Összes hír
Szerződésben garantálta az idegeneknek az USA, hogy embereket rabolhatnak - állítja az egykori magas rangú katona
Gordon Duff, a hetvenes évek elején az Amerikai Haditengerészet kötelékein belül szolgált a vietnámi háborúban, később különböző magas beosztásokban dolgozott a hadseregnél, majd hivatásos katonai pályafutását követően az ENSZ-nél számítottak a szaktudására, mint különleges tanácsadó. Azt állítja szerződésben garantálta az idegeneknek az USA, hogy embereket rabolhatnak.
Megfejtették a gömbvillám titkát
Ausztrál fizikusok a világon először írták le a gömbvillám keletkezésének matematikáját. Az általában viharok közbe vagy után, jellemzően épületekben, néha repülőgépen előforduló jelenséget sokféleképpen próbálták eddig magyarázni a tudósok, esett szó mikrohullámú sugárzásról antianyagról, de még miniatűr fekete lyukakról is.
Megszülettek az első GMO babák
Néhány nappal ezelőtt került napvilágra az információ, hogy már megszülettek a világ első genetikailag módosított csecsemői.
Az információ szerint összesen 30 egészséges baba született az Egyesült Államokban folytatott kísérletek eredményeként, amelyek rengeteg vitát váltottak már ki az eljárás etikusságát illetően.