Szinte súrolta a Földet egy semmiből felbukkanó aszteroida

Kategória: 

Szokatlanul közel száguldott el a Föld mellett egy termetesebb aszteroida. Mostanáig senki sem tudott az objektum létezéséről – írja a Space.com csillagászati portál.

Az objektumot még augusztus 27-én, szombaton szúrta ki a brazil SONEAR obszervatórium, az aszteroida a 2016 QA2 tudományos nevet kapta. A csillagászok szerint a 25–55 méter széles égitest augusztus 28-án került legközelebb szülőbolygónkhoz, ekkor mindössze 80 ezer kilométerre volt tőlünk. Összehasonlításképpen a Hold Földtől vett átlagos távolsága 384 402 kilométer. 

A most észlelt aszteroida termetesebb, mint a 2013-ban Cseljabinszk fölött felrobbant objektum, amelynek átmérője körülbelül 20 méter volt a megsemmisülése idején. Akkor a robbanás okozta lökéshullámok következtében betörtek az ablakok, megrongálódtak az épületek, és mintegy 1200 ember sérült meg. 

A 2016 QA2 pályája a Földénél jóval elliptikusabb, a Naphoz legközelebbi pontja 0,76 csillagászati egységre (CsE) esik, míg a legtávolabbi pontja 1,18 CsE-re, írta az aszteroidafigyelő Kisbolygó Központ (1 csillagászati egység megegyezik a Föld átlagos naptávolságával, amely 150 millió kilométer). Számítások alapján az aszteroida 350 nap alatt kerüli meg a Napot. 

Forrás: NASA

Nem kell katasztrófától tartani

A 2016 QA2-höz hasonló méretű objektumok komoly károkat tudnak okozni, ha becsapódnak. 1908-ban például egy 40 méter szélesre becsült objektum robbant fel Szibéria felett, és 2137 négyzetkilométeres területen szinte mindent letarolt. A tudósok viszont nyugalomra intenek, véleményük szerint az eddig felfedezett földközeli objektumok egyike sem fog nekünk ütközni a közeli jövőben. 

Forrás: 
ORIGO