken.

Az elektromos telekinézis, digitális telepátia és gondolatolvasás felé

Mivel az eszköz képes észlelni bizonyos agyhullámokat, ezen a területen semmivel sem marad alul a hagyományos elektródákkal szemben, viszont nincs szükség vezetékekre és egyéb tolakodó eszközökre a testen.

A fejlesztés eredményeként lehetővé válhat egy olyan számítógépes program kifejlesztése, ami a tetováláson keresztül érkező digitális jeleket értelmezni tudja és képes lehet megmondani, hogy a viselője mire gondol.

Coleman csapata korábbi kísérletekben elérte már, hogy elektródákkal ellátott önkéntesek repülőket irányítsanak Illinois-i kukoricaföldek felett. Az elektromos tetoválások erre még nem alkalmasak, de „aktívan dolgozunk azon, hogy ez is sikerüljön,” mondja Coleman.

Az eszközt a test más részein, például a nyakon is el lehet helyezni. Amikor az ember gondolatban mond valamit, a torok izmai működésbe lépnek, akkor is, ha nem mondja ki a szavakat. A jelenséget szubvokalizációnak hívják. A nyakon elhelyezett elektromos tetoválások így szubvokális mikrofonként működhetnek, lehetővé téve a néma, vezeték nélküli kommunikációt.

„Demonstráltuk, hogy érzékelőink képesek venni a torok izomzata által kibocsátott elektromos jeleket, így az emberek képesek lesznek gondolatban kommunikálni,” mondja Coleman. A torkon elhelyezett elektromos tetoválások segíthetnek az okostelefonoknak a beszédfelismerésben, tette hozzá.

Coleman megjegyezte, hogy az agyimplantátumok egyelőre jobban tudják olvasni az agyhullámokat, azonban több kutató, például Miguel Nicolelis, a Duke Egyetem ideggyógyász professzora is megjegyezte, hogy nagy szükség van kevésbé tolakodó technológiákra. „Az emberek szeretnének csupán gondolataik segítségével navigálni saját környezetükben, vagy gondolattal irányított játékokat játszani,” mondta Nicolelis, aki nem vett részt a kutatásban.

Forrás: io9.com, idokjelei.hu

A dél-amerikai ország legismertebb negyedik típusú találkozását nemcsak Chile, de az egész ufológia egyik legkülönlegesebb elrablásos eseteként tartják számon a szakértők. Ez legalábbis a közelmúltig biztosan így volt, ugyanis Armando Valdés Garrido, a chilei hadsereg egykori tizedese, a harminchat évvel ezelőtti események főszereplője, a 24 Horas nevű állami televízió egyik műsorában néhány napja már azt nyilatkozta, a földönkívüliekről szóló történetből semmi sem igaz. Az eset kapcsán éveken át UFO-król és idegenekről beszélő tiszthelyettes hirtelen pálfordulása futótűzként terjedt el az interneten, amit ugyanakkor sokan fenntartásokkal fogadnak.

De mindenekelőtt nézzük mi is történt 1977. április 25-én, azon a fagyos vasárnapi éjszakán. A chilei hadsereg egy katonai járőr egységének nyolc sorkatonája Armando Valdés Garrido vezetésével a bolíviai és a perui határ közelében teljesített szolgálatot. A táboruk mintegy háromszáz kilométerre lehetett Arica városától, de Putre, a legközelebbi lakott település is több, mint öt kilométerre volt tőlük.

Az éjszaka nagyon hideg volt, a mínusz húsz fokot is megközelítette a hőmérséklet, ezért a katonák a csontig hatoló fagy elől, a 360 lónak állandó szállást biztosító hatalmas katonai istállóba húzódtak be, ahol kisebb tűzet is raktak.

Ketten közülük folyamatosan az istálló kapujában őrködtek, nehogy a lovak megszökjenek. A többi katona az őröktől mintegy tíz méterre, a tábortűz mellett ülve beszélgetett, énekelgetett.

Hajnali négy óra előtt nem sokkal Juan Reyes és Pedro Rosales Arancibia volt a soros, amikor Rosales hirtelen ordítva rohant be a tűznél melegedő társaihoz: "Tizedes úr,...egy nagyon  fényes dolog ereszkedik le az égből!" A fény annyira erős volt, a környéken szinte nappali világosságot okozott.

Mindannyian kirohantak az istálló kapujába és a furcsa fényt kezdték bámulni, amely mintha a közeli domb mögött leszállt volna. A tizedes ekkor úgy döntött, hogy néhány sorkatonával együtt lóháton odamennek és utánanéznek a különös jelenségnek. Miközben a lovaikat nyergelték, egyikük ijedten kiáltott fel: "Tizedes úr, nézze, idejött a fény!" Ekkor az addig háttal álló tizedes megfordult és tőle mintegy ötszáz méterre meglátta a hatalmas, fénylő objektumot. A katonák elmondása alapján, ez nem ugyanaz a fény volt, amit a dombról láttak lejönni. A lila színű, ovális alakú, mintegy huszonöt méter átmérőjű lebegő tárgyon két mélyvörös villogó fény látszott, hasonlóan a repülőgépek helyzetjelzőihez.

Valdés azonnal elrendelte, hogy a katonák oltsák el a tábortüzet, majd egymás karjaiba kapaszkodva alkossanak sorfalat. Ekkor a fény előbb távolodni kezdett, majd hirtelen visszaindult és a levegőben úszva némán a közvetlen közelükbe lebegett. Volt olyan sorkatona, aki imádkozni kezdett, mások a pániktól sírva fakadtak.

Ekkor a tizedes elindult a tárgy felé, majd amikor már csak körülbelül 15 méterre lehetett tőle, a helyzettől feldúlt lelkiállapotban így kiáltott: "A mindenható nevében igazolják magukat!" Válasz azonban nem érkezett. Ekkor megint odakiáltott: "Igazolják magukat!", de megint nem történt semmi. Ahogy a tizedes lassan egyre közelebb lépkedett az objektum felé, az időközben leereszkedett nagy köd és a tárgy hatalmas fénye miatt a többiek egyszer csak szem elöl tévesztették elöljárójukat. Ekkor pontosan hajnali 4:15 perc volt. A katonák kiabálva próbálták hívni Valdést, aki nem felelt, ezért kétségbeesésükben keresni kezdték, ám sehol sem találták.

Tizenöt perccel később (4:30-kor), ugyanabból az irányból, ahol eltűnt, egy tompa puffanást hallottak. Elmondásuk szerint olyan volt, mintha valamit magasról ledobták volna a földre. A következő pillanatban meglátták Valdést, amint botorkálva előtűnik a ködből és elkezd beszélni hozzájuk: "Fiúk...!" Ám, ekkor elcsuklott a hangja, majd magatehetetlenül összecsuklott. A sorkatonák odarohantak hozzá, felsegítették és bevitték a még mindig parázsló tábortűzhöz.

Miközben lefektették és betakarták egy kabáttal, észrevették, hogy néhány milliméteres borosta van az arcán, annak ellenére, hogy - az előírásoknak megfelelően - mindannyian aznap borotválkoztak.

Valdés ekkor sokkos állapotban volt, üveges szemekkel bámult maga elé, majd tőle teljesen szokatlan hangtónusban a következőket motyogta: "Te nem tudod, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk, de most vissza kell mennünk." A tizedes ezután szinte azonnal elaludt.

Reggel hét óra körül, amikor felébredt, a tiszthelyettes már láthatóan sokkal jobban érezte magát. A borostáján kívül azonban még egy furcsaságot tapasztalt, amit nem tudott megmagyarázni. A karóráján az analóg mutatók pontban 4:15-kor megálltak, az órán lévő digitális naptár viszont április 30-át, vagyis öt nappal későbbi időpontot mutatott.

Néhány héttel az események után, Armando Valdés Garridot elküldték az egyik Santiagoban, Chile fővárosában található katonai kórházba, ahol különféle pszichiátriai teszteknek vetették alá. A napokig tartó vizsgálatokat végző Raúl Molina Bravo pszichiáter, azonban az orvosi titoktartásra hivatkozva soha nem hozta nyilvánosságra vizsgálata eredményeit.

Az elmúlt harminchat év alatt az eset az egyik legismertebb és legkülönlegesebb eltérítéses esetként került be az UFO kutatás történetébe. Az események főszereplője és a sorkatonák is, többször újra és újra elmesélték az esetet, mindannyiszor pontosan ugyanezt a történetet előadva.

Néhány napja azonban, a chilei állami tévé műsorának vendége volt Valdés, aki teljesen váratlanul kijelentette, az eltérítéses történet földönkívüliekről szóló része színtiszta hazugság.

A mára evangélikus presbiterré lett Valdés a műsorvezető kérdésére azt állította, valójában sohasem hitte, hogy aznap este földönkívüli betolakodókat láttak volna. Azt elismerte, hogy volt ott valami, ami megijesztette őket, de sosem gondolta komolyan, hogy idegenek lettek volna. A műsorvezető kérdésére, hogy hol volt abban a tizenöt percben, amíg nem találták a katonák, azt felelte, elment, hogy könnyítsen magán, a borostát pedig azzal magyarázta, hogy valójában ő akkor már napok óta nem borotválkozott.

A műsor adásba kerülését követően több média is megpróbálta szóra bírni az egykori sorkatonákat, de a korábban többször is készséggel nyilatkozó szemtanúk, ezúttal nem akartak kamera elé állni. Egyikük azonban neve elhallgatását kérve az egyik újságírónak azt mondta, biztosak benne, hogy egykori felettesük nem ok nélkül változtatta meg ilyen hirtelen a véleményét, de ők továbbra is ragaszkodnak hozzá, hogy amit láttak, az nem e világból való.

Forrás: ittvannak.hu

Gyakorlatilag már nincs olyan nap, hogy ne jelennének meg újabb és újabb UFO észlelésekről szóló beszámolók, fényképek és videofelvételek. Ezek egy része persze hamisítvány, egy másik része valamilyen természeti jelenséget örökít meg, de az is előfordul, hogy repülőgépet, helikoptert vagy éppen műholdakat nem ismernek fel az észlelők. Azonban akadnak köztük olyanok is, amelyekre a legalaposabb vizsgálat után sincs magyarázat, ezért illik rájuk a kifejezés: azonosítatlan repülő objektumok.

Az alábbi fényképet egy Hannah McRoberts nevű hölgy készítette még 1981-ben, a Kanadához tartozó Vancouver szigetén és a mai napig a valaha készített egyik leghitelesebb UFO-fotóként tartják számon a szakértők.

Annak ellenére azonban, hogy rengetegen vannak, akiknek meggyőződésük, hogy a különböző kormányok világszerte rejtegetik az erre vonatkozó bizonyítékokat, még mindig nincs semmi a kezünkben, ami egyértelműen és kézzel foghatóan tanúsítaná, hogy valóban léteznek földönkívüli űrhajók.

James Fox, akit itthon legtöbben a National Geographic TV, Ufóvadászok című reality-sorozatából ismerhetnek, korábban két egész estés dokumentumfilmet is készített az UFO jelenségekről, nemrég pedig már a harmadik, minden eddiginél hitelesebbnek szánt produkciója előkészületeit kezdte meg filmes csapatával együtt.

A 'The 701' címen futó filmes projekt az Egyesült Államok Légiereje által két évtizeden át folytatott tanulmánysorozatra, a Blue Book Projectre fog épülni. Az 1969-ig működő Kék Könyv Projekt összesen 12.618 UFO észlelést regisztrált, amelyek közül 701-re soha nem tudott magyarázatot adni (erre utal a film címe), pedig a Légierőnek nyilván sem anyagi, sem pedig szakmai nehézségekkel nem igazán kellett számolnia.

James Fox

"Nem akarunk egy újabb semmitmondó televíziós dokumentumfilmet készíteni, annak semmi értelme. Olyan mozit szeretnénk csinálni, amelyben a bemutatott bizonyítékokat látva mindenkinek leesik majd az álla. Terveink szerint nem is a tévében, hanem világszerte egy időben, a mozikban fogjuk bemutatni a 'The 701'-et" - mondta a The Huffington Postnak adott exkluzív interjújában James Fox.

"A 701-es az a szám, amelyet a kormány nagyon szeretne eltitkolni előlünk. Az amerikai Légierő egészen az 1940-es évek végétől, komoly kihívások sorozatával volt kénytelen szembesülni, amikor olyan technológiai eszközök lepték el az amerikai légteret, amelyek ellen az USA képtelen volt érdemi lépéseket tenni. Csillogó, fémes diszkoszok, amelyek minden képzeletet meghaladó manőverekre képesek és amelyeket megbízható, szavahihető tanúk százai, ezrei láttak, köztük számos pilóta" - folytatta Fox.

Csakhogy az egykori repülősök, űrhajósok, kormányügynökök - egyébként nagyon fontos - vallomásaival ma már nem lehet megváltani a világot. Ahhoz, hogy egy ilyen témájú film nagyot szóljon, valami más kell. Valami olyasmi, ami nem hagy kétséget afelől, hogy valóban léteznek földönkívüli űrjárművek.

Pontosan tudják ezt az amerikai filmesek is, akik nevében James Fox most bejelentette, ha valaki ilyen bizonyítékkal tud előállni, az kerek 100.000 dollárral (kb. 22 millió forint) lesz gazdagabb.

"Az egyik fő oka, hogy a producereink eltolták a 'The 701' bemutatóját, az eltökéltség, hogy eddig soha nem látott bizonyítékokkal álljunk elő benne. Ennek elősegítésére döntöttünk úgy, hogy felajánlunk százezer amerikai dollárt jutalmul annak, aki megkérdőjelezhetetlen bizonyítékkal áll elő egy földönkívüli űrhajó létezésére vonatkozóan" - mondta a filmes.

"Ez lehet fénykép, videó-, vagy filmfelvétel, de akár egy roncsdarab is, az egyetlen feltétel, hogy az általunk választott tudományos vizsgálóbizottság megállapítsa, az csakis földönkívüli eredetű lehet."

Mivel a most bejelentett 100.000 dollár Amerikában sem kis összeg, ezért a felajánlók arra számítanak, hogy rengetegen érzik majd hitelesnek a birtokukban lévő bizonyítékokat. Minden bizonnyal - ahogy az interneten is - sokan próbálkoznak majd csalással, de Fox azt ígéri, olyan tudományos csapatot állítottak össze, amelynek szigorú szűrőjén minden hamis próbálkozás fennakad majd.

Forrás: ittvannak.hu

Írta: Ghislaine Lanctot - Lejegyezte és szerkesztette: Galactus

Az egészségügyi biztosítások díjaiból egyetlen centet sem fordítanak az egészségre. Csak a betegség költségei téríthetők vissza. Amikor az orvosok semmi rendelleneset nem találnak, akkor a biztosítás miatt szinte fabrikálniuk kell egy diagnózist.

Próbáld meg elképzelni a következő jelenetet. Elmész az orvosodhoz, és közlöd vele, hogy szeretnéd tovább javítani az egészségi állapotodat, és ebben az ő segítségét kéred.

A válasz valószínű valami ilyesmi lesz: "Egészség? Mi nem kezeljük az egészséget."

Ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy dohányzol, akár csak napi néhány szál erejéig, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem marad el a szentbeszéd. Ha nem, akkor üres kézzel fogsz távozni. Azt javaslom, ne nagyon erősködj, mert lehet, hogy megszállottságot diagnosztizálnak nálad, és pszichiátriai esetként bekerülsz a nyilvántartásba. És akkor majd kapsz egy receptetet néhány piruláról, hogy megnyugtassák az idegeidet.

Mindez nem a rosszindulat, hanem a tudatlanság miatt van így. Az évek során nekünk, orvosoknak a betegséget tanították, nem az egészséget. Az egészség meghatározása:a betegség hiánya. Ha nem vagy beteg, akkor automatikusan egészséges vagy; tehát nincs szükséged ránk.

Lehetetlen egészség

Az orvosok jövedelmét az ellátás díjtételei határozzák meg. Mégis a vizit, azaz a beteg és az orvos közötti rendszeres érintkezés, olyan aktus, amit a legkevésbé díjaz a rendszer. Pedig ez az az aktus, ami a legfontosabb. Azok a lelkiismeretes orvosok, akik rászánják az időt - legyen az páciensként fél vagy egy óra - ,aligha képesek fedezni működési költségeiket. Az ellátási díjtételeket a kormányok és a biztosítók szabják karöltve, hogy az orvosokat rászorítság a betegre fordított idő minimálisra való korlátozására.

Emiatt az orvosok a problémák átbeszélését, a részletes kivizsgálást, a tanácsadást, a bátorítást vizsgálatokkal, receptírással, vagy műtéti beavatkozások elrendelésével helyettesítik.

A rendszerek, melyeket egészségügyinek hívunk, valójában betegségügyi rendszerek. Erre egyszerűen nincs más szó. A betegség központú orvostudományt gyakoroljuk, amely:

- a betegségre koncentrál az egészség helyett

- csak a test létezését ismeri el

- kizárólag a tüneteket kezeli, nem pedig az okokat

- sötétben, függőségben tartja a pácienst

- a fogyasztást ösztönzi

A tünetek kezelése, az értékek beállítása

A kórtünet egy olyan problémának a  fizikai megjelenése, mely sokkal mélyebb annál, mintsemhogy láthatnánk. Szervezetünk csodálatos szerkezet, mely szó nélkül, folyamatosan alkalmazkodik a mindenkori feltételekhez. Csak amikor túlterheljük, akkor jelez nekünk, s bizonyos tüneteket mutat. A fizikai tünet a test nyelve. Micsoda lehetőség!

Ilyenformán a láz a test megnyilvánulása, amelyik önmagát védi a támadástól, a külső aggressziótól. Ez az egészség jele! Ne próbálj beavatkozni! Sajnos, a betegség központú orvostudomány nem hallgat a jó szóra! Arra tervezték, hogy elnémítsa a tüneteket, mint például a fájdalom, fáradtság, rossz közérzet; hogy az olyan jeleket, mint a láz, a duzzanat, a gyulladás, a tumor eltüntesse; hogy helyteállítsa a koleszterinszint, a vércukorszint, a kalciumszint mutatószámait; hogy "normalizálja" a viselkedést depresszió, idegesség esetén.

A tünet, mint a jéghegy csúcsa, kívánatos. Szívességet tesz nekünk. Elárulja, hogy valami sokkal jelentősebb dolog rejtőzik a felszín alatt. A tünetek kezelése olyan, mintha letarolnánk a jéghegy felszín feletti részét. Nem csoda, hogy meg vagyunk lepve, amikor hajónk beleütközik, és elsüllyed.

Nem elég, hogy ártunk a testünknek, amikor a tüneteket kezeljük, ráadásul még jobban megbetegítjük magunkat azokkal a gyógyszerekkel és drogokkal, amikkel a tüneteket kezeljük. A műtétekről nem is beszélve. Amikor ez történik, még jobban megzavarjuk a testet, olyan időszakban, amikor egyébként is küzd a felszínen maradásért. Tönkretesszük az egészségünket. Megbetegítjük magunkat.

Miért csinálják ezt az orvosok? Mert ezt tanulták:a betegséget, no és mindenekelőtt a tudományos dogmák feltétlen tiszeteletét.

A probléma figyelmen kívül hagyása

Habár nem látjuk a problémát, az nem azt jelenti, hogy nem is létezik. A problémák mindig rejtve vannak. Fel kell kutatnunk őket. De megtesszük-e?

Egy materialista civilizáció termékei vagyunk, és azt akarjuk, hogy fizikai problémáinkat (tünetek és jelek) azonnal megoldják. Ezt várjuk el orvosainktól, és ez az, amit kapunk tőlük. Mi több, az orvostudomány is materialista beállítottságú. A szentnél-is-szentebb Tudomány nevében csak a látható, tapintható, érhető anyagot ismeri el. Mintha más nem is létezne.

A tudományos orvoslás szemében az ember nem több látható fizikai testnél

- gondolatok és érzelmek (láthatatlan testek) nélkül

- tudat (lélek) nélkül.

Mi több, az orvostudomány megtagadja az emberi lény valódi lényegét: a szellemet.

Pedig a betegség mindig a mélységből tör fölfelé, mielőtt megmutatkozna a felszínen.

A betegség a lélekben kezdődik: az OK.

Megtelepszik a láthatatlan testben: a PROBLÉMA.

Megmutatkozik a fizikai testben: a VÉGEREDMÉNY.

Drága mulatság nem korrigálni a problémát, mivel az továbbra is jelentkezni fog. Néha ugyanolyan formában, néha másképp. De az ugyanaz a rejtett probléma marad, amelyik figyelmeztet, és segítségért kiált. Minden alkalommal egyre hangosabban kiált, minden alkalommal egyre erősebb és erősebb gyógyszerekkel válaszolunk. Egészen addig a napig, amikor a test végül egyszerűen nem bírja tovább, és felrobban. Ekkorra ez már vészhelyzet. Kórház. Műtő. Egyik vizsgálat a másik után. A polip végképp megragadott minkett csápjaival. Kezdetét veszi a rémálom.

Betegségek okozása

Néhány betegséget maga az egészségügyi rendszer idéz elő. Ezek az orvosi eredetű betegségek, melyekről részletes leírást találunk Ivan Illich a "Medical Nemesis - The Expropriation of Health" ("Az Egészségügy Végzete és - Az Egészség Kisajátítása") című könyvében.

Az egészségügy nem elégszik meg azzal, hogy kiiktatja a páciensek saját tulajdonságát, s megfosztja őket attól, hogy megéljék a fájdalom és a betegség  valódi jelentését, hanem a tetejébe még jobban meg is betegíti őket.

Kénytelen vagyok a védőoltásokra gondolni, amelyek teljesen megtörik a gyermeki szervezet védekező mechanizmusát. Előfordul, hogy akár 35 oltáson is túlesnek, mire elkezdik az iskolát. Aztán meg csodálkozik az ember, hogy már megint fülgyulladás gyötri őket, ésőbb az allerigia, a rák, a szklerózis multiplex, az AIDS és a többi. A betegségek listája hosszú egy immungyenge népesség körében.

Érdekes megjegyezni, hogy a védőoltások csak azután jelentek meg először, hogy a  nagy járványok már természetes módon lecsengtek.

De az oltás veszélyeit sehol nem említik, sehol nem jelzik, hacsak nem váltanak ki erős reakciót  rögtön a beoltás után.

Álbetegségek gyártása

A megelőzés nevében az ember támad, tör-zúz, rombol. És eközben anyagilag is tönkretesszük magunkat. Vegyük például a terhességet. Mi lehetne ennél természetesebb? Őseinknek is születtek gyerekeik, sőt, nagyobb számban is, mint ma, és ők ugyanolyan egészségesek és értelmesek voltak, mint a mieink, anélkül, hogy valaha is orvoshoz mentek volna.

De ez már a múlt. A megelőzés jegyében, vagy hogy a gyerek ne szülessen hibásnak, vagy nem tudom miért, az anyák gyaloggá válnak az egészségügyi rendszer sakktábláján. Nem az számít, Ő hogy van. A lényeg, hogy a baba "normális" legyen. Azaz, hogy megfelelejen a statisztikai normáknak.

Néha az anyát ultrahangos vizsgálatnak vetik alá. Ha a magzat beszélni tudna...!

Aztán ha hízni merne, az orvos egyből megdorgálja, és jól megijeszti. Ettől kezdve az anya aggódik. De a helyzet még rosszabb lesz, ha valami paraméter nem a normáknak megfelelően alakul, vagy kétséges.

Ekkor pokoli vizsgálódás kezdődik. Ha a magzat nem követi a menetrendet, mesterségesen beindítják a szülést, vagy császármetszést rendelnek el. És hogy a későbbi komplikációkat elkerüljék, az anyának ettől kezdve már csak császáros szülése lehet. Az úgynevezett "normális" szülésnél rutin beavatkozásnak számít az epiziotomia. Ez egy nagy, mély vágás a vaginán, azért, hogy megalőzzék a berepedést.

Egy nő életének minden természetes állapotát úgy kezelik, mint betegséget. Nem sorolom tovább, hogya  nők testét hogyan rongálják, zsákmányolják ki, a lista egyszerűen túl hosszú.

Ám nem csak a nőkről van szó. A gyerekeket, akik nem illenek az elfogadott mintába, szintén gyógykezeléseknek teszik ki. Azt a gyermeket, aki fegyelmezetlen, vagy nem felel meg a szabvány statisztikai normáknak, "hiperaktívnak" nyilvánítják, és egy nem létező betegség miatt gyógyszerezik.

Ez a társadalom begyógyszerezése. A gyógyszergyárak ezt magyarázzák nekünk, és ezt számokkal is alátámasztják, hogy a gyógyszerek költségei nem haladják meg az összes egészségügyi kiadások 5%-át sem. És, hogy költségvetésük jelentős részét kutatásokra fordítják. Azt viszont nagyvonalúan elfelejtik közölni, hogy reklám és promócíós költségeik 2-3-szor nagyobbak, mint a kutatásra fordított összeg.

Azt sem említik, hogy ezek a kutatások a már létező, jól jövedelmező termékekre összpontosítanak, nem pedig újakra, amelyekre konkrét betegségek leküzdéséhez nagy szükség lenne. Azt sem tőlük tudjuk, hogy éppen a gyógyszeres kezelés az oka számos betegségnek és halálnak, s hogy a kórházi kezelési költségek egyharmadát a gyógyszerkiadások teszik ki.

Egy kis történelem

Az a fajta orvoslás, amit ma csinálunk, a betegségről szól. Vajon ez mindig így volt? Nem. Mivel a problémák túlnyomó része nem túl jelentős, és érzelmekre vezethető vissza, nem igényelnek különösebb orvosi beavatkozást. Ehelyett inkább az egyénnek van szüksége rá, hogy meghallgassák, tanácsokat kapjon, és biztassák.

Ezenkívül a nők azok, akik ügyelnek a család egészségére, akik konzultálnak az orvossal a gyerekeik és még a férjük nevében is. Az egészség mindig is a nők érdekeltsége volt.

Gondoskodni valakiről alapvetően női hivatás. Érzelmeket, inuíciót, felismeréseket, jó megfigyelőképességet, könyörületet, odaadást, szeretetet és bölcsességet igényel. Ezek a tulajdonságok örökletesen női jellegűek, és általában erősebben fejlettek a nőkben, gyerekekben, idősekben, a szerény természetű emberekben, valamint az extraszensz képességekkel megáldott emberekben. Ez az, ami miatt az eészségápolást elsősorban nők látták el.

Családos anyák és nagyanyák gyógyító szereik tárházával. Dadák, bábák, kuruzslók, gyógynövényekkel gyógyító javasasszonyok stb. Empirikus (vagyis tapasztalati) alapokon gyógyítottak, a tapasztalatokra és a józan észre alapozva. Az egészségügy nem került sokba, így a szegények számára is elérhető volt. Az emberek bölcs embereknek hívták őket. A hatóságok pedig úgy bántak velük, mint a boszorkányokkal és a sarlatánokkal.

Miután az - akkoriban mindenható - Egyház a betegségeket az elkövetett vétkekért járó isteni büntetésnek tekintette, a betegségeket, a szenvedést és a halált üdvösnek és hasznosnak találta. Ennek okán ellenezte az orvostudomány gyakorlását; amit egészen a 13. századig nem fogadott el. Ekkor az egyetemeken orvosi fakultások nyíltak, ahonnan a nők ki voltak tiltva.

Így született meg a hivatalos orvostudomány, amelyet már a férfiak uraltak. Az Egyház szigorú ellenőrzése alatt állt, amely kiterjesztette rá saját doktrínáit. A hatóságok által elismert orvoslás a babonákon alapult. Férfiak űzték, és a gazdagok érdekeit szolgálta. A hatóságok már nagyon hamar eltiltottak bárkit az orvostuomány gyakorlásától, akinek nem volt diplomája.

A férfiak megjelenése az egészségügyben egyben a nők által végzett orvoslás felszámolásának kezdetét jelentette. Azét az orvoslásét, mely gyakorlatias, hatékony és megfizethező volt.

Miért űzzük mégis szinte kizárólag a betegség központú orvoslást? Ami ráadásul egy vagyonba kerül.

A válasz: a hatóságok rákényszerítik a gyógyászokat, hogy az ő érdekiket szolgálják. Akár a sötét középkor inkvizíciós vallási törvényeiről, akár napjaink egészségügyi törvényeiről van is szó, az eredmény mindig ugyanaz. Emberek egy kis, kiváltságos csoportja törvényeket alkot, hogy uralhassa, kiszipolyozhassa a többséget; főleg azokat, akik a legnagyobb szükségben szenvednek a társadalmunkban.

A történelem egyszerűen megismétli önmagát.

 

/Ghislaine Lanctot: The Medical Maffia/

 

Az egykori Szovjetunió Védelmi Minisztériuma olyan titkos projekten dolgozott, amelynek fő célja volt, hogy paranormális képességekkel rendelkező szuperembereket hozzanak létre. A program során tudósok egy csoportja földönkívüli civilizációkkal is kapcsolatba lépett. Minderről a szigorúan titkos projekt korábbi vezetője beszélt most először a nyilvánosság előtt - számolt be február 21-i számában a Pravda című orosz országos napilap online kiadása.

Alekszej Savin, a Védelmi Minisztérium nyugalmazott alezredese, a Természettudományi Akadémia doktora hívta össze több egykori kollégájával együtt a minap Moszkvában azt a sajtótájékoztatót, amelynek egyetlen témája volt, hogy az 1980-as évek vége felé tudósok egy csoportja kapcsolatba lépett egy idegen civilizáció képviselőivel.

A Pravda újságírójának beszámolója szerint a sajtóértekezletre szóló meghívóból megközelítőleg sem derült ki annak témája, azt csak a helyszínen árulta el Savin, ennek ellenére az újságírókon cseppet sem látszott, hogy meglepte volna őket a szenzációsnak hangzó bejelentés, sőt, mintha megkönnyebbültek volna az alezredes szavait hallva.

Elsőként Vaszilij Jeremenko, a FIB dandártábornoka, a Biztonsági-, Védelmi-, és Rendőrakadémia doktora szólt a sajtó képviselőihez, aki a szovjet érában a KGB-nél szolgált nagyon magas beosztásban, ahol a Légierőt, illetve a honvédség, repüléssel kapcsolatos technológiai fejlesztéseit felügyelte. Ennek során egyebek mellett feladata volt, hogy összegyűjtse a Légierőhöz befutott azonosítatlan repülő objektumokról szóló jelentéseket. Vaszilij Jeremenko kiemelte, akkoriban rengeteg UFO észlelés történt, amelyeket még feldolgozni sem volt egyszerű.

"A föld-levegő rakétákat irányító egységek részére egy külön irányelvet dolgoztunk ki UFO feltűnése esetére. A fő célunk az volt, hogy ne adjunk okot és lehetőséget a kölcsönös agresszióra" - mondta a dandártábornok.

1983-1984-ben a Tudományos Akadémia Vladimirovkában található tesztbázisán, a Védelmi Minisztérium és a KGB kiterjedt tanulmányokat folytatott a paranormális jelenségekkel kapcsolatban. A katonai kiképzés helyszínének kiválasztása természetesen nem a véletlen műve volt. Szakértők már évekkel korábban arra a következtetésre jutottak, hogy az UFO-k kivétel nélkül mindig feltűnnek olyan bázisok közelében, ahol katonai felszereléseket, fegyvereket tesztelnek.

"Elmondhatjuk, hogy megtanultuk megidézni őket Vadimirovkába" - mondta nevetve Jeremenko.

"Ennek érdekében drámaian megnöveltük a katonai repülések és a különféle berendezések légi úton való mozgatásának számát. Ha ugyanis mi emeltük az intenzitást, száz százalékos bizonyossággal várhattuk, hogy az UFO-k feltűnésének száma is meg fog szaporodni" - folytatta a vezérezredes.

Hat hónapig tartó folyamatos teszteléseket követően az illetékes bizottság három fő konklúziót volt képes levonni.

Először is, a modern tudomány minden erőfeszítése ellenére sem volt képes megmagyarázni, beazonosítani az UFO jelenséget. Másodszor, felmerült, hogy esetleg japán, vagy amerikai felderítő gépekről lehet szó és végül, egyre erősebbek lettek azok a vélemények, amelyek szerint földönkívüli civilizáció képviselői lehetnek.

"Az UFO, mint jelenség manapság már világszerte ismert, ami nem kis mértékben azzal is magyarázható, hogy a komoly tudósok nem hajlandók álláspontjukat kifejteni ebben a kérdésben. A pilóták is gyakran látnak objektumokat, de nekik van mentségük, ahogy az űrhajósoknak is. Bizalmas beszélgetések során ugyan gyakran beszélnek különös, azonosítatlan repülő tárgyakkal történt találkozásokról, de mindezt már - nem teljesen alaptalanul - félnek a nyilvánosság előtt is kimondani" - zárta gondolatait Jeremenko.

"Pedig véleményem szerint ezt a témát nagyon is komolyan kell megközelíteni, mert ez egy fontos biztonsági kérdés, amit bárki könnyedén beláthat. Ennek ellenére továbbra is tabu a téma, mind az amerikaiaknál, mind pedig az oroszoknál" - vette át a szót kollégájától Alekszej Savin alezredes, aki a Védelmi Minisztérium titkos projektjének bemutatásával folytatta.

A hadsereg vezérkarának tagjaként, ő vezette azt a szakértői csoportot, amelynek elsődleges feladata volt a különböző szokatlan jelenségeket kivizsgálni.

Ennek a szakértői csoportnak egy olyan állami program volt a legfontosabb projektje, amelynek fő feladata volt kiaknázni az ember intellektuális erőforrásait. A cél az volt, hogy megtalálják azokat a módszereket, amelyekkel az emberi agy különleges erők, speciális energiák kifejtésére késztethető, hogy ezzel létrehozzák a szuperembert. A program Tudományos Tanácsát egy Natalja Bekhtereva nevű akadémikus vezette, aki később haláláig tudományos igazgatója volt az Emberi Agy Intézetének (RAS).

Kétszáznál is több magasan képzett szakember vett részt a programban, akik az ország minden részéből érkeztek.

"A kutatás során arra a következtetésre jutottunk, hogy az emberi intellektus egy energetikai- és információs rendszer, amely kívülről kap információkat. Pontosan ezért képes paranormális képességeket produkálni" - mondta Alekszej Savin.

"Ahhoz, hogy azonosítani tudjuk a külső információforrást, létrehoztunk három csoportot. Az első csoportba tudósok kerültek, a másodikba katonák, a harmadikba pedig kizárólag nők."

Ami érdekes, hogy a nők csoportja produkálta a legjelentősebb eredményeket a kutatás során:

"Más civilizációk képviselőivel akartunk kapcsolatba lépni és megcsináltuk".

Savin állítása szerint egy olyan speciális metódust sikerült kidolgozniuk, amely lehetővé tette, hogy az emberi agyat ráhangolják az úgynevezett kapcsolati rezgésszámra.

"Az emberi agy energiahullámait kellett egy bizonyos frekvenciára hangolni, ahogy egy rádiónál szokás" - magyarázta Alekszej Savin.

"Ehhez pedig, nem volt szükségünk gyógyszerekre, drogokra, vagy más hasonló tudatmódosítókra. A teszteknek azonban, egy speciális szűrőjét is létre kellett hoznunk, hogy el tudjuk választani a bejövő információkat a hallucinációktól és az egyéb képzelgésektől. A kísérlet eredményei pedig igencsak meggyőzőek: hat résztvevő esélyt kapott a fizikai kapcsolatra és közülük ketten el is látogathattak egy idegen űrhajóra."

Savin szerint, a földönkívüli civilizációk képviselői fokozatosan fedték fel magukat.

"Különösen sokat beszéltek a saját kormányzati és oktatási rendszerükről, katonai információkat viszont nem adtak át. Az egyetlen dolog, amit hajlandók voltak megosztani velünk, az néhány nagyon súlyos emberi betegség diagnosztizálására és gyógyítására vonatkozott."

A kísérlet vezetője úgy fogalmazott, az emberiség olyan hozzájuk viszonyítva, mint a pici gyerekek a felnőttekhez képest.

"A mi civilizációnk túlságosan fiatal ahhoz, hogy érdekesek legyünk számukra, mint beszélgetőpartnerek. De mivel mi is részei vagyunk az univerzumnak, ráadásul veszélyesek vagyunk nemcsak magunkra, de másokra is, ezért figyelnek minket, vigyáznak ránk."

A földönkívüli intelligenciával folytatott kommunikációs program még néhány évig tartott, ám a politika közbeszólt. 1993-ban a vizsgálatokat leállították, a csapatot pedig szélnek eresztették. Savin szerint csak elenyésző számú dokumentumot sikerült megtartania, azok nagy részét ugyanis, köztük rengeteg fotót, ma is az orosz Védelmi Minisztériumban őrzik. Ennek ellenére azt a különleges metódust, amellyel az egyének fenomenális képességeit tovább lehet fejleszteni, egészen a legutóbbi időkig - amikor Serdyukov egykori védelmi miniszter azt a csapatot is feloszlatta - rendszeresen alkalmazta a Jurij Gagarinról elnevezett Akadémia. A csapat magja azonban, ezután is együtt maradt.

"Négy évvel ezelőtt megpróbáltuk megismételni a kísérletet és sikerrel is jártunk" - mondta Alekszej Savin, aki szerint napjainkban ez a munka tovább folytatódik:

"Az agyak és a tehetséges emberek továbbra is ott vannak a védelmi iparban."

A Pravda.ru kérdésére, miszerint miért döntöttek úgy, hogy ezt az egészet elmesélik a médiának így felelt:

"Mi értelme van titkolni egy ilyen horderejű dolgot, ahelyett, hogy felkészítenénk az embereket a rájuk váró jelentős kihívásokra."

Erre irányuló kérdésre elmondta még, hogy véleménye szerint két komoly kihívással kell az emberiségnek szembenéznie a közeljövőben: Ezek a klímaváltozás és az egyre fogyatkozó ivóvízkészlet. Oroszországnak pedig kiemelt szerep jut majd ebben is, hiszen hatalmas kiterjedése miatt könnyen célországgá válhat egy ilyen krízishelyzetben:

"Amikor bekövetkezik a katasztrófa és az emberek mindenhonnan özönleni fognak hozzánk, mi vajon mivel fogjuk várni őket, fegyverekkel? Szó sincs róla, tárgyalnunk kell. Talán ezek a kihívások is  apró elemei egy fiatal civilizációknak szóló hatalmas kirakós játéknak. Talán az idegenek által aprólékosan megtervezett kísérlet részei, amelynek célja, hogy meglássák, vajon miként tudjuk kezelni a helyzetet, mert csak akkor léphetünk másodikba, ha sikerülnek az elsős vizsgáink."

Forrás:ittvannak.hu

Mi a MEATRIX? Az a történet, amelyet magunknak mesélünk arról, honnan származik a hús és az állati eredetű termékek. Miután Leo beveszi a piros pirulát Moopheus segítségével Leoval együtt megismerhetjük a valóságot.

/youtube/

Az alábbi írást Ildikó nevű olvasónk küldte, melyben gondolatait és eddigi tapasztalatait osztja meg velünk. Nem is untatnálak benneteket a hosszas bevezetőmmel, fogadjátok szeretettel sorait. :)  /Galactus - RSZ/

Ez időszámítás szerint 1966.08.25.-én láttam meg a napvilágot, egy kislány testében.

Már eszmélésem korai szakaszában sem értettem a körülöttem lévő embereket. Először azt hittem,hogy ők is látják és érzékelik az erdő-mező kis lényeit, mint a manók, tündérek, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van.

A másik dolog volt a rendszeresen megjelenő deja vu érzéseim. Eleinte ilyenkor el kezdtem kiabálni: „Emlékeztek? EZ egyszer már megtörtént! Pont ugyanígy! – de rajtam kívűl senki sem emlékezett.

Tizenegy-két évesen pedig sötét korszak nehezedett rám. Egyszerűen csak figyeltem magam körül az embereket, és roppant egyedül éreztem magam. Kik ezek az emberek? Ki vagyok én? A Föld nem az én hazám. A szüleim nem az én szüleim. Mi történt? Haza akarok menni! Oda fel a csillagokba!

Az embereket dróton mozgatott bábukként érzékeltem. Valami iszonyú felismerés keringett bennem. Körülnéztem, és nem láttam senkit, akinek önálló gondolata lenne!

Valaki, vagy valakik fentről irányítják a szálakat! Kiszolgáltatottak vagyunk! ÉS ezt rajtam kívüll senki sem látja!

Ebben az időszakban nem szerettem az embereket! Tompult agyú mechanikus gépeknek láttam őket, akik észre sem veszik, hogy tönkre teszik a környezetüket, a bolygójukat! Érzékelésem ez irányba olyannyira kitágult, hogy minden fájdalmat, ami a Földön történt, a saját fizikai testemen érzékeltem. Minden seb, ami a Földet, az állatokat, a növényeket, de még az embereket is érintette, az fizikai és lelki fájdalomként jelentkezett nálam! Ez olyannyira fokozódott, hogy már elviselhetetlen volt! Az öngyilkosság gondolatát fontolgattam, de tisztában voltam vele, hogy az sem segítene! Teljesen védtelennek éreztem magam, és tennem kellett valamit ez ellen! Ezt a szuper érzékenységet meg kellett szüntetnem. Nem mellesleg az emberek gondolatát is éreztem, és mindig tudtam, ha valaki mást mondott, mint amit gondolt! Rengeteg problémám adódott abból, hogy a ki nem mondott gondolatokra reagáltam! Némelyik embernek olyan erős negatív gondolatai voltak, hogy kis híján elájultam tőle,annyira fájt. Legtöbben „kényesnek” tartottak ez miatt.

Természetesen az emberek mindig letagadják a gondolataikat. Inkább hazudnak, minthogy elmondják azt , ami valójában bennük van.

Ahhoz, hogy valamennyire normális életem legyen, meg kellett ezt szüntetnem és védőburkot vonni magam köré. Ez azt jelenti, hogy a saját érzékelésemet tompítani kellett annyira, hogy elviselhető legyen számomra az élet itt ezen a bolygón.

De ne szaladjunk ennyire előre, csak haladjunk szép sorjában.

Kisgyerekként, egy „normál” emberhez képest, elég furcsa gondolataim voltak.

Először is MINDENT TUDNI AKARTAM! A szó legszorosabb értelmében. Ezt az itteni körülmények között úgy gondoltam megvalósítani, hogy minden könyvet elolvasok. Hál’ istennek apukám szeretett olvasni, így elég sok könyvünk volt otthon. Így módszeresen nekiálltam kiolvasni az „összes” könyvet,amit találtam. Ez vonatkozott tényleg az összes könyvre, mivel nem szelektáltam. Elolvastam a ponyvaregényt is, de a filozófiai kislexikont is. Mivel a „ MINDENTUDÁSOM” véleményem szerint ahhoz is kellett, hogy bármikor –bárhová kerülhetek, ott túl kell, hogy éljek-  így az is nagyon érdekelt, hogy melyik földrészen illetve Óceánban milyen élővilág van, melyek ehetőek (persze arra az esetre, ha a túlélésemről van szó! Hogy tudok sivatagban vizet fogni, ecc. stb.

Még Latinul is megtanultam a különböző növények, állatok nevét! De mindhiába, mert azzal kellett szembesülnöm, hogy folyamatosan adnak ki új könyveket, és nem érem utol magam! Egyszerűen nem tudok ennyi könyvet elolvasni! A „MINDENTUDÁSOM” kezdett kútba esni!

És ekkor történt valami! Egyszerűen kattant bennem valami, és egy hang azt mondta:

„A MINDEN TUDÁS BENNED VAN! CSAK AZ A KÉRDÉS, MIT TUDSZ A FELSZÍNRE HOZNI BELŐLE!”

Ekkor 13 éves lehettem. És ekkortól kezdve nem igazán volt előttem akadály. Bármi amit ki tudtam gondolni, azaz képileg megjeleníteni, azt meg is tudtam valósítani! Ami az érdeklődési körömbe tartozott, azt tanulás nélkül is meg tudtam csinálni, és nem kellett hozzá semmilyen képzés! Ilyen volt a szabás-varrás (még a legbonyolultabb ruhákat is megcsináltam,pl. kabátok) tánc (csak hallottam a zenét és az adott stílusban kezdtem el táncolni) ,az úszás,rajzolás, és általában a művészetek.

12 évesen,nagyon sokat gondolkodtam. Leginkább olyan dolgokon, hogy: mi az a VALÓSÁG?, mi a VÉGES ÉS VÉGTELEN FOGALMA? HOGY LEHET MEGHATÁROZNI? Rengeteget törtem rajta a fejem.

Mi az hogy VÉGES? De ha egyszer vége van pl. az UNIVERZUMNAK, mi van azon túl? Az nem lehet, hogy semmi! Mi az, hogy VÉGTELEN? Próbáltam elképzelni a végtelent! NEM SIKERÜLT. DE VALAHOL VÉGET KELL HOGY ÉRJEN! Vajon hogy épül fel a világegyetem? Milyen struktúrája lehet, amely választ ad a kérdéseimre? Hosszas vívódás után, csak egy lehetséges magyarázat maradt erre a kérdésre!

Az Univerzumok GÖMBSZERŰ STRUKTÚRÁKBÓL ÉPÜLNEK FEL. A VÉGTELEN SZÁMÚ UNIVERZUMOK, MINT GÖMBÖK KAPCSOLÓDNAK EGYMÁSHOZ OLY MÓDON MINT A SZAPPANBUBORÉKOK, ÉS A FELÜLETÜKÖN ÉRINTKEZNEK. EZEKEN AZ ÉRINTKEZÉSI PONTOKON LEHET EGYIK UNIVERZUMBÓL  A MÁSIKBA ÁTJUTNI.ÉS EZ VALAMIFÉLE GÖRBÜLT TERET HOZ LÉTRE,ÍGY NAGYON KÖNNYŰ ELJUTNI EGYIK PONTBÓL A MÁSIKBA. igen, csakis ez lehet a MEGOLDÁS! MA A KVANTUMFIZIKUSOK JUTOTTAK HASONLÓ MEGOLDÁSOKHOZ.

Ezekre a felismerésekre önállóan jutottam. Minden információ előbb volt meg bennem, mint ahogy olvastam őket. Az olvasás azért volt jó, mert egy csomó dologról ami megtörtént velem, vagy amire gondoltam, később igazolást kapott a könyvek által, hogy nemcsak én látom így.

13 éves voltam, amikor egyik osztálytársnőmmel óraközti szünetben elhatároztuk, hogy olyat játszunk, hogy kitaláljuk egymás gondolatait. Neki is álltunk, miközben az osztály többi része a fejünk felett ugrált. Megbeszéltük, hogy ki gondol először, és melyikünk találja ki. El kezdtünk koncentrálni, és elég jól sikerült a mutatvány rövid időn belül. De az egészben nem ez volt az érdekes! Közben vevő csatornává váltam. Egyik pillanatról a másikra elsötétült minden, mint amikor elmegy az adás. Vártam, és már azt hittem, hogy megszűnt a képességem a telepátiára. És ekkor, valami egész különös dolog történt,………….. amely megváltoztatta az életemet !

Az első dolog amit láttam, az –ma már tudom-,hogy szorosan kapcsolódik egyik előző életemhez, Rossline-hoz, a rózsa vonalhoz, és mindahhoz a tudáshoz, amit a” RÓZSA” jelképez. Tudnillik egy gyönyörű, arany színben ’lángoló ’ rőzsát láttam. Akkor még azt hittem lángoló. Később amikor „RAJA JÓGÁVAL” foglalkoztam, látni kezdtem az aurát, és ma már tudom, hogy egy aranyszínű aurában tündöklő RÓZSÁT láttam. A következő kép is igen érdekes volt. Egy világító, szivárványszínű cikázó nyilat láttam, amely a kép bal felső sarkában tűnt el végül, kb. 45 fokos szögben. Ez talán az égen található égitest helyére utal?

És a legutolsó kép volt a legkülönösebb. Amit még teljesen a mai napig sem sikerült megfejtenem.

A következő kép ugyanis a MARS-on volt. Ezt valahogy TUDTAM. Egy óriási földalatti teremben voltunk. Én lebegtem a többi lény feje felett, így sikerült látnom a következőket: Rengeteg humanoid lény volt a teremben. Mind egyformának tűntek. Jó 2 -2,5 méter magasak voltak, és a testalkatuk erőteljesebb volt, mint az embereké. ( a ’ Rejtélyek szigete’ most osztott meg egy filmet, a címe a 18.Hangár. Érdekes,hogy a filmben mutatott humanoidok, nagyon hasonlítottak  az én MARSBELI EMBEREIMRE) NEM VOLT SZŐRZETÜK, ÉS KISSÉ  SZÜRKÉSZÖLD SZÍNŰ VOLT A BŐRÜK.

Mind egy irányba néztek, és figyeltek. Én is abba az irányba néztem, ahova ők, és akkor megpillantottam…………. egy ÓRIÁSI FEJET, amely beszélt hozzájuk, egy idegen civilizáció nyelvén. Hallottam a hangokat, de nem értettem semmit. Ez a fej olyan volt, mint a többieké, de csak fej volt.

Az egész nagyon megdöbbentett. Leginkább az, hogy ezeket a képeket, vajon miért kellett nekem látnom? Mi a célja? és mi lesz, ha nem tudom megfejteni?

Ezen események után el kezdtem látni spontán módon az előző életeimet. Évekkel később,olvastam könyvet a MAJÁKRÓl ( több indián életemre is emlékszem),és ahogy lapoztam a könyvet,egyszer csak alig kaptam levegőt a döbbenettől. Az Olmék kúltúráról volt szó,amely a maják elődjének tekinthető. Volt egy pár olmék szoborról fotó. Ugyanolyan óriási fejeket faragtak kőből ki, mint amilyet én láttam a Marson!! Alig akartam hinni a szememnek! Ez most mit jelent, Van a kettő között kapcsolat? Mi lehet az összefüggés?

Ezek a képek azóta sem hagynak nyugodni, és keresem a megfejtését. Ezek, de főleg az első kép inspirált arra, hogy később belépjek a magyarországi Rózsakeresztes rendbe is. Amely persze nem azt képviselte, mint amit vártam, mert ez a TUDÁS, mint tudjuk „HERMETIKUS”,így a legtöbb Rózsakeresztes előtt is rejtve maradt, és csak próbáltak úgy tenni ,mintha értenék. Ezt a tudást, mely felfedi a TITKOT 3 szinten is,még  THOT,azaz HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ, A  HÁROMSZOROSAN LEGNAGYOBB hagyta ránk örökül a SMARGDTÁBLÁVAL. Annak idején, évezredek távolában az a megtiszteltetés ért, hogy Thot mellett lehettem papnő, és bepillantást nyerhettem e tudásba. Ma már ennek a tudásnak csak a töredékével bírok a fizikai síkon, de ebben az életben is sikerült MEGTAPASZTALNOM az EGY-SÉG ÉRZETÉT!

Egyik meditációm alkalmával kiszálltam a testemből, és el kezdtem tágulni. Ez máskor is megtörtént már, így nem volt ismeretlen érzés. Ez alkalommal viszont irdatlan sebességgel tágultam, és nemsokára az egész Univerzumot érzékeltem! De még ennél is tovább tágultam, és egyszer csak ÉN VOLTAM MINDEN LÉTEZŐ! BENNEM, ÉS ÁLTALAM NYILVÁNULT MEG MINDEN, ÉS EGY IDŐBEN TAPASZTALTAM MEG AZ ÉLET SOKSZÍNŰSÉGÉT,ÉS EGYSÉGÉT! EZT SZAVAKKAL LEÍRNI LEHETETLEN, ÉS LEÍRHATATLAN ÉRZÉS! ÉN VOLTAM A TEREMTŐ, ÉS BENNEM VOLT MINDEN LÉTEZŐ,ÉS RAJTAM KÍVÜL NEM VOLT  MÁS! FELFOGTAM ÉS TUDTAM ÉS ÉRZÉKELTEM, HOGY MINDEN ÉS MINDENKI ’EGY’!

Pár pillanat volt csupán az időtlenségben. Ezt mindenkinek meg kellene tapasztalnia.T alán más folyása lenne az életünknek.

Egy másik életem, egy álmon keresztül nyilvánult meg:

Ebben az életemben indián fiú voltam. Úgy 13-14 éves lehettem. Ahhoz, hogy férfivá váljak, egy beavatási szertartáson keresztül kellett esnem két másik fiúval együtt.(amit most leírok, az lehet hogy más számára hihetetlen,de sokan élnek ezen elvek alapján. Úgymond követik az intuíciójukat. Ezt nevezik szinkronicitásnak. Később a  James Redfield: Mennyei Próféciák-ban olvastam hasonlókat)

Egy utat kellett megtennünk, ahol útközben 3 próbát kellett kiállni. Egy helyre kellett érkeznünk, egy adott időben, és akkor megtörténi k a beavatás. A dologban csak annyi volt az érdekes, hogy nem mondták meg hova kell menni, merre, mikorra kell odaérni, és egyáltalán semmit!

Elindultunk az úton, és a 3 próbát is megcsináltuk (ezekre már nem emlékszem, hogy mi volt), de az időből kezdtünk kifogyni. Ezt én érzékeltem, és vezettem a többieket, hogy időben oda tudjunk érni a helyre. Nemsokára egy tisztásra érkeztünk, ahol 3 BUDDHA LEBEGETT A FÖLD FELETT. A többiek megkérdezték: Ez az a hely ahova kellett érkeznünk? Ez a beavatás, hogy látjuk őket?

Erre ezt válaszoltam: Nem! Ők is azért jöttek, ami most történni fog!

És mint egy vezényszóra megtörtént életem legcsodálatosabb élménye, melyre mindig emlékezni fogok!

MINDEN LÉTEZŐ DOLOG: A FA, A FÚSZÁL, A SZÉL A FALEVÉL, A KŐ, A MADARAK, A VÍZ, EGYSZÓVAL MINDEN LÉTEZŐ DOLOG, EGY-EGY HANGOT ADOTT KI! És ezekből a hangokból EGY MINDEN KÉPZELETET FELÜLMÚLÓ , CSODÁLATOS DALLAM KELETKEZETT! SOHA NEM HALLOTTAM EHHEZ FOGHATÓT! EZZEL EGYIDŐBEN A HANGOK MINTÁJÁRA, FÉNYJÁTÉK IS KEZDŐDÖTT AZ ÉGEN. A SZÍNEK ÉS HANGOK ÖSSZEFOLYTAK, EGYMÁSBA OLVADTAK, ÉS LÁGYAN ,MAGASZTOSAN TÖLTÖTTÉK MEG A TERET!

KÉSŐBB OLVASTAM,HOGY LÉTZIK OLYAN ,HOGY SZFÉRÁK ZENÉJE! Szerintem ezt hallhattam. Soha azelőtt, és ezután sem hallottam ilyen lélegzetelállítóan szépet! Nagyon sajnáltam, hogy nem tudok kottát írni, és nem tudtam lejegyezni! De lehet, hogy ezeket a hangokat, le sem lehetett volna kottázni!

Egy másik álmomban a Holdon voltam több társammal együtt. Rabok voltunk. Mivel öltözetünk elég modern volt, ezért nem gondoltam hogy a múltban lehetett, inkább a jövőben. De ma már nem vagyok biztos benne.

Egy óriási betonbunkerben voltunk rabok, a HOLD túlsó oldalán. Nem emberi őreink voltak. Azokat nem igazán láttuk. Óriási kristályok felügyeltek ránk. Valahogy azon keresztül érzékeltek minket.

Egy hatalmas fémajtó volt, amin keresztül az élelmiszer is jött hozzánk. Egyik alkalommal, amikor szintén hozták az ellátást a kapu tovább nyitva maradt, és társainkkal együtt kiszöktünk a bunkerből. Próbáltunk volna elszökni onnan. De a bunkert körbefogta egy erdőszerű képződmény. Magas fák voltak levelek nélkül. DE ami furcsa volt az erdőben, az az volt, hogy függőleges vízfal vette körül. Ahol kezdődött az erdő, ott kezdődött a vízfal is. kipróbáltam, hogy belenyúlok a vízfalba, de a kezem eltűnt és nem láttam, ha benyúltam. Nem mertünk belépni. Féltünk, hogy elnyel minket. így nem maradt más választásunk, vissza kellett mennünk a bunkerba. (ma már tudom, hogy egy dimenzió kapu lehetett) Ahogy visszaértünk, a  kristályok el kezdtek fenyegetően és óriási iramban nőni! Iszonyatos páni félelem töltött el bennünket, mely lebénította az agyunkat! Sajnos többre nem emlékszem!

De találkoztam Ufókkal is, lassan 20 éve már.

A Raja Jóga idején szellemileg gyorsan fejlődtem. Túl gyorsan is, mert a fizikai tapasztalások nem voltak meg hozzá. Egyszer majdnem itt hagytam a testem. Ha akkor megteszem, nem jöttem volna vissza. De valami arra késztetett, hogy ne tegyem. Megszólalt egy hang bennem.

Nem véletlenül születtél a Földre, és nem véletlen, hogy most! Dolgod van még itt, és tapasztalásaid!

Ekkor eldöntöttem, hogy ha már leszülettem ebbe a korba, akkor maradok ebben a testben. De akkoriban nem igazán kötődtem a testemhez. Folyamatosan lebegésszerű érzésem volt. A testemet súlytalannak éreztem ,és nem kellett erőt kifejtenem ahhoz hogy pl. menjek az utcán. Inkább végig lebegtem. Úgy gondoltam, hogy ez nem segít az itt maradásban, így a jógát abbahagytam, és nagyon erős köteléket építettem szerelemből. Ez sikeresen lehúzott a fizikai síkba. Sőt a testemet még túlsúllyal is elláttam a biztonság kedvéért! J

A VILÁG folyása még jobban beledöngölt a fizikai síkba, ahonnan most megint érzem, hogy felül kell emelkedni rajta.

Nagyon sok mindent tudnék még leírni (talán egyszer könyvet írok belőle), de azt hiszem ez elég ahhoz, hogy röviden bepillantást nyerjetek az életembe!

Üdvözlettel, Ildikó

vagy  a létező  (intergalaktikus) nevem: LIN

Éles hangú írásában kéri számon a legolvasottabb afrikai hírportál publicistája a világ vezetőin, hogy a mai napig titkolják a Föld népei előtt az idegenek létezését, megakadályozva ezzel, hogy fejlett technológiájuk az emberi faj javát szolgálhassa. Az afrikai kontinens első számú híroldala ugyan, csak a külső felhasználók részére fenntartott panelen jelentette meg az írást, annak szerzője azonban a portál egyik újságírója.

A február 18-án kelt publicisztika arra keresi a választ, vajon milyen okai lehetnek, hogy az egyes országokat irányító kabinetek rendre letagadják, hogy tudnának a földönkívüli civilizációk létezéséről.

Az írás egy közelebbről meg nem nevezett ENSZ jelentést idéz először, mely szerint "1947 óta milliós nagyságrendű UFO észlelés történt és több ezer olyan esetről érkezett beszámoló, amikor az ismeretlen repülő tárgy le is szállt. Ha ez igaz, a különböző kormányok vajon miért titkolják a tényeket? És vajon milyen tényeket titkolnak egyáltalán?" - teszi fel a kérdést a szerző, melyre két lehetséges magyarázatot fel is vázol olvasóinak. Ezek egyike sem ismeretlen a témával kicsit is foglalkozók előtt: a katonai erő és az egyházi lobbi.

"Idézzük fel a történelmet és gondoljunk csak vissza arra az időre, amikor a nyugati ember rájött, hogy a kínaiak már felfedezték a lőport. Mi volt az első dolga, miután megkaparintotta magának? Hogy bombát építsen belőle. Évezredekkel később, amikor felfedezték az atom energiáját, vajon mit állítottak elő belőle elsőként? Tömegpusztító fegyvert, amit nem restelltek be is vetni. Világosan látszik tehát, hogy mihez kezd az ember az energiával, ha felfedezi, és akinek először jut a birtokába, az általában nyomban vissza is él vele."

Éppen ezért, az csak a sokadik opció a szerző szerint, hogy valami hasznosra is fordítsák az újonnan megszerzett tudást, pedig érdemes eljátszani a gondolattal, hogy aki rendelkezne olyan technológiával, amely képes lenne mondjuk a gravitációs erő irányának megváltoztatására, az a mindennapi élet szinte valamennyi területén hatalmas könnyebbséget jelentene. "Vegyük csak az építőipart, vagy az áruszállítást, egyértelmű, hogy hihetetlen versenyelőnyt jelentene a használójának, az anyagi előnyök pedig egyenesen felmérhetetlenek."

A titkolózás másik oka a publicista szerint az egyházaknál keresendő, aki úgy véli, a befolyásos vallási lobbik minden erejüket latba vetik, hogy ne derüljön ki, nem mi vagyunk Isten egyetlen civilizált teremtményei, hiszen "a földönkívüli intelligens élet bebizonyosodásával a szent könyvek azonnal hiteltelenné válnának." Ez az a kérdés, amelyet már számos kutató megcáfolt és jó néhány komoly publikáció is született róla mértékadó körökben, csakhogy "a fundamentalistákat nem igazán hatja meg ez a gondolat. A conservapedia.com például úgy teszi fel a kérdést: Vajon ezek a lények is részesültek a Krisztusi megváltásban? Habár, meggyőződésük, hogy a földönkívüli élet csupán a sci-fi irodalomban létezik, azért nyitva hagynak egy kiskaput, amely nem más, mint János evangéliuma 10. fejezetének 16. verse."

Az Újszövetség e néhány sora az eredeti, Károli Gáspár-féle fordításban így hangzik: "Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor."

A Magyar Bibliatársulat újrafordításában pedig így: "Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor."

"Ezzel mintegy nyitva hagynák az utat másutt élő lények előtt is, habár, aki tud olvasni a sorok között, annak egyértelmű, hogy rettegnek attól, hogy kimondják: értelmes földönkívüli élet, hiszen szinte kizárólag a mikroorganizmusok szintjén számolnak nem földi élőlényekkel."

A befolyásos vallási lobbi erőteljes ellenkezése tehát nem véletlen a szerző szerint, hiszen "az idegen élet bebizonyosodása minden bizonnyal nagyon is komoly hatással lenne az egyházakra, és valószínűleg fenyegetést jelentene a polgári közrendre is. Csakhogy feltehetnénk a kérdést, vajon mindez valóban létezik?

Amikor egy-két ember azt állítja, hogy azonosítatlan repülő tárgyat látott, őket még könnyű elhitelteleníteni. De mi van akkor, ha ugyanezt a jelenséget ezrek látják, fotózzák, filmezik?

1991. július 11-én pontosan ez történt, méghozzá a világ legnépesebb városa, Mexico City felett. Aznap ezrek fürkészték a felhős égboltot a napfogyatkozás után kutatva, ehelyett azonban több, fémes színű és gömb alakú azonosítatlan repülő objektum jelent meg, amelyek hihetetlen sebességgel és manőverekkel mozogtak ide-oda az égen.

Ez az egyik legismertebb olyan tömeges észlelés, amikor látszólag intelligens irányítás alatt közlekedő ismeretlen járművek tűnnek fel az égbolton. Amennyire tudni lehet, még ma sem áll rendelkezésére egyetlen földi hatalomnak sem olyan technológia, amely képes lenne ilyesmire" - írja a publicista, aki végül ingerülten összegzi gondolatait:

"Mindebből talán nem túl nagy merészség arra következtetni, hogy valóban jelentős dolgokat titkolhatnak előlünk vezetőink, amely annak tudatában, hogy ezeket az energiákat békés szándékkal az emberiség javára is lehetne fordítani, engem ugyancsak feldühít.

Mi, ennek a Föld nevű sárgolyónak a lakói úgy tűnik, hogy paradox módon, a demokratikusan választott kormányaink jóvoltából veszítettük el a saját sorsunk feletti irányítást. Egyszerűen ki vagyunk szolgáltatva a háború-neppereknek, akiknek egyetlen céljuk, minél nagyobb fegyveres erőre szert tenni és csak sokadik szempont náluk - ha ugyan szempont valójában - a béke, a jólét és a békés együttélés. Ha valóban így van, akkor pedig, a mi kötelességünk véget vetni ennek az anarchiának és új utat találni a saját civilizációnknak."

Forrás:ittvannak.hu

Írta: Harun Yahya - Szerkesztette: Galactus

Az elmúlt évek egyik legtöbbet vetített és komoly érdeklõdést kiváltó filmje a Mátrix (The Matrix) volt,amelynek forgatókönyve a következõ: a mesterséges értelemként (artificial intelligence) megnevezett gépek irányításuk alá vonták a Földet és az emberi fajt csupán energiaforrásként használják, miközben az emberek egy mesterségesen létrehozott világban élnek.

A„Mátrix”, egy virtuális valóságot generáló számítógépes program igen fejlett formáját takarja.„Neo”, a film fõszereplõje ebben a rendszerben él,egy hatalmas szoftvercég számítógép-programozójaként dolgozik. Azt hiszi, hogy élete, így a 20. század vége felé, valóság. Pedig valódi teste egy folyadékkal teli, membrán borítású, kapszulához hasonló helyen található,2199-ben.

Azt látja, amit itt mutatnak neki, azt éli át, amit éreztetnek vele. És bár fizikailag egészen más térben és idõben van, õ úgy gondolja, számítógép programozó,aki a város forgatagában jön-megy. Röviden,egy „Mátrix”-nak nevezett mesterséges világban azt álmodja, hogy valóságos életet él.„Morpheus”, egy másik karakter, tudatában van az igazságnak: annak, hogy Neo képzeletbeli világban él.A filmben végig ez az, amit Neónak mesél. Bizonyítékokat sorol fel, melyekkel azt igazolja, hogy mindannak,amit Neo eddig látott, hallott, szagolt, ízlelt vagyérzett, nincsen fizikai megfelelõje. Képzeletbeli képek ezek, amiket Neo elméjének vetítenek.

Virtuális valóság és elektronikus jelekbõl álló világ

Napjaink technológiájának fejlõdése eredményeként, különféle lehetõségek nyílnak arra, hogy az ember nagyon valószerû benyomásokat élhessen át „külvilág” vagy „anyag” jelenléte nélkül. Fõként az utóbbi években virágzásnak indult „virtuális valóság”, meggyõzõ bizonyítékokat vonultatott fel a témát illetõen.A virtuális valóság legegyszerûbb formája az, amikor számítógép szimulálta háromdimenziós képeket, bizonyos segédeszközök használatával,„valódi világként” mutatunk az embereknek. Manapság az élet számos területén,a legkülönfélébb célokkal használják ezt a technológiát, és „mesterséges valóságnak”, „virtuális világnak” vagy éppen „virtuális közegnek”nevezik õket. A virtuális valóság lényege, hogy az ember, bizonyos apparátusok használatával, valóságnak véli a látottakat és ezzel becsapja magát. Az utóbbi években a virtuális valóság kifejezés mellett az „immersive”szót is használják, mely azt jelenti „elmerülni, elragadni”. (Immersive Virtual Reality: Magával ragadó virtuális valóság)Az eszköztár, amellyel létrehozhatunk egy virtuális világot, megegyezik öt érzékszervünk felépítésével. Létezik például olyan kesztyû,amellyel, a kesztyû belsejében lévõ mechanizmusoknak köszönhetõen, jelek továbbíthatók viselõjének ujjbegyéhez. Ezek a jelek eljutnak az agyba,olyan érzést keltve az emberben, mintha egy selyemanyagot vagy egy érdes,göcsörtös felszínû vázát tapintana, annak ellenére, hogy nincs is a környezetében ilyesmi.

Az egyik fontos terület, ahol a virtuális valóságot bevetették, az orvostudomány.A michigan-i egyetemen az orvostanhallgatókat, és különösen a sürgõsségi ellátás személyzetét, egy modern felszereltségû, mesterségesen generált mûtõben tanítják. Egy szoba padlójára és falaira mûtõre jellemzõ képeket, közepére pedig mûtõasztalt illetve „beteget” vetítenek.Az orvostanhallgatók, miután magukra öltötték háromdimenziós szemüvegeiket,megkezdik a mûtétet ezen a virtuális betegen. A Mátrix címû filmben is megfigyelhetõ ehhez hasonló dolog: a film két fõhõse egy-egy karosszékben fekszik, amikor azonban idegrendszerüket a számítógéphez kötik, teljesen más helyszíneken látják saját magukat.Az egyiken még keleti sportokat ûznek, más alkalommal pedig,teljesen más ruházatban, egy forgalmas utcán sétálnak. Afilm fõszereplõje Neo, valóságosnak érzi ezeket a helyzeteket, és kijelenti, nem hisz abban,hogy ez egy számítógép szimulálta látvány lenne. Ekkor azonban a jelenet hirtelen megáll, végül is ez gyõzi meg õt arról, hogy az általa valóságnak hitt világ valójában egy kép.A film egyik jelenetében Neo, fején kábelekkel, rendezetlen öltözékben egy meglehetõsen ócska karosszékben fekszik. A programbetöltését követõen azonban teljesen máshol találja magát.Ruházata is megváltozott, haja megnõtt. A szimulált környzetben merõben máshogy néz ki, mint valójában.

Morpheus : Ez, a construct. Ez a letöltõprogramunk. Bármit letölthetünk: ruhát, felszerelést, fegyvert, kiképzõszimulátort.Akármit, ami csak kell.

Neo : Mi most egy computer-programban vagyunk?

Morpheus : Olyan nehéz ezt elhinni?Más a ruhád, eltûntek a fejedrõl és akarodról a csatlakozók. Más lett a hajad is. Jelenlegi külsõd úgy hívjuk, maradandó önkép. A szellemi kivetülése digitális valódnak.

A beszélgetésbõl kiderül: Neo nagyonis valóságosnak véli a látottakat. Nem akarja elfogadni az igazságot. Ekkor kerül sor a következõ beszélgetésre Neo és Morpheus között. Morpheus, Neóval ellentétben, tudatában van a tényeknek:

Neo : Ez nem valóság? (és rámutat a fotelre)

Morpheus : Mi a valóság? Hogyan határoznád meg? Ha arról beszélsz, amit érzel, amit szagolsz, ízlelsz, látsz, akkor a valóság csupán az agyad által megfejtett elektromos jelhalmaz.A nagytudású Morpheus megmutatja Neónak, hogy a világ,amit valóságnak hisz, tulajdonképpen nem más, mint szimuláció.

Ebbe minden beletartozik, amit csak lát. Az autók, a város zaja, a forgalom, a felhõkarcolók, az óceán, az emberek, röviden, minden csupán egy számítógépes program kivetülése az elmében. Ha figyelünk,észrevesszük, hogy Morpheus, fenti szavaiban tudományosan magyarázza meg: a valóságnak hitt benyomások az agyba futó elektronikus jelek értelmezései.Ezzel a kérdéssel kapcsolatban, könyveink magyarázataiból egy rész így hangzik:Világunkról alkotott minden tudásunk öt érzékszervünk közvetítésével jut el hozzánk. Ez azt jelenti, hogy az általunk ismert világ az, amit szemünkkel látunk, kezünkkel tapintunk, orrunkkal megszagolunk, nyelvünkkel megízlelünk, fülünkkel pedig hallunk.Mivel születésünktõl fogva ezektõl az érzékszervektõl függünk,soha nem is gondoltunk arra, hogy a „külvilág” más is lehet,mint amit mi érzékelünk.Jóllehet, ma már számos tudományág kutatásai teljesen más nézeteket vallanak és komoly kétségeket támasztanak bennünk érzékeink és az általunk tapasztalt világ felõl.Ez az új koncepció a következõ eredményre jutott: az, amit mi „külvilágként” érzékelünk, nem más, mint elektronikus jelek leképzõdése az agyban.Egy alma piros színe, egy deszka keménysége,sõt, az Ön édesanyja, édesapja, családja, minden tulajdona,háza, munkahelye és ezek a sorok is csakis és kizárólag egy az Ön agyában létrejövõ elektronikus jelhalmaz. Amikor az ember azt mondja, „látok”, tulajdonképpen a szeme által felfogott ingerek nyomán létrejövõ elektronikus jelek „eredményét” látja az agyban. Vagyis, miközben azt mondjuk, „látok”,gyakorlatilag agyunk elektronikus jeleit kísérjük figyelemmel.Minden kép, ami életünk során elénk tárul, egy néhány cm3-nyi látóközpontban jön létre. Ezek a sorok is, amiket Ön éppen olvas, a végtelen táj is, amit a horizont felé pillantva lát, ezen a parányi helyen képzõdik.

A dolgok, amiket látunk, tapintunk, hallunk, s amelyeknek az „anyag”, „világ”, „Univerzum” neveket adjuk, csakis és kizárólag agyunkban képzõdõ elektronikus jelek. Ezen a ponton még meglepõbb igazság tárul elénk: agyunkban nincsenek sem színek, sem hangok, sem pedig képek. Agyunkban csakis és kizárólag elektronikus jelek vannak. Ez nem valami filozófiai nézet. Ez tudományos magyarázata érzékelésünk mûködésének.

A látás folyamata meglehetõsen bonyolult lépésekben megy végbe. Ebben a folyamatban elõször a tárgy által visszavert fénynyalábok (fotonok) törnek meg a szemgolyó elõtt található szemlencsén, majd fordított képként a szemgolyó mögötti retinára vetõdnek. Az ingereket az itt elhelyezkedõ sejtek elektronikus jelekké alakítják, majd az idegek segítségével az agy hátsó részébe, a látóközpont nevû kicsiny helyre továbbítják. Újabb mûveletek sorozata folytán ezek a jelek képként jelennek meg az agynak ebben a központjában.Vagyis a látás maga valójában az agy egy parányi, hátsó, koromsötét helyén valósul meg, ahová semmilyen módon nem hatol be a fény.

Amint látjuk, párhuzam figyelhetõ meg a Mátrix címû film által feldolgozott téma illetve azon tudományos igazságok között,amelyeket írásainkban tárgyaltunk. Akár a film párbeszédeit, akár fenti idézeteinket nézzük, mi csakis azokkal a képekkel állunk kapcsolatban, amiket az agyunkban láttatnak velünk. Bármilyen valóságosnak tûnik is, minden benyomásunk egy-egy megfejtés az elménkben. Ezért aztán soha nem lehetünk biztosak abban, hogy mindaz, amit látunk, a képek, amiknek részei vagyunk, nem mesterséges jelek folytán jönnek-e létre. Más szóval, soha nem tudjuk megmondani, mi a különbség valóság és álom között.

Gondolkozzunk most el egy kicsit ezen a témán, további részleteket ragadva ki a filmbõl.

Az álmokat és a valóságot nem lehet egymástól megkülönböztetni

A filmkockákon végigkísérhetjük, ahogyan Morpheus leleplezi az igazságot a fõhõs Neo elõtt. Ezúttal, televízió által sugárzott képek alapján beszéli el, hogy Neo álomvilágban él, miközben az thiszi, hogy élete valóság. A felhõkarcolók, az autók, a modern külsõ és minden egyéb apróság, amit Neo a Mátrixban lát, csupán benyomás.Ezeket a benyomásokat elméjének vetítik. A világ helyzete akkortájt merõben más; a világ egy romokban álló, lepusztult bolygó. Neo azt hitte, hogy a valódi világban él, egészen addig,amíg fel nem fedték elõtte az igazságot. Semmi kétsége nem volt afelõl, hogy élete valóság. Pedig éveken keresztül becsapta magát egy álomvilággal.

Morpheus : Ez, az általad ismert világ, ahogyan a 20. század végén létezett. Most már csak része egy neuroaktív szimulációnak.Ezt hívjuk „Mátrixnak”. Eddig álomvilágban éltél. Ez itt a világ,ahogyan ma létezik... Isten hozott a valóság sivatagában...

Ha sohasem juthatunk el a „külvilághoz”, honnan tudhatjuk,hogy ez a világ valóban létezik?Természetesen nem tudhatjuk. Ellenkezõleg, ha minden tárgy csak benyomások összessége, a benyomások pedig csak az elmében léteznek, az, ami számunkra létezik, a benyomások világa. Az egyetlen világ, amit ismerünk, elménkben létezik, ott ölt alakot,ott kap hangot és ott nyer színeket. Röviden, olyan világ, amely az elménkben születik, s az egyetlen világ, amelynek létezésében bizonyosak lehetünk.Azt pedig soha nem tudjuk bebizonyítani, hogy azoknak a benyomásoknak, amiket az agyunkban szemlélünk, van anyagi megfelelõje. Ezek az ingerek érkezhetnek egy „mesterséges” forrásból is.Ezt a következõ példával szemléltethetjük:Elõször képzeljük el, hogy agyunkat kiveszik a testünkbõl és egy üvegedényben mesterségesen tartják életben. Helyezzünk mellé egy számítógépet, amely képes mindenféle elektronikus jel létrehozására. Aztán mesterségesen hozzunk létre és mentsünk elebben a számítógépben mindenféle közeget az ahhoz tartozó képekkel,hangokkal, illatokkal.

Kössük a gép elektronikus vezetékeit az agy érzékelõ központjaihoz és adjuk át az agynak az elmentett információt. Az Ön agya (vagy más néven „Ön”), ezeket a jeleket felfogva, azt a környezetet fogja látni és megélni, ami a jeleknek megfelel.Mondjuk, hogy ezzel a számítógéppel az Ön saját külsejét illetõ információkat is tudunk továbbítani. Ha például mindazokat az elektronikus jeleket továbbítjuk az Ön agyába, amit egy asztalnál ülve lát, hall és tapint, az Ön agya azt fogja hinni, hogy Ön egy üzletember,aki az irodájában ül.Ameddig a számítógép által keltett ingerek tartanak, addig a képzeletbeli élet is tart. Arra pedig, hogy pusztán egy agyról vanszó, Ön semmilyen módon nem fog tudni rájönni. Mert elegendõ az agy megfelelõ központjait a megfelelõ módon stimulálni ahhoz,hogy abban létrejöjjön egy világ. Ezek a stimulációk érkezhetnek valamilyen mesterséges forrásból, például egy felvevõ készülékbõl,de lehet más eredetük is.

Benyomásaink élethûek, ez azonban nem bizonyítja,hogy a külvilágban a benyomásoknak anyagi megfelelõjük lenne

Soha nem tudjuk bebizonyítani, hogy benyomásainknak van-e anyagi megfelelõjük. Hiszen nincs is szükségünk a külvilágra ahhoz,hogy agyunkban benyomások képzõdjenek. Manapság ezt a tényt szimulátorok és számos más technikai vívmány bizonyítják a legkézenfekvõbben. A film fõhõse Neo is, teljesen valóságosnak találja a szimulált környezetet,amelybe azért lép be, hogy tanuljon. Olyannyira, hogy azt gondolja, egy verekedés kimenetele az izmok erejétõl függ.

Azt hiszi, a szimulált környezetben valóban azért marad életben,mert lélegzik. Pedig valójában teste egy karosszékben fekszik miközben egy számítógéprendszerre van kapcsolva.

Tank : Mit szólnál egy kis küzdõsporthoz?

Neo : „Jujitsu”. Megtanulok Jujitsu-zni?

A betöltés után.....

Neo : Tudok Kung-fu-zni.

Morpheus : Mutasd.

Morpheus : Ez egy edzõprogram. Hasonló a mátrix programozott valóságához. Ugyanazok az alapszabályok, mint például a gravitáció. Tudnod kell, hogy ezek a szabályok olyanok, mint egy számítógéprendszerben. Némelyik megkerülhetõ. A többit megszegheted.

Napjainkban, a filmbélihez hasonló technikával, az az érzetkelthetõ az emberben, hogy igencsak változatos helyeken fordul meg. És ezek az emberek ilyenkor úgy reagálnak, mintha valóság lenne az, amit látnak, hallanak vagy tesznek. Ha például egy szobanagyságú kockában a falakra és a talajra térhatású képeket vetítenek,elég felvennie egy térhatású szemüveget, aki oda belép,más-más helyszínekre csöppen. Ahogy körbe sétál, mintha egyszer egy vízesés mellett haladna el, másszor egy hegy csúcsán vagy egy hajó fedélzetén lenne a tenger kellõs közepén. Vannak olyan bukósisakok, amelyek háromdimenziós képeket generálnak,a mélység és a tér érzetét keltve az emberben. A képeket az ember saját méretével arányosnak látja és egy kesztyûvel vagy hasonló eszközök segítségével a tapintás érzete is biztosítva van. Ily módon az ember megérintheti a virtuális világ tárgyait és a helyüket is megváltoztathatja. Ilyen helyzetekben a látottakhoz kapcsolódó hangok is rendkívül hitelesek. A hangot minden irányból, különbözõ mélységekben lehet produkálni. Egyes adaptációk képesek arra, hogy ugyanazt a virtuális valóságot mutassák a világ különbözõ pontjain található embereknek.

Így például lehetséges az,hogy a világ más-más pontján, más-más földrészen élõ három ember azt lássa, amint a többiekkel együtt felül egy versenymotorra, vagy egy tárgyalást követõen eszmét cserél.Ezek a példák azt mutatják, nem feltétel a külvilág léte ahhoz,hogy valamilyen környezetben lássuk magunkat. Hogy mesterséges forrásból érkeznek-e az evilágot illetõ benyomásaink, a képek,az ízek és az illatok, vagy valóban léteznek, nos ezt mi képtelenek vagyunk megállapítani.

folyt. köv.

Ki hinné, hogy ma már harminchárom éves az a film, amelyet az UFO kutató társadalom jelentős része egyértelműen Hollywood első, "valós információk kiszivárogtatására készített" földönkívüli témájú filmjeként tart számon és melynek bemutatásával az amerikai kormánynak egyetlen célja volt: tesztelni a közönséget.

Ha ma valaki megnézi a 'Hangar 18' című mozit és korábban egy picit is foglalkozott az UFO jelenségek kérdéskörével, vagy hallott már Roswellről, annak azonnal feltűnik, hogy rengeteg az egybeesés a film cselekménye és ismert valós események között, a történet további részét pedig pontosan így képzeljük. Ennek ellenére a gyanút, miszerint a cselekmény nem pusztán az emberi elme szüleménye, ez idáig nem igazán tudtuk konkrétumokkal alátámasztani.

Néhány napja azonban, egy Robbie Graham nevű brit irodalomtudós közzétette blogján a film kapcsán végzett kutatásának részeredményeit, amelyek olyan összefüggésekre derítenek fényt, miszerint a film elkészítését az ötlettől a kivitelezésig a CIA felügyelhette.

A történet egyébként azt mutatja be, hogy a Fehér Ház kabinetfőnöke, önös érdekeitől vezérelve, miként próbálja - bármi áron - megakadályozni, hogy nyilvánosságra kerüljön a tény: a Légierő birtokába jutott egy lezuhant repülő csészealj, amelyet kiválasztott tudósok egy csoportja, a Texas-ban található szigorúan őrzött 18-as Hangárban tanulmányozgat...

A Hangar 18 egyike azon kevés amerikai filmnek, amely annak idején átfért a vasfüggöny rácsai között és 1985. február 7-én, tehát majdnem napra pontosan 28 éve 'UFO Arizonában' címmel Magyarországon is a mozikba került. Akkor, rövid ideig bárki megnézhette a filmszínházakban, később viszont sem kazettán, sem dvd-n nem jelent meg itthon és a hazai televíziók sem tűzték műsorukra soha.

Pedig, azóta felnőtt egy generáció, akik a legjobb esetben is csak hallottak róla, viszont szívesen megnéznék, ezért most az írás alján található Youtube-linken magyar felirattal bárki pótolhatja elmaradását.

Ha ezen rövid bevezető után a kedves Olvasó úgy dönt, szívesen megnézné a filmet, akkor azt javasoljuk, csak ezt követően folytassa a cikk olvasását, ugyanis a továbbiakban a film cselekményének fontos részletei is szerepelnek majd benne.

ŐSI ŰRHAJÓSOK

A Hangar 18-at nemcsak a tartalma miatt tartják nagyon különlegesnek, hanem megjelenésének dátuma okán is: A filmet 1980-ban mutatták be Amerikában.

Ez az az esztendő, amikor Amerikában széles körben bekerül a köztudatba az 1947-es Roswell Incidens, méghozzá a The National Enquirer című hetilapban megjelent interjúnak köszönhetően, melyben az események egyik főszereplője, Jesse Marcel őrnagy azt állította, egy földönkívüli űrhajó zuhant le Új-Mexikóban, a fedélzetén több idegennel.

A cikk hatalmas visszhangra lelt, amelynek eredményeként még ugyanebben az évben megszületik az első Roswellről szóló könyv is, Charles Berlitz és William Moore: The Roswell incident című közös munkája.

De legalább ennyire fontos, hogy szintén 1980-ban került először nyilvánosságra az 'MJ-12', vagy 'Majestic-12' kifejezés, amely egy tudósokból, katonai vezetőkből és kormányzati tisztviselőkből álló tizenkét tagú csoportot takar, amelyet az 1947-es incidenst követően azért hívhatott életre Harry Truman, az USA akkori elnöke, hogy a Roswellnél lezuhant idegen űrhajóval és annak utasaival kapcsolatos vizsgálatokat felügyelje.

A Hangar 18 cselekménye ugyanerre épül: az amerikaiak birtokába kerül egy idegen űrhajó annak humanoid legénységével együtt, akik testi felépítése a megszólalásig hasonlít a miénkhez. A film azonban itt továbbmegy a kiszivárgott titkos iratokban foglaltaknál és választ ad arra a kérdésre is, vajon mi lehet az oka annak, hogy a földönkívüliek ennyire hasonlítanak ránk:

(Figyelem! Az alábbi, dőlt betűs rész a film egyik jelenetének szó szerinti leirata!)

"Kelso megfejtette az idegenek nyelvét. Íme, a földönkívüli űrhajón talált egyik dokumentum fordítása. Kérem, vegyék figyelembe, hogy ez még csupán egy nyersfordítás, amely további finomítást igényel, de ha mindaz, amit eddig sikerült megfejtenünk igaz - és semmi okunk kételkedni ebben - kkor az emberiség eredetéről rendelkezésünkre álló minden eddigi információ alapvetően téves.

Ez a dokumentum, az idegenek egy korábbi földi látogatásáról szóló jelentés. Ebben bizonyos hímnemű és nőnemű állatok elfogásáról és kiképzéséről, illetve rabszolgákként való használatukról esik szó. Ezek a bizonyos állatok ugyanakkor az idegeneket az égből érkezett istenekként tisztelik. Akiket pedig az írás bizonyos állatként említ nem más, mint a korai társadalmak emberei.

A jelentésben szó esik továbbá arról is, hogy az erre kiválasztott női rabszolgák nagy megtiszteltetésnek vették, hogy megszülhették az istenek ivadékait. Ebből már megérthetik, hogy az idegenek testfelépítése miért annyira hasonló a miénkhez. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy két egymástól teljesen független faj egészen véletlenül ugyanazt az evolúciós utat követte. Azok az ősi idegenek beavatkoztak a mi fejlődésünkbe. Ők, az a bizonyos hiányzó láncszem! Mi, az emberi faj pedig, az ő gyermekeik vagyunk!"

Egyértelműen Erich von Daniken ősi űrhajós elméletét viszi tovább tehát a film, melyet Linda Moulton Howe , Emmy-díjjal is kitüntetett amerikai filmes-újságíró, saját állítása szerint három évvel később szinte szó szerint viszontlátott egy titkos katonai dokumentumban.

Howe 1983. április 9-én, a Légierőnek, az új-mexikói Kirtlandben található bázisán egy UFO jelenségekről szóló dokumentumfilmet forgatott, amikor a hadsereg egy különleges tisztje, Richard Doty döbbenetes dokumentumot mutatott neki. A borítón ez a felirat szerepelt: az Amerikai Egyesült Államok elnökének, az azonosítatlan légköri járművekről (Unidentified Aerial Vehicles) szóló tájékoztató.

Doty azt mondta Howe-nak, hogy felettesei kérésére mutatja meg neki az iratot, de kikötötte, hogy nem viheti el és feljegyzéseket sem készíthet róla.

A vastag dokumentum számos aspektusból tárgyalta az UFO jelenségeket. Részletesen szerepeltek benne az addig történt UFO szerencsétlenségek is, így az 1947-es roswelli, illetve egy másik, 1949-es eset is, ahol egy élő idegent is találtak, akit azonnal a Los Alamos Nemzeti Laboratóriumba szállítottak, ahol azonban ismeretlen okból 1952-ben elhunyt.

Howe számára azonban a dokumentum legsokkolóbb része az volt, amely szerint a Homo Sapiens, az idegenek primitív állatokon végzett DNS-manipulációjának eredménye. Az irat szerint a földönkívüliek célja az volt a genetikai manipulációval, hogy egy olyan fajt hozzanak létre, amely képes szeretni és mentes az agressziótól.

A NASA

A film végén, a stáblista azzal kezdődik, hogy az alkotók köszönetet mondanak a film elkészítésében nyújtott segítségért. A felsorolás végén szerepel a NASA is, ami sokak szerint rendkívül furcsa. Egy alacsony költségvetésű, kis stúdió által készített moziról van szó, amely ráadásul nem mondhatni, hogy piedesztálra emeli az Amerikai Űrkutatási Hivatalt.

Szintén érdekes, hogy négy évvel korábban, 1976-ban viszont ugyanez a NASA egyértelműen visszautasította Steven Spielberg megkeresését, aki szerette volna, ha a Hivatal is részt vesz a történet kidolgozásában, ám arra hivatkozva, hogy "a film hatására veszélyesen megszaporodhatnak az UFO jelentések", a NASA visszautasította a megkeresést.

Ám, az Űrkutatási Hivatal látszólag megmagyarázatlan döntése, miszerint anyagilag támogatja a filmet, talán mégis értelmet nyer, ha meglátjuk Patrick J. Frawley nevét a filmet készítő stúdió tulajdonosai között.

A CIA

A Hangar 18 című filmet egy Sunn Classic Pictures nevű független produkciós cég készítette, amelyet 1970-ben alapítottak, a valódi tulajdonosa pedig egy Schick Safety Razor nevű társaság. Ebből a társaságból kitűnik egy név, Patrick J. Frawley, aki egy rendkívül tehetős üzletember volt akkoriban, komoly politikai előélettel. Számos, a politikai jobb oldalhoz köthető szervezetet alapított a hidegháború idején, ezek egyike volt az Amerikai Biztonsági Tanács (American Security Council), amely az egyik legbefolyásosabb lobbistaként lett ismert a hadiipar területén.

Frawley mellett azonban, több befolyásos tagja is volt az Amerikai Biztonsági Tanácsnak, így Nathan F. Twining tábornok, aki az alábbi titkosítás alól feloldott dokumentum szerint a hírhedt Majestic-12 tagjai is volt.

Szintén az Amerikai Biztonsági Tanács tagjai közé tartozott Douglas MacArthur tábornok, aki a hatvanas években igencsak meglepő kijelentést tett egy lehetséges bolygóközi háborúról, de ne feledkezzünk meg James Jesus Angletonról sem, aki pedig 1954 és 1975 között a CIA kémelhárítási főnöke volt.

A Schick Razor vezetői, köztük minden bizonnyal Patrick Frawley, 1970-ben úgy döntöttek, megalakítják a Sunn Classic Pictures filmgyártó vállalatot, ami azért nagyon furcsa, mert vajon miért akarna egy kizárólag gyógyszereket gyártó cég filmstúdiót alapítani?

Mindenesetre létrehozták és számos, a mormon egyházhoz köthető bibliai témájú filmet követően 1980-ban bemutatták a máig sokat emlegetett Hangar 18-at. A film ugyan meglehetősen nagy bukás lett, mivel mindössze öt millió dollár bevételre sikerült szert tennie, de ez nem különösebben rázta meg a készítőket. Viszont jócskán megelőzte a korát, már ami az ufológiai összeesküvés-elméleteket illeti.

Nagyon valószínű tehát, ha konkrét bizonyíték nincs is erre nézve és csak az egyébként önmagukért beszélő összefüggésekbe tudunk kapaszkodni, hogy a 'Hangar 18' messze túlmutat egy másfél órás fikciós sci-fi jelentőségén. Robbie Graham tovább folytatja a kutatást és ígérete szerint hamarosan újabb meglepő bizonyítékokkal fog előállni, amelyek arra utalnak, hogy nem ez volt az egyetlen film, amely a CIA és Hollywood titkos megállapodásának eredményeként jött létre.

Forrás:ittvannak.hu

Az asztrálutazás és annak egy válfaja, amellyel különlegessége folytán érdemes  foglalkoznunk, újabb kihívások elé állítja a világműködéséről alkotott elképzeléseinket, de egyszersmint újabb támpontokat ad arra nézve, hogyan is működhetnek a dolgok a negyedik dimenzióban.

Nos, az asztrálutazást végrehajtó emberek lényegében olyanok, mintha „szellemek” lennének. Ha a szellemek fizikai testük nélkül teljes mértékben megőrzik „szellemi frissességüket” és gondolkozóképességüket, sőt még gyarapítják is tudásukat és képességeiket, akkor talán a testükből kiszálló emberek is ugyanazt élik meg és észlelésük is ugyanúgy működik, mint a „szellemeké”. Van persze különbség, mert az asztrálutazó asztrális teste egy láthatatlan energiaszállal hozzá van kapcsolva fizikai testéhez.

Ettől eltekintve az asztrálutazó hasonló helyzetbe kerül, mint a „szellemek”, azaz éteritestével tudatával együtt a negyedik dimenzióba kerülhet. Az asztrálutazást meg lehet tanulni, egyeseknek ez elég gyorsan sikerül, mások évekig is hiába kísérleteznek. Én is sikertelenül próbálgattam, az is igaz, hogy nem túl nagy kitartással. Sok ember kísérletezget az asztrálutazással és tapasztalataikat megbeszélik és kicserélik a világhálón.

Az asztrálutazók a fizikai sík és a negyedik dimenzió határán is képesek utazgatni. A bátrabbak villanásnyi idő alatt át tudnak rándulni más bolygókra, sőt másgalaxisokba és emlékeznek is rá, mit láttak ott. Az asztrálutazás problémája, hogy az asztrálutazók nem mindig képesek kontrollálni a helyzetet, nem ismerik a negyedik dimenzió üzemmódját. Nem tudják,hogy irányítsák magukat a kiszemelt célpontba, nem tudják, hová kerülnek szemvillanásnyi idő alatt és legtöbbször fogalmuk sincs, mi várhatja őket az ismeretlen terepen és adott esetben nem tudják, miként védjék meg magukat egy esetleges támadással szemben. Ugyanolyan helyzetbe kerülnek, mint a fizikai test halála után a negyedik dimenzióba jutott„szellemmé” változott ember. Gyorsan rájönnek azonban, hogy fizikai testükből kilépve, mozgásukat és környezetüket is gondolataikkal irányíthatják. Elég arra gondolniuk, hogy vissza akarnak jutni a testükbe ésmás ott is vannak. Az a bizonyos ezüst zsinór, amely összeköti szellemtestüket a fizikai testükkel, tulajdonképpen testük részét képezi és az bármilyen hosszúra megnyújtható.

Az asztrálutazás kapcsán az után kutattam, hogy pontosan mi is az, ami ilyenkor kilép a testből. Ezt a valamit az asztráutazó áttetszőnek látja, de ugyanolyan formája van, mint a fizikai testnek. Rendesen lát, hall, de őt a fizikai testben élő emberek nem látják és nem hallják. Előfordul, hogy a más dimenzióbeliek sem látják vagy nem kelt feltűnést. Az asztrálutazónak is van tehát valamiféle éteriteste, akár a szellemeknek, és ugyanolyan szédületes sebességgel képes helyet változtatni, mint a gondolat, bár ebben a sebességtartományban ezt nem lehet biztosan állítani. Ami biztos, hogy a fénysebesség sokszorosárólvan szó. Ebből viszont további következtetések vonhatók le, amelyek,mint látni fogjuk, egyáltalán nem megalapozatlanok. Ezek pedig a következők: Ha a „szellemek” képesek az un. perisprit segítségével fizikai testté sűrűsödni, akkor lehetséges, hogy a negyedik dimenziós entitások valamennyien képesek erre, feltéve, ha hozzájutnának az ehhez szükséges energiához. Vajon az az ember, aki képes szellemtestét fizikai testétől leválasztani és szellemtestét más helyre apportálni, nem lenne-e képes azt egy jó nagy adag energia felvétellel valamely célpontban szemvillanásnyi idő alatt besűríteni és mondjuk egy második fizikai testben egy másik helyen megjelenni? A feltételezés jogos, mert ez lehetséges. Nagyon kevés ember, például indiai jógik valóban képesek erre. A jelenséget bilokációnak nevezik. A fizikai test egy biztonságos helyen nyugszik, a„szellemtest” kiszáll, valahol lehorgonyoz, majd materializálódik. Ez a művelet lehet a feltámadás technikája is. A test halála után fennmaradó „szellemtest” egy időre összesűríthető és láthatóvá tehető. Ez viszont arra enged következtetni, hogy abban a testben, amelyet szellemtestnek neveztem, minden megvan, ami a fizikai testben, csak valamilyen más anyagformában. A bilokálódott test visszatérése a fizikai testbe a folyamat megfordításával zajlik le: most már nem kiszáll a szellemtest a fizikai testből, hanem visszaalakul éteri állagúvá és villanásnyi idő alatt ott terem a helyén, a fizikai testben. A másolat nem lehet az eredetivel teljes mértékben azonos, csak bizonyos külső jegyek alapján tűnik másolatnak. A bilokált test ugyanis kevésbé sűrű, mint a fizikai,frekvenciája talán a harmadik és a negyedik dimenzió közé esik.

De mindeközben mi van a tudattal? Melyik testben van? A kérdés jogos,mivel ahogyan a gondolatnak is van szubsztanciája, ugyanúgy az egyén tudatának is kell hogy legyen. Talán a tudata két részre oszlik: egyik része az agyhoz kötődik, másik része a szellem testhez, amely ilyenkor„kiszáll”? És vajon az asztrálutazó „anatómiai” tekintetben azonos egy„szellemmel”? Feltételeztük, hogy lényegében azonos, azzal a különbséggel, hogy az asztrálutazó nem tudja magát teljesen függetleníteni harmadik dimenziós elméjétől. Megjegyzem azonban, hogya Földtől elszakadni nem képes „szellem” sem képes erre. A Földhöz kötöttség valójában azt jelenti, hogy a „szellem” szintén a harmadik és negyedik dimenzió határmezsgyéjén lebeg. Ez magyarázza azt, hogy tudatuk is földhöz kötött, azaz a földi élet befolyása alól nem tudják kivonni elméjüket. Ami pedig a tudat hollétét illeti, a következőkből kiderül, elképzelhető, hogy a tudat az asztrálutazáskor valóban képes lehet megosztani magát.A negyedik dimenzióban a gondolat valóságteremtő ereje sokkal közvetlenebbül érvényesül, (az asztrálutazó azonnal meglátja azt, amire gondol), ezért ha az asztrálutazó célja, hogy e világokat objektív módon felderítse, akkor a szubjektív gondolatokat ki kell küszöbölnie, mert azok megváltoztatják az általa megismerni kívánt valóságot. Mivel a pszichikai kémek az asztrálutazást használják felderítési feladataik teljesítéséhez, így ez a pszichikai kémkedésnél igen fontos szempont.

A pszí kémek speciális kiképzést kapnak és az asztrálutazásukat szigorú protokoll szerint hajtják végre, hogy az elme ne zavarjon be a negyedik dimenziós észlelés objektivitásába. Az asztrálutazásnak ezt a tudományos precizitással kialakított technikáját scientific remote viewing-nak, azaz tudományos távolba látásnak nevezik. Még évekkel ezelőtt olvastam egy amerikai pszíkém élettörténetét, Morehouse: Psychic Warrior (A pszí katona) c.könyvét. A könyv fő célja nem is az volt, hogy leírja, miként folyik a pszichikus kémkedés, hanem hogy leleplezze, miként használják ki e különös képességű embereket enyhén szólva kétes célokra, hogyan teszik őket tönkre testileg-lelkileg, amikor pedig e kivételes képességeket az emberiség hasznára is fel lehetne használni. A szerző katonai karrierje nagyon ígéretesnek látszott egészen addig, míg egy eltévedt golyó fejbe nem csapta. A sisak megvédte a koponyáját, de a rázkódástól mégis megsérülhetett valami a fejében és attól kezdve látóvá lett. Olyan lényeket látott és hallott, amelyekben nem hitt vagy amelyekről tudta, hogy nem lehetnek valósak vagy nem kerülhettek arra a helyre, ahol látta őket, ezért azt hitte, valami baj van az agyával, máskülönben hogyan láthatna olyan dolgokat, amelyekről úgy vélte, hogy nem léteznek? Végül egy katonai pszichiáter, akihez segítségért fordult, elküldte őt a DIA (DefenseIntelligence Agency) nevű katonai pszichikai kémkedéssel foglalkozó csoporthoz. Ott aztán elméletből és gyakorlatból egyaránt kiképezték,hogy megértse és használja ezt a képességet. Dióhéjban a remote viewing(távolba látás) módszere a következő: a tisztánlátó személy megváltozott tudatállapotba hozza magát , ő lesz azasztrálutazó. A felderítést végző személy mellett van egy segítő, aki „navigálja” az asztrálutazót. Az utazó kap egy kódszámot, amelyhez valamilyen számára ismeretlen helyszín tartozik, ami lehet időhöz kötöttesemény is. A kódszám bármi lehet, bárki bármilyen helyszínt bármilyen kódszámmal elláthat, a módszer akkor is működik. A helyszín bárhol lehet, akár más bolygón is. Az asztrálutazó megkapja a mások által kitalált kódot, a navigáló személy vagy ismeri a kódhoz tartozó helyszínt vagy nem, mivel képzési, gyakorlási célból végzett utazás esetén dupla vakon is végre lehet hajtani a feladatot. És láss csodát, az utazó azonnal ott találja magát azon a számára ismeretlen helyszínen, amelyet a kódszám jelöl.Először vázlatrajzot készít arról, amit lát, abból kiderül, hogy milyen jellegű a helyszín. Szemben a tudatát kivetítő un. tisztánlátóval, aki elmosódottan, illékonyan látja, érzi a helyszínt, a profi asztrálutazó azt teljesen valóságosnak, fizikainak látja, hallja, érzékeli, legalábbis azok,akiknek ehhez adottságuk is van és megkapták a szükséges képzést is.

A tudatos tudatukat, érzelmeiket teljesen ki kell kapcsolniuk, mert az kételkedik, analizál, szubjektív ítéleteket alkot. A navigáló diktálja, mit nézzen meg alaposabban, hová közeledjen, merre menjen, az utazó a protokol előírása szerint mondja, hogy mit lát és azt le is rajzolja. Amikor ismert a helyszín, akkor a teljesítmény megítélhető a gyakorlat végén,amikor összevetik a leírt és lerajzolt adatokat a kódszámhoz tartozó mappába rejtett adatokkal, képekkel. Az asztrálutazó a kód alapján mindig hibátlanul megtalálja a célpontot, de persze megnevezni nem tudja, de azt látja és érzi, amit az adott helyen vagy egy adott esemény helyszínén látnia és éreznie kell, ha valóban ott jár. A kilencvenes évek közepén ezt a szervezetet (DIA) felszámolták és ezek az emberek megrendelésre kezdtek dolgozni (ipari kémkedés) valamint tudásukat tanfolyamok tartásával kamatoztatják. Az internetes fórumokon bemutatják, hogy ugyanilyen módszerrel még kezdő rv-sek milyen rajzokat és leírásokat készítettek olyan helyszínekről, amelyeket szintén kód formájában kaptak meg. Idő és távolság nem játszik szerepet abban, mennyire sikeres a művelet. Ez az egyéni tehetségtől függ.

Jártak a Holdon, jártak a Marson, jártak a múltban és a jövőben. Találkoztak földön kívüliekkel, „jártak” távoli bolygókon. A korábbi kérdésekhez hozzáadódik egy újabb fogas kérdés: honnan tudja azasztrálutazó tudatalattija, hogy mit rejt a kód? Ráadásul azonnal ott is terem. Nyilván úgy, hogy amikor a kódoló megadta a kódot, az ő tudatában a helyszín és a kód összekapcsolódott, a helyszín energiamintája imprintálódott a kódba azáltal, hogy a kódoló a kettőt a tudatában összekapcsolta.

Az rv-t végző személyek - mivel alfa, de inkább téta üzemmódban működik az agyuk, ami a tudatalatti működését jelenti, - így közvetlenül képesek olvasni az energialenyomatot, melyet a kód hordoz. A tudatalatti nem csak a kód leolvasására képes hanem engedelmesen gazdája akarat szerint elküldi a mentális testet (a„szellemtest” tudatát hordozó testrészt) a megadott helyszínre körülnézni.Hogyan lehetséges ez?

Csak úgy, ha a kód a kódoló személy által végrehajtott egyszeri gondolati összekapcsolás révén hordozza az általa reprezentált anyagi tárgy vagy helyszín vagy esemény energiamintázatát,amelyet a tudat alatti közvetlenül „olvasni” képes.

Forrás:Clare Voyant - Ahol megállt a tudomány

"Ha a kongresszus nem teszi a dolgát, akkor a nép fog cselekedni."

Ez a mottója annak az öt napos eseménynek, amelyet több amerikai civil- és érdekvédelmi szervezet közösen hív életre 2013. április 29. és május 3. között abból a célból, hogy az USA döntéshozóit rábírják, ismerjék be a nyilvánosság előtt, nem vagyunk egyedül az univerzumban.

A szervezők által közmeghallgatásnak nevezett közel egy hétig tartó rendezvény valójában csak nevében lesz az, hiszen a szó, illetve az azt takaró intézmény politikai értelemben, a demokráciának azt a jellegét hivatott erősíteni, hogy az emberek közvetlenül is beleszólhatnak a dolgok alakulásába, ez esetben viszont nem az Amerikai Kongresszus tagjai teszik lehetővé ezt a polgároknak, hanem maguk a civilek kezdeményezik, hogy beszélhessenek.

A másik, ennél is jelentősebb különbség pedig, hogy a kongresszusi képviselők (sajnos) nem is lesznek ott, az amerikai törvényhozásnak "csupán" öt egykori tagja lesz jelen, de a szervezők így is nagy reményeket fűznek hozzá:

- Még soha nem volt egy időben és egy helyen, ennyi magas beosztású, szavahihető katonai vezető, hírszerző, kutató, tudós, akik így, vagy úgy, de mind közvetlenül megtapasztalták, hogy az idegenek léteznek és köztünk vannak - mondta szerdán, a Sundance Filmfesztiválon tartott sajtótájékoztatón Stephen Bassett, a Paranormal Research Group ügyvezetője, a projekt egyik atyja.

A rendezvénynek a Washington kormányzati negyedében található hatalmas sajtóépület ad majd otthont, ahol közel félszáz meghívott szemtanú fogja vallomásával győzködni a Kongresszus korábbi tagjait, hogy vessék latba politikai befolyásukat és győzzék meg az illetékeseket, hogy lépjenek ki a nyilvánosság elé és mondják el, amit a földönkívüliekről tudnak.

Stephen Bassett (középen) és jeremy Corbell (jobbra) a sajtótájékoztatón

- Mintegy 40-50 szemtanú lesz velünk a világ minden részéről. Egyharmaduk a világ vezető kutatói közül kerül ki, míg kétharmaduk egykor magas beosztásban lévő katonák, NASA alkalmazottak és CIA ügynökök - folytatta Bassett - de az Egyesült Államokon kívül Angliából, Franciaországból, Brazíliából, Argentínából, Chiléből és Mexikóból is érkeznek majd szemtanúk.

Az öt napos rendezvény hivatalos szóvivője dr. Edgar Mitchell, az Apollo 14 űrhajósa, aki 1971 februárjában mindenkinél többet, majdnem nyolc és fél órát sétálhatott a Hold felszínén. Az idős asztronauta Skype-on köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit, majd elmondta, ő azon szerencsések egyike, aki nemcsak sejti, de pontosan tudja is, hogy a földönkívüliek köztünk vannak, ezért büszkén vállalta a felkérést.

Az öt nap során, az összesen harminc órásra tervezett meghallgatásokat élőben lehet majd követni az interneten, ráadásul az angol mellett további négy, esetleg öt nyelven szinkrontolmácsolással.

Már javában zajlanak az esemény előkészületei, melyek minden fontos mozzanatát rögzítik a Just Cause Entertainment kamerái.

- Mintegy két órás dokumentumfilmet szeretnénk készíteni az eseményből, mely az ötlettől kezdve, a megvalósításon át, a rendezvény visszhangjáig és az elért eredményekig mindent be fog mutatni - mondta Jeremy Corbell rendező. A film premierjére a tervek szerint jövő év elején, a 2014-es Sundance Filmfesztiválon kerülhet majd sor.

Az eseményről és az ezzel kapcsolatos újabb fejleményekről mi is igyekszünk folyamatosan beszámolni, addig is nézzék meg az esemény rövid promóciós videóját (magyar felirattal), amelyet a szerdai sajtótájékoztató végén vetítettek le először:

Forrás:ittvannak.hu

Írta: Chris Morton és Ceri Louise Thomas - Utómunkálatok: Galactus

Aznap éjjel, hogy meglátogattam Harry Oldfieldet, és Chris beszélt a rekonstrukciós próbálkozásokról, színes és némiképp nyugtalanító álmot láttam. Álmomban magányosan sétálgattam egy határtalan zöld mezőn. Este volt, a fények fokozatosan elhalványultak.Ekkor embereket láttam meg a távolban. Egy csapatnyi őslakos indián volt az, tradicionális viseletbe öltözve. Körben ültek a földön, és volt valami határtalan súlyosság ebben az összejövetelben.

Ahogy közelebb értem hozzájuk, egy idős ember felállt, és elindult felém.- Azért jöttél, hogy segíts nekünk - mondta szelíden.Nagyon megdöbbentettek a szavai. - Sajnálom - feleltem. -Azt hiszem, összekever valakivel.És ekkor felébredtem.Akkoriban tudomást sem vettem az egészről. Úgy tűnt, értelmetlen az egész.Néhány nappal később telefonhívást kaptam unokatestvéremtől,Gerrytől, aki a New Mexicó-i Albuquerque-ben él. Tudta,hogy a kristálykoponyák rejtélyével kapcsolatos nyomozásba kezdtünk,és izgatottan adta tudomásomra, hogy találkozott valakivel,aki szerinte nagy segítségünkre lehetne ebben. Az illető állítása szerint hallott egy olyan szóbeszédet, miszerint egy csapatnyi helyi navahó törzstag is birtokol egy ilyen kristálykoponyát.Ekkor ébredtünk rá, hogy kutatásunk mindeddig csak az archeológusokkal,koponya tulajdonosokkal és tudósokkal történő megbeszélésekre szorítkozott. Egyetlen őshonos amerikaival sembeszéltünk még a koponyákról. Kezdtem már úgy érezni, hogy ez komoly hiányosság volt.Ha a bennszülött amerikaiak valóban használtak kristályt a gyógyításra, ahogyan azt Harry Oldfield felvetette, akkor nem lehet,hogy kristálykoponyákat is alkalmaztak?

A rekonstrukció egy őslakos amerikai nő arcát tárta fel a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya alapján. Lehet, hogy Észak-Amerika, és nem Közép-Amerika az, ahonnét a kristálykoponyák származnak?Beszéltünk unokatestvérem ismerősével, aki elmondta, hogy ezt a szóbeszédet egy barátjától hallotta, aki viszont egy barátjától hallotta, és így tovább; szóval egyáltalán nem lehettünk benne biztosak,hogy van-e benne igazság. A problémát az okozta, hogy a koponya rendkívüli szentségnek számított az indiánok szemében,és rendszerint megpróbálták titokban tartani a létezését. Egyetlen követhető módszernek az tűnt, hogy nekünk magunknak kell odautaznunk New Mexicóba, és meg kell próbálnunk kérdezősködni a különféle navahó rezervátumokban.Nem látszott egyszerű feladatnak, de megért egy próbálkozást.Lefoglaltuk tehát a jegyeket, és egy héten belül már úton is voltunk New Mexico felé. Béreltünk egy autót, majd miután meglátogattuk Gerryt, elindultunk, hogy beutazzuk a New Mexico, Arizona,Colorado és Utah által behatárolt négyszöget, hátha nyomára akadunk a navahók kristálykoponyájának.

A sivatagi panoráma valóban gyönyörű volt, a végtelenbe törő utakkal, melyeken néha valóban úgy tűnt, hogy száz mérföldeket utazhatnánk anélkül, hogy teremtett lélekkel találkoznánk.Az első értékelhető nyomra egy navahó rezervátumban bukkantunk,Monument Valleyban, ahol a lapos sivatagi terepen elszórtanazok a mélyvörös homokkő oszlopok tornyosultak - szinte a függőlegesig meredek sziklafalakkal és lapos tetejükkel -, melyeket oly szívesen örökítenek meg a westernekben. Itt elegyedtünk beszélgetésbe egy fiatal navahóval, aki egy lovas farmot üzemeltetett,és aki elmondta nekünk, hogy Emersonnal kellene beszélnünk,a varázslóval, aki a közelben él; vagy a navahók Canoncito Ban ágának főnökével, aki még délebbre él, Albuquerque közelében.Egy vacsora mellett találkoztunk Emersonnal Gallup meglehetősen csúnya városában, a Monument Valley és Albuquerque között.A testes felépítésű férfinak fekete haja volt, és napszemüveget viselt. Kéretlenül nyers modora volt, és hosszasan elgondolkozott,mielőtt beszélni kezdett volna. Gyakorló sámánként tevékenykedett,a bennszülött indiánok varázslójaként és gyógyító embereként,az arizonai Window Rock területén élő navahó testvérei részéről. Bár azt nem tudta megmondani, hogy a navahóknak van-e kristálykoponyája, azt elmondta, hogy a kristállyal történő gyógyítás elterjedt gyakorlat az Egyesült Államok déli részén élő navahó törzsek között. Azt azonban már nehezebb volt meghatározni,hogy hogyan is működik a kristály.Valóban nehéz ezt megmagyarázni vagy megmondani, mi istörténik, mert az a Szellem hatalmán keresztül valósul meg, és egy emberi lénynek elmagyarázni valamit, ami a Szellem hatalmánát történik, nem lehetséges. De működik, valóban működik,ilyen egyszerűen. A mi népünk valóban használja a kristályokat, és az emberek meg is gyógyulnak a kristály erejétől.Emerson képességét, hogy élni tudjon ezzel az erővel, mint mondta,az Úrtól kapta; ő mindössze "felhasználja a hatalmat, amit a Nagy Szellem neki adott".Emerson a kristályokat éppúgy használta diagnosztikai, mint gyógyászati célokra. Mint kifejtette, "a kristályokat leginkább éjszaka használják fel, amikor a kristályok által sok minden megláthatóvá válik".

Amikor valaki megbetegedett, Emerson állítása szerint képes volt a "kristály szellemét" arra használni, hogy megvizsgálja a testet.Olyan ez, mint megröntgenezni valakinek a testét. A segítségével képesek vagyunk belenézni a személybe, és látni, hogy mi a probléma. Jobb is, mint a röntgensugár, hiszen itt az egész személyt megfigyelhetjük. Három dimenzióban lehet látni kettő helyett, és az egész személy látható, a lelkét is beleértve.Nem olyan, mint egy állókép; ez mozog, és teljes egészében háromdimenziós.Még önmagadba is beleláthatsz, és a kristály megmutatja a rossz szellemet, segítve ezzel a gyógyulásodat, a megtisztulásodat. Nem tudom megmondani, pontosan hogyan is működik, de működik, és ha egyszer te is látni fogod, hogy a rossz szellem még benned is ott lakozik, nos, akkor te is hinni fogsz benne, és tudni fogod, hogy mindez igaz.Emersonnak, akárcsak Harry Oldfieldnek, nem voltak kétségei a kristály gyógyerejét illetően. Emerson azonban, Harryval ellentétben,arra használta fel ezt, hogy átalakítsa saját érzékelési képességeit,mely lehetővé tette a számára, hogy a megszokottól eltérően,másként lássa a dolgokat.Miután elköszöntünk Emersontól, elhajtottunk a Canoncito rezervátumba,és megkérdeztük, merre kell mennünk a főnök háza felé. Végül egy parányi mobil otthonhoz érkeztünk el, melyet elszórtan több hasonló guruló ház vett körül a reménytelenül csupasz domboldalban.

A főnök egyáltalán nem olyan volt, mint amilyenre számítottam. A westernekben megjelenített hatalmas és zord karakter helyett egy törékeny figura fogadott, keskeny arccal,magas, finom metszésű arccsonttal, és meleg, barátságos, szinte beavatott mosollyal. A finom vonásokat alkotó majd valamennyi csontot látni lehetett az arcán, mintha ő maga sem lett volna több élő és mozgó koponyánál, melyet csak egyetlen réteg viharvert és kissé kiszikkadt bőr borít.Leon Secaterónak hívták, és sokkal inkább szerette, ha"spirituális vezetőnek" hívták, és nem az apró, canoncito indiánokból álló törzs "főnökének". Cseppet sem tűnt meglepettnek vagy felháborodottnak váratlan látogatásunktól. Amikor azonban elmondtuk neki, hogy egy kristálykoponyát keresünk, melyről azt hallottuk, ezen a környéken lapul valahol, egy kicsit mégis elámult,és úgy látszott, nemigen tudja, mit is válaszoljon nekünk. Végül elmondta, hogy a kristálykoponyák nagyon fontosak és nagyon szentek a népe számára; ami azt illeti, annyira szent dolgok, hogy még beszélni sem illik róluk nyilvánosan. - Csak a szentek szentje tudhatja, hogy hol vannak a kristálykoponyák, és csakis neki lehet hozzáférése ezekhez. Népünk tradíciója, hogy sohasem használjuk őket nyilvánosan - mondta. - A koponyát nem lehet előhozni rejtekéből,a hegyek mélyéből. Csak a sámán, aki a gondját viseli,csakis ő tudhatja, merre található.

Láthatóan olyan területet érintettünk, melyről nem beszélhetett szabadon. De, mint mondta, néhány nap múltán jöjjünk vissza,és akkor majd tudatja, hogy mondhat-e többet is, vagy sem.Így tehát, ha már ezen a vidéken jártunk, megragadtuk az alkalmat,hogy felkeressünk néhány érdekes régészeti feltárást. Felkerestük az ősi anasazi lakóbarlangokat Mesa Verdében, ahol egészkőházakat faragtak ki mélyen a meredek hegyoldalból; valamint egy nagyobb ősi romvárost a területen, a Chaco-kanyonnál, melyet csak 26 mérföldnyi zötykölődés után érhettünk el egy egyszerű,köves sivatagot és kiszáradt folyómedreket átszelő földút végén.A lenyűgöző kőépítményeket az anasazi néptörzs tagjai hozták létre, több mint 1000 esztendővel ezelőtt.I. sz. 1100 körül, tehát jóval Kolumbusz megérkezése előtt már valamennyi elhagyatott volt, így valójában senki sem tudja, hogy milyen hosszú történelemre is tekinthetnek vissza.Anasazi egyszerűen annyit jelent, "az ősök". Keveset tudhatunk róluk, kivéve, hogy őket tartják a jelenleg itt élő pueblo indiánok legkorábbi őseinek, és talán ugyanez a helyzet az ezen a területen élő hopi és a navahó törzsekkel is. Tudjuk továbbá, hogy kereskedelmi tevékenységet folytattak az aztékokkal, és talán a majákkal is, akik több ezer mérföldnyire délre éltek tőlük. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a mezo-amerikaiak számos használati tárgyuk elkészítése során használtak türkizt, ami csakis erről a területről származhatott; az ősi anasazi romok között pedig arapapagáj-tollakat találtak, melyek legalább az i. sz. 1000-re datálódnak.Ez a színpompás papagájfaj csak Dél-Mexikó dzsungeleiben,és attól még délebbre található meg. A legújabb teóriák azt is feltételezik,hogy az itt élő őslakosok és az aztékok közös ősiséggel büszkélkedhetnek.

Az azték legendákban hivatkozott "hét barlanghelyét" többen teszik a dél-coloradói Durango közelére.Az anasazik szintén gyakorlott csillagászok voltak. Számos építményük és műtárgyuk került gondos egybehangolásra a csillagászati megfigyelésekkel és előrejelzésekkel. A Chaco-kanyonnál például spirális figurákat faragtak az egyik nagy szikla felszínébe.Egy közeli szikla hasadéka ehhez viszonyítva úgy helyezkedik el,hogy a Nap sugarai a spirál közepébe csakis a nyári napforduló idején csapódnak, a fénynyalábok viszont csak a téli napforduló idején érik el a spirál valamelyik szélét, így a sziklák egyféle természetes óraműként üzemeltek.A majákhoz hasonlóan az anasazik is hittek egyéb világok létezésében.A "kivák", ezek a félig földbe süllyesztett, kör alakúépítmények szolgáltak kapuként ezekre a más dimenziókra.

Tudhatjuk,hogy ezeket a kapukat csakis akkor nyitották meg, amikora bolygók a megfelelő pozícióban álltak az égbolton, ahogyan ezt precízen igazított nyílásokkal a kivák körben fel is tüntették.A kérdés, hogy miért érdeklődött ez az ősi népcsoport annyira a planéták és a csillagok mozgása iránt, még mindig foglalkoztatott bennünket, amikor visszatértünk Leon Secatero házába.

Amikor megérkeztünk, Leon unokái ott játszadoztak a ház előtt.Leon üdvözölt bennünket, majd beinvitált a házába. Ittjártunk másnapján megbeszélt egy törzsi találkozót. Elmondta, hogy beszélt a törzs véneivel, és konzultált a szellemekkel is. Kifejtette,hogy bár a törzsi tradíciók nem teszik lehetővé a koponyával kapcsolatos beszédet, a navahó öregek felemlítették azokat az időket is, amikor majd a Föld valamennyi népe "megtanul ugyanazon a nyelven beszélni". Mint Leon elmondta: - Beszéltek azokról az időkről, amikor a fehér ember unokái majd eljönnek, és megkérik az őslakos indiánokat, hogy osszák meg velük tudásukat és bölcsességüket,és ők elmondják, hogyan menthetik meg a Földet a pusztulástól.

- Ezért döntöttek úgy, hogy többet is elmondanak nekünk a koponyákról.Leon annak elmagyarázásával kezdte, hogy a navahók megrögzötten független, nomád nép volt. Amikor a spanyolok megjelentek a területen, a népet, a cancitókat, úgy ismerték, mint "a koponya népét". Elmondta azt is, hogy az apró néptörzs vezetőjeként rá hárul a kötelesség, hogy az emberek emlékét feljegyezze, és ő felelős azért is, hogy életben tartsa az emléküket. Még mindig megvolt neki az az öreg térképe, mely az eredeti területfelosztást ábrázolta, mielőtt a spanyolok a XVII. század elején megjelentek volna itt. Megkérdeztük tőle, hogy ezek voltak-e azok a földek,melyeket az ő népe birtokolt, mire ő egyszerűen így válaszolt: - Mi a tradícióink alapján nem hisszük, hogy bárki is birtokolná a földet.A föld nem tartozik az emberekhez. Éppen fordítva van. Az emberek tartoznak a földhöz. És a mi népünk ehhez a földhöz tartozik,a koponya földjéhez.Elővette a régi térkép egy másolatát, és tisztán láthattuk, mit akart mindezzel mondani. A canoncitók hagyományos ősi földjének távlati nézete jó megközelítéssel idézte fel egy koponya oldalnézeti képét, ahogyan a határtalan sivatagon elterült.Leon rámutatott egy hegyre a térképen, és elmagyarázta, hogy az ő népe szerint ez volt "a koponya füle". Ez a hegy hagyományosan szent minden navahó szemében, akik, mint az később felfedeztük,gyakorta hivatkoznak rá úgy, mint a "szent kristály hegyére".Leon ezután egy nagy, alacsonyabban fekvő területre mutatott,ami egyféle kanyonnak tűnt, és elmondta, hogy ezt a területet hívták "a koponya szemének", vagy "a Megszentelt szemének".Megmutatta saját otthonát is, és a parányi földdarabot, melyre népe napjainkban kényszerült, és elmondta, hogy az ő hitük szerintez "a koponya szája" vagy "a Megszentelt szája".

Leon azonban arra is megkért bennünket, hogy tartsuk meg magunknak a térkép részleteit, mert népe nem akarja, hogy bárki is kristálykoponyákra kezdjen vadászni a földjükön. Elmondta,hogy a fehér ember épp eleget elvett a népétől az évek során, és nem akarja, hogy még legszentebb tárgyuk is az ő kezükbe kerülhessen.Tökéletesen megértette, hogy az emberek kíváncsiak a kristálykoponyákra, mégis arra kért, "Kérem, ne is próbálják megkeresni őket". Az ilyen dolgokat jobb békében hagyni.Az embereknek valójában nincs is szükségük rá, hogy lássák a koponyát; csak arra van szükségük, hogy tudják, létezik és ott van. Kérem, legyen elég maguknak is annyi, hogy tudják, ott van. Merítsenek erőt a tudásból, hogy ott van, hogy beteljesíti küldetését, és hogy gondosan vigyáznak rá. Hadd legyen olyan,mint a hegyek, a fák, a szél vagy az eső.Hozzátette azt is, hogy a kristálykoponyák, amikor a múzeumok vitrineibe dugják őket, "elvesztik minden erejüket".Elmondta, hogy tovább szeretne adni nekünk egy történetet,amit ő még a nagyapjától hallott. E szerint a népe egykor talált egy gyönyörű, kvarckristályból készült tárgyat. "Olyan volt, mint valami modern szerkentyű."Amikor szertartásosan felébresztették, a lézerhez hasonló fénysugarakat bocsátott ki magából, minden irányban. De az 1600-as években megérkeztek a spanyolok, akik aranyat kerestek.A canoncito népnek nem volt aranya, de tudták, hogy a spanyolok akarnak valamit, és segíteni akartak az idegeneknek.Tehát az egyik fiatal fiú a törzsből fogta ezt a tárgyat a barlangból, ahol tartották, és a spanyolok elé helyezte, mert azt gondolta, ezt keresték és ez kell nekik. Azokat azonban nem nyűgözte le a dolog, ezért meg akarták mutatni nekik, hogy hogyan is működik, és elkezdték felébreszteni.

Ekkor fénysugaraktörtek elő belőle, olyan fényesek, hogy a napsütésben is látni lehetett őket. A spanyolok pánikba estek, és tüzet nyitottak mind a tárgyra, mind a fiúra. Ezután ellovagoltak, otthagyva a fiút elvérezni, és a kristályt apró darabokra törve.A canoncito navahók számára mindez rettenetes és kijózanító tapasztalat volt. Ekkor döbbentek rá, hogy amit a fehér ember nem ért meg, azt megpróbálja elpusztítani. Magát a canoncito törzset is szinte teljesen kiirtották. Hasonlóan a milliónyi más amerikai őslakoshoz,azok, akiket szántszándékkal nem mészároltak le, az idegenek által behurcolt járványok áldozatául estek. A becslések szerint a himlő és kolera önmagában mintegy 10 millió embert pusztított el az évek során Észak-, illetve Közép-Amerikában, és a kevés túlélőt egyre kisebb és kisebb rezervátumokba terelték, ahol alig kínálkozott mód az életben maradásra. Bár Leon törzse is szinte az elviselhetetlenségig legyengült, még a rendkívüli nehézségek közepette is fenn tudott maradni. Ez a tapasztalat azonban nagyon gyanakvóvá tette őket az idegenekkel szemben.- De most - mondta Leon - ideje megismerkedniük népem hagyományaival.A néptörzs eredetének leírásával kezdte. "A koponya szeméből" származtak; a mély, föld alatti barlangokból bújtak elő, ahová a nagy özönvíz elől menekültek. Minden évben vissza is tértek erre a helyre, hogy szertartásos ünnepet üljenek.

Chris a lehető legtapintatosabban rámutatott arra, hogy az antropológusoktól és archeológusoktól úgy hallottuk, az őslakos amerikaiak eredetileg Ázsiából gyalogoltak át Észak-Amerikába azon a természetes földsávon, mely a mai Északkelet-Oroszországot és Alaszkát elválasztó Bering-szoros helyén húzódott, mintegy 10000 évvel ezelőtt. Nem lehetséges, hogy az ő népe mégis onnan származott? Leon úgy válaszolt, hogy az iskolában ő is ezt a változatot tanulta, a törzs vénjei azonban biztosították róla, hogy a dolog másként történt. Gyanította, hogy az antropológusoknak nagyonis meglehetett rá az oka, amiért arra utaltak, hogy a helybéli bennszülöttek sem őshonosabbak itt a korai fehér telepeseknél, és kijelentette: az ő népének más a történelme, és ők valóban ezen a kontinensen laktak "az idők kezdetétől fogva".Leon elmondta azt is, hogy ha érdekel bennünket a dolog -mert a törzs vénjei elmondták, hogy eljön majd az idő, amikor az ő népének kell segítenie a "fehér unokákat" - népe szívesen lát bennünket azon az éves zarándoklaton, melyet őseredetük helyszínére tesznek. Azt is közölte, hogy ez a szent ceremónia korábban egyetlen alkalommal sem volt nyitott a nem közvetlenül a törzshöz tartozók előtt, eltekintve a szomszédos apacs, pueblo és hopi indián törzsek alkalmanként megjelenő képviselőitől. Idén azonban - különösen annak fényében, hogy már saját törzsük fiatal tagjai is egyre kevesebb érdeklődést mutatnak a tradíciók és az eredet iránt - szívesen veszik, ha csatlakozunk hozzájuk.

Izgatottan vártuk, hogy részt vehessünk a szertartáson. Néhánynap múlva visszatértünk tehát Leon házához, ahol a gyülekező zajlott. Harminc-egynéhány ember máris ott várakozott, kényelembe helyezve magát a színes navahó takarókkal leterített kanapékon,vagy a konyhában serénykedve, hogy előkészítse az élelmiszertaz útra. Az utazás "az eredet helyére" hosszú sivatagi kirándulás volt, mely alatt sokszor kellett nagyon kemény terepviszonyok között haladni, ezért azt tanácsolták nekünk, hogy hagyjuk hátra bérelt kocsinkat. Ehelyett Leon felajánlotta, hogy elvisz bennünket négykerék-meghajtású teherautója platóján; ugyanis a fülke sajnálatos módon máris tele volt kiterjedt családja tagjaival.Hosszú óráknak tűnő zötykölődés után - keresztül a kietlen,szinte Holdra illő tájon, a hepehupás és poros talajon - áthaladtunk egy nagy, lapos tetejű hegy mellett, és megérkeztünk az elhagyatott táborhelyre.Chris és én úgy állítottuk fel a sátrunkat, hogy az a bámulatos sivatagi panorámára nézzen. Éppen kezdtünk kicsomagolni, amikor egy asszony jött oda hozzánk. - A vének tudni akarják, hogy miért néz északra a sátratok - mondta bizalmas mosollyal. Meglepetten néztünk körül, és azt kellett látnunk, hogy valamennyi sátor más irányba néz. Kissé szégyenkezve felszedtük hát, majd kelet felé állítottuk fel újra, hogy üdvözölhesse a virradatot és az új napot.Mialatt a többiek a táborépítéssel foglalkoztak, mi sétálni indultunk.A fény sugarainak csak a kanyonok és a sivatag bokrai vetettek gátat; a hegyláncok lágy kékségként futottak a távolban.Határtalan és gyönyörű ország feküdt a lábunk előtt. A táj zabolátlan és vad volt, ameddig csak a szem elláthatott. Anglia takarosan sorakozó mezőire gondoltam. Hová tűnt a mi vadonunk? Úgy tűnt, mi a természetet mindig valami kegyetlen, vad és fenyegető jelenségként láttuk. Odahaza a zabolátlan országot mítoszokba foglalták, szinte démoninak írták le, sötét és veszedelmes helynek,míg csak néhány száz évvel ezelőtt az utolsó nagy erdőségeket is ki nem irtották.

Úgy tűnt, képtelenek vagyunk elfogadni, amitől félünk- még az olyan egyszerű dolgokat is, mint a vad természet; a vadállatok; vagy akiket mi vadembereknek látunk. Talán éppen saját állati természetünk az, mely ennyire elborzaszt bennünket.Eltűnődtem rajta: a koponya iránti vonzódásunkat is az a tény magyarázhatja, hogy az ad otthont agyunknak. Talán éppen az ember felsőbbrendűségébe vetett hit az, ami ekkora hatalommal ruházza fel a kristálykoponyát? Végtére is, a nyugati történelem során mindig is fontosabbnak tűnt az intellektus, mint az élet fizikai aspektusa, mintha a test csak másodlagos szerepet töltött volna be. Iskolai rendszerünk mindig a szellemet éltette. És mi magunk is elfogadtuk ezt a hierarchiát önmagukkal kapcsolatban, és ezzel elfogadtuk a mindenben ott lévő hierarchia koncepcióját is. Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy minden felosztható, szétválasztható,kiértékelhető és megítélhető azzal az értékrenddel, melyet mi állítunk fel.Ekkor ébredtem rá, hogy ez a hierarchikus és könnyen ítélkező gondolkodásmód a kristálykoponyákkal kapcsolatos válaszkeresésünkre is rányomta a bélyegét. A józan ész útját követtük. Logikusan osztályozni és kategorizálni akartuk a koponyákat, felosztva őket koruk, méretük és értékük alapján. Azzal a prekoncepcióval közelítettünk feléjük, hogy azok lehetnek ősiek vagy modernek,valódiak vagy hamisítványok. Ugyan ezek is fontos kérdések, a koponyák megértését mégsem segítették elő; valójában inkább csak elvonták figyelmünket az igazságról. Lehet, hogy másra sincs szükségünk,mint hogy egy új szemszögből tekintsünk a kristálykoponyákra?

Ebben a pillanatban felfigyeltem rá, hogy valamin megcsillannak a lebukó nap utolsó sugarai, egyenesen a szemembe. Lebotorkáltam a domboldal laza kövei között, és meglepve tapasztaltam,hogy egy föld alatti széles hasadékból egy nagy kristálydarab kandikál ki. Körülöttem mindenfelé tiszta kvarckristálydarabok hevertek a maguk természetességében, a földön.Azonnal felkaptam egy darabot, hogy magammal vigyem a táborba,de ekkor az az érzésem támadt, hogy mindent meg kell hagyni olyannak, amilyen volt. Visszatettem a kristályt, és nélküle tértem vissza.Rakott tűz meleg, narancsszínű izzása fogadott. Hatalmas kotla bárányragu főtt a nyílt tűz fölött. Segítettem az asszonyoknak elkészíteni a navahó "sült kenyeret"; a kovásztalan tésztát,ami a ragut kíséri majd. A nők egyenlő szerepkört töltenek be a férfiakkal a tradicionális navahó társadalomban. Ahogyan azt az egyik asszony korábban elmondta, a törzsi kultúra nem a hierarchia rendszerére épült. Elmondta, hogy az ő közösségükben senkit sem tekintenek különbnek a másiknál. Minden személyről azt tartják, hogy teljes értékűen képes hozzájárulni a kultúra gyarapodásához.Ezért van az is, hogy mindig körben állnak vagy ülnek -hangsúlyozva, hogy egyikük sem áll a másik alatt vagy fölött.Egy idősebb asszony a fiatalabb emberek érdektelensége felett panaszkodott, hogy nem tanúsítanak érdeklődést a "régi dolgok"iránt. - Ha nem vigyázunk, ezek a dolgok velünk együtt meghalnak- mondta egyikük. - A fiatalok megfeledkeznek arról, hogy az előző generációk bölcsessége nélkül a jelenlegi talán nem is élhetne.A navahó nők gyakorta spirituális vezetők, és egy hatvanas éveiben járó asszony volt az is, aki "egyesült a szellemekkel" másnap hajnalban. Hagyományos hosszú szoknyában, haját takaros"navahó stílusú" kontyban hordva foglalta el helyét a tábornak otthont adó tisztás közepén. Mindenki ott ült körülötte; színes kéziszőttes takarók védték őket a hajnali sivatagi levegő hűvösétől.

Az asszony a kör közepén becsukott szemmel ült, transzba esett,és navahóul beszélgetni kezdett a szellemekkel.Arra számítottam, hogy mély bölcsességű szavakat hallok a szellemektől, akik ehelyett azzal kezdték, hogy a lehető legegyszerűbben mindenkit megkértek, hogy "tisztítsuk meg mindenünket".Mint megtudtuk, a szellemek elégedetlenek voltak a modern élet természetével, és a szennyel, melyet eldobható papírtányérjaink,evőeszközeink és poharaink okoztak. Nyilvánvalóan nem szerettek olyan dolgokat látni, melyeket csak egyszer használtak, és utána eldobtak. Jobban tetszett nekik a régi gyakorlat, amikor az emberek magukkal vitték, amire szükségük volt, és nem dobtak el semmit.Akaratlanul is arra emlékeztettek bennünket, milyen könnyű meggondolatlanul bánni környezetünkkel, és hogy mérlegeljük minden tettünk következményét, bármilyen jelentéktelennek tűnjék is az.

Miután a szellemek megosztották velünk mondandójukat, bemázoltuk az arcunkat finom fehér agyaggal. Ez volt hivatott megmutatni a kanyon szellemeinek, hogy az élők földjén járunk, nem a holtakén. Miután mindannyian megfogtunk egy gallyat, amit nehány itteni fáról törtünk, a nyílt terepen némán elindultunk a hosszú sétára a szent kanyon felé.Lágy szellő hajtotta maga előtt a felhőket a horizonton. A legfiatalabb lány ment elöl, akit a szülei követtek egyes sorban, majd ugyanez a mintázat ismétlődött a férfiakkal is. A szellemek iránti tisztelet jeléül minden férfi fejszalagot volt köteles viselni; a nők hosszú ruhákba öltöztek, és türkiz ékszereket vettek fel hozzá.A navahók hite szerint a türkiz megkönnyíti a szellemekkel való kommunikációt.Hasonlóan a többi észak-amerikai törzshöz - például a hopikhoz,valamint a közép-amerikai majákhoz és aztékokhoz -, a navahók hite is úgy tartotta, hogy egy előző világot az özönvíz pusztított el. Mint azt Leon elmondta, a túlélők visszavonultak a föld alá, amíg elvonul az ár, és ebben a kanyonban történt, hogy az első emberek előbújtak a föld alól. Így minden évben megtették ezt a sétát az első emberek tiszteletére, valamint mindazok tiszteletére,akik őutánuk következtek, és akik remélhetőleg majd utánuk jönnek.

Mielőtt beléptünk volna a kanyonba, virágport - a navahók számára a gyümölcsözőség és az élet folytonosságának a szimbólumát- szórtak el a földön, és hálaadó imákat mondtak. A Nap már magasan állt, amikor beléptünk a sziklafalak közé, a kanyon mélyébe, ahol a falakon az ősi faragások a navahók történelmét örökítették meg. Ezek a sziklába vésett ábrák - petroglifiák -olyanok voltak, mint egy ősi könyv lapjai: egy történetet meséltek,képekkel illusztrálva. A sziklafal ábrái nyomán megelevenedett a teremtés története, a milliárdnyi életformával, vadállatokkal, madarakkal,rovarokkal és amőbának tűnő lényekkel. A teremtmények némelyike számunkra is ismerős volt; de voltak közöttük mostanra kihalt fajok, sőt feltűntek különös, félig emberi, félig más lények is. Ezekről a furcsa, idegen megjelenésű teremtményekről tartották úgy a navahók, hogy égi istenek.

Ekkor ötlött fel bennem, hogy a petroglifiák is remek példát szolgáltatnak arra a tradicionális gyakorlatra, mely a követ alkalmazza médiumként egy adott üzenet közvetítésére. Maradandó volta indokolta, hogy a mózesi tízparancsolat ís kőtáblára került.Hasonlóképpen a hopiknak is volt egy ősi, részletes, bár nem egészenteljes utasítás sorozata, melyet sziklába véstek. Úgy tűnt, a sziklákat, köveket és kristályokat gyakorta választották közvetítő közegnek, ha hosszú időn át akartak egy adott üzenetet tolmácsolni,miután azok ellenállóbbak voltak bármely más anyagnál.Ahogyan a navahó kanyon falának gyönyörű véseteit néztem, eltűnődtem rajta, hogy vajon milyen üzenetet közvetíthet a jövő generációinak.Leon már korábban idézte azt a bennszülött amerikai mondást, hogy bármilyen tett kihatásait csakis annak fényében lehet megítélni, hogy az milyen következményekkel jár az azt követő hét generáció számára. Eltöprengtem, hogy napjainkban mi vajon milyen messzire látunk tetteink következményeit illetően?

A frissen tört gallyakat a kanyon földjén hagytuk, áldozatul azon ősök szellemének, akik előttünk jártak, és mialatt mi a sziklavésetek alatt ácsorogtunk, navahó imádságok hangzottak fel,majd áldások mondattak a törzs és a Föld valamennyi népének továbbéléséért.Ekkor, miközben az ünnepélyes csendben lassan elindultunk kifelé a kanyonból, egy gyönyörű félszivárvány tűnt fel az égbolton.Aznap este a táborban óriási tüzet gyújtottunk és mindenki leült körülötte, a szertartás után fáradtan, de megbékélten. Az ég tiszta volt, a csillagok fényesen ragyogtak a fejünk felett. Felnézve a csillagok sátrára, eltűnődtünk rajta, hogy vajon kik is azok a rejtélyes alakok a sziklavéseteken. A navahók úgy beszéltek róluk,mint az égbolt isteneiről. Lehet, hogy valójában idegen lények?

Még mindig ott ültünk a tábortűznél, pedig a többiek zöme már régen elment lefeküdni. Leon jött oda hozzánk, majd felnézett a csillagokra, és megszólalt:Van egy navahó szó, amit ma rengetegszer hallhattatok az imádságokban, a sohodizin. Arra a ragyogásra használjuk,ami a csillagokból jön. Azt jelenti, hogy minden élet, minden teremtés a csillagokból jön.A Föld úgy pörög keresztül a világűrön, mint egy űrhajó. És mellettünk, néha kevesebb mint 50 fényévnyire, ott pörögnek el a szupernóvák, melyek képesek lennének teljesen elpusztítani a Földet. Nincs már eszközünk arra, hogy irányítsuk ezt a hajót,csak a kristálykoponyák. Ők is részei annak a mátrixnak, ami összeköt bennünket itt a Földön az univerzum többi részével.Elmondta, hogy az eredeti kristálykoponyákat "Megszenteltek" készítették. De később más koponyákat is készítettek az emberek.Ezek a kristálykoponyák, mondta, "az emberek hajával készültek el". Az emberek saját hajukat használták arra, hogy hosszú évek alatt kifaragják és kicsiszolják ezeket. Ezért a népe számára a haj szentnek számít.A haj olyan mint egy antenna a lélek számára. Információt tartalmaz. Életed egész története meg van örökítve a hajadban.Így amikor a hajat használjuk a kristálykoponya csiszolására,a haj továbbadja ezt az információt a koponyának, és az tartalmazni fogja mindazok történetét és bölcsességét, akik saját hajukkal faragták és csiszolták ki.A navahó felfogás szerint a Megszenteltek által készített koponyák "mintadarabként szolgáltak; prototípusként az egész emberiség számára". "Az emberiség esszenciáját tartalmazták, mint afféle modellt."

Leon elmondta, hogy "mindennek van egy modellje", és "létezik egy szint, olyan létező dolgokkal, melyek láthatatlanok puszta szemmel". Ez a másik dimenzió tartalmazza "minden dolgok dimenzióit és definícióit, minden fajra, így az emberre is".Ez a dimenzió olyan információkat tartalmaz, melyek elválaszthatatlanul kötődnek valamennyi fajhoz. Valamennyi állatfajnak megvan a maga prototípusa ebben a dimenzióban,mely olyan információkat tartalmaz, ami fizikai és anyagi sajátosságaira vonatkozik. A biológusok azokat a folyamatokat,melyek ebben a dimenzióban zajlanak, "mezőknek" nevezik.Minden állatfaj körül megtalálható egy olyan információmező,ami nem látható, de alapvetően fontos minden életforma számára. A kristálykoponyák is olyanok, mint ez a mező, melyet a biológusok emlegetnek, csak egy adott fizikai formában.Úgy tűnt, a koponyák nemcsak az emberiségnek fontos mentális anyagiasult és fizikai információk normáit képviselik, de egyúttal az ideált is. Leon tovább beszélt:A koponyák olyanok, mint az emberi potenciál térképei. Behatárolják korlátainkat; definiálják, hogy mik vagyunk és hogy mivé válhatunk. A koponyák tartalmazzák az ember képességének paradigmáját. Definiálják a határokat, hogy mik legyünk,és hogy mivé váljunk ezen a világon.Amíg a koponyák a helyükön vannak, az emberiség folytathatja földi útját. Azért vannak a helyükön, hogy segítsék az emberiséget a megfelelő irányban haladni; hogy segítsék a hegyeket,a folyókat és a patakokat érintetlennek meghagyni; sőt,hogy a kontinensek is megmaradhassanak a helyükön. Ha a kristálykoponyák változáson mennek keresztül, akkor az emberiség is.Ezek a szent tárgyak mellettünk léteznek, velünk és az emberi fejlődéssel párhuzamosan.

Egy sor eredeti utasítást tartalmaznak az emberiség egészének részére, meghatározzák korlátainkat, és definiálják, mik vagyunk, és mivé válhatunk.A kristálykoponyák, akárcsak mi, a Nagy Szellem elméjében léteznek, amit ti "Istennek" neveztek. Mi, akárcsak a kristálykoponyák, egykor ezeknek a lényeknek az elméjében teremtődtünk meg, egy másik dimenzióban. A kristálykoponyák azok a modellek, melyek alapján fizikai és materiális formánk megszületett. Így mindannyiunkat láthatatlan kötelék fűz ehhez az ősteremtéshez, akár tetszik, akár nem.Megmondtam Leonnak, hogy nem vagyok benne egészen biztos,mit is akar ez jelenteni. Én az emberi törzsfejlődést mindig a DNS és az evolúciós folyamat eredményének láttam. Leon azonban megcáfolt:Hamarosan kezded majd megérteni. Amit elmondtam neked,nem jelenti azt, hogy a DNS-nek és az evolúciónak nem volt meg a maga szerepe. Ti nyugatiak egyszerűen nem látjátok meg az összképet, de hamarosan ez is másként lesz.A koponyák, egy sor különféle dolgok egyszerre. Nehéz ezt elmagyarázni. Úgy működnek, hogy az egyszerre legyen észrevehetetlen és létfontosságú az életünk számára. Hallottál már a hívásról, a vadon szaváról? A természet hangja az, amit csak az állatok hallanak meg. Hatalmas erő, mely valódi természetük felé vonzza őket. Ez a kristálykoponya hangja. Hangokból és lüktetésből álló határtalan óceánban élünk. Hangok vesznek bennünket körül, a kristálykoponyák hangja azonban képes átkelni ezen a hatalmas óceánon. A hang, amit kiadnak,hallhatatlan hang; olyan hang, mely nem hallható meg átlagos emberi füllel. Csak a "belső fülünkkel" hallhatjuk meg. Ez a teremtés hallhatatlan hangja. E hang nélkül semmi sem élhetne, mert ez a hang mozgat mindent. Egy tavasszal szétbomló levél ezt a hangot hallatja. Ez a hang kíséri a fogantatás pillanatát, amikor egy új élet születik. Ugyanez a hang hallatszott, amikor maga a Föld megszületett, és amikor mi magunk is felöltöttük emberi formánkat. Ez a teremtés hangja, mely bennünk is cseng, és ez gyönyörűséges hang.Ha jobban meggondoljuk, valamennyien hangokból tevődünk össze. Minden csak lüktetés, állandó mozgás és változás.Az elménkben az öntudatunk is vibrálás. A kristály is vibrálás.Méghozzá olyan típusú vibrálás, ami a szellemünket szólítja meg.

Keresztültör a csenden, és, habár nem hallhatjuk meg a fülünkkel, meghalljuk a szívünkkel. Ezért van, hogy a kristálykoponyákat néha "éneklő koponyáknak" nevezik. Az ő daluk a teremtés öröme, a lét csodája. Arra emlékeztetnek bennünket,hogy megszülettünk, részeseivé lettünk a teremtés csodájának,és ez a hang vezet bennünket a helyes úton, keresztül téren és időn.Minden emberi lény kapcsolatban áll a kristálykoponyákkal,mert a teremtés hallhatatlan hangja a kristálykoponyából a saját koponyákba vibrál, és hat a gondolatainkra. Része egy láthatatlan erőnek, mely egybefogja az életet. Az a lüktetés,mely beleszövődik mindenbe. Az a hang, mely mindig veled lesz. A teremtés ajándéka, mely emberi formánkban ölt testet,és ellát bennünket, valamennyiünket, a tudással, a képességgel és a tehetséggel. Azért adta nekünk az életet, hogy élvezzük.A kristálykoponya egy adott hangot bocsát ki magából, így ráébredhetünk arra, hogy mennyire vagyunk mi összhangban a teremtés hangjával. A koponya bölcsessége akkor válik hozzáférhetővé a számodra, ha megnyitod magad a rejtélynek, és beengeded a hangot.Nem voltam benne biztos, hogy teljesen megértettem Leon szavait,de azok költőisége nagyon megindított. Annyira másnak tűnt a szememben ez a világnézet. Miközben a hamvába holt tüzet néztem,mely néha még felizzott a sötétségben, elgondolkodtam rajta,hogy a kristálykoponyák valóban a teremtés magasztosságára és szépségére emlékeztetnek bennünket. Olyan őszintének és mélyen megindítónak tűnt az egész. Visszagondoltam a rejtély megoldására tett korábbi kísérleteinkre. Megszállottan kerestük a "racionális"és tudományos magyarázatot. Rendíthetetlen hitünkben, hogy beilleszthetjük a koponyát az archeológia fennálló rendszerébe,nem láttunk mást, csakis elkészítésének dátumát, a megmunkáláshoz használt szerszámokat és hogy honnét is származik valójában.

Most azonban úgy tűnt, hogy e lelet jelentősége nem határozható meg egy mikroszkóp alatt, bármilyen erős is legyen az. A fontossága túlmutatott mindenen, amit egy tudományos laboratóriumban körbe lehet írni.Ahogyan a koponyával kapcsolatos igazság hajszolását is saját viszonyítási rendszerünk korlátozta, kijelenthettük azt is, hogy egész világnézetünket megfertőzte a dolgok nyugati típusú,"racionális" megközelítése, és így a teremtés egészét sem értelmezhettük másként, mint leírható biológiai, kémiai, mechanikus folyamatok összességét. Valójában éppen ezáltal fosztottuk meg a teremtést misztériumától, költőiségétől és szépségétől? Hirtelen rádöbbentem, hogy talán éppen az élet misztériumától vágtuk elmagunkat véglegesen.Chris megkérte Leont, hogy fejtse ki egy kicsit részletesebben,amit korábban mondott arról, hogy az emberiséget egy más dimenzióból származó lények teremtették, de Leon csak ennyit válaszolt:

- Még nincs itt az ideje, hogy többet tudjatok. Most az alvásnak van itt az ideje. Amikor eljön az idő, többet fogtok tudni.Másnap reggel megkönnyebbülten hallottuk, hogy valaki másnak a gyülekezetből van elegendő szabad helye a teherautójában, így hazafelé az utat kényelmesebben tehettük meg. Ráadásul esni is kezdett, Leon legnagyobb megelégedésére. A zápor eleredése annak az igazolása volt, hogy a szertartást megfelelően hajtották végre.Emlékeztetett bennünket arra is, hogy kietlen sivatagi vidéken járunk, mely gyakorta kénytelen nélkülözni a vizet.Patricio Domíngez elkísért bennünket kocsijáig. A férfi a negyvenes évei elején járhatott; szandált és hosszú lófarkat viselt.Patricio meglehetősen érdekes egyéniségnek bizonyult. Ő népe "spirituális tanácsadójaként" írta le magát, de ezenkívül elektromérnök is volt. A pueblo törzshöz tartozott; a spanyol szó egyszerűen annyit tesz, "a nép". Elmondta nekünk,hogy valójában közvetlen leszármazottja "a három különböző -tiwa, piro és manso néven ismert - törzs megmaradt kevés túlélőjének",akik valaha a jelenlegi USA-Mexikó határ közelében éltek,míg az őseiket a spanyolok a 200 évvel ezelőtti pueblo felkelés során ki nem irtották.Patricio feleségével és családjával egy Albuquerque közeli rezervátumban élt, de mint elmondta, "megvetette a lábát mindkét világban". Egyik lábával az őslakosok világában állt, miután idejének felében a bennszülött hitvilágot és tradíciókat gyakorolta,illetve tanulmányozta; a másikkal viszont szilárdan a modern világban,hiszen elektromérnökként számítógépeket, televíziókat és egyéb elektromos berendezéseket tervezett, tartott karban és javított egy albuquerque-i cég részére.

Patricio nagyon intelligens és szórakoztató társaság volt, jó adag humorérzékkel megáldva. Úgy tekintett magára, mint a "hídra a kultúrák", illetve "világok között",vagy tréfásan afféle "techno-sámánnak".Habár Patricio állítása szerint a pueblók nem rendelkeztek kristálykoponyával, ő maga láthatóan mégis rengeteg mindent tudott róluk. Ő maga is hallotta a legendát, hogy eredetileg 13 ősikoponya létezett, és hogy azok egy napon újra összegyűlnek, hogy felfedjék tudásukat. Elmagyarázta, hogy a kristálykoponyák olyan sok információt tartalmaznak azon a kis helyen, mely egyenrangúvá teszi őket az emberi sejtekkel vagy a mikrochipekkel; és hogy "az információ valóságos könyvtárai".Patricio nagyon is tudatában volt annak, hogy a tudósok a koponyák üzenetének visszanyerésén dolgoznak. Elmondta, hogy a koponyákon belül az információk hatalmas tárháza található,olyan permanens memóriabank, mely molekuláris szinten jött létre.Csak gondold el, mennyi molekulát tartalmaz a kristály legparányibb része is, így fogalmat alkothatsz az információ sokrétűségéről is. Gondolj például a por részecskéire, amiket a fénysugaraiban láthatsz. Rendes körülmények között egyáltalán nem látjuk ezeket a részecskéket. Normális megvilágításban úgy tűnik, hogy semmi sincs ott, de amint kinyitod az ajtót és beengeded a fényt, látni kezded, hogy milliónyi és milliónyi ilyen parányi részecske lebeg a levegőben. Ha kivetítjük mindezta kristálykoponyákra, ott sem láthatunk semmit, míg nem a megfelelő módon nézzük, míg ki nem nyitjuk a szellem ajtaját,és nem engedjük, hogy a mentális fény beszűrődhessen.

Ha elképzeled, hogy ezek a parányi részecskék a kristálykoponya belsejében valójában a tudás apró töredékei, és azok a részecskék betöltik az egész szobát, mint a csillagok az égboltot egy tiszta éjszakán, akkor képet alkothatsz róla, milyen a koponyák belseje.Ennél azonban sokkal többet is jelentenek, mert tudod, a kristálykoponyáknak rengeteg arca van. Látnod kell, hogy a kristálykoponyák valójában a tudás raktárai. Bár kristályból készültek, megvan a maguk öntudati állapota. Megvannak a maguk érzelmei, és rendkívül különleges módon készültek el, a szellem erőinek felhasználásával. Úgy gondolunk a kristályra,mint élettelen anyagra, pedig valójában sokkal inkább olyan,mint az élő plazma, mely közvetlen kapcsolatban áll saját gondolatainkkal, és ha úgy tetszik, Isten elméjével is. Ami azt illeti, a kialakulásuk is leginkább erre utal. Az eredeti kristálykoponyákat nem faragták vagy csiszolták ilyen alakúra, ahogy sokan tartják, hanem erre a formára "öntötték" őket a szellemi erők, így valójában az emberi lények gondolatait és mentális folyamatait írják le és definiálják. Azoknak a legkorábbi embereknek vagy lényeknek a tudata formálta meg őket, akik sajátságos szellemi potenciáljukat a készítésükre használták fel.Ahogyan ezt hallgattam, összepréselődve a fülkében Patricio és Ceri között, be kell vallanom, kezdtem eltűnődni azon, hogy valóban olyan valakivel beszélgetek-e, aki "egyik lábával szilárdan áll a modern világban". Arra számítottam, hogy Patriciótól egy sokkal földhözragadtabb változatot fogok hallani a kristálykoponyákról,mint amilyen Leoné volt. Meg is kérdeztem tőle: - Akkor hát te is egyetértesz mindazzal, amit Leon a koponyáról mondott, és hogy mi, emberi lények valójában "más dimenzióból származó lényeks zellemében" születtünk meg?Hozzátettem azt is, hogy számomra nagy nehézséget okoz hinni egy másik, nem fizikai dimenzió létében, nem is beszélve azazokat benépesítő lényekről, kiktől állítólag az emberi nem is eredeztethető.Patricio számára a válasz magától értetődő volt:Miért ne? Ha jobban meggondolod, a szellemünkben mi is teremtettünk már olyan lényeket, melyek egy másik dimenzióban léteznek, tőlünk elkülönülten. Mit tartasz a számítógépes vírusokról?Igazán nem mondhatod, hogy a komputerek vírusai nem léteznek, de mégis mik ők? Nem láthatjuk őket, nem tapinthatjuk őket, és a hatásuk a világunkra mégis nagyon kézzelfogható.Csak mert nem a mi fizikai valóságunkban léteznek,hanem az elektronikus komputervilág párhuzamos realitásában,nem képesek kisebb mértékű pusztításra a mi valós,fizikai világunkban. Egy, a miénktől teljesen különálló realitásban léteznek, a virtuális számítógépes világban, és hogyan születtek meg?

Eredendően az elménkkel teremtettük őket. Az elektronikus számítógépes világ virtuális valósága a tudósok tevékenysége nyomán született meg, az emberi szellem által, de egy fizikális valóságban.Természetesen még a komputerek virtuális világának is van egy interface-e a fizikális világ felé, hardware eszköz formájában.Hardware nélkül a computerek programja, a software, és a vírusok egyszerűen megszűnnének létezni. A software élő és működő mechanizmusai - mint a vírusok, melyek esetlegesen reprodukálják és ismétlik magukat, és hosszú időn keresztül boldogan megélnek anélkül, hogy ehhez tőlünk bármiféle segítséget kapnának - elsősorban létre kellett hogy jöjjenek, és ezt a teremtést az emberi elme végezte el. A vírusok számára mi "egy másik világból származó lények vagyunk, akik megteremtettük őket és a világukat". A segítségünk nélkül egyszerűen létre sem jöttek volna, vagy hamarosan kipusztulnának.Ha úgy tetszik, tekinthetünk a kristálykoponyára úgy, mint a hardverre. Az eredeti teremtés hardware-ei, a kristálykoponyák nélkül mi egész egyszerűen soha nem jöhettünk volna létre.És a teremtők gondoskodása és jóakarat nélkül mi is hamarosan megszűnnénk létezni, ahogyan a számítógépes vírusokabban a virtuális világban, mellyel már senki sem törődik,vagy ahol kikapcsolják az áramellátást.Ezen a ponton az agyamat már teljesen összezavarta azoknak az új ideáknak a befogadása, melyek minden oldalról záporoztak feléje.Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a bennszülött indiánoknak egészen más a felfogásuk nemcsak a kristálykoponyákkal kapcsolatban, de az egész világgal és világegyetemmel kapcsolatban is, mint a mi"normális" vagy nyugati megközelítésünk.

Elmondtam Patriciónak, hogy komoly gondot okoz nekem megérteni az őslakos amerikaiak felfogását a valóságról.Megpróbált megnyugtatni róla, hogy - jóllehet valóban létezik néhány alapvető különbség az őslakos amerikaiak és a nyugati népek világképe között - a nyugati fizikusok jelenkori felfedezései éppen a tradicionális amerikai valóságkép felé konvergálnak. Rámutatott,hogy már a legtöbb nyugati fizikus is elutasítja azt a tradicionálisan nyugati megközelítést, hogy az objektumok szilárd anyagból állnak,és elfogadják, hogy az atomok valójában egy energiarészecskékből álló határtalan óceán részei. Valószínűleg egyikük sem tiltakozna az ellen, hogy a kristálykoponya vibrációkból tevődik össze; olyan energiahullámokból, melyek képesek a kommunikációra.Tréfásan még azt is hozzátette: - Azok a fickók már olyan közel járnak hozzánk, hogy lassan a hátsó ajtón kopogtatnak.Én azonban kissé még mindig össze voltam zavarodva. Így,amikor Patricio lerakott bennünket saját kocsink mellett, közölte velünk, hogy boldogan kifejtené mindezt részletesebben is, és ha úgy gondoljuk, látogassuk meg másnap az irodájában.

Magyar idő szerint péntek hajnali 5 óra körül meteor csapódott a Föld légkörébe az Urál-hegység déli felén elhelyezkedő Cseljabinszk felett - számoltak be a külföldi oldalak, köztük a Reuters vagy a CNN.

A nagy robbanással járó jelenség 247 embert sebesített meg, közülük kilenc embert kórházban ápolnak. A sérülések jelentős részét a betört ablakok miatt repkedő üvegszilánkok okozták.

A jelenségnek a szakértők szerint semmi köze sincsen a ma este Földünk mellett elsuhanó kisbolygóhoz.

Felvételek az oroszországi meteorról:

Egy fényes, fehér villanás jelent meg az égen néhány másodpercre, ezt egy hatalmas robbanásszerű hang követte. A robbanás középpontja nagyjából 80 kilométerre volt a Cseljabinszk tartománybeli Satka városától. Orosz hírforrások szerint a meteor a légkör alacsonyabb részén elégett az Ural hegység környékén. Többemeletes épületek ablakai törtek be, ezek okozták a sérülések többségét. Egyes szemtanúk szerint a robbanást követően kisebb darabok a földre hullottak.

A Youtube videómegosztó portálra már most számos felvétel felkerült az eseményről:

Egyes kutatók szerint a történtek a tunguszkai eseményre emlékeztetnek. Az akkori aszteroida nagyjából egy 1300 négyzetkilométeres területen tarolta le a tájat, a robbanástól tövestől szakadt ki a földből több, mint 80 millió fa.

Érdekessége a pénteki napnak, hogy ezen az estén lesz földközelben egy nagy aszteroida is, a 2012 DA14-ként ismert 45 méteres kőtömb. A kutatók szerint a Föld felszínétől nagyból 27 ezer kilométerre fog elhaladni, tehát becsapódástól nem kell tartani.

Az alábbi videón egy hatalmas csattanás is hallatszik:

Forrás:CNN, időkép

 

Már megint Roswell? Ugyan, ez már lerágott csont! - Legyintenek talán többen is lemondóan a címet olvasva, pedig ez egyáltalán nincs így. A hatvanhat éve történt eseményeknek még mindig akad olyan érintettje, szemtanúja, résztvevője, aki fontos információkkal rendelkezik, de a mai napig hallgat. Ha közülük időközben valaki úgy dönt, mégsem szeretné sírba vinni a titkát, arra bizony oda kell figyelni.

Kétségtelen tény, hogy az 1947-ben, Új-Mexikóban történt eseménysor az UFO kutatás legismertebb és talán legjobban feltárt esete, ennek ellenére máig rengeteg a kérdőjel vele kapcsolatban. Sokan elmondták már mit láttak, mit hallottak, mit tapasztaltak, amelyből összeállt egy viszonylag egységes kép, de még mindig sok a fehér folt, amelyeket éppen az újabb szemtanúk segíthetnek tisztázni.

Dennis Balthazar, a leghíresebb Roswell-kutató, honlapján hozta nyilvánosságra azt az interjút, amelyet néhány hónapja egy, a neve elhallgatását kérő, ma 95 esztendős újságíróval készített, aki 1947-ben a Roswell Morning Dispatch nevű helyi lap egyik szerkesztője volt, így első kézből, közvetlen közelről élte át az eseményeket.

"Stanton Friedman, a Roswellnél történtek első civil kutatója hívta fel a figyelmemet valakire, aki szeretett volna beszélni az Új-Mexikóban történtekről. Ugyan, már tíznél is több szemtanúval sikerült korábban interjút készítenem, de mindig nagyon örülök, ha akad még valaki, aki megtöri a hallgatás falát, mert egyrészt új információkkal teheti tisztábbá a teljes képet, másrészt megerősítheti a többiek által korábban már elmondottakat" - írja bevezetőjében Balthazar.

Az ismert ufológus rögtön fel is hívta az idős zsurnalisztát, majd egy "nagyon érdekes harminc perces telefonbeszélgetés" végén megegyeztek abban, hogy egy kávé mellett személyesen is folytatják az eszmecserét. A találkozó végül másfél órán át tartott, ahol Balthazar szerint az idős úr a korát meghazudtoló szellemi frissességről tett tanúbizonyságot, hiszen pontosan emlékezett helyszínekre, nevekre és az időpontok többségére. Következzen tehát, az interjú:

BALTHAZAR: Először is mondana néhány szót magáról:

ÚJSÁGÍRÓ: 1918-ban születtem a Missouri állambeli Sedaliaban, egy 21.000 lakosú kisvárosban. A Missouri Egyetemen amerikai történelmet hallgattam, majd a helyi újságnál kezdtem el dolgozni. Alig néhány hónappal később egy remek lehetőséget kihasználva, még mindig "zöldfülű újságíróként" kerültem a Kansas City Starhoz, ahol végül valódi újságíró vált belőlem.

BALTHAZAR: A telefonban azt mondta, hogy a II. világháború idején a haditengerészetnél volt pilóta. Hol volt az állomáshelye és milyen géppel repült?

ÚJSÁGÍRÓ: 1942-ben végeztem el a repülős iskolát és egy kétmotoros repülővel járőröztem a csendes-óceáni partvidék déli része mentén.

BALTHAZAR: Stanton Friedman úr kért fel engem arra, hogy beszéljek önnel, mint azon kevés ma is élő emberek egyikével, akik közvetlenül érintettek voltak a Roswell Incidensben. Úgy tudom közeli ismerősei voltak az események kulcsfigurái?

ÚJSÁGÍRÓ: Ami Blanchard ezredest illeti (a Roswelli Légibázis parancsnoka), őt nagyon jól ismertem, mondhatom, hogy barátok voltunk. Pontosan emlékszem rá, hogy évekkel az események után, egy alkalommal a Bázis tiszti klubjában beszélgettünk kettesben, amikor valamiért szóba került az 1947-es incidens. Néhány pohár ital után megjött a bátorságom és az ezredes szemébe nézve barátként kértem tőle, mondja el az igazságot. Ekkor láthatóan zavarba jött, majd látszott rajta, hogy úgy próbál őszinte lenni, hogy ne mondjon túl sokat és végül így felelt: "Olyan dolgokat láttam, amit még korábban soha és őszintén szólva nem is akarom látni őket soha többé."

Ami Walter Haut sajtótisztet illeti, a hadnagyot is nagyon jól ismertem, hiszen ő volt az, akivel az újságírók tartották a kapcsolatot. Akkor még nem volt fax, pláne e-mail, a bázis minden hivatalos sajtónyilatkozatát személyesen ő hozta át nekünk.

Glenn Dennis (a Ballard Temetkezési Vállalkozás munkatársa) szintén jó barátom volt. Úgy hallottam manapság eléggé megromlott az egészségi állapota. Az eseményeket követően azt állította, akkor este egy kórházi nővér hívta fel és azt kérdezte tőle, hogy hány gyerek méretű koporsója van? Glenn azt felelte neki, hogy a padláson van néhány, de a pontos számukat nem tudja, fel kell mennie megszámolni. Erre a nővér azt mondta neki, hogy addig tartja a kagylót, mert nem a megszokott helyéről telefonál, így Glenn nem tudná őt visszahívni. Amikor néhány perc múlva Glenn közölte vele, hogy összesen három ilyen koporsója van, a nővér azt kérte, vigye be őket a bázisra. Ott aztán kipakoltatta a koporsókat az udvarra, majd megkérte, hogy azonnal távozzon. Glenn szerint a nővért később megfenyegették, ezért egy katolikus zárdában kért és kapott menedéket.

illusztráció

BALTHAZAR: Emlékszik, mit mondott Walter Haut, amikor bevitte a szerkesztőségbe azt a bizonyos sajtónyilatkozatot, amelyben a Bázis közli, hogy lezuhant egy repülő csészealj?

ÚJSÁGÍRÓ: Amikor behozta hozzánk a nyilatkozatot én sajnos nem találkoztam vele. A mi újságunk reggelente jelent meg - ellentétben a Roswell Daily Recorddal, amely estére került ki a standokra - ezért mi kaptuk meg utoljára a hivatalos nyilatkozatot. Már dél is elmúlt, amikor Haut behozta hozzánk, én akkor azonban éppen ebédelni voltam.

BALTHAZAR: Amikor telefonon beszéltünk azt mondta, hogy miután a másik helyi lap, a Roswell Daily Record 1947. július nyolcadikán este megjelentette a repülő csészealj elfogásáról szóló hivatalos katonai nyilatkozatot, rengetegen telefonáltak önöknek is. Honnan érkeztek ezek a hívások?

ÚJSÁGÍRÓ: A világ minden részéről. Párizsból, Olaszországból, Ausztráliából. Jó néhány bejelentés érkezett arról is, hogy az emberek repülő csészealjakat látnak, így az az érzésünk volt, hogy a hidegháború elkezdett forrósodni.

BALTHAZAR: Abból mi az igazság, hogy a katonaság egyesével összegyűjtötte az első, még a csészealjról szóló újságok minden egyes példányát, miután kibukott a sztori?

ÚJSÁGÍRÓ: Erről nem tudok. Igaz, mi reggeli újság voltunk, tehát a csészealjról szóló beszámoló nálunk nem jelent meg, csak a Roswell Daily Recordnál. Walter Haut az első, repülő csészealjról szóló nyilatkozatot dél körül hozta be, a második, meteorológiai ballonról szólót pedig délután, de akkor csak annyit mondott, hogy "tévedés történt".

Ami viszont egészen biztos, hogy Dennis Chavez, Új-Mexikó állam szenátora  felhívta az egyik helyi rádió, a KGFL tulajdonosát és közölte vele, hogy a médiahatóság azonnali hatállyal visszavonja a sugárzási engedélyüket, ha le merik adni az interjút, amit Mac Brazellel, vagyis azzal a farmerrel készítettek, akinek a földjén lezuhant az a jármű és aki először megtalálta a roncsokat. Ezt a rádió tulajdonosa később személyesen mesélte nekem.

BALTHAZAR : Mit tud arról, hogy az US 285-ös utat (ez vezetett a roncsokhoz) a katonaság hermetikusan lezárta?

ÚJSÁGÍRÓ: Ez igaz, A Roswelltől északra fekvő, Vaughn-ba vezető utat nagyjából másfél napig senki nem használhatta, de ezen kívül nem tudok részleteket. Akkoriban elterjedt, hogy a dologba valamiképpen a helyi tűzoltóságot is bevonták, de ez szerintem nem igaz.

BALTHAZAR: Mi volt a helyiek első reakciója, amikor az incidens a médián keresztül nyilvánosságra került?

ÚJSÁGÍRÓ: Egyesek úgy gondolták, a mi egyik titkos, kísérleti gépünk lehetett, míg mások biztosak voltak benne, hogy az eredeti, repülő csészealjról szóló jelentés a valós. Az eseményeket megelőző hetekben három prominens és szavahihető helyi lakos is arról számolt be, hogy diszkosz alakú repülő tárgyakat látott feltűnni az égen Roswell környékén, Dan Wilmot és felesége pedig, percekkel az UFO lezuhanása előtt látott egy korong formájú légi járművet a hátsó teraszukon ülve.

BALTHAZAR: Végül az utolsó kérdésem az lenne, hogy az ön személyes véleménye szerint mi zuhant le 1947-ben, azon a Roswelltől észak-nyugatra lévő farmon?

ÚJSÁGÍRÓ: Közvetlen közelről éltem meg az eseményeket, amelynek több kulcsfigurája is jó barátom volt. Az alapján, amit akkor tapasztaltam, és amiket azóta hallottam, meggyőződésem, hogy egy másik galaxisból érkező földönkívüli civilizáció képviselői jártak szerencsétlenül nálunk, akik talán a Roswelltől délre és a Csendes-óceánon zajló atombomba kísérletek miatt érkezhettek hozzánk.

Forrás: ittvannak.hu

Derült égből villámcsapás... senki sem számított arra, hogy XVI. Benedek pápa  bejelenti, hogy február 28-án lemond a pápai trónról. A Szentatya rendkívül idősen, 78 évesen vált pápává még 2005-ben, így élemedett kora és ezzel együtt megromló egészsége miatt hagyja ott Szent Péter trónját.

Benedek pápánk nagyon komoly kihívással nézett szembe uralkodása elején. Boldog II. János Pál pápa világszerte megnyerte hívők és nem hívők rokonszenvét, kitűnő életszentségben és szeretetben élte életét, kitűnően vezette az Egyházat és szolgálta az Urat. Életének számos megdöbbentő és példamutató momentuma között is kiemelkedett, mikor merénylőjét (aki majdnem kioltotta életét, mikor többször rálőtt s el is találta) meglátogatta a börtönben. 2000-ben amnesztiát kért a férfinak, aki a pápai látogatás hatására katolikus hitre tért.

A média széles körében támadták az új pápát, akinek ráadásul rendkívül nehéz politikai viszonyok között kellett kormányoznia. A gyermekmolesztálási ügyek kezelése első feladatai között volt: azt mondta, hogy az Egyház tévedett, mikor azt gondolta, az ilyen ügyekben kizárólag a megbocsátás útján járhat, mert szeretetből büntetni is lehet. Mindent megtett az efféle ügyek tisztázása és az igazság kiderítése, ezzel együtt a klérus megtisztítása érdekében. Végre olyan változás indult be, amelyet az egyházon belül is sokan sürgettek.

Új szemléletű pápát vártak sokan Benedekben, mert korábban maga is bírálta a papi cölibátus egyházfegyelmi szabályát. De pápaként a tradíciók és az egyházi bölcsesség egyaránt jellemző volt a Szentlélek kegyelméből uralkodó egyházfőre. Nem osztotta meg a katolikusokat, de szorosabbá fűzte a közöttünk lévő köteléket. Nyitott a fiatalság és az internet világa felé, ami korábbi hiánya szintén nagy elmaradása volt egyházunknak.

Az idős pápa most úgy érzi, nem tudná megfelelő színvonalon ellátni fontos feladatát, s ezért új pápát kell választani. A konklávét márciusra hívták össze. A pápaválasztó bíborosok (köztük a közepes szinten esélyesnek tartott prímásunk, dr. Erdő Péter atya) tehát hamarosan új egyházfőt választanak. Szomorúan hallottam a hírt, de tisztelem a pápai döntést.

Korábban csak egyszer volt rá reális lehetőség, hogy magyar pápa vezesse a katolikusokat. Az 1500-as évek elején Bakócz Tamás dominikánus bíboros, esztergomi érsek, konstantinápolyi pátriárka jutott közel a trónhoz.

Szót kell ejtenünk egy próféciáról, mely hátborzongató időket jósol. Szent Malakiás 111+1 pápáról írt listát, s jóslata meglehetősen pontosnak bizonyult. Nem neveket írt, hanem szimbólumokat és jellemzőket, melyek azonban föllelhetők a pápaság történetében. A lista 450 éve került nyilvánosságra, azóta minden pápára ráillett a jóslat. A csupán 33 napig uralkodó I. János Pált félholdról nevezi el (a nagyon rövid ideig pápáskodó reform szemléletű pápa épp félholdkor ült trónjára), az utána következő II. János Pált a nap vajúdásából (napfogyatkozásból) született egyházfőnek nevezi.

Előző pápánk épp napfogyatkozás idején született. XVI. Benedekről azt írta, hogy az olajfa dicsősége lesz. Jelenlegi pápánkat szokták az olajfa pápájának is nevezni, sőt az izraeli miniszterelnök is olajfát ajándékozott neki a két vallás közötti béke jelképeként, mivel egy izraeli útján a pápa egy olajfa mellett elsétálva azt mondta, jó lenne, ha a vatikáni kertet is ilyen díszíteni.

A jóslat szerint azonban ezután már csak egy utolsó pápa jön, méghozzá Péter. Ezzel a kereszténység végórájához érkezik, a Bibliában is jelzett utolsó óra üt, és sokan meghalnak majd. A baljós prófécia így fejeződik be: „Az Anyaszentegyház utolsó üldözése idején Péter, a római fog uralkodni. A juhokat sok szorongattatás közepette fogja legeltetni. Ezután a Hétdomb-várost elpusztítják, és a rettenetes Bíró megítéli a népét. Vége.”

A hét domb városa Róma. Jelenleg mindössze két Péter nevű bíboros van a konklávéban: Erdő Péter és a ghánai Peter Turkson, aki ráadásul az egyik legesélyesebb jelölt. A valóságban viszont nem kötelező a bíborosi testületből választani, s bár az elmúlt évszázadokban ez vált szokássá, kánonjogilag akár egy laikus is lehetne pápa. Szintén nem biztos, hogy a pápa valódi neve Péter lesz, lehetséges, hogy csak ezt veszi föl majd pápai névnek.

Erdő Péter

Peter Turkson

Emellett pedig a prófécia hitelességéről a Vatikán sosem nyilatkozott. Nem tudunk róla, hogy hiteles jövendölés lenne, így persze semmi ok az idegeskedésre. Mégis érdekes, mert több szent jövendölés szerint is az utolsó időkben Rómát meggyilkolt papok teste fogja borítani, hiszen egy nagy álvallásossággal, álszentséggel, majd pedig keresztényüldözéssel érkeznek el az utolsó napok.

A média most biztosan sokat fog foglalkozni a Malakiás-jóslattal, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a jövő kifürkészése okkult dolog. Előfordulhat, hogy valaki csodálatos módon előre lát történéseket, létezik is efféle karizma, de nekünk nem feladatunk azt fürkészni, ami még nincs. Az európai embernek ez mindig nagy hibája volt: a múlton merengünk, ami már nincs vagy éppen a jövőn aggódunk, ami pedig még nincs. A kettő között ne vesszen el az egyetlen, ami van, a jelen: mert jelenleg új pápa, új korszak köszönt a katolikus egyházra.

Forrás: apologetika.blog.hu