Hatalmas idegenvadász projekt indul rövidesen

A 60 napos vizsgálatot az új-dél-walesi CSIRO Parkes rádiótávcső segítségével fogják lefolytatni – írja az IFLScience. Korábban a teleszkóp egyszerre csak az égbolt egy részét tudta elemezni, a Breakthrough Listen fejlesztésének köszönhetően azonban az eszköz immár egy időben 13 sugárral lesz képes vizsgálatot végezni.
Ezekkel az új funkciókkal példátlan részletességgel derítjük fel galaxisunkat
– nyilatkozta Danny Price, a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem munkatársa és a Breakthrough Listen projekt szakértője. A kutató hozzátette, abban bíznak, hogy a hatalmas adathalmazt analizálva az idegen technológia nyomaira bukkanhatnak, és bebizonyíthatják, hogy nem csak a Földön van élet.
A szakértők a teleszkóp adatátvivő sebességét is feljavították: az eszköz már másodpercenként 130 gigabit információt tud továbbítani.
A sebesség meghatározó lesz, hiszen a távcső
az 1500 órányi megfigyelés során nagyjából 100 petabyte adatot fog összegyűjteni.
Ez megközelítőleg annyi információt jelent, mint amennyit a Facebook tárolt 2012-ben.
Az átalakított teleszkóp ráadásul nagyobb pontossággal szűrheti ki az emberekhez köthető mesterséges források, így a műholdak, repülőgépek vagy telefonok jeleit.
Az új kutatás során a szakértők Tejútrendszeren kívüli objektumokat is tanulmányoznak majd. A csapat azt tervezi, hogy száz, a Tejútrendszer közelében elhelyezkedő galaxist fognak megvizsgálni.
A Breakthrough Listen a Breakthrough Initiatives egyik projektje. A program célja az idegen élet keresése, de a Breakthrough Initiatives egyéb űrkutatási témákkal, például a gyors űrutazás megvalósításával is foglalkozik.
ParaHír Könyvajánló: Nemere István: EGYIPTOM TITKAI
A könyv alcíme sokat elárul: „Piramisok, fáraók, idegenek". Elsősorban a piramisok keletkezésének rejtélyeit feszegeti a szerző, de szóba kerülnek az ókori ország és társadalom egyéb titkai is. Erénye, hogy már a huszonegyedik századi felfedezéseket is tárgyalja, sőt pellengérre állítja azt az egyiptomi tudóst, aki a világ tévéműsoraiban többször leszerepelt és sarlatánnak bizonyult.
Érdekelne a könyv? << KATT >>