Hibaüzenet

Deprecated function: The each() function is deprecated. This message will be suppressed on further calls menu_set_active_trail() függvényben (/var/www/clients/client1/web449/web/includes/menu.inc 2404 sor).

Nem is tágul egyre gyorsabban a világegyetem?

Kategória: 

Mára tudományos közhelynek számít, hogy az univerzum nemcsak, hogy folyamatosan tágul, de ráadásul egyre gyorsuló tempóban. Egy új tanulmány szerint azonban ez utóbbit, vagyis a tágulás gyorsulását el is felejthetjük, mert nincs is rá semmilyen meggyőző bizonyíték, az erre vonatkozó elmélet még kevesebb adaton alapult.

 

Öt évvel ezelőtt három csillagásznak fizikai Nobel-díjat ért az a kilencvenes években tett felfedezés, hogy az világegyetem tágulása gyorsul. Ezt az Ia típusú szupernóvák elemzésére alapozták, amelyet a Hubble űrtávcső és földi teleszkópok adataira alapozták. Akkor arra jutottak, hogy ezért a gyorsulásért a megfigyelhető világegyetem tömegének körülbelül 68 százalék kitevő, titokzatos sötét energia felelős.

Most azonban az Oxfordi Egyetem kutatócsoportja kétségbe vonta ezt az tézist – és ezzel egyúttal az egész standard kozmológiai modellt is.

A kutatók Subir Sarkar vezetésével sokkal nagyobb adatmennyiséggel dolgoztak, mint a kollégáik az elmélet felállításakor: 740 Ia típusú szupernóvát vizsgáltak, ami több mint az eredeti minta tízszerese. Arra jutottak, hogy a gyorsuló tágulásra utaló bizonyítékok sokkal soványabbak, mint korábban gondoltuk, és az adatok inkább konstans tempójú tágulásra utalnak.

1383746 547482495306302 14942216 n

Téves előfeltevések vezették a kozmológiát?

A gyorsuló tágulás elméletét látszik erősíteni többek között az ősrobbanás által hátrahagyott elektromágneses sugárzás, vagyis a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás is.  Erről viszont Sarkar azt mondja, hogy a további bizonyítékok mind közvetettek, a háttérsugárzásra pedig a sötét energia nincs közvetlen hatással.

Könnyen lehet, hogy félre lettünk vezetve, és a sötét energia látszólagos megnyilvánulása annak a következménye, hogy egy túlságosan leegyszerűsített elméleti modell szerint elemezték az adatokat – olyan modellben, amelyet valójában az 1930-as években hoztak létre, amikor még nem is állt rendelkezésre valódi adat

– mondta Sarkar, aki szerint egy kifinomultabb modell anélkül is alkalmas lehet minden eddig megfigyelt jelenség magyarázatára, hogy ehhez egyáltalán szüksége lenne a sötét energiára.

Azt Sarkar is elismeri, hogy sok dolguk lesz még, ha minderről meg akarják győzni a tudományos közösséget, de szerinte az eredményeik rámutatnak arra, hogy a standard kozmológiai modell egyik alaposzlopa meglehetősen ingatag.

Az eredményeiket bemutató  tanulmány  a Scientific Reports szaklapban jelent meg.

Forrás: 
Index