A gravitációtól elszokott űrhajósok helyi idő szerint 11 óra után hagyták el a kapszulát. Elsőként a parancsnok Csing Haj-pong, majd Liu Vang és végül – némileg hosszabb várakozást követően – Kína első női űrhajósa, Liu Jang lépett ki. A szabadban valamennyiüket székekre ültették majd néhány mondatos nyilatkozatot tettek.
A pekingi parancsnoki központban az űrprogram vezetője bejelentette, hogy a Sencsou-9 küldetése sikerrel végződött, majd Ven Csia-pao kormányfő felolvasta a politikai, állami és katonai vezetés gratuláló levelét, amelyben fontos mérföldkőnek nevezte a „kínai űrprogram legújabb sikerét”.