Sosem jártunk még ilyen közel a Szaturnuszhoz

Kategória: 

Ismét adatokat küld a Cassini űrszonda a Földre, miután megkezdte végső ugrását a Szaturnusz gyűrűi és felhőzete közötti régióba. Közben új képeket is közzétett a NASA az űreszköz haláltáncáról.

A szonda szerdán hajtotta végre a különleges manővert, miközben nem volt rádiókapcsolata a Földdel. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kaliforniai Goldstone-ban lévő, 70 méter széles Deep Space Network nevű antennájának helyi idő szerint csütörtök reggel sikerült helyreállítania a kommunikációt.

A következő hónapokban a szonda minden korábbinál jobban megközelíti a Szaturnuszt: minden keringése során a gyűrűk belső pereme és a Szaturnusz között halad át, tehát az elkövetkező 22 keringés alkalmával egészen közelről tudja tanulmányozni a bolygót és a legbelső gyűrűket is. A legjobb felbontással a gyűrűről készült képeken akár mindössze 150 méteres alakzatok is kivehetőek lesznek.

A Cassini űrszonda által készített kép a Szaturnusz légköréről

Forrás: MTI/EPA/NASA/

A folyamatos közeledés veszélyt is hordoz magában, hiszen a Cassini hatalmas sebességgel, 110 ezer kilométer per órás sebességgel mozog. Ilyen sebességnél még a legapróbb jég- vagy kőrészecskével való ütközés is hatalmas károkat okozhat, ezért a szonda védekezésül óriási tányérantennáját a haladási irányba tartja, egyfajta pajzsként. Ebben az állapotában természetesen nem tud egyszerre kommunikálni is a Földdel.

A Cassini űrszonda által készített kép a Szaturnusz légköréről

Forrás: MTI/EPA/NASA/

"Egyetlen űrszonda sem volt még korábban ilyen közel a Szaturnuszhoz. Azzal kapcsolatban, hogy milyen lehet a Szaturnusz gyűrűi közötti régió, csak jóslásokba bocsátkozhatunk, valamint a Szaturnusz más gyűrűiről gyűjtött tapasztalatokra hagyatkozhatunk.

A Cassini űrszonda által készített kép a Szaturnusz légköréről

Forrás: MTI/EPA/NASA/

Örömmel jelentem, hogy a Cassini a tervek szerint áthaladt a területen, és a másik oldalon tökéletes állapotban került elő" – mondta Earl Maize, a NASA Cassini-programjának vezetője.

Forrás: 
MTI
ORIGO