NASA: hatalmas robbanást észleltünk

Elképesztő erejű termonukleáris robbanást észlelt a NASA kutatóeszköze az űrben.
A forrás vélhetően egy távoli pulzár lehetett, jelentette be az űrügynökség. A pulzárok olyan csillagok maradványai, amik szupernóvaként semmisültek meg, ám tömegük nem volt elegendően nagy ahhoz, hogy fekete lyukká váljanak. Az esemény során keletkezett röntgensugarakat a NASA egyik műszere, a Nemzetközi Űrállomásra szerelt NICER detektálta.
A robbanás során 20 másodperc alatt annyi energia szabadult fel, mint amennyit a Nap 10 nap alatt kibocsát magából.
A szakértők szerint a termonukleáris robbanás azért következett be, mert a hélium a pulzár felszíne alá süllyedt, majd atommagjai egyesüléséből szén jött létre. Ezt a hélium kirobbanása követte, ami termonukleáris tűzgolyóvá változtatta a pulzár felszínét, írták a kutatók a kiadott közleményben.