Szenzáció: felszállt a NASA helikoptere a Marson (+videó)

Kategória: 

A NASA Ingenuity nevű űreszköze csupán kevesebb mint egy percet repült, az eredmény mégis történelmi az űrkutatás szempontjából.

Az Ingenuity sikerét az egyik Mars körül keringő műhold erősítette meg a Földnek - írja a BBC.

A tesztek következő fázisában az Ingenuity magasabbra és messzebbre fog repülni. Az eredmények fontos információkat fognak szolgáltatni a technológia lehetőségeiről és korlátairól. 

Most már kimondhatjuk, hogy ember alkotta forgószárnyas repülőgép repült egy másik planétán

- mondta MiMi Aung, a NASA Sugárhajtású Laboratóriumának projektmenedzsere, aki a repülőgépeket feltaláló Wright fivérek teljesítményéhez hasonlította a történelmi eseményt.

A mostani kísérlet során a marsi helikopter 3 méter magasra emelkedett. Ez nem könnyű mutatvány, tekintve, hogy a vörös bolygó atmoszférája drasztikusan eltér a miénktől, sűrűsége a földi légkör sűrűségének mindössze 1 százaléka. Éppen ezért az Ingenuityt rendkívül könnyűre tervezték, mindössze 1,8 kilogrammos, légcsavarjai percenként 2500 fordulatot tesznek meg.

A NASA által 2021. április 19-én közreadott és a Perseverance amerikai Mars-járó Mastcam-Z kamerája által április 16-án készített kép az Ingenuity nevű kísérleti marshelikopterről, miután sikeres nagysebességű felszállási tesztet hajtott végre. A február 18-án a Marson földet érő Perseverance a tervek szerint egy teljes marsi éven, azaz 687 földi napon át a mikrobiális élet nyomai után kutat a bolygón

FORRÁS: MTI/EPA/NASA/JPL-CALTECH/

Az Ingenuity a Perseverance marsjáró hasára rögzítve érkezett a vörös bolygóra, és a rover munkáját segíti majd. Alkalmas lehet sziklafalak, barlangok és mély kráterek feltérképezésére, továbbá tudományos műszerek szállítására, valamint felderítésre.

Forrás: 
ORIGO