Christopher Russel, a Dawn-misszió vezető kutatója szerint egyre több adat áll rendelkezésre a foltok elemzéséhez, és lassan kiderül, mi az a felszínen, ami ennyire jól visszaveri a Nap fényét. Russel szerint valószínűleg jégről van szó.
A Dawn közben befejezte az első teljes kört a Ceres körül úgy, hogy az összes tudományos mérőműszerével rögzítette az adatokat, és közben újra begyújtotta a meghajtását adó ionhajtóművet, hogy még közelebb, alig 4400 kilométerre közelítse meg a törpebolygót.
Szakemberek szerint az eddig vett adatok alapján a Ceres hétköznapjai nem eseménytelenek: a meteorbecsapódásokat jelző kráterek mellett olyan repedések és alakzatok is láthatók a felszínen, amik alapján még az sem zárható ki, hogy a törpebolygó geológiailag még most is aktív.