UFO

Megfejtették a gömbvillám titkát

ParaHIR.HU - 2012, október 13 - 19:52
bizonyítottgömbvillámKategória: MainstreamEgyéb

Ausztrál fizikusok a világon először írták le a gömbvillám keletkezésének matematikáját. Az általában viharok közbe vagy után, jellemzően épületekben, néha repülőgépen előforduló jelenséget sokféleképpen próbálták eddig magyarázni a tudósok, esett szó mikrohullámú sugárzásról antianyagról, de még miniatűr fekete lyukakról is. A Journal of Geophysical Research Atmospheres című tudományos szaklapban megjelent tanulmány az első olyan magyarázat, ami a fizika jelenleg ismert jelenségeivel törvényszerűségeivel írja le a gömbvillám születését, ami egybevág az elektronok és ionok fizikájáról, mozgásáról való jelenlegi ismereteinkkel.

A gömbvillám a szemtanúk leírásai szerint általában 10-15 centiméter átmérőjű, vakítóan fényes gömb, ami a levegőben lebeg, és egy sétáló ember sebességével halad. Úgy néz ki, mintha tömény energiából állna, és a keletkezése után 20-30 másodperccel egyszerűen elenyészik.

A teória szerint a gömbvillám létrejöttéhez erősen ionizált levegőre, és nagyon nagy feszültségre, kb. egymillió voltra van szükség. Ezek a körülmények tipikusan nagyobb viharok során, egy-egy villámcsapás után állnak rendelkezésre, de létezik hiteles beszámoló vihar nélküli gömbvillámészlelésről is, egy csúcsteljesítményen járatott katonai radarállomáson, erősen ködös időben.


Az elmélet szerint gömbvillám akkor jön létre, ha egymástól elszigetelt térben (például egy ablak két oldalán), az egyik oldalon az erősen ionizált, extrém magas energiasűrűségű levegő erős elektromágneses mezőt hoz létre, ez pedig a másik oldalon úgy gerjeszti a levegő molekuláit, hogy azok gömb alakban állnak össze, és sülnek ki. A kutatás vezetője, Dr. John Lowke elismeri, hogy bármennyire tetszetős is az elmélet, bizonyítottnak csak akkor lesz tekinthető, ha a felhasználásával a gyakorlatban is sikerül gömbvillámot létrehozni, ellenőrzött, laboratóriumi körülmények között.

Forrás: index.hu Megosztás
Kategóriák: UFO

Óriásszemet sodort partra a víz Floridában

ParaHIR.HU - 2012, október 12 - 17:05
ÓriásszemKategória: Paleoasztronautika

Egyelőre csak találgatják, hogy milyen állathoz tartozhatott az a hatalmas szemgolyó, amelyet egy floridai strandon találtak. Most formalinban tartósítva vizsgálják a szakemberek.


Hatalmas, 12 centiméter körüli átmérőjű szemgolyót mosott partra a víz egy floridai strandon, és egyelőre mindenki csak találgatja, hogy milyen állat testrésze lehetett. A szemet egy férfi találta meg a parton. Azt mondta, nagyon friss volt, még vérzett, amikor rátalált. Egy műanyag zacskóba rakta, majd hazaérve a hűtőbe tette.

A floridai állatvédőket telefonon értesítette a férfi. A szemet formalinban tartósítva küldik el azonosításra.

A felvetődött elméletek szerint egy óriási tintahalhoz, egy bálnához vagy egy nagyon nagy kardhalhoz tartozhatott.

Forrás: Origo.hu Megosztás
Kategóriák: UFO

27 hét – 27 eltérített | „Tudni fogod, ha itt az ideje.”

ParaHIR.HU - 2012, október 12 - 13:27
EltéritettekUFOIdegenek27 hétKategória: U.F.O.

27 hét – 27 eltérített

Portálunk Steven Hirsch fotós munkáit mutatja be 27 héten át.
Steven Hirsch egy fotó sorozat keretén belül készített személyes portrékat olyanokkal, akik azt mondák, eltérítették őket.
Sorozatunkban az ő történetüket mutatjuk be.

Thank you Mr. Steven Hirsch!


„Tudni fogod, ha itt az ideje.”

Láttam, hogy három „kis szürke” áll az ágyam mellett.
Azt mondták, ha nem mozogsz nem fog fájni, és soha nem bántanánk. Lebegő érzés volt, olyan mintha átlebegtünk volna az ablakon az ágyamról. Egy asztalon fekszem ez a következő emlékem.

Ez rendszeresen megtörtént évente három-négy alkalommal. Volt olyan, hogy tudom, hogy jönnek.
Szerettem volna látni, hogy jönnek át a falakokon, hogy jönnek be az ablakon, de annyi mondtak mindig, neked ezt mentálisan kell átélned, ameddig nem fáj.

Négy évvel ezelőtt teljesen belefáradtam. Azt mondtam nekik, nézzétek srácok, ez így nem mehet tovább, ez így nem jó. Állandóan a genitáliákimat a beleimet piszkáljátok, belefáradtam.
Erre azt mondták:
- Jogunk van hozzá.

Nem fogadtam el amint mondott, de mégis úgy tűnt neki van igaza. Belenéztem a mellettem álló legmagasabb óriási fekete szemébe és megkérdeztem:
- Miért csináljátok ezt?
- Tudni fogod ha eljön az ideje. –felelte.

Ez volt az utolsó üzenet, amit kaptam tőlük. Ez után az eset után nem is jöttek el többet értem. Csalódott vagyok, mert tetszett, hogy jöttek.
Azt reméltem, hogy megtudok tőlük valamit, de valójában egy üzenetük volt a számomra.
Az üzenet alapvetően az volt: fogd be.

Terrance

Forrás: Steven HirschParaHÍR Megosztás
Kategóriák: UFO

Megszülettek az első GMO babák

ParaHIR.HU - 2012, október 12 - 11:46
GMOszuper emberekgenetikaitt vanKategória: Mainstream

Néhány nappal ezelőtt került napvilágra az információ, hogy már megszülettek a világ első genetikailag módosított csecsemői.

Az információ szerint összesen 30 egészséges baba született az Egyesült Államokban folytatott kísérletek eredményeként, amelyek rengeteg vitát váltottak már ki az eljárás etikusságát illetően.

Egyelőre két csecsemő genetikai vizsgálatának eredményei készültek el, amelyek azt mutatják, hogy a babák három „szülő” génjeivel rendelkeznek.

Tizenöt gyerek született az elmúlt három év során a New Jersey-i Reproductive Medicine and Science programjának eredményeként.

A kísérletben résztvevő nők valamennyien nehezen vagy egyáltalán nem voltak képesek gyereket foganni korábban. A kísérleti alanyok petéjébe női donoroktól vett extra géneket ültettek a megtermékenyítés előtt, hogy ezzel segítsék a fogantatást.


Két egyéves kisgyerek genetikai vizsgálata kimutatta, hogy három felnőtt, két nő és egy férfi DNS-ét is örökölték.

Az a tény, hogy a gyerekek örökölték ezeket az extra géneket és azokat képesek voltak beépíteni saját genetikai állományukba, azt jelenti, hogy ezeket a géneket képesek lesznek tovább örökíteni utódaikba.

Az emberi gének megváltoztatása egyet jelent a saját fajunkat meghatározó alapvető jellemzők megváltoztatásával, amit a világ legtöbb tudósa nem tart helyesnek.

A genetikusok attól tartanak, hogy a törekvés eredményeként új emberi fajok alakulhatnak ki, akik több, „jobb” vagy megrendelt tulajdonságokkal rendelkezhetnek, mint például a nagyobb erő vagy magasabb intelligencia.

A Human Reproduction (emberi szaporodás) folyóiratban írva a Jacques Cohen által vezetett kutatócsoport azt mondja, ez az „első alkalom, hogy az emberi génállományt módosították, egészséges utódokat eredményezve.”

Egyes szakértők komoly kritikával illették a kísérleteket. Lord Winston, a nyugat-londoni Hammersmith kórháztól a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy „semmi bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy megérné ezzel módszerrel kísérletezni a meddőség kezelésére… Rendkívüli módon meglep, hogy a kutatásnak ebben a fázisában egyáltalán ilyen beavatkozásokat elvégeztek. Nagy-Britanniában semmi esetre sem lenne megengedhető.”

John Smeaton, a Meg Nem Született Csecsemők Védelmére alakult Szövetség országos igazgatója elmondta, hogy „az ember rendkívüli szimpátiát érez azok iránt a párok iránt, akik meddőségi problémával küzdenek. Ez a projekt azonban még inkább bizonyítja, hogy a lombik bébi programok eredményeként a csecsemőket egyre inkább futószalagon érkező tárgyaknak tekintik.”

„Ez egy rendkívül aggasztó lépés az emberiség számára a rossz irányba.”

Cohen professzor és kollégái azt tapasztalták a meddő nőknél, hogy a petében található mitokondriumok nem működnek megfelelően. A kezelés részeként a donorok petesejtjeiből apró tű segítségével egészséges mitokondriumokat vettek, majd azokat a meddő nők petesejtjébe juttatták.

Mivel a mitokondrium is tartalmaz géneket, a kezelés eredményeként születő csecsemők mindkét nő DNS-ét öröklik és a megváltozott génállományt anyai ágon továbbadják utódaiknak.

A mesterséges megtermékenyítési eljárásokat felügyelő angol Emberi Megtermékenyítés és Embriológiai Hatóság (HFEA) szóvivője elmondta, hogy Nagy-Britanniában nem engedélyeznék a módszert, pont azért, mert az az emberi génállomány módosításával jár.

Jacques Cohen briliáns, de ellentmondásos személyiségnek számít a szakmában, aki arról híres, hogy folyamatosan a mesterséges megtermékenyítési módszerek határait feszegeti.

A professzor tavaly bejelentette, hogy jelenlegi ismeretei és szaktudása birtokában lehetővé vált, hogy gyerekeket klónozzon. A lehetőség felvetése laikusokból és a szakma legtöbb képviselőjéből elszörnyedést vált ki.

„Egyetlen délután elegendő lenne a feladathoz bármelyik tanítványomnak,” mondja a professzor, hozzátéve, hogy „legalább három személy” kereste már meg azzal a kéréssel, hogy klónozzon gyereket számára. A professzor elutasította a kéréseket.

Forrás: Daily MailIdokjelei.hu Megosztás
Kategóriák: UFO

UFO miatt állt a forgalom a tel-avivi reptéren

ParaHIR.HU - 2012, október 11 - 16:55
UFOTel AvivKategória: U.F.O.

Sajtóinformációk szerint az Izraeli Légierő elfogó gépei is felszálltak szerda hajnalban, amikor egy azonosítatlan repülő objektum tűnt fel az izraeli fővárosban található Ben-Gurion repülőtér felett.

A riasztás helyi idő szerint hajnali ötkor érkezett, miután a Légierő radarrendszere egy ismeretlen tárgy feltűnését jelezte a reptér légtérben. Azonnal elrendelték a legmagasabb szintű riasztási fokozatot, ami miatt leállították a teljes légi forgalmat, így egyetlen gép sem indulhatott el az izraeli fővárosból és az érkező gépek sem szállhattak le mindaddig, míg a katonai repülők nem ellenőrizték le az egész légteret.



A 'Galei Tzahal' rádió jelentése szerint ez mindössze néhány percig tartott, így hamarosan újra megindulhatott a légi forgalom. A beszámoló nem tért ki arra, hogy mi lehetett az ismeretlen repülő tárgy, amit a radar érzékelt.

Forrás: Ittvannak.hu Megosztás
Kategóriák: UFO

A legjobb UFO észlelések | 2012. szeptember

ParaHIR.HU - 2012, október 1 - 11:04
UFOösszefoglaló2012.09VideoKategória: U.F.O.

A legjobb 2012 szeptemberi észlelések videó válogatása az AnonymousFO.com-tól.



Forrás: AnonymousFO.comKapcsolódó: A legjobb UFO észlelések | 2012. augusztusA legjobb UFO észlelések | 2012. júliusA legjobb UFO észlelések | 2012. június Megosztás
Kategóriák: UFO

Brand New Galaxy Csillagrendszerváltás 51 Area Project

ParaHIR.HU - 2012, szeptember 26 - 14:05
UFOTunguzkaBrand New Galaxy Csillagrendszerváltás 51 Area Project51KiállításNem UFOKategória: U.F.O.MainstreamEgyéb

Nem rég érdekes óriásplakátok lepték el hazánk utcáit.
Alapjában, ha nem is lépten, nyomon, de rendszeresen botlik az ember egy plakátba, amin egy több méteres kis szürke kék feje kacsint néz szembe a járókelőkkel. „egy összeesküvés leleplezése” vagy valami hasonló szlogennel.
Természetesen szerkesztőségünknek is majd kifúrja a kíváncsiság az oldalát, mi lehet ez.

Nem rég megtudtuk.

http://jegyajanlo.hu/brand-new-galaxy-csillagrendszervaltas-51-area-proj...

A hirdetés a „Brand New Galaxy Csillagrendszerváltás 51 Area Project” nevű kiállítást reklámozza, ami nem kevesebbet állít mint, hogy:

- Az 1908-as Tunguzkai robbanást valóban egy idegen repülő tárgy katasztrófája okozta;
- Az U.F.O nem egyedül volt, hanem volt egy másik is ami nem semmisült meg, hanem a robbanástól 50 kilométerre zuhant le és nem robbant fel;
- A hajóban találtak túlélő földönkívülit;
- Az Oroszok majd a Szovjetunió 1988-ig titkosítva az anyagot vizsgálta a túlélőt és a megmarad technikát;
- Az elmúlt 24 évben, egy szigorúan titkos nemzetközi együttműködés keretében a Magyarországon elhelyezkedő hangár biztonságát az USA kormánya, míg a kutatók csoportját Oroszország delegálta, szavatolta;
- Civil fórumok hivatalosan nem jegyzett nemzetközi politikai erőkkel karöltve a világon elsőként Magyarországon érték el, hogy az idegen űrhajót és az egy életben maradt idegen asztronautát tároló katonai hangár 2012. év október 26-án megnyithassa kapuit a nagyközönség, a civil lakosság előtt.
- Mindezt 3500 forintért;

Őszintén?

Nagyon kíváncsiak vagyunk, mert nem két fillért fektetett az 51 AREA PROJECT Kft. a reklámokba.

Jegyet az alábbi címen lehet vásárolni: http://jegyajanlo.jegy.hu/info.php?event=38588

Nagyobb térképre váltás


Valami azért csak nem stimmel

Azt ígérik, hogy magát a hangárt látogathatja meg a kíváncsiskodó földlakó.
Legyen. De! Nem valószínű, hogy egy ilyen titkos katonai hangár a 1138 Budapest, Váci út 152-156, címen lenne, megtalálható illetve 50 perces turnusokban áttekinthető lenne.

Nem lesz itt semmi valódi UFO amúgy, de biztos, vagyis reméljük, hogy nagyon érdekes lesz az egész, mindesetre mi ott leszünk!

Forrás: ParaHÍRJegyajanlo.huFacebookE-cegjegyzek.hu Megosztás
Kategóriák: UFO

Oldalak