Decemberben ritka közel lesz egymáshoz a Jupiter és a Szaturnusz

Kategória: 

Decemberben a Jupiter és a Szaturnusz olyan mértékben fogja megközelíteni egymást, hogy ha valaki egy kicsit rövidlátó, szabad szemmel egy nagy fényes csillagnak fogja látni az égitesteket.

Ilyen együttállás nem volt a 18. század óta és hasonló csillagászati jelenség legközelebb csak 2080-ban lesz - mondta el az MTI-nek Kiss László csillagász, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) főigazgatója pénteken.
Hozzátette:

A KÉT BOLYGÓ DECEMBER 21-ÉN, A TÉLI NAPFORDULÓ IDEJÉN LESZ A LEGKÖZELEBB EGYMÁSHOZ, 6 ÍVPERCRE.

Ez azt jelenti, hogy a holdkorong átmérőjének mindössze egyötöd része lesz közöttük a távolság - érzékeltette a csillagász, hozzátéve, hogy a két bolygó közelsége már december elején is megfigyelhető lesz.

Ezt a fotót a Jupiterről a színes kamerával felszerelt Juno űrszonda készítette három fotóból rakta össze Kevin M Gill. A képnek a NASA a Jupiter Marble (Jupiter Márvány) nevet adta.

"Ha valaki kicsit rövidlátó, úgy látja majd december közepén, végén, mintha összeolvadt volna a két bolygó" - mondta Kiss László.

A CSILLAGÁSZ ELMONDTA AZT IS, HOGY A JELENSÉGET TÁVCSŐVEL NAPNYUGTA UTÁN, ALACSONYAN A DÉLNYUGATI HORIZONT FELETT LEHET MEGFIGYELNI. OLYAN HELYRŐL ÉRDEMES FÜRKÉSZNI AZ ÉGBOLTOT, AHOL NEM TAKARJÁK EL HÁZAK VAGY FÁK A DÉLNYUGATI IRÁNYT.

Kiss László hozzátette: még a 200-250-szeres nagyítású távcsövekben is egy látómezőben lehet majd látni a Jupitert és a négy legnagyobb holdját, valamint a Szaturnusz öt legfényesebb holdját és gyűrűjét.
A csillagász magyarázatként hozzáfűzte: az égi jelenség a Föld, a Jupiter és a Szaturnusz mozgásából és keringési idejéből adódik. A Jupiter 11 év alatt kerüli meg a Napot, a Szaturnusz pedig több mint három évtized alatt.

A Hold, a Vénusz és a Jupiter tündöklése az éjszakai égbolton

A bolygók szépen, naprendszeri óraműként járják körbe az útjukat és időnként a Földről nézve úgy jön ki, hogy egymás mellett látszanak" - mondta a csillagász, hozzátéve, hogy a Jupiter Vénusz-közelítése még látványosabb szokott lenni, vannak, akik azt mondják, hogy a betlehemi csillag is ennek a két bolygónak a közelsége volt.

A téli égbolt látványosságai közé sorolta a csillagász azt is, hogy az esti égbolton kelet felé még mindig jól látszik a Mars, ahol pár héttel ezelőtt porvihar kezdődött, a csillagászok most azt várják, hogy hamarosan az egész bolygót eltakaró vihar keletkezik belőle. Hajnalban pedig a délkeleti horizonton a ragyogó Vénuszt láthatják a korán kelők - tette hozzá.

Forrás: 
ORIGO