Rejtelyekszigete.blogger.hu

Subscribe to Rejtelyekszigete.blogger.hu hírcsatorna
Frissítve: 34 perc 17 másodperc

Mit kell tudni a földönkívüliek ügyében április végén tartandó amerikai közmeghallgatásról

2013, március 25 - 10:25

A rendezvény mottója: "Ha a kongresszus nem teszi a dolgát, akkor a nép fog cselekedni".

Űrhajós, atomfizikus, rendőrtiszt és magas rangú katona is van azok között, akik a földönkívüliekkel kapcsolatos amerikai dokumentumok nyilvánosságra hozatalát szeretnék elérni akciójukkal.


"Az emberi történelemben példa nélkül álló esemény küszöbén állunk" - fogalmazott az öt napos programsorozat egyik szervezője, Stephen G. Bassett, a Paradigma Kutató Csoport (Paradigm Research Group - PRG) ügyvezető igazgatója, a rendezvény hivatalos sajtótájékoztatóján.

Ami tény, még soha nem volt egyszerre egy helyen és egy időben a téma ennyi releváns szakértője, szemtanúja, akik nagy része - állításuk szerint - saját szemével látta, vagy éppen saját kezében tartotta a földönkívüli civilizációk létezésének egyértelmű bizonyítékait. Harmincnál is több ilyen ember érkezik április végén Washingtonba, élükön Dr. Edgar Mitchell-lel, az Apollo 14 űrhajósával, hogy vallomásaikkal meggyőzzék az amerikai kongresszus korábbi tagjait, vessék latba politikai befolyásukat az Egyesült Államok kormányánál, hogy ismerjék be, a földönkívüliek léteznek és már a kapcsolatfelvétel is megtörtént.

"A világsajtó, vagy ahogy gyakran emlegetik az fővonalas média valamiért úgy döntött, nem foglalkozik a témával és figyelmen kívül hagyja a közismert néven azonosítatlan repülő objektumnak nevezett jelenséggel összefüggő kormányzati érintettség firtatását. Ennek az eseménynek az is célja, hogy felhívja a média vezetőinek figyelmét, kötelességük lenne egy ilyen jelentős, az egész emberiséget alapvetően érintő kérdésnek a vizsgálata, amelynek ellenőrzése mára teljesen kicsúszott az illetékesek kezéből és a közvéleménytől egyre nagyobb és kiterjedtebb figyelmet kap" - mondta Bassett.

A National Geographic, az amerikai földrajzi társaság legutóbbi reprezentatív felmérése szerint az amerikaiak nyolcvan százaléka gondolja úgy, hogy a kormányuk titkol valamit a bolygónkat látogató intelligens földönkívüli civilizációkkal kapcsolatban.

"Már csak ezen hatalmas szám alapján is kötelessége lenne a sajtónak foglalkozni a témával és követelni a kormánytól, hogy ne titkolózzon tovább az idegenekkel kapcsolatban. Ennek ellenére a sajtó a mai napig nem volt hajlandó komolyan venni ezt a hatalmas tömeget, hiszen folyamatosan visszautasít minden olyan kezdeményezést, amely a nép által választott kormányzati tisztviselők választóik felé történő nyitását követelné a témában."

A Közmeghallgatás a Beismerésért Projekt most azzal próbálja megtörni ezt a hozzáállást, hogy szavahihető, mi több, megkérdőjelezhetetlen hitelességű szemtanúk sorát vonultatja fel, hátha így már a fővonalas média sem tudja a szőnyeg alá söpörni a dolgot.

Az eseményt 2013. április 29. és május 3. között rendezik a washingtoni kormányzati negyedben található Nemzeti Sajtó Klub épületében, annak is a legnagyobb helyiségében, amely erre az időre "Kongresszusi Meghallgató Teremmé" alakul. Ez idő alatt harmincnál is több kutató, katonai/szövetségi ügynökségi szemtanú fogja tájékoztatni az Egyesült Államok Kongresszusának öt egykori tagját a saját tapasztalatairól.

Az USA Kongresszusa egyébként már tartott meghallgatást a témában, méghozzá 1968-ban, akkor a Tudományos és Asztronautikai Házbizottság tagjai hallgatták végig a bizonyítékokat és érveket felsorakoztató tanúvallomásokat.

Az eljárás formailag mindenben megegyezik majd a hivatalos kongresszusi meghallgatások rendjével, csakhogy itt helyben lesz egy elkerített rész a sajtónak fenntartva, illetve korlátozott számban (mintegy 300 fő) érdeklődők is helyet foglalhatnak a nekik kijelölt székeken.

A szemtanúk - összesen negyven órásra tervezett - vallomástételeit élőben lehet követni majd az interneten, akár spanyol, portugál, francia és orosz szinkrontolmácsolással is.

De nézzük kik lesznek az öt napos rendezvény főszereplői, vagyis kik lesznek a meghívott előadók:

A. J. Gevaerd - brazil ufológus, a Brazil Repülő Csészealj Kutató Központ és a világ legnagyobb UFO kutató hálózata, a MUFON brazíliai igazgatója. Huszonkilenc országban tartott már előadást a témában, több, mint hétszáz esetnél végzett helyszíni kutatást Brazíliában, de rendszeresen feltűnik a History-, és a Discovery Channel műsorán is.

Donald R. Schmitt - Nemzetközi szinten is jól ismert kutató, az UFO Tanulmányok Központjának (CUFOS) korábbi igazgatója, Dr. J. Allen Hynek egykori közvetlen munkatársa és jó barátja. Számos könyvet írt az 1947-es Roswell melletti eseményekről, de az ő tollából származik a történetről Kyle MacLachlan főszereplésével készült Roswell című mozifilm forgatókönyve is.

Dr. Anthony Choy - A perui kutató az eredeti szakmáját tekintve jogász. Alapító tagja volt a Perui Légierőn belül létrehozott Légi Anomáliákat Vizsgáló Hivatalnak (Air Anomalous Phenomenon Investigation Office).


Dr. Edgar Mitchell - Egykori amerikai űrhajós, aki a hatodik emberként lépett a Hold felszínére, ahol mindenkinél többet, 8 órán és 25 percen keresztül sétálhatott. Utóbb több fórumon is elmondta, hogy az Apollo 14 űrhajó útját végig azonosítatlan repülő objektumok kísérték.

Gary Heseltine - Angol rendőrtiszt, aki PRUFOS néven nem hivatalos adatbázist hozott létre, amely a brit rendőrséghez érkezett azonosítatlan repülő tárgyakról szóló bejelentéseket tartalmazza. Először 2002 januárjában hozták nyilvánosságra az összegyűjtött adatokat, azóta minden évben bemutatják a listát, amely mára 430-nál is több esetet tartalmaz.

Grant Cameron - Amerikai kutató, aki 1975 májusában, az amerikai-kanadai határ közelében a saját szemével látott egy UFO-t és azóta megszállottan kutatja a jelenséget. Több száz esetet vizsgált ki személyesen, szemtanúk sokaságával készített interjút. Az utóbbi években az amerikai elnökök és a földönkívüliek közötti kapcsolat bizonyítékait kutatja. Eddig tizenháromszor nyert bebocsátást az amerikai Nemzeti Levéltárába. Csak a Clinton adminisztráció idejéből több, mint ezer oldalnyi dokumentumhoz jutott hozzá.

Ifjabb Jesse Marcel - Annak a Jesse Marcelnek a fia, akinek az édesapja volt az első katonatiszt, aki 1947-ben kiérkezett a Roswell mellett szerencsétlenül járt UFO lezuhanásának helyszínére. Elmondása szerint a roncsok közül néhány kisebb darabot az édesapja hazavitt, amelyeket a saját kezében tartott, így egyike annak a körülbelül kétszáz embernek, akik szemtanúi voltak az eseményeknek. Jelenleg nyugdíjas, korábban orvosként dolgozott az egyik montanai kórházban.

Jim Penniston - Az 1980 decemberében történt Resdlesham Incidens egyik legfőbb szemtanúja, aki a saját szemével látta a brit támaszpont közelében leszállt máig azonosítatlan objektumot.

Stephen Bassett - politikai aktivista, újságíró, a Paradigm Research Group, vagyis az egész közmeghallgatást lebonyolító szervezet egyik alapítója. jelenleg ő az egyetlen regisztrált lobbista az USA-ban, aki a különböző szervezetek képviseletében már hosszú évek óta azért dolgozik, hogy a politika végre ismerje be a földönkívüli jelenlétet.

Rodrigo Bravo - A chilei hadsereg századosa, számos könyv szerzője, a világ legnagyobb tematikus havilapjának, a Los Angeles-i székhelyű UFO Magazine-nak az egyik állandó szerzője.

 Publimetro.cl)

John Callahan - Callahan hat éven át volt az amerikai Légügyi hatóság (FAA) légi incidenseket vizsgáló csoportjának vezetője. Elmondása szerint az amerikai légteret felügyelő hatóság számos esetben találkozott UFO jelenséggel. 1986-ban például, egy japán 747-est harmincegy percen keresztül követett egy máig azonosítatlan repülő objektum.

Peter Davenport - 1994 óta a Nemzeti UFO Jelentő Központ igazgatója, a paranormális jelenségekkel foglalkozó Coast to Coast Rádió, világszerte sokak által hallgatott ufós műsorának egyik rendszeres vendége. A Stanford egyetemen diplomázott, anyanyelvi szinten beszél több nyelven. 1992-ben képviselőnek jelöltette magát az amerikai szenátusba, de végül nem választották meg.

Richard French - Az amerikai Légierő ezredese, 1947-ben Roswellben szolgált. A ma már nyugállományú katonai vezető éveken át tagadta, hogy földönkívüli űrhajó zuhant volna le Új-Mexikóban, tavaly nyáron azonban elismerte, hogy mindvégig hazudott és nem is egy, hanem két ilyen űrhajó is szerencsétlenül járt Roswell mellett.

Stanton T. Friedman - Kanadai származású atomfizikus, hivatásos UFO kutató. 1958 óta foglalkozik a témával. Tizennégy éven át a szakmájában dolgozott, majd 1970-ben főállású UFO kutató lett. Ő volt az, aki a hetvenes években először kutatni kezdte a Roswell mellett történteket. Számtalan könyvet írt a témában, rendszeresen szerepel a tévében, rádióban, többek között Larry King műsorában is gyakori vendég.

Paul Hellyer - 1949-től 1974-ig megszakítás nélkül országgyűlési képviselő volt Kanadában, 1963-tól pedig öt éven át az ország védelmi minisztere. Az UFO jelenségek iránti érdeklődése csak az utóbbi néhány évben derült ki. 2005-ben bejelentette: "Az UFO-k ugyanannyira valósak, mint ahogy repülőgépek repkednek a fejünk felett." Ezzel az első olyan politikus, aki a gazdaságilag legfejlettebb nyolc ország (G8) valamelyikének egykori minisztereként beismerte az UFO jelenség létezését.

Linda Moulton Howe - Többszörös Emmy-díjas televíziós személyiség, aki kutatásai során szó szerint az egész világot bejárta. Rendszeresen megszólal a CNN, a BBC, vagy éppen a FOX hírtévékben. Több könyvet és számtalan dokumentumfilmet készített a témában. Earthfiles.com oldalán kiemelten foglalkozik az idegenek által elkövetett állatcsonkításokkal is.

Antonio Huneeus - Chilei-amerikai tudós-újságíró, az UFO jelenség nemzetközileg is ismert kutatója. A párizsi Sorbonne-on tanult, folyékonyan beszél több nyelven. Huszonnégy éve kutatja a témát, Amerikától, Japánon át, Európáig, rengeteg újságban megjelentek az írásai. Korábban éveken át a világ legnagyobb UFO kutató hálózata, a MUFON nemzetközi koordinátora volt.

Nick Pope - Huszonegy éven át dolgozott a brit Védelmi Minisztériumnál, ahol 1991 és 1994 között az egyik feladata volt az azonosítatlan légköri jelenségek vizsgálata, amelyet az amerikai Kék Könyv Projektről mintáztak. Jelenleg egy öt éves projektben vesz részt, melynek során a brit Védelmi Minisztérium az UFO jelenségekkel kapcsolatos teljes archívumát nyilvánosságra hozzák, ami elmondása szerint nagyjából 50.000 oldalnyi dokumentumot jelent.

Dr. Kevin Douglas Randle - Ő is egy prominens kutató, akit szintén a Roswell melletti események nagy ismerője. Hivatásos író, nyolcvannál is több könyv fűződik a nevéhez. Szolgált a vietnámi háborúban és a második Öböl háborúban is. Első UFO jelenséggel foglalkozó műve még 1972-ben jelent meg. Kiemelt kutatási területei az eltérítések, azok az esetek, amikor fizikai nyomokat hagy maga után a jelenség, illetve az állatcsonkítások.

Ariel Sánchez ezredes - Az uruguayi illetőségű kutató katonai repülős főiskolát végzett 1979-ben, majd beállt az ország légierejének kötelékébe. Aktív repülős pályafutását követően előbb instruktor lett az akadémián, majd fokozatosan lépett előre a katonai ranglétrán, míg 2009-ben őt választották az Uruguayi Légierő Egészségügyi Szolgálata igazgatójának, ahonnan 2012 júliusában vonult nyugdíjba. Jelenleg az Uruguayi Légierő alá sorolt, de nem kormányzati fenntartású Légköri Jelenségeket Vizsgáló Szervezet (CRIFAT) igazgatója.

Oscar Santa-Maria ezredes - A Perui Légierő egykori pilótája 25 évig volt szolgálatban. 2002-ben a Perui Légierő felhatalmazta, hogy gyűjtsön össze minden lehetséges információt egy 1980-ban történt UFO incidensről. Televíziók és rádiók rendszeresen megkérdezik a véleményét, a témával kapcsolatban.

Daniel Sheehan - A Harward Egyetemen végzett alkotmányjogász. A Nixon adminisztrációtól kezdve szoros kapcsolatot ápol az éppen aktuális kormányokkal. Többször tartott zárt ajtók mögötti előadást a SETI kutatóinak és általános tanácsadója a The Disclosure Project nevű civil kezdeményezésnek, amely az idegenek földi létét szeretné beismertetni az illetékesekkel. 1999-ben Mihail Gorbacsovnak adott tanácsokat a témában, jelenleg pedig az Új Paradigma Akadémia (New Paradigm Academy) nevű szervezet felállításán munkálkodik.

Dr. Milton Torres - 1931-ben született New Yorkban. 1951-ban csatlakozott a Légierőhöz, 1954-ben hadnagyi rangot szerzett. 1961-ben mérnöki diplomát szerzett, majd Cape Canaveralen, az amerikai űrkikötőben kezdett dolgozni, ahol részt vett a Gemini, majd az Apollo programokban is. Katonai pályafutását követően a Floridai Nemzetközi Egyetemen tanított. 2005-ben nagy sikerű novellát írt The Good Guys Wear Blue Hat (A jó fiúk kék sapkát viselnek) címmel, amelynek alapját a hadseregnél és a NASA-nál eltöltött évei szolgáltatták.

Dr. Thomas Valone - Az Integritás Kutató Intézet elnöke, amely egy non-profit szervezet az alternatív energiák kutatásáért. Számos egyetemen rendszeresen előad a témában, több könyvet is írt a null ponti energiáról. Az elmúlt harminc évben szinte minden jelentős nemzetközi UFO kongresszuson ott volt, de többször feltűnik a CNN, az ABC, vagy éppen a History Channel műsoraiban is.

Dr. Robert Wood - A fizikai tudományok doktora, 43 éves korában csatlakozott az amerikai repülőgépgyár, a McDonnell Douglas fejlesztőcsapatához. Állítása szerint a cégnél részt vett egy olyan titkos projektben, amelynek részeként kiválasztottak egy csoportja, egy UFO meghajtó rendszerét tanulmányozhatta.

 

Forrás:ittvannak.hu

Kategóriák: UFO

David Icke - A valóság letöltése 4.rész

2013, március 23 - 13:59

Írta: David Icke -  Lejegyezte és szerkesztette: Galactus

Meghatároznám, hogy mit is értek azon, hogy "Szeretet". Ez nem a "Hát persze-persze, szeretlek drágám, csak tedd már szét a lábad (vagy add haza a fizetésed!)" verziója a szeretetnek, vagy bármilyen más hasonló értelmezés.

A szeretet a Végtelen Szeretet összefüggésében a mindenek egyensúlyát jelenti. A Végtelen Szeretet Végtelen Értelem, Végtelen Tudás, Végtelen Minden is. Emígyen van és nincs sehol, minden és semmi. Ő a Minden Lehetőség, tökéletes egyensúlyban.

A "hang" vagy öt órán keresztül beszélt hozzám, és aznap éjjel újabb fátyol lebbent fel előttem. Elkezdtem érteni a játszma új szintjeit, hála az ayahuasca élmény során tanultaknak, az azt követő folyamatosan táguló érzékelésemnek, az életemben előforduló szinkronicitások által kapott tudásnak és egyre inkább annak, ahogyan átlátok a "szilárd" világ illúzióján.

Ezek az új szintek figyelem, irányítás és manipuláció központok, ahonnan megnyilvánulnak a Hüllők és az Illuminátusok. Nagy részét bizonyítékokkal támasztja alá a modern tudomány, főleg a kvantumfizikának ismert ága. Azonban tovább megyek, számos esetben állításaim nem "igazolhatók" abban az értelemben, ahogy az emberi elme sóvárog bizonyítékokra, és az embereknek maguknak kell eldönteniük, hogy mit is gondolnak, vagy még helyesebben tudnak arról, amit olvasnak.

Nem ácsingózom senki meggyőzésére, hogy ez az igazság, s arra sem, hogy megmondjam, valóságunknak minek kellene lennie; elég gyakorlottan elvégzi ezt a Mátrix, nem szorul a segítségemre. Hát erről van szó: illúzió port hintenek illúzió szemeinkbe.

Az Egység az a Végtelen Lehetőség, ami határtalan képzelőerővel teremt bármit és mindent.  E "fizikai" világ csak egyetlen példa. Ebből kiindulva, mekkora butaság csípőből elutasítani az alakváltó Hüllőkről vagy más nem-emberi lényekről szóló beszámolókat, csak mert annyira eltérnek a "megszokottól"!


A Végtelen Lehetőségben nincsen szokatlan, és az effajta rövidlátás megmutatja, hogy mennyire begyepesedett a legtöbb ember. (..Mr Icke még nagyon enyhén is fogalmazott! - RSZ)

Egy autómatricán láttam Kaliforniában:

"Ti kinevettek engem, mert más vagyok, én rajtatok nevetek, mert ugyanolyanok vagytok".

Brazíliai élményeim után hét hónappal olvastam egy ősi hindu legendát. Arról szólt, hogy az emberi tudatosság aprócska hullámként kezdte, aki elhatározta, hogy elhagyja a Tudatosság óceánját - a "tér- és időmentes örökkévalót". Amikor önmagára ébredt e "szétkapcsolt" állapotban - szól a legenda - elfelejtette, hogy a végtelen óceán része, elválasztottnak és elszigeteltnek érezte magát.

Ez ugyanaz, mint amit a hang mondott, más szavakkal. Vergődöm a szavak kötelékében, mert érezni vagy tudni valamit sokkal mélységesebb, minthogy nyelvi eszközökkel ki tudnám fejezni. (Ahogy Sri Aurobindo találóan megfogalmazta: amit érdemes elmondani az nem lehetséges, amit viszont el lehet mondani, azt nem érdemes.)

Alapjában véve talán úgy mondhatnám, hogy az Egység képzelete létrehozott egy illúzió birodalmat, a végtelen számú "világok" egyikét a Végtelen Lehetőségen belül. E "világ" elkezdte elfelejteni, hogy ő az Egység, mint amikor egy álom elfelejti, hogy ő az álmodó. Ezzel az emlékezet kieséssel jött a jelenség, amit félelemnek hívunk, a Minden Lehetőség egy kifejeződése, ami nem nyilvánulhat meg az Egység egyensúlyán belül.

Félelem csak a különállás és az elkülönültség illúziójából keletkezik, amikor a Tudatosság egy részként érzékeli önmagát, nem pedig egészként. A félelem az illuzórikus lekapcsolódás árnyéka.

Először jött a képzelet a "formába", aztán az elválasztottság illúziója, amelyet a félelem megnyilvánulása követ, ami őnálló életre kelt. A Mátrix Álomvilág megteremtése nem jó vagy rossz, helyes vagy helytelen. Egyszerűen csak van. Nem a Mátrix felépítése a probléma, sokkal inkább az erő, ami minket irányít. A "Mátrix" egy virtuális valóság-illúzió, amit félelemmel eltérítettünk, és félelemből adunk neki hatalmat.

A hang Brazíliában azt mondta, hogy amikor az emberek félnek, akkor megnyugvást találnak az ismerős, kiszámítható dolgokban, és ez történt a Mátrixban is. Ez módot adott a Tudatosságnak, hogy fütyörészhessen a sötétben, hogy megnyugvást nyújtson magának az ismerős dolgokban, mert félt attól, hogy mi rejtőzhet azok mögött.

Azt hiszem, úgy gondolhatunk rá, mint egy mamától és papától lekapcsolódott kisgyerekre. Mi az emberiség legnyagyobb félelme a mindennapi életben? A félelem az ismeretlentől. Wilson Bryan Key írja le nagyon jól az emberi hozzáállást az ismeretlenhez "A manipuláció kora" című könyvében :

"Az emberek utálják a bizonyztalanságot. A bizonytalanság szorongást szül. A szorongás csökkentésére, ha nincs kéznél semmilyen kész konkrét struktúra, az emberek egyszerűen feltalálnak egyet, vagy elfogadnak egy konfekció médiavalóság-struktúrát...e kivetítések természetesen koholt elmeszülemények."

A Mátrix pontosan ez, a kollektív elme koholt elmeszüleménye. A Mátrix általam időhuroknak nevezett e "fizikai" szintjét arra teremtettük, hogy meghittséget nyújtson az illuzórikus elválasztottság kiváltotta ismeretlentől való félelem enyhítésére, és kezdetben sokkal kellemesebb élmény volt, mint amilyen mostani valóságunkban.

Gondolhatsz úgy a Mátrixra, mint egy gondolat-kivetítésre, mint egy mozivászonra vetített filmre. A kivetítés fennmaradása a vetítőtől függött. De a kivetítés, a képzelgés cselekedete önálló "életre" kelt, amikor saját energiaforrásra tett szert.

Ez a forrás pedig - mondta a hang nekem - a félelem. Ekkor kerítette a hatalmába az álom az álmodót. A Mátrix, az immár öntudatára ébredt félelem - ahogy a hang mondta - ,kifejlesztett egy saját ütemtervet, és igyekezett annyi félelmet előállítani, amennyit csak lehetséges, hogy képesebbé és kiterjedtebbé tegye önmagát.

Hogy miért van a Mátrixnak szüksége félelemre energiaforrásként? Mert maga is félelem. Minél több félelmet gerjeszt fondorkodásával háborúk, erőszak, konfliktusok, stressz, bűntudat és agresszió révén, annál nagyobb hatalmat nyer a félelemtermelés körforgásának előidézéséhez.

Míg a hang ezeket magyarázta, képek jelentek meg előttem a Bűvészinas című Walt Disney rajzfilmből. A bűvész létrehozott egy teremtményt, hogy az elvégezzen helyette mindent, amit ő nem akart. Aztán a lény felülkerekedett, és ő lett a büvész irányítója.

Frankenstein története is jól szimbolizálja a történteket. A teremtés felelősségéről lemondás csapdájába esett Tudatosságot saját félelmei irányítják, egy önámításokkal és manipulált illúziókkal teli labirintusban.

/Forrás:David Icke: Infinite Love is the Only Truth Everithing Else is Illusion/

Kategóriák: UFO

Földönkívüli lény Obama testőrségében?

2013, március 22 - 08:32

Több, vezető amerikai blog is felkapta az elmúlt napokban a sztorit, miszerint egy tavaly márciusi washingtoni eseményen, ahol Obama elnök mellett több izraeli állami vezető is jelen volt, egy földönkívüli lény is szolgálatot teljesített a biztonsági személyzet tagjaként.

Egy hete került fel az AIPAC 2012-es konferenciáján készült televíziós felvétel az internetre, amelyen egy különös fej- és arcformájú személy látszik, aki valamelyik nagyhatalom titkosszolgálatának munkatársaként volt jelen a kiemelt biztonsági kockázatúként értékelt rendezvényen.

A News One televíziós csatorna idén februárban vetítette le a teljes beszédet és ekkor szúrta ki valaki a valóban picit furcsa fejformájú személyt és töltötte fel a felvételt több videomegosztóra.

Ahogy az várható volt, a videó azonnal megosztotta a nézőket. Természetesen vannak, akik minden kétséget kizáró bizonyítékát látják annak, hogy a nagyhatalmak kapcsolatban állnak idegen civilizációkkal, míg mások szerint csak egy kopaszra borotvált fejű férfit látni a képeken.

Az alábbi magyar feliratos videót megnézve mindenki eldöntheti, hogy melyik elképzelésnek ad hitelt:

 

/ittvannak.hu/

Kategóriák: UFO

Agymosás avagy mélytudat-szennyezés?

2013, március 21 - 19:23

Írta:Balogh Béla - A cikket szerkesztette:Galactus

A pszichológusok tisztában vannak vele, hogy a tudatunk megszűri a dolgokat, és bizonyos dolgokat elfogadunk, más dolgokat elutasítunk. Ez természetes. A tudatalattin azonban nincs ilyen szűrő.

A tudatalatti másként működik. Amit egyszer hall, az egyszerűen lepereg róla. Az olyan dolgokat viszont, amelyeket több százszor hall, egy idő után beépíti,mint „programot".Márpedig mindannyiunknak vannak szülei, nevelői, és gyermekkorunkra visszatekintve biztosan halljuk -belső hallásunkkal -, hogy „már százszor megmondtam", hogy ezt vagy azt csináld, vagy ne csináld. Már százszor - sőt sokkal több, mint százszor - hallottuk, hogy ügyetlenek vagyunk,lusták vagyunk, irigyek vagyunk.

Milliószor hallottuk, hogy kevés a pénz, hogy ezt vagy azt nem engedhetjük meg magunknak. Akaratlanul is belénk ivódott a szüleink,nevelőink által mutatott minta, átvettük gondolkodásmódjukat, gyakran szokásaikat is, és a 16-18 éves kori lázadás után pár évvel vagy évtizeddel döbbenten ismerjük fel, hogy szép reményeink és nagy céljaink helyett szánalmas középszerű életet élünk, és az egész egyáltalán nem hasonlít a boldogsághoz.

Azt mondják, a legtöbb ember 40 éves kora után csendes beletörődésben él. A népi bölcsesség is rögzíti a szülők általi tudatalatti programozás következményeit. „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát" tartja a közmondás.Hiába esküszik meg a lány, hogy ő soha nem lesz olyan, mint az anyja, a tudatalatti program, a „már százszor megmondtam" szüretlen parancsa óhatatlanul elvégzi a maga munkáját.

Lássunk egy egyszerű példát. A szülők féltő gondoskodással nevelik gyermeküket. Óvják széltől, víztől, balesettől és betegségtől.És tanítják. Tanítják mindarra, amire őket is megtanítottáka szüleik, mindarra, amit saját tapasztalataikból leszűrtek. A gyermek huncut, szófogadatlan, vagy csak nehezen hajlik az idomításra, ezért a szülő újra és újra elmondja neki a követendő szabályokat. Egy alkalommal a gondos édesanya észreveszi, hogy a gyermek pénzzel játszik, sőt a szájába veszi. Természetes ösztönétől hajtva azonnal rászól:- Pistike, azonnal vedd ki a szádból a pénzt! Piszkos! A pénzt mindenki összefogdossa. Tele van bacilusokkal.Ha már hozzá nyúltál, máris menj kezet mosni!Pistike rémülten vagy értetlenül, de szót fogad. Az anyuka azonban tudja, hogy egy figyelmeztetés nem elég. Sokszor el kell mondani a gyermeknek, amíg valamit jól megjegyez, és szokásává válik. Talán százszor is, vagy még többször.

- Pistike! Már százszor megmondtam, hogy a pénz piszkos! Hát nem érted? Azonnal menj kezet mosni!Pistike nem igazán érti. Hiszen mindenki mindent összefogdos. Mennyivel jobb egy kilincs, vagy egy kapaszkodó a villamoson? Egy valamiben azonban biztosak lehetünk. Ha sokszor hallja - márpedig a szülő igazán kitartó tud lenni a gyermeknevelésben -, Pistike elhiszi. Nem ám csak úgy felületesen, rövid időre, hiszékenységből, hanem jó mélyen, a tudatalatti legmélyebb régióiba bevésve. Ez válik tudatalatti hitévé, és közvetve cselekedeteinek és gondolatainak irányítójává.

Hogy hogyan és mitől? Egyszerűen attól, hogy míg a tudatos elmének van szűrője, mérlegel, elfogad vagy elvet dolgokat, addig a tudatalatti részen ilyen szűrő nincs. A sokszor ismételt, sokszor hallott dolgok mélyen bevésődnek,és „hit"-ként, vagy jelenkori szóhasználattal „program"-ként működnek.

A fent említett program természetesen nem fogja megóvni Pistikét egy életre a bacilusoktól. Egy valamitől azonban biztosan megóvja, és az a pénz. Tudat alatt, ösztönösen, belső „hitéből" fakadóan távol szeretné tartani magát mindattól, ami piszkos, ami fúj, pihá, kakás stb. A nevelés sikere ilyen szempontból bámulatos lesz, és persze egy életre lehangoló. A gyermek felnő, és tudat alatt tudni fogja, hogy a pénz piszkos,és hogy a lehető legjobb, amit tehet, az, ha távol tartja magát tőle. Minden cselekedetének, pénzgyűjtési szándékának,anyagi, gazdasági sikert célzó tevékenységének a hátterében ott van a „program", ami csak egyet tud: úgy kell intézni adolgokat, hogy abból pénz semmiképpen se legyen.

Ha pedig mégis lenne, akkor a lehető leggyorsabban meg kell tőle szabadulni!Ez természetesen csak egy kiragadott példa a kitartó és következetes nevelés hitépítő mechanizmusából, hiszen ugyanígy említhetnénk azokat, akikre gyermekkorukban nagyon sokszor rámondták, hogy ügyetlen, lusta,semmirekellő, kétbalkezes, irigy, kövér, sovány, csúnya, és szinte vég nélkül folytathatnánk. Ezek a tudatalattiba beépülő programok vagy hitrendszerek fogják meghatározni az egyén magáról alkotott véleményét, gondolatait, cselekedeteit.

Jó lenne felmérést készíteni arról, hányan vannak, akik jószándékkal, erejükben és tehetségükben bízva belevágnak valamibe, és reménykedve várják a megfelelő eredményt,csak azért, hogy újra és újra keservesen csalódjanak. A tudatalatti hit hatalmát nem lehet megtörni. Aki elég éber,előbb-utóbb észreveszi, hogy melyik is volt az a „szerencsétlen" mondat, oda nem illő tréfa vagy megjegyzés,amely „véletlenül" csúszott ki a száján, és a dolgokat rossz irányba térítette. A legtöbben azonban sorozatos balsikereik tanulságát levonva tovább rontanak a helyzetükön.Elkönyvelik magukban, hogy ők már csak ilyenek, és mondogatják, mondogatják maguknak és másoknak.Ilyen esetben nem segít a tudatos gondolkodás, mert a tudat alatt futó program mindig „átírja" az eredményt. Az igazi probléma az, hogy ezeknek a programoknak a létéről mit sem tudunk.

Mély, belső hitként működnek, ezért soha,semmilyen körülmények között nem kérdőjelezzük meg bizonyos döntéseinket.Ha az ember valamit nagyon sokszor hall, akkor bizonyos tekintetben „agymosás" történik. Előbb-utóbb elhiszi, és maga is vallja, hogy az a bizonyos dolog úgy is van. Ezt az agymosást végzik rajtunk - nagyon is tudatosan és célzottan -a reklámok. Agymosást? Dehogy.

A mosás célja a tisztítás, a tisztulás. A reklámok azonban a legcsekélyebb mértékben sem segítenek hozzáahhoz, hogy életünk harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb legyen. Legfőbb céljuk az, hogy fogyasztásra, vásárlásra ösztönözzenek, és benne tartsanak abban a bizonyos„mókuskerékben", amely az újabb javak megszerzését lehetővé teszi. Itt nem agymosásról, hanem a tudatalatti vagy mélytudat állandó szennyezéséről van szó. Ezta mélytudat-szennyezést végzik a félelemkeltő hírek,amelyeket azért sugároznak újra és újra, hogy ne a szeretetre,az egységre és a szépségre gondoljunk, hanem a megosztottságra, a betegségre, a harcra, a terrorizmusra és a halálra. Ez teszi lehetővé a fegyveripar szárnyalását, ez teszi lehetővé a gyógyszeripar részvényeinek értéknövekedését.

Kislányomat, amennyire lehetett, óvtuk a TV-híradóktól.Próbálkozásunk, úgy tűnik, nem volt sikeres, mert hároméves korában, egy alkalommal váratlanul megállt az egyik áruház közepén, és - mintegy magának - ezt mondta:„Milyen rossz is ez a világ. Az emberek ölik egymást."Igyekeztem megmagyarázni neki, hogy ez a Föld pillanatnyilag valóban nem a legjobb világok egyike, de mi azért vagyunk itt, hogy jobbá tegyük. És hogy valóban vannak, akik ölik egymást, de csak a buták, akiknek a szívében nincs szeretet.A gyakran ismételt hírek - és van-e olyan nap, amikor nem esik szó gyilkosságokról, robbantásokról, merényletekről? -beszivárognak az emberek és a gyermekek mélytudatába,lassan viselkedési mintává alakulnak, és azután csak csodálkozunk, amikor azt halljuk, hogy egyik vagy másik diák lelőtte a tanárát és az osztálytársait, vagy azt, hogy egy ötéves gyermek lelőtt egy hároméves kislányt.A tudatalatti ugyanis - mint azt a reklámok esetében isláthatjuk - hozzáférhető. Csupán a „már százszor megmondtam" elvét kell alkalmazni, és az új program beépül.És mennyi fegyvert el lehet adni, ha az emberek lelnek. És milyen könnyű irányítani őket...

Vajon miért vannak mindig nagy sorok a McDonalds előtt,és a mellette lévő Burger King-nek alig van vásárlója?Jobb az étel? Tudjuk, hogy nem. Olcsóbb? Szó sincs róla. Szeretünk sorban állni? Aligha. Beprogramozták a tudatalattinkba a sok reklámmal?IGEN!!!


Ez az egyetlen oka. Semmi más. A gyermek már úgy nő fel, hogy a „Mekibe" akar menni, mert ott játékot is kap. És így van ez nagyon sok más termék esetében is.A program származhat szülőktől, nevelőktől, barátoktól és iskolai tanárainktól. Származhat reklámokból, de származhat a társadalmi rendszer szlogenjeiből is. Ezek talán a legveszélyesebbek, mert kész „értékrendet" szolgálnak fel, és a lehető legnagyobb mértékben akadályozzák a szabad gondolkodást. Ezért is tekintették mindig rendkívül veszélyesnek - és nem csak a kommunizmusban - a szabadgondolkodókat, akiknek sikerült kivonniuk magukat a „pártprogram" vagy az éppen divatos ideológia állandóan ismételt és minden médián keresztül sugárzott programozóereje alól.

Kedves kolléganőm szokta mondogatni, hogy „a hit hallásból van", és ez így igaz. Csakhogy bármi legyen is az,amit nagyon sokszor hallunk, egy idő után hitként épül be, és tudatalatti hitként, az életünk mozgatórugójaként kezd működni. Még pedig teljesen függetlenül attól, hogy az állítás igaz vagy nem, hogy összhangban van-e az univerzális törvényekkel, vagy épp ellenkezőleg.

Kambodzsában a „Vörös Khmerek" annak idején valóságos háborút vívtak az intellektus, a józan gondolkodás ellen, és kivégeztek mindenkit, akinek szemüvege volt, hiszen a szemüvegre nyilván olyan embereknek van szükségük, akik sokat olvasnak, tehát veszélyes gondolataik lehetnek.Hittek benne.Ez is hit.És ez a hit egyáltalán nem volt építő jellegű.Talán ezért is tanította Jézus annak idején (az Akasha krónikából, Levi H. Dowling által lehozott tanítás), hogy:„A megváltás egy három fokból álló létra, ami az ember szívéből az Isten szívébe vezet.

Az első lépcső a hit, és ez az, amiről az ember úgy gondolja, lehet, hogy igaz.A belső bizonyosság a második, és ez az amiről az ember egészen biztosan tudja, hogy igaz.A harmadik a megvalósulás, mikor az ember maga az igazság.A hit elvesztődik a belső bizonyosságban, és a belső bizonyosság elvesztődik a megvalósulásban, és az ember akkor éri el a megváltást, amikor eléri az isteni életet, amikor Isten és Ő egy."

Forrás:Balogh Béla:A tudatalatti tízparancsolata

Kategóriák: UFO

A nagy titkolódzás

2013, március 20 - 20:41

Írta: Knoll Gyula repülőezredes - Lejegyezte és szerkesztette: Galactus

Buzz Aldrin szerint az UFO-jelenségeket több éven át megpróbálták titokban tartani. A NASA attól tartott, hogy ha a titokra fény derül, tömeghisztéria tör ki. Talán igazuk is volt.

Ám mostanra az emberiség van annyira fejlett és befogadóképes, hogy megtudja: igenis vannak UFO-k, és mi láttuk őket, és nemcsak a kőzetekért megyünk a Holdra. Aldrin a 2007-es emlékiratában leírta, hogy voltak UFO-k a Holdon, és saját szemükkel látták Armstronggal együtt.

Aldrin azt is mondta, hogy a NASA sok mindent eltitkolt ezzel az űrutazással kapcsolatban. Bár Aldrin idegeneket látott a Holdon, nem mondhatta el senkinek, mert a NASA megtiltotta, arra hivatkozva, hogy tömeghisztériát okozhatna ezzel. Így mind a hárman hallgattak.

"Ne kis zöld élőlényekre gondoljanak, de mindenképpen idegenek voltak. Egy kalapszerű valamit láttunk, ami félelmetes sebességgel körözött körülöttünk. Ez teljes mértékben olyan volt, mint ahogyan a repülő csészealjakat napjainkban leírják. Ráadásul nem csak ez volt az egyetlen ilyen élményünk. Amikor Neil a Holdra lépett, egyértelműen látta, hogy az élőlény a közelben rejtőzik és figyel minket. Később én is láttam. Hatalmas volt és félelmetes."

Aldrin és társai soha nem mesélhették el a valóságban azt, amit láttak, hiszen a NASA utasította őket, hogy erről ne szóljanak senkinek egy szót sem.

Titokzatos rádió lehallgatások szerint Neil Armstrong két idegen lényt vett észre, amikor a talajra lépett, és azok egész idő alatt ott rejtőzködtek, és figyelték őket. A NASA nem utasította el állításaikat az általuk látottakról, de kötelezték őket a titoktartásra. Olyan mondatok is elhangzottak állítólag, hogy az idegenek ott vannak a felszín alatt is.

A többi küldetés során is rögzítettek érdekes rádióadásokat, amelyek csak alátámasztják az előzőleg oda küldöttek állításait. Az Apollo-15, 16 és 17 beszélgetései a felszínen lévő kupolákról, csatornákról árulkodnak, és újabb repülő objektumokat is észleltek. A 80 éves Buzz Aldrin négy évtized után adott választ, és lerántotta a leplet a NASA titkosságáról a 2007-ben megjelent "Visszatérés a Földre" című könyvében. Aldrin szerint az Űrhivatal éppen az UFO-tevékenység miatt fejezte be az Apollo-programot 1972-ben.

Megszólal a kommunikáció vezetője

Dr. Maurice Chatelain, a NASA Communications System egykori vezetője tervezte és építette az Apollo-program távközlési rendszereit. Nyilvánosságra hozta az Apollo-11 UFO találkozásait. 1979-ben megerősítette azt, hogy Armstrong valóban leadta a fent említett jelentést a központnak a holdkráter mögötti UFO-kkal kapcsolatban. A találkozás közismert volt, a NASA elárulta, de senki sem beszélt róla egészen mostanáig.

Maurice Chatelain kijelenti, hogy "minden Gemini és Apollo űrutazás során követték, mind a távolból, és néha meglehetősen szorosan, az űrjárműveket a földönkívüli eredetű csészealjak, vagy UFO-k. Minden alkalommal történt az űrhajósoktól jelzés, tájékoztatták a NASA Mission Control vezetőit, akik ezt követően elrendelték az abszolút titoktartást. Az űrhajósok a Holdon akár már kezet is foghattak volna az ufonautákkal!"

Az elmúlt évtizedben, olyan sajtóközlemények jelentek meg, hogy az űrhajósok valamennyi űrutazás alkalmával találkoztak UFO-kkal. A Mindenségben a Hold a Földtől nem egy nagy távolságra van, mondhatjuk talán a világűrben csak a Föld külvárosának számít. Földi mértékarányokkal mérve sem nevezhetjük nagynak. Repülőgéppel utazva is, ha a légüres térben repülhetnénk, jó egy hónap alatt eljuthatnánk a Holdra. A csillagászok folyamatosan figyelik  a Holdat, és valamennyien észlelnek szokatlan változásokat, fényjelenségeket. Főleg a Holdon lévő kráterek megfigyelései, azok szembetűnő változásai okoznak gondot a számukra.

Az Apollo-programot végül azért állították le, mert túl drága volt, és mert elérte legfőbb célját: Amerika nyertes pozícióba került az űrversenyben, sikere szerénységre intette a szovjeteket, akik ugyanebben az időben titokban dolgoztak a saját holdprogramjukon, de nem sikerült embert juttatniuk az égitestre.

A teljes program 46 milliárd dollárba került, és az utolsó Apolló-utazások sok kritikát kaptak emiatt. A NASA költségvetését jelentősen megnyírbálták a hetvenes évek végére, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy az űrhajózás atyja, dr. Wernher von Braun visszavonult. A programnak mindenesetre tudományos jelentősége is volt, az űrhajósok összesen négy mázsa holdkőzetet gyűjtöttek és jelentős kísérleteket, vizsgálatokat végeztek az emberiség érdekében. 1969 és 1972 között még öt sikeres Apolló kutatóút történt, így összesen tizenkét amerikai űrhajós jutott el égi kísérőnkre.

Az elhallgatott küldetés

A kiszivárgott hírek szerint az Apollo-20 program keretében titkos amerikai-szovjet holdmisszióra került sor egy lezuhant gigantikus földönkívüli űrhajó feltárása céljából.

Az expedíció állítólag sikerrel zárult, de nem csak az idegen űrhajót sikerült megtalálni, hanem egy földönkívüli nő meglepően jó állapotban maradt holttestére is rábukkantak az űrhajósok. A missziót eredetileg az  Apollo-19 űrhajóval hajtották volna végre, de legénysége 1976 tavaszán a földi kiképzés során halálos balesetet szenvedett.

Az űrhajósok közül két nevet emlegetnek. Az egyikük a titokzatos Stephanie Ellis (1946-1976) aki az első amerikai űrhajósnő lett volna, míg orosz részről Alekszej Vasziljevics Sorokin (1931-1976) neve vált ismertté, aki valóban űrhajós volt (bár az Űrhajózási Lexikon meg sem említi), ráadásul valóban ez idő tájt vesztette életét, miként az amerikai Ellis is.

Az Apollo-20 sikeres küldetésére 1976. augusztusában került sor, amikor a legénysége, egy orosz és két amerikai űrhajós, augusztus 16.-án leszállt a Holdra. A legénység tagjai: John L. Swigert, Jr. (1931-1982), az Apollo-13 korábbi űrhajósa, William Rutletge, az amerikai légierő  küldetés-specialistája, valamint Alekszej Arhipovics Leonov szovjet űrhajós volt. Rutletge a légierő tisztjeként gyakorlatilag az Apollo-20 programhoz eredetileg kinevezett Jack Robert Lousmát váltotta, aki azonban az amerikai tengerészgyalogság ezredese volt.

144 órás holdi tartózkodásuk során beüzemelték az állítólag a Luna-24 által titokban odaszállított szovjet holdjárót, amely később is folytatta a kutatásokat, illetve a magyar Pavlics Ferenc által tervezett holdautó utolsó példányán közlekedve felmérték az idegen űrhajót. Felfedezték az annak roncsaiból épített várost, illetve megtalálták az E.B.E. Mona Lisa néven ismertté vált földönkívüli űrhajósnő holttestét, amelyet hazaszállítottak a Földre tudományos vizsgálatok céljából. Minderről a világhálón tucatnyi kép, számtalan fórum számol be, amelyeken rendre fellángol a vita a felvételek hitelességéről.

A történetet a légierő volt specialistája, a Bell Laboratories korábbi alkalmazottja, a ma Ruandában élő 78 éves William Rutledge hozta nyilvánosságra, aki maga is részt vett az expedícióban, amely a légierő titkos küldetése volt, és nem a NASA missziója. Rutledge 2007 áprilisa óta tárja nyilvánosság elé fotókból, videofelvételekből álló különös bizonyítékait. E dokumentumok - köztük hosszú és egybefüggő videofelvételek - szerint az 1971 júliusában indított Apollo-15 holdraszállás során az űrhajósok (D. R. Scott, A. M. Worden és J. Irwin) több felvételt is készítettek az Isac-D kráter térségéről, amelyen egy hatalmas, 3500 méteres objektumot fedeztek fel, mely félig egy kráter oldalába fúródott.

A felfedezést követően, 1972. május 24.-én az Egyesült Államok akkori elnöke, Richard Nixon Moszkvában a hidegháború kellős közepén aláírta a közös szovjet-amerikai űregyezményt, amely lehetővé tette nem csak a Szojuz-Apollo küldetést, hanem a későbbi titkos szovjet-amerikai holdraszállást is.

Tény, hogy ezt követően az Apollo küldetéseket szinte azonnal leállították, és így hivatalosan az Apollo-17 űrhajósai voltak az utolsók, akik 1972 decemberében a Holdra léphettek. Ezzel párhuzamosan megkezdődtek a Szojuz-Apollo program előkészületei, és 1973-ban Párizsban már be is mutatták a küldetés résztvevőit.

Az Apollo-programok tehát nem álltak le, hanem a NASA-tól átvette azokat az amerikai légierő, és így az Apollo-19, illetve az Apollo-20 űrhajókat a floridai Kennedy űrközpont helyett a kaliforniai Vandenberg légibázisról indították. A cél egyértelműen az Isac-D kráter közelében található űrhajó felderítése volt.

/Forrás:Knoll Gyula - UFO:Az elhallgatott valóság/

Kategóriák: UFO

David Icke - A valóság letöltése 3. rész

2013, március 16 - 14:54

Írta: David Icke -  Lejegyezte és szerkesztette: Galactus

Én nem úgy lépek be a virtuális valóságom "viewmaster" üzemmódjába, hogy drogokat használok; anélkül fejlődött ki ez a képességem, hogy tettem volna érte bármit tudatosan.

De a három alkalommal, amikor ún. pszichoaktív drogokat használtam, ezek a drogok részletekbe menően igazolták ugyanazt a visszatérő témát. Valamennyien kollektív álomban élünk, amit szilárdnak és valósnak "hinni" manipulálnak minket. 2003-ban előadóként meghívást kaptam egy találkozóra a brazil Amazonas őserdőbe, ahol a résztvevők kipróbálhatták egy ayahuasca nevű növény pszichoaktív hatását.

Ezt már legalább évszázadok óta használják a dél-amerikai sámánok, hogy az embereket az öt érzékszerv által meg nem tapasztalható tudatállapotokba repítsék. Az ayahuasca sokféle erős hallucinogén vegyületet tartalmaz, pédául dimetiltriptamint, vagy DMT-t, az emlősök és növények anyagcseréjében természetes módon jelen lévő anyagot.

Az ayahuascát "tanító növénynek" vagy az "istenek növényének" is nevezik, mert láthatatlan birodalmak vagy dimenziók megtapasztalására ad lehetőséget, ahol rengeteget lehet tanulni önmagunkról, az életről, a valóságról, és ahol a legendák istenei lakoznak az öt érzékszerv számára érzékelhetetlen frekvenciatartományokban.

Valójában a szervezők azért hívtak meg az eseményre, mert a korábbi találkozók résztvevői hüllőlényeket és képeket láttak megváltozott tudatállapotukban. Újra le kell szögeznem, hogy ezek a valóságok szintén az agynak/testnek nevezett frekvenciamező által dekódolt elektronikus jelek.

A drog egyszerűen csak megváltoztatja a dekódolási eljárást, és más információforrásra hangolja az agyat.  Néhányan csodás élményeket élnek át a növény hatására, míg mások igen sötét mentális és érzelmi állapotba kerülnek. Ez személytől, illetve attól függ, hogy elméjük éppen hova repíti őket.

Mindkét élményem hihetetlenül erőteljes volt, és átalakította a valóságérzékelésemet. Már réges-rég tudatában voltam, hogy a világ illúzió, de akkor jött néhány komoly részlet.

Két este fogyasztottam ayahuascát, kis pohárka likőr ízű folyadék formájában, és a sötétben hanyatt dőltem matracomon egy kerek, nagy faépületben, az esőerdőben. Körülbelül egy óra elteltével kezdtem belépni a megváltozott tudatállapotba. Először örvénylő színeket és képeket láttam, ahogy becsuktam a szemem, majd egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedtem a tudatosság szintjein, mígnem egyszercsak beléptem a leírhatatlan béke és mennyei öröm állapotába.

Ez túl volt a félelmen, kétségen, bűntudaton és megbánáson; túl az időn, sőt még a rezgésen is. Minden mozdulatlan volt, vagy néha mint egy lassú mozgású hullám. Az első alkalommal csak én és Zoé, a segítőm voltunk a szobában. Ahogy az ayahuasca elkezdett hatni, beszélni kezdtem, olyan hangon, amely cseppet sem hasonlított a saját hangomra. A szavakat nem előzte meg gondolat, egyszerűen csak lassan és erőteljesen buktak ki belőlem, legcsekélyebb hozzájárulásom nélkül.

Ezzel kezdtem: "Szeretet vagyok", aztán "Minden én vagyok, és én vagyok a Minden Mindensége, a Végtelen Lehetőség vagyok". Közben elkezdtem érezni, amint energia kezd kiáramlani a mellkasomból, és betölti a szobát. Az emberi energiamező ebbe a valóságba örvények sora által lép be. Ezeket az örvényeket csakra néven ismerjük, e szanszkrit eredetű szó azt jelenti: "fénykerék".

A mellkas közepé lévő csakra a szívcsakra, innen ered az elképzelés, hogy a szeretetet a szívünkben érezzük. Ezt manapság fizikai szívként jelképezzük, de a szeretet a szívcsakra vagy örvény révén fejeződik ki, ami minket a minden létező szeretetéhez kapcsol, és ezt a kapcsolatot igyekeznek a manipulátorok kétségbeesetten elnyomni elmejátékaikkal és mikrocsippeikkel.

Nyomatékosítaném, hogy ez még mindig csak ehhez a valósághoz kapcsolódik, hiszen a csakrák is illúziók.

A testemen keresztüláramló energia ereje fantasztikus volt. Úgy tűnt, mintha valaki facsarná a mellkasomat azon a ponton, ahol az energia kiáramlott a szobába. Az egyik fénycső villódzni kezdett a plafonon, aztán három lámpa teljes erővel világítani kezdett. Elcsodálkoztam, hogy miért kapcsolták fel a lámpákat, hiszen a szeánsznak sötétben kellett volna zajlania.

De senki sem nyúlt a villanykapcsolóhoz, a lámpák maguktól gyulladtak fel, villany nélkül, egy más fajta energia táplálta őket. A zenelejátszó is ki-bekapcsolt, de ahogy megéreztem, hogy ömlik ki belőlem az energia, megértettem, hogy mitől kergülnek meg az elektromos berendezések. Az energiafolyam közben megváltozott, és éreztem, ahogy átível mellkasomból a fejembe, mint egy eddig sosem látott szivárvány.

Elkezdtem folyékonyan beszélni megváltozott tudatállapotomban. Szavaim a Végtelen Tudatosságról szóltak, amira a "Végtelen", az "Egység", és az "Egy" szavakkal hivatkoztam. Minden a Végtelen Tudatosság - szóltak az ajkaimról felcsengő szavak. Az elválasztottság, az ellentétek csupán az általam Mátrixnak nevezett koholt virtuális valóság illúziói. Azonban az illúzió függönyén túl minden Egy. Nincs én vagy mi, csak egy Végtelen "Én".

Még a virtuális-valóság játékban is minden ugyanaz az Egység, csak az illúzió, az elme nyújtja a megosztottság benyomását. A különbség az önmaga tudatában lévő Egység és az önmagáról elfeledkezett Egység között van. Mostantól az "Egységen" mindig az önmaga tudatában lévő egységet értem, szemben a megosztottság illúziójában vergődővel. Az ősi indiai Védák egy hasonló történetet mesélnek. Shankara, a VIII. századi hindu misztikus a következőt mondta:

"Brahman (a Végtelen Tudatosság) Maya (az illúzió) tartománya mögött lakozik. Nincsen más."

A második brazíliai éjszakámon az ayahuasca élmény még mélyebb volt. Ahogy a tudatom belemerült és átbukdácsolt a valóságokon, elkezdtem egy hangos, értehető női hangot hallani, ami nagy méltósággal és világossággal beszélt. Természetesen ez nem egy hangdobozon keresztül szóló, testben lakozó nő hangja volt. a Tudatosság kommunikált telepatikusan, és az agyam dekódolta ezeket a frekvenciamezőket érthető szavakká.

A szavak angolul hangzottak el számomra, de ha olasz vagy pakisztáni lettem volna, akkor arra a nyelvre dekódoltam volna az információt. "David" - mondta - "visszaviszünk oda, ahonnan érkeztél, hogy emlékezz rá, ki vagy." Ezzel a leírhatatlan mennyei öröm birodalmában találtam magam, még sokkal mélyebb és csodálatosabb volt, mint előző éjjel.

Semmi megosztottság, semmi ellentét, nem volt fekete és fehér, nem volt fény és árnyék, nem volt mi és ők. Nem volt idő, nem volt tér, nem volt rezgés. Minden csak volt. Ezt a létállapotot meg kell tapasztalni ahhoz, hogy megérthesd. Nem a testem voltam, hanem a Tudatosság, én voltam minden tudatosság, minden létező bármely megnyilvánulási formában. Minden csak volt. Valék az Egység, a Lét, a Minden Lehetőség. Viszont mégis ön-tudatomnál voltam, egy "egyén", saját egyéni nézőponttal az egészen belül.

Itt voltam, és ott voltam. Mindenhol voltam és sehol, minden és semmi. Voltam és nem voltam, és minden voltam a kettő közt. Ez így zagyvaságnak tűnhet, de később tisztább lesz, hogy miért is az ellentétek felölelése a kapu az Egységhez, a Tejességhez.

"Ez a végtelen, David".  - mondta a hang. - "Innen jöttél, és ide fogsz visszatérni."

Azt mondta nekem, hogy ténylegesen csak egyetlen dolgot szükséges tudnom, és szavak kezdtek visszhangozni fejemben: "A Végtelen Szeretet az egyetlen igazság - minden más illúzió."

Formálni kezdtem gondolatban egy kérdést: "Tényleg úgy érted, minden?" Mielőtt még teljesen felbukkanhatott volna a gondolat, a hang már félbe is szakított:

"A Végtelen Szeretet az egyetlen igazság - minden más illúzió; nincs de, nincs ha, nincs kivétel, ez van."

Az egyedüli Végtelen Tudatosság léte az egyetlen igazság, minden ettől eltérő csak e Tudatosság képzelgése - illúzió, káprázat.

folyt. köv.

/Forrás:David Icke: Infinite Love is the Only Truth Everithing Else is Illusion/


Kategóriák: UFO

23 éves magyar ufó-zabhegyezés minden oka és nyomorúsága : Keviczky Kálmán és követőinek „szellemisége”

2013, március 15 - 19:31

Írta: Spirituális UFO-kutató

Bár elsősorban nem a címben megnevezett személyről van szó, hanem arról a jelenségről, amely mindenütt azonnal felüti a fejét, ahol lenne lehetőség pl. az UFO-jelenségról kellő mélységben beszélni, ám az állandóan reklámozott megmondó emberek kötelező jelenléte nélkül ez itt Magyarországon szinte lehetetlen, mert mind a hivatalos médiában, mind az internetes tévékben, mind a bulvár-horror-ufó-újságokban, de a nagyobb kongresszusokon is elve ezek a hatalom által háttérből támogatott megmondó emberek viszik a prímet.


Gondoljunk csak bele : az álrendszerváltás idején, 1990 körül micsoda óriás tömeg volt kiéhezve a spiritualitásra! ( Aki akkor csak egy átlagos kultúrházi ezoterikus rendezvényen résztvett, az tudja, hogy mennyien voltak még egy gyenge előadáson is! ) Vagyis akkor minden olyan szó és tanítás aranyat ért, amely kivezette az embereket a materializmus tudati igájából és egy spirituális jövő nagyszerű vízióját vázolta föl.

Az UFO-jelenség valódi megértése pedig ezekben az években egy olyan hid lett volna, amely a szocializmusban dominánssá váló műszaki értelmiséget elvezette volna a valódi spiritualtás irányába, és ezzel annak a belátásához is, hogy a világegyetemben minden magasabb élet és minden magasabb technika a spiritualitás elvei alapján szerveződik, nem csak pusztán fiktív, 3D-s anyagi törvények szerint.

Ám ez akkor felsőbb parancsra nem történhetett meg, hanem a hatalom csak azért engedte meg ekkor az ezoterikus-ufós fecsegést ( épp úgy, ahogy most is ) az általuk megbízhatónak tartott személyeken keresztül, mert ezáltal el tudták terelni a magyar társadalom ezoterikusan fogékony ( és így a legnagyobb műveltséggel is rendelkező! ) akkor széles rétegének figyelmét a beinduló ország-kifosztó folyamatokról.

Vagy Önöknek még sohasem volt olyan érzésük az elmúlt 20-25 év során, hogy amikor egy „spirituális” beavatott(nak mondott) személy vagy más szellemi spekuláns előadásán voltak ( legtöbbször jó drágán ), akkor az előadása után rendszerint üres kézzel távoztak? Vagyis lelkileg ugyan jól elbódították magukat a kedves, nagyon okos, országosan reklámozott megélhetési próféta szövegelésétől, aki volt szíves és leszállt a halandó emberek közé, de hitet, igazi hitet, a közvetlen jövőre, a holnapra már nem tudott adni - amely viszont a túlélés feltétele lenne az átlag-magyar mindennapok poklában!


És bizony ezért nem véletlen az sem, hogy minden magyarnak mondott „nagy beavatott”, „spirituális tanító” és „alternatív kutató” kórusban zengte éveken át : 2012-ben nem lesz világvége, nem lesz dimenzióváltás, csak legfeljebb polgárilag jól fésült korszakváltás, amely a felső-középosztálybeli egzisztenciájukat ( és így a pilisi villájuk meglétét - mely természetesen csakis „ősbudavár” mellett lehet ) nem érinti.

Viszont még egyszer ki kell hangsúlyoznunk, hogy soha el ne felejtsük : a magyar népnek mindig is csak egyetlen lehetőség biztosította a túlélését : a spiritualitás!

A teljesen civilizációmentes közegben éppen ez a spiritualitás az egyetlen alap a túlélésre, semmi más. ( Gondoljanak pl. a Marlo Morgan ausztrál bennszülött vagy Vlagyimir Megre Anasztázia-könyveire! )

Tehát a spiritualitás nem korosodó ezós hölgyek úri passziója, ahogy ma általában a műszaki értelmiségből verbuválódott átlag-magyar alternatív és/vagy ufó-kutató tekint lesajnálva erre a szerintük megfoghatatlan fogalomra, hanem mindig is létezés kulcs-eleme volt, van és lesz!

Mind civilizáltmentes közegben, mind galaktikus társadalmak szintjén!

Mert mi egy galaktikus szintű társadalom?

Ugyanaz, mint a primitív, civilizáltmentes társadalom - csak magasabb oktávon!

Na, ez az, amit egy áltag-magyar kutató képtelen felfogni, hiszen ezáltal önmaga értelmiségi létével kerülne azonnal ellentmondásba, azzal a születése óta kondicionált szabály-halmazzal, melynek hű és pontos szolgálata révén azonosítja be egyáltalán önmagát, mint társadalmilag hasznos és gondolkodó lényt!

Ezáltal viszont eljutottunk igen hamar oda is, hogy végre választ tudjunk adni : a 23 éve folyó magyar ufó-zabhegyezés miért tagadta meg már a kezdetek kezdetén a spiritualitást?

Azért, mert a műszaki értelmiség pusztán a gondolkozási és életmódi szokásai miatt is önellentmondásba kerülne, ha elfogadná az UFO-jelenség ötvenes években megalapozott spirituális magyarázatait!


Itt Magyarországon a különbség meg csak annyi volt, hogy míg nyugaton az UFO-kutatásban a hatvanas évek elejéig határozottan volt egy spirituális szakasz ( Németországban azután is folyamatosan ), addig a magyarnak mondott ufó-kutatók az álrendszerváltás idején rögtön az USA-ban akkor divatos eltérítéses horror-ufóestek világával azonosultak lelkileg - most már tudjuk, miért : ezzel az értelmiségi létük tudatalatti fölénye és önhittsége nem sérült! Sőt, erősödött, hiszen megtámadtak minket az „idegen” fajok, akik természetesen sokkal ocsmányabbak voltak mind kinézetben, mind erkölcsileg, mint mi! ( Csak azt a fránya fejlettebb technikájukat kellene lekoppintani! )

Nos, ennek a mesterséges veszélyérzetnek hisztérikus prófétája volt nemzetközi szinten is Keviczky Kálmán, aki már 1989-tól itt nyüzsgött Magyarországon és aki „atyai jótanácsaival” beindította azt a magyar ufó-zabhegyező vonalat, aminek a képviselőit 20 év óta rendszeresen megtaláljuk minden magyar "ufó-kongresszuson" is ( miközben két évtized alatt egyetlen fizikai/spirituális kontaktát sem hívtak meg - ellentétben a nyugati ufó-konferenciákkal! ).

És végül elrettentésként, de épp úgy a példa alátámasztására, nézzük csak meg, mit is mond Keviczky Kálmán az alábbi videóban egy 1994-es debreceni ufó-konferencián. Különösen 7 p 30 mp-től érdemes figyelni, hogy negálja a Galaktikus Flotta egész tevékenységét, mint meseszerű elemet, szembe állítva a maguk ( és szolgálatok által is jócskán támogatott ) világűrbéke-megőrzés címén keltett feszülségkeltésével :

Látható tehát, hogy Keviczky Kálmán és későbbi magyar követői milyen "szellemiségnek" adták meg az alaphangot mind a mai napig : az állandó félelemkeltésnek, vagyis a materializmusnak - mivel mindkettő egy és ugyanaz! Sőt, nyíltan többször is kimondja, mégpedig szenvedélyesen, hogy az UFO-jelenség minden spirituális megnyilvánulását alapból elutasítja, mivel mesének tartja - ezzel rögtön kezet is foghat egy átlag-magyar "ufó-kongesszus" minden előadójával!

Másrészt pedig az is nagyon figyelemre méltó, ahogy kivel is azonosul ő "szellemileg" : Donald Keyhoe-val meg Douglas MacArthur tábornokkal, vagyis az USA-hadsereg kőkemény militarista vonalával - azzal MacArthurral tehát, aki még Truman elnökön is túltett, mivel Koreában atomfegyverek bevetését követelte!

Nos, most már érthető : ilyen militarista világ(egyetem)ben nyilván csak olyan földönkívüliek létezhetnek, akik állandóan meg akarják támadni a Földet!

Forrás:spiritufo.ditro.hu

Kategóriák: UFO

David Icke - A valóság letöltése 2. rész

2013, március 14 - 11:50

Írta: David Icke -  Lejegyezte és szerkesztette: Galactus

Amikor megkérdeztem Credo Mutwát, a zulu sámánt, hogy miért nem látják többen a hüllő entitásokat, azt válaszolta, hogy a hüllőlények látványa annyira eltér az emberek valóságképétől, hogy agyunk eltávolítja a "látott" képből.

Ez az egyik oka, hogy egyes emberek látnak szellemeket, mások pedig nem. A híres misztikus bölcs, Sir Aurobindo Ghose szerint a legtöbb ember szeme előtt egy "mentális ernyőt" hord, ami megakadályozza, hogy az "anyag fátyla" mögé lásson. Ez teljes mértékben helytálló megközelítés, és az "anyag fátyla" a látható fény az elektromágneses spektrumon belül.

Szóval mi a valóság? Bármi, amit annak hiszel, vagy amit hihetővé lehet manupulálni számodra. Például, arra programoztak minket, hogy higgyünk az élelmiszer, a kőolaj, a nyersanyagok, a víz és a többi szűkösségében. De hogyan lehet szűkösség egy illúzióban? Csak úgy, ha hiszel benne. Albert Einstein azt mondta, hogy valójában nem a ténylegesen létező természetet figyeljük meg, hanem az érzékelési módszerünk hatásának kitett természetet.

Az elméletek határozzák meg, hogy mit tudunk megyfigyelni és mit nem. A Megfigyelő befolyásolja, sőt meghatározza a Megfigyeltet. Ez rendben is van, ezt részecskefizikai kísérletek sorozata már réges-rég bebizonyította, de tovább mehetnénk, kimondva azt, hogy nincs is ténylegesen létező, objektív (a tudattól függetlenül létező ) természet, csak illúzió.

Az emberi faj minden minden részletében hipnotikus transzban él, mint a színpadi hipnotizőr alanya, sőt ténylegesen sokkal inkább, hiszen a színpadi alanyon csak egyetlen hipnotizőr dolgozik, s csak rövid ideig. A mindennapi életben viszont folyamatosan bombáznak minket a hipnotikus beültetések. Gyerekkorban ott vannak a szüleink és a tanárok, hogy megmondják nekünk mi a valós és lehetséges, felnőttként pedig a média és a körülöttünk élők nyomása teszi ugyanezt velünk.

Mint ahogy egy színpadi hipnózis alanyával el lehet hitetni, hogy egy elefánt van a nézőtéren, vagy azt, hogy banánt eszik, miközben éppen egy citromot szopogat, ugyanúgy el lehet hitetni velünk, hogy Osama Bin Laden hozta össze szeptember 11-et egy barlangból, és hogy az orvosok vagy akár a hivatalos tudósok tudják, hogy miről beszélnek.

Valójában egyik sem igaz, de ha elhisszük ezt a szemetet, akkor úgy fogjuk megteremteni a valóságunkat, hogy összevágjon ezzel. Ennek eredményeképpen pedig támogatni fogjuk a terrorellenes háborút, bevesszük a felírt orvosságot akkor is, ha a mellékhatások sokkal nagyobb károkat okoznak, mint maga a betegség, és elfogadjuk, hogy amennyiben egy tudós kijelenti, hogy a Végtelen Tudatosság nem létezik, akkor az biztosan úgy is van.

Az olyan technikák, mint például a Totalitárius Settenkedés vagy a Probléma-Reakció-Megoldás csak példák arra, hogy milyen módon törekszenek az Illuminátusok olyan hitrendszert plántálni belénk, amivel valóságunkat az ő terveiknek megfelelően szerkesztjük át.

Az emberi faj transzban él, csak azt látja, amit mondanak neki, éppen úgy, mint Tom a hipnotizálós buliban. Nem kell törekednünk a megvilágosodásra, már megvilágosodottak vagyunk.

Egyszerűen csak fel kellene ébredni, az ég szerelmére, kitörni a transzból és felidézni, kik is vagyunk valójában!

Mint ahogy a pszichiáter R. D. Laing mondta: "Ha nem tudom, hogy tudok, azt hiszem, hogy nem tudok."

Egy másik mondata is jól leírja az emberiség helyzetét:

"Elfelejtünk valamit, és aztán elfelejtjük, hogy elfelejtettük."

Ez jól összefoglalja, hogyan került a tudatosság az illúzió csapdájába, amit én Mátrixnak fogok nevezni.

A New Age "mozgalom" jó részét alkotják a "szeminárium-rajongók", akik szemináriumról-szemináriumra, gurutól-guruig bolyonganak, keresve azt, ami már régen az övék. Azért nem találják, mert tulságosan lefoglalja őket a keresés. Az elméddel nem láthasz az elme fátylán túl. Úgy hisszük, hogy a megvilágosodás valamiféle megtalálandó tű a szénakazalban, miközben a megvilágosodás annak felfedezése, hogy nincs semmiféle tű és semmiféle széna. A transzállapot tart minket távol ettől az igazságtól.

Az illúzió még mélyebbre hatol, mint hogy a hiteink állítják össze a valóságunkat. Azt hiszem, néhény éve kezdtem ezt igazán értékelni, amikor először megláttam a kozmikus számítógépes játék háttérfüggönyét. Olyan volt, mintha a világot egy háromdimenziós nézőkén át látnám, mint amilyen például a Viewmaster, amiben egy kép két változatát vetítik, egyiket az egyik, másikat a másik szemünk elé, és az agyunk kialakít egy illuzórikus háromdimenziós látványt a két sík képből.

Ha valaha is megtapasztaltad ezt, akkor felfogod idézni ezt, hogy mennyire kifejezett a 3D-hatás, sokkal jobban, mint normális esetben. Elkezdtem a világot így látni, először csak rövidebb, majd hosszabb időszakokra is. Úgy nézett ki, mint a 3D-s verziója valaminek, amit a Nintendótól kapsz. Manapság, amikor az utcán sétálok, úgy érzem magam, mintha a Mátrix című film egyik jelenetében lennék. Nem a világban vagyok, elkülönülök tőle, inkább csak szemlélem, mintsem részt veszek benne.

Mindig sokkol, ha valaki ebben az állapotban beszél hozzám, mert láthatatlannak érzem magamat. Amikor ránézek a láthatóan "szilárd" épületekre, autókra, olyan mintha át tudnám dugni a kezem rajtuk. Ez furán hangozhat bárkinek, akinek új ez az egész, de hogy is lehetnének ezek a tárgyak mások, mint illúziók, amikor csak az agy dekódolta elektromos jelek képei?

A "világ" egyáltalán nem szilárd, csupán a szilárdság illúziója.

Carlos Castaneda egyik könyvében idézi sámán forrását, "Don Juant":

"Észlelők vagyunk. Tudatosság vagyunk; nem vagyunk tárgyak; nincs szilárdságunk. Határtalanok vagyunk... Mi, vagyis inkább az eszünk elfelejti (ezt) és így csapdájába ejtjük önmagunk teljességét, egy ördögi körbe, amiből életünk folyamán csak ritkán törünk ki."

A kvantumfizika kutatja és próbálja megérteni a valóság atomi méret alatti szintjének világát. Egyszerűbben szólva ez az energia tanulmányozása hullámalakban és részecskékként, ahogy az atomok és az anyag "fizikai" valóságán túl működik. E birodalomban a hagyományos fizika "törvényei" (egyébként is illúziók) mérhetően nem működnek, továbbá az elképzelés, hogy a fizikai világ szilárd, bizonyítottan lehetetlenség. A tudósok azt mondják, sőt az iskolákban a mai napig azt tanítják, hogy a fizikai világot atomok építik fel. Állítólag az atom elnevezés az ókori görög Demokritosztól származik, aki elsőként jelentette ki, hogy az anyag apró, oszthatatlan részecskékből áll, amit ő atomnak nevezett.

De várjunk csak! Ha az atomok a "szilárd" világ építőkövei, akkor hogyan lehet, hogy amikor tüzetesen megvizsgáljuk az atomot, kiderül: kizárólag üres teret találunk, vagyis történetesen egyáltalán nem szilárd?

Tudom, nem jártam egyetemre (köszönöm Istenem), és bár így tanulatlannak számítok (köszönöm Istenem), mégis látok itt egy apró ellentmondást. Hogyan tud valami, ami nem szilárd, egy "szilárd" fal építőköve lenni, mint ami például éppen előttem van? Valójában nem képes erre, ez egész az agyunk műve. A kvantumfizika fejlődésével a tudomány kénytelen volt elismerni, hogy az atomok nem szilárdak. Köztudott, hogy az atomok még kisebb részecskéket tartalmaznak: a protonokból és neutronokból álló atommag, ami körül látszólag elektronok keringenek.

A "fizikai" anyagot alkotó atomok lesújtóan "üresek". Ahogy egy író mondta egyszer:

"Ha egy atom akkora lenne, mint egy székesegyház, akkor az atommag körülbelül egy tízcentes érme nagyságú lenne."

A maradék "üres" az öt érzékszervvel felfogható valóságban, mert valójában a "fizikainál" magasabb frekvenciákon rezgő energiából áll. Ha mélyebbre hatolunk az atomi méretek alatti világba, azt találjuk, hogy semminek sincs szilárdsága. Semminek, még az épületeknek, autóknak, hegyeknek vagy a csontodnak a testedben sincs. Az egész egy illúúúúúúúúúúúúúúzió! Ha ezt nehéz elfogadnod, gondolj csak az álmaidra. Háromdimenziós képekben álmodsz, és mégsem állítja senki, hogy szilárd tárgyak lennének az álmodban, ugye? Ez a valóság ugyanilyen - egy valósnak hitt álomvilág.

folyt. köv.

/Forrás:David Icke: Infinite Love is the Only Truth Everithing Else is Illusion/

Kategóriák: UFO

Túlélte az agyhalált, találkozott Istennel

2013, március 13 - 13:01

Magyar nyelven is megjelent dr. Eben Alexander könyve, A mennyország létezik. Az idegsebészként dolgozó szerző ebben nem kevesebbet állít, mint hogy találkozott Istennel, miközben hét napig feküdt kómában bakteriális agyhártyagyulladással.

866764 5

Az orvos szerint a túlvilágon tapasztalt élmények leírhatatlanok, ő azonban mégis megkísérelte – az angol nyelvű kiadás azonnal a bestsellerlisták élére került.
Halálközeli élményt, azaz HKE-t már sokan átéltek, és néhányan hasonló tapasztalatokról számoltak be, mint Alexander. A mennyország létezik azért figyelemreméltó írás, mert a szerzője idegsebész, az agyműködés szakértője; a tudomány embere, aki nem talált tudományos magyarázatot arra, ami vele történt. Alexander a Duke Egyetem orvosi karán szerzett diplomát 1980-ban, és tizenöt évig dolgozott a Harvard orvosi karán, illetve a Brigham & Women's kórházban, így a saját betegsége tudományos hátterét is elemezhette.


Olyan betegség, ami nem is lehet


Alexander betegségének nem volt előzménye. Az egyik pillanatról a másikra lett rosszul, kezdetben hát- és fejfájásra, valamint influenzaszerű tünetekre panaszkodott. Amikor az állapota válságosra fordult, a felesége mentőt hívott hozzá, és vitette be a kórházba. A mentő megérkezéséig Alexander átesett egy teljes grand mal rohamon – ez az agykéreg egészét érintő roham, amit egy akkor még ismeretlen sokkhatás váltott ki.


Alexander szinte semmire nem emlékszik a történtekből, csak annyit tud az esetről, amennyit utólag elmeséltek neki. Nem volt öntudatánál, összefüggéstelenül kiáltozott, a teste megfeszült és hevesen rángatózott. Hasonló tüneteket okozhat a természetellenesen alacsony nátriumszint (hyponatrémia), az intraparenchymális (belső) agyvérzés, a metasztatikus agytumor, az agytályog, illetve az agyvelőgyulladás.


A rutineljárás ilyenkor a lumbálpunkció, vagyis az agy-gerincvelői folyadék megcsapolása: ha ebben a legkisebb zavar is van, feltételezhető, hogy az agyat súlyos betegség támadta meg. Alexander agy-gerincvelői folyadéka gennyben úszott, így egyértelművé vált, hogy az agyát súlyos károsodás érhette.
A komputertomográfiás vizsgálat kimutatta, hogy Alexandernek agyhártyagyulladása volt. Ez bakteriális vagy vírusos eredetű lehet, és az esetek nyolcvan százalékában az utóbbiról van szó – nem így Alexander esetében. A betegen elvégezték a Gram-tesztet, azt a sejtfestési eljárás, amit a baktériumok csoportosítására használnak. Az orvosok megállapították, hogy Alexander agykérgét a a kólibaktérium (Escherichia coli, röviden E. coli baktérium) támadta meg. Az agy-gerincvelői folyadék glükózszintje kritikus szintre, deciliterenként 1 milligrammra csökkent; ez normális esetben 80 milligramm, és csak súlyos esetekben csökkenhet 20 milligramm alá.


Az orvos úgy fogalmaz, hogy olyan betegségben szenvedett, amilyen gyakorlatilag nem lehetett. Az agy-gerincvelői folyadékba csak fizikai sérülés esetén juthatnak be az E. coli baktériumok, illetve olyan pácienseket érinthet, akik immunhiányos betegségtől, például a HIV-től vagy AIDS-től szenvednek.


Három bugyor


Alexander röviddel a kórházba szállítása után kómába esett, és hét napig nem tért magához. Ezalatt egy csodás világot látott, amely három részből állt: az egyik egy sötét hely volt, ahol csak alig kivehető, gyökerekre vagy az anyaméhben látható vérerekre emlékeztető tárgyakat látott. Alexander ezt a helyet a Földigiliszta-nézőpont birodalmaként emlegeti a könyvben. Nem tudta, hová került, de nem is érdekelte: érzelemmentesen és tárgyilagosan, az én-tudat hiányától átitatva nyugtázta, hogy mi veszi körül. Idővel arcokat kezdett látni, tompa üvöltéseket hallott, és a biológiai halál szagát érezte. Az itteni létezését kezdte egyre kényelmetlenebbnek érezni. Alexander nem tudja, hogy ezalatt mennyi idő telhetett el, mert az időérzéke teljesen megszűnt, és a korábbi emlékei eltűntek. Úgy érezte magát, mintha jóindulatú amnéziája lett volna.


A második helyszín, amit Alexander megismert, és Átjáró néven említ a könyvében, elmondása szerint gyönyörű hely. Gyönyörű, burjánzó vidék, mezők, patakok és vízesések fölött repült, és eközben énekelő, boldog, körtáncot járó embereket látott. Alexander szerint az, amit látott, a legkevésbé sem volt álomszerű – épp ellenkezőleg, élete legvalóságosabb élményének tűnt. Az orvos beszámolt róla, hogy repülés közben vele tartott egy „gyönyörű lány széles arccsontokkal és mélykék szemekkel”, aki szavak nélkül beszélt vele: azt közölte vele, hogy szeretik, nagyra becsülik, nincs mitől félnie, és semmilyen hibát nem tud elkövetni.

Alexander ezután a felhők fölé repült, és egy olyan világba került, ahol mindent elárasztott a boldogság, és választ kapott minden kérdésére. Mint írja, ezek szilárd, azonnali gondolatok voltak, nem olyanok, amilyeneket mi ismerünk, és a felfogásuk egyáltalán nem esett nehezére, holott olyan összetettek voltak, hogy az értelmezéséhez a földi életben évekre lett volna szüksége. Az orvos ezen a helyen találkozott Istennel, akit a korai jegyzeteiben Om néven emlegetett.
„Az Om volt az a hang, amelyre emlékeztem azzal a mindentudó, mindenható és feltétel nélkül szerető Istennel kapcsolatban, de semmilyen őt leíró szó nem lenne elég kifejező” – írja Alexander. Beszámolója szerint a Magban – a helyen, ahol találkozott Istennel – a Teremtőtől megtudta, hogy nem egy univerzum van, hanem sok, és mindegyiket áthatja a tömény szeretet; a gonoszság csak szórványosan van jelen. „A gonoszságra azért van szükség, mert nélküle nem valósulhat meg a szabad akarat, szabad akarat nélkül pedig nincs fejlődés – nincs előrehaladás, nincs esélyünk arra, hogy azzá váljunk, amivé Isten vágyik tenni minket.”

Tudomány és spiritualitás


Alexander kizártnak tartja, hogy vízió lett volna, amit látott. Miután átnézte az orvosi jelentéseket, megállapította, hogy az agykérge működése leállt, márpedig az felel az emlékezésért és a gondolkodásért is. A központi idegrendszerre ható neurotranszmitterek, például a szerotonin megnövekedett szintje magyarázatot adhatna a látomásokra, de a szerotonin-termeléshez működő agykéregre van szükség. Az orvos ezért elvetette azt is, hogy a gyógyszerek mellékhatásai, REM-kitörés vagy DMT-kibocsátás okozta volna a látomásokat. Mint írja, az agya nem működött, mégis ekkor tapasztalta meg élete legvalóságosabb élményét.
Dr. Alexander a betegsége előtt világi orvos volt, aki mindent gyakorlatiasan szemlélt. Tagja volt az episzkopális egyháznak, de magát K&H vallásosnak nevezte, vagyis olyan embernek, aki többnyire csak karácsonykor és húsvétkor jár templomba. Egész életében a tudományban bízott, és hiába látott ismeretlen vagy érthetetlen dolgokat, nem foglalkozott azzal, hogy megpróbálja megérteni őket. Szeretett közel kerülni a dolgokhoz, hogy megismerhesse őket, de úgy vélte, van, amire a tudomány nem tud magyarázatot adni, és ezekkel nem törődött.
A történtekre mégis lehet tudományos magyarázat. Dr. Dóczi Tamás idegsebész, aki személyesen is ismeri dr. Alexandert, elmondta, hogy az E. coli baktérium külső hatás, például baleset nélkül is bejuthat az agy-gerincvelői folyadékba. Ez fel nem ismert, de akár felismert idiopathiás liquorrhoea nasalis esetén is előfordulhat – ez az agy-gerincvelő folyadék rendellenessége, de meglehetősen ritka, csupán az agyhártyagyulladások 3-4 százalékának kialakulásáért felel. Dr. Dóczi szerint barbituráttal előidézett mesterséges kómával az agykéreg működése kvázi nullára is lefojtható, de az agykéreg ilyenkor is életben marad, pedig halottnak tűnik. Ezt a kezelési módot alkalmazzák azoknál, akik súlyos koponyasérülés miatt szenvedtek el agysérülést.


Megkérdeztük, hogy funkciónáló agykéreg nélkül előfordulhat-e valakivel, hogy kómában fekve is éles, tiszta hallucinációi támadnak. Alexander esetében az agyi aktivitás mérésére elektroenkefalográfiát, vagyis EEG-t használtak. Dóczi Werner Heisenbergre, a kvantummechanika atyjára hivatkozott, akit Alexander is megemlít a könyvében. Heisenberg megfigyelte, hogy ha mérünk valamit, a mért objektum vagy jelenség már nem az, amit szerettünk volna megmérni, mert maga a mérés is behatással van rá és megváltoztatja, tehát nem zárható ki, hogy a pszichofiziológiai mérés fals eredményt adott.


Alexander számításba vette, hogy az érzelmi értelmezésért felelős limbikus rendszerből származó eltorzított emlékek okozhatták a látomásokat, de ezt a lehetőséget is elvetette, mert ehhez is működő agykéregre van szükség. Dr. Dóczi szerint az is előfordulhat, hogy az agykéreg izolált károsodása esetén a limbikus rendszer sértetlen marad. Ez gyakran megfigyelhető például anoxiás agykárosodás, vagyis az agyi oxigénellátás hiányából fakadó károsodás esetén. Azt nemrég fedezték föl, hogy az agy arra is képes, hogy a hamartin nevű fehérje termelésével megvédje az agysejteket az oxigénhiányos állapotban fellépő pusztulástól. Nem zárható ki, hogy Alexander látomásaiért a működő limbikus rendszer lehet a felelős.
A tyúk és a tojás„Nagy fantáziával rendelkezett az a néhány páciens, akiknek szerencsés gyógyulása hasonló élményt adott” – mondta dr. Dóczi, amikor arról kérdeztük, kezelt-e már olyan betegeket, akiknek az Alexanderéhez hasonló élménye volt. Hasonló beszámolókat ugyanis másoktól is lehetett hallani, akiknek HKE-je volt. A témával foglalkozó leghíresebb könyvet Raymond Moody írta 1975-ben. Alexander könyvéről pozitívan nyilatkozott: szerinte az orvos által átélt élmények egyértelműen bizonyítják, hogy van élet a halál után.

 

A beszámolók hasonlóságát az magyarázhatja, hogy vagy mindegyikük igaz volt, vagy az, hogy a túlvilági élmény a korábbi emlékekből, esetleg mások beszámolóiból építkezik. Maga Alexander is említ a könyvében valami hasonlót, amikor arról mesél, hogy milyen érzés volt, amikor a betegsége után először ment templomba. „A zsoltár lüktető dallama visszhangzott a Földigiliszta Nézőpontjának Birodalmának durva nyomorúságában. A felhőket és angyalokat ábrázoló színes ablaküvegek az Átjáró mennyei szépségét idézték. A festmény, amelyen Jézus megszegi a kenyeret a tanítványaival, a Mag egyesülésére emlékeztetett.”

Az is figyelemre méltó, hogy Istenre Om néven hivatkozik a könyvben: a hindu eredetű szanszkrit szót több ábécében is jelölik, és a hinduk is az Omról meditálnak, ha közelebb akarnak kerülni az istenhez. Egyes keleti meditációs technikáknak az ego elveszítése a célja; az ezt gyakorlók úgy vélik, ez az út vezet a világ helyes megismeréséhez. A meditáció közben a tudatállapot megváltozik, és az ego elveszítésével az én-tudat egy része megszűnik – hasonlóan ahhoz, ahogy Alexander is beszámolt az átélt öntudatlanságáról. Nyomokban hasonló hatást válthat ki az LSD is, ami a meditációhoz hasonlóan befolyásolja a szerotonintermelést. Az LSD-fogyasztók egy része szintén arról számolt be, hogy miközben használták a szert, egyfajta objektív tárgyilagosság, racionális boldogság lett úrrá rajtuk.


A tudománynak nincs válasza


Sokan próbálják a tudományos eredményeket a vallás állításainak alátámasztására használni. A Vatikánnak is vannak tudósai, akik világi tudományokkal foglalkoznak. Alexander esete ennek a fordítottja: ő mindig és mindenre tudományos bizonyítékot keresett, de a betegsége után úgy látja, hogy az ő esetére nem adható tudományos magyarázat. Az, hogy a történteket valóságként fogadja el, érthető. Carl Sagan, aki a modern tudomány egyik legszuggesztívebb képviselője volt, azt írta a Korok és démonokban, hogy azért választotta a tudományt, mert minden másnál meggyőzőbb, reprodukálható eredményei vannak, de ha valami alkalmasabb lenne a világ megismerésére, mint a tudomány, habozás nélkül azt választaná.
Alexandert meglepte, hogy a halálközeli élmények szakirodalma, a jelenséggel foglalkozó tudományos magyarázatok mennyire megalapozatlanok. Azon nem csodálkozik, hogy sokan nem hisznek neki. „Szomorúan kellett tudomásul vennem hogy a régi énem pontosan ezeket hozta volna fel, ha valaki arra kér, hogy magyarázzam el, mi is igazából a halálközeli élmény.”

 

/index/

Kategóriák: UFO

David Icke - A valóság letöltése 1.rész

2013, március 12 - 11:55

Írta: David Icke - Lejegyezte és szerkesztette: Galactus

Vajon hány ember tudja azok közül, akik elvetik ezt az egész illúzió dolgot, mint hülyeséget, hogy valójában nem is a szemükkel látnak? Az agyukkal "látnak". Az agy az egyetlen hely, ahol a "világ", amiről azt hiszed, hogy most "körülötted" van, létezik.

Ezt nem egy sötét szobában találtam ki füvezés közben, hanem a hivatalos tudomány álláspontja. Szemünk mindössze átalakítja a fényt elektromos jelekké, és az elektromos impulzusokat továbbítja az agyba feldolgozásra. A "látható fény" csak az elektromágneses spektrum egy kis töredékére korlátozódik, amely spektum maga is csak 0,005 % az ismert Világegyetem energiájának/anyagának.

Az ebben a pirinyó frekvenciatartományban érkező fényt dekódoljuk "fizikai" valósággá. Szemünk nem az utca, az erdő, a parkban játszó gyermekek háromdimenziós képét küldi az agyba, sem bármilyen más képet, amiről azt gondoljuk, hogy látjuk magunkon kívül. Szemünk elektromos jeleket küld. Amikor agyunk egy látszólagosan háromdimenziós valósággá dekódolja ezeket a jeleket, ténylegesen csak akkor létezik a világ, amiről azt hisszük, hogy körülöttünk van.

Nincs világ "körülöttünk", ahogyan azt érzékeljük. Minden az agyunkban történik, vagy legalábbis az illúzió egyik szintjén így van. Ahogy ránézel erre a könyvre, biztosan úgy tűnik, mintha rajtad kívülálló létező dolog lenne, de valójában csak a fejedben létezik, éppen úgy, mint te magad, amennyiben fizikai testeddel azonosítod magadat.

Ahogyan a könyvet érzed és látod, az nem más, mint agyad dekódolta elektromos jelek sorozata, ugyanúgy mint a hallás, szaglás, tapintás vagy ízlelés esetében. A fül ugyanúgy, mint az összes többi érzékszerv, csak elektromos jelsorozattá alakítja a beérkező hangrezgéseket, amit az agy fordít le hangokká. A hang a fejedben van. Mint ahogy egyetlen szín sem létezik, csak bizonyos módon kisülő idegsejtek. A színek csak különböző hullámhosszak, amelyet az agy dekódol a "fehér" fényből az elektromágneses spektrumban.

Csak azt látjuk, amire az agyunk azt mondja nekünk, hogy látjuk, és mint ahogy azt kísérletek is alátámasztják, ezt az dönti el, hogy mit hiszünk, hogy látunk. Ezért nincs olyan, hogy "a" Világegyetem, mert létezik egy-egy világegyetem minden agyban, mindegyik külön érzékeléssel. Egy gondolat elektromos útvonalát a legmodernebb letapogató technológiával már le lehet követni, és e kísérletek szerint hitünk szabja meg, melyik útvonalon halad.

Figyelj fel a szóra:hit! Mostanra már értékelhetjük az Illuminátusok "oktatás" és média - különösen a televíziózás - feletti uralmának mélyebb jelentőségét. Ha képesek beültetni az emberek elméjébe egy előre programozott hitrendszert a világról és arról, hogy mi valós, akkor e hitrendszer meg fogja szerkeszteni az agy révén, hogy az emberek mit "lássanak".

Ez a szerkesztési folyamat úgy fogja összeállítani a valóságot, hogy megfeleljen annak, amiről azt hiszik, hogy látniuk kell. Így illesztünk be minden olyan részletet, ami támogatja az előre kialakított hitrendszert, és így vetünk el mindent, ami ellentmond neki. Hogy mit vélünk látni, azt előítéleteink szabják meg, és pont ezért igyekszik a Rendszer folyamatosan azokat belénk ültetni, s a meglévőket rögzíteni.

Minek hívjuk a tévében bemutatott információt? Televízió programoknak. Tele-vízió program, vagyis távolból-látvány-programozás.

A választási kampányok - nem utolsósorban Amerikában - szintén nem a közügyekről szólnak, vagy arról, hogy mit is kellene elvégeznie a jelöltnek, hanem egy imázs beültetéséről, hogy átszerkesszék a szavazók valóságát. Ezek azok a végletekig leegyszerűsített mantrák és hazugságok, amiket a politikusok és az imázs-gyártók szajkóznak óránként.

Ez olyannyira hatásos, hogy 2004 novemberében sikerült az amerikai elektorok kb felét meggyőzni, hogy George W. Bush fogja megvédeni őket a terrorizmustól, miközben valójában (a) ő egy elképesztő mértékű terrorista, (b) az ő döntései vezettek sok tízezer iraki civil meggyilkolásához, és e könyv írásának pillanatában már jóval több mint ezer amerikai katona halálához is, (c) ő az, aki úgy küld másokat az általa létrehozott  háborúba, hogy közben saját életében gondoskodik arról, hogy még hallótávolságba se kerüljön egy dühből leadott puskalövéstől.

Azonban, ha egyszer a "John Wayne Bush" hitet beültették az emberek elméjébe, onnantól az elme már annak megfelelően szerkeszti a valóságot.

Másik példa: csak figyelj meg két embert, akik úgy beszélgetnek egymással, hogy előítéleteik vannak a másikról. Egyik sem hallja meg, hogy mit és hogyan mond a másik, mert bevésődött hitük átszerkeszti a szavakat és a hangsúlyt, hogy illeszkedjék a másik emberről elhitt képhez. Ezen az eljáráson esik átt minden látni vélt képünk.

A Mesék az időhuokból (Tales from the Time Loop) című könyvemben írtam egy hipnotizőrről, akit felbéreltek, hogy egy bulin szórakoztassa a vendégeket. Az esetnek szemtanúja volt Michael Talbot, a Holografikus Univerzum (The Holographic Universe) című kiváló könyv szerzője. Egy Tom nevű fickó hipnotizált állapotban kapott egy krumplit, hogy egye meg, mert az egy alma. Tom számára a krumpli almának látszódott és almaízű volt, mert a hipnotizőr által beültetett hit átszerkesztette a valóságát, amikor az agya dekódolta a szeméből és nyelvéből érkező elektronikus keleket.

A hipnotikus szuggesztió egyszerűen átértelmezi a jeleket, ez esetben egy krumplit almává. Ez mind az öt érzékszervre vonatkozik. Létezik egy synasthesia nevű állapot, amiben az érzékek összezavarodnak, és a jeleket egy másik érzékszervből érkezőnek véli az elme. Láttam egyszer a brit tévében egy dokumentum műsort, ahol agy James Wannerton nevű ember a hangokat íz érzetté dekódolta. Minden szóhoz más és más ízt érzett . Például bármikor, amikor a "Derek" nevet hallotta, a szájában a fülzsír ízét érezte, míg a kocsmájában egy másik vendég nedves pelenka ízét (vajon honna tudja, hogy az milyen lehet? :D ) éreztette vele. Én egy olyan barátot szeretnék, akinek a neve vörösbor ízét érezteti velem.

Más synasthesiások - ahogy őket nevezik - szavak hallatán színeket látnak. Egy Dorothy Latham nevű hölgy elmondása szerint a hallott szavak azonnal meg is jelennek a szeme előtt színes távírószalagon. Zenehallgatáskor valóságos színorgiát lát. A Világegyetemben minden rezgés, a színeket is beleértve, így amit az egyik érzékszervvel hangként lehet dekódolni, az egy másikkal színként.

Synasthesiával az érzékek összezavarodnak, és pont ez az, amit a hipnotizőrök (és az Illuminátusok) tesznek: téves hiteket ültetnek be, amelynek hatására az agy úgy dekódolja a beérkező elektronikus jeleket, hogy összeilljenek ezekkel a hitekkel. Teljesen olyan, mint a számítógép átprogramozása. Láttam bemutatókon, hogy milyen egyszerűen kivitelezhető. Ebbe beletartozik például az ateisták átalakítása hívőkké másodpercek alatt, és pontosan ezt az elme játékot játsszák a "fehér öltönyös" igehirdetők a tömeges megtérésekkor vagy "csodás gyógyítási" tömeggyűléseik alkalmával.

A színpadi bábokat és a közönség egészét transszerű állapotba juttatják, így megnyílnak a hipnotikus befolyásra. Hirtelen a "Jézusnak adom az életem" (és a pénzem a tiszteletesnek) válik új valóságukká. Azt mondják: "Jézus van a szívemben" holott valójában a fehér ruhás van a fejükben. Sok csaló médium is ugyanezt a technikát használja.

Amikor valaki azt állítja egy médiumról, hogy az 100%-ban pontos volt, a legtöbbször azért van, mert a beültetett hitük minden hamisat kiszíűrt. A hipnotizőr a Talbot-féle bulin azt mondta Tomnak, hogy miután visszatér a hipnotizált állapotból, nem lesz képes érzékelni a saját lányát. Mielőtt pattintott volna az ujjával, a hipnotizőr az apja elé állította a lányt, így az ülő Tom éppen a lánya hasát bámulta. Amikor "kihozta" a transzból, a kérdésre, hogy látja-e a lányát a szobában, azt felelte, hogy nem. A lánya nevetni kezdett, de Tom nem hallotta. A hipnotizőr a lány mögé lépett és a lány hátához tette a kezét és azt mondta valami van a kezében, és felkérte Tomot, hogy mondja meg, mi az.

Tom meglepetten bámult, hiszen egyértelmű volt neki: egy óra van a kezében - mondta. A hipnotizőr megkérdezte, hogy le tudja-e olvasni a bevésett feliratot az óráról, és Tom megtette. Közben egész idő alatt ott állt a lánya közte és az óra között! Lehetetlen? Fantasztikus? Egyáltalán nem.

A hipnotikusan beültetett hit, hogy a lánya nincs a szobában, kiszerkesztette a lányt a Tom agyába érkező információ áradatból., és amikor az idegrendszere összeállította számára a "valóságot" , a lánya már nem szerepelt benne. Mivel a lánya már nem volt az ő személyes illúziója - vagy mozija - része, semmi sem akadályozta meg abban, hogy lássa, mi van a lány mögött.

Érdemes elgondolkodni ezen a történeten, mielőtt legközelebb kérdés nélkül elhinnéd azt, amit látsz.

folyt. köv.

/Forrás:David Icke: Infinite Love is the Only Truth Everithing Else is Illusion/

Kategóriák: UFO

UFO áldozta fel magát az 1908-as tunguzkai meteorit-esemény során?

2013, március 10 - 12:38

Írta:Száraz György

Íme, egy csokorra való történet, amely arról tesz említést, hogy az 1908-as tunguzkai meteorit becsapódás egy UFO műve.

Először egy 2004-es történet a Pravdából, az egyik orosz újságból, amelyik először számolt be az UFO-kapcsolatról oly módon, hogy közölte: „földönkívüli műszaki eszközök alkatrészeire” bukkantak.


Azután a következő egy 2009-es történet az Egyesült Királyság fősodrású médiájából, amelyikben Jurij Labvin a Tunguzkai Űrkutató Alapítvány elnöke árulja el, hogy egy űrhajó darabjait találták meg. Labvin úgy véli, hogy az UFO megkísérelte megmenteni a bolygót azáltal, hogy „feláldozta önmagát” és azért ütközött össze az objektummal, hogy a minimálisra csökkentse a veszteségeket.

A harmadik történet a www.phys.org oldaláról való.

1. történet: A kutatók ufó-roncsokat találtak a tunguzkai meteorit helyszínén

A szibériai államban található Tunguzkai Űrkutató Alapítvány kutatóexpedíciójának sikerült megtalálniuk egy földönkívüli műszaki szerkezet alkatrészeit. Az űrből érkezett tárgy, amelyet később Tunguzka meteoritnak neveztek el, 1908. június 30-án zuhant a Földre, az Evenkiya Államban található, Vanavara településtől mintegy 35 kilométerre.

A tunguzkai meteoritot első ízben vizsgáló expedíciót 1927-ben indították. Leonid Kulik volt a küldetés vezetője. Azonban, az akkori expedíciónak sohasem sikerült bárminemű égitest maradványaira bukkannia.

Evenkiya Állam sajtószolgálata közlése szerint az expedíció az említett nyáron a régió nyugati részét vizsgálta át.

A küldetés útiterve a légifelvételek elemzésein alapultak. A kutatók azt hitték, hogy egy 1908. június 30-án a Földre zuhant, földönkívüli műszaki szerkezet alkatrészeit fedezték fel. Ráadásul az expedíció tagjai találtak egy úgynevezett „szarvast”, egy követ, amelyet a tunguzkai szemtanúk rendszeresen említenek a történeteikben. A felfedezők eljutattak egy 50 kilós darabot belőle a Krasznojarszkba tanulmányozás és elemzés céljából.

Általában úgy gondolják, hogy egy hatalmas tűzgolyó száguldott át Közép-Szibéria felett, mielőtt a tunguzkai meteorit felrobbant. A tudósok több száz szemtanú beszámolóját elemezték ki és felfedeztek egy továbbra is megmagyarázhatatlan részletet. A mennydörgésszerű hangok és a hihetetlen fényhatások nem csak a tűzgömb röpte alatt és után voltak láthatók, hanem előtte is.

Ezt különféle szemtanúk – köztük egy politikai számkivetett (magasan képzett személy) is –megemlítette a beszámolójában. Roppant nehéz megmagyarázni a szubjektív tévedéseket, mivel ezek az állítások egymástól függetlenül ismétlődnek. A megfigyelők pedig 30-50 kilométerre voltak a becsapódás helyszínétől.

A lökéshullám nem okozhatott ilyen hangot: a bolida hagyhat maga után hangot, de soha nem előzheti meg azt. Az egyetlen elfogadható magyarázat egy erős elektromágneses jelenséggel lehel kapcsolatos, jóllehet a tudósok ebből a szempontból nem végeztek teljes körű vizsgálatot e téren.

Egy másik körülmény a tárgy mozgásával kapcsolatos. Az 1920-as és ’30-as években gyűjtött, szemtanúktól származó vallomásokra alapozva, a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a bolida délről észak felé repült. Azonban, a fák pusztítása azt bizonyítja, hogy a test keletről nyugati irányba haladt. Ez azért jelentős, mert erre az irányra lehet következtetni a szemtanúk történeteiből.

Különös az az állítás, hogy több bolida repült el a szibériai fák felett 1908-ban. Ez a nézőpont eléggé megalapozatlannak tűnik – egy szemtanú sem látta a bolidákat azon a napon. Tudományos körökben vitát váltott ki egy másik teória, amelyben F. Zigel professzor azzal állt elő, hogy egy meteorit került be a föld légkörébe, majd a meteorit a pályája csúcspontját elérve egy 40 megatonnás robbanás során robbant fel.

 

forrás: http://english.pravda.ru/

 

2. történet: UFO, amely feláldozta magát értünk

Egy tudós azt állította, hogy egy UFO 100 évvel ezelőtt direkt összeütközött egy meteorral, hogy megmentse a Földet a pusztulástól.

Dr. Yuri Labvin, a Tunguzkai Űrkutató Alapítvány kitart amellett, hogy egy idegen űrhajó 1908. június 30-án Szibéria felett feláldozta magát, hogy megakadályozza egy gigantikus meteorit becsapódását.

Állítása szerint ez vezetett a tunguzkai esethez – az erős robbanást 15 megatonnára becsüli –, amely 80 millió fát döntött ki közel 2590 négyzetkilométeren.

A szemtanúk vallomása egy ragyogó fényről és egy hatalmas lökéshullámról számolt be, de mivel a terület gyéren lakott volt, így senki sem vesztette életét.

A tudósok többsége úgy gondolja, hogy a felszín felett mérföldekkel felrobbanó meteorit okozta a robbanást.

Azonban, Dr. Labvin úgy véli, hogy a színhelyen talált, különös jeleket tartalmazó kvarc táblák egy nem földi vezérlőpult maradványai, amelyek azután értek földet, hogy az ufó beleütközött a hatalmas sziklába.

Azt mondja: „Nem áll rendelkezésünkre olyan technológia, amelynek segítségével ilyenfajta rajzokat tudnánk kristályokba metszeni. Olyan vas-szilikátot is találtunk, amelyet sehol máshol, csakis az űrben lehet előállítani.”

Nick Pope, brit ufószakértő, aki a Védelmi Minisztérium UFO-kutató csoportját vezette 1991 és 1994 között, azt mondta, hogy „A tunguzkai robbanás a világ egyik legnagyobb rejtélye”.


„Az előző elméletek azt sugallják, hogy egy üstökössel való összeütközés lehet az ok, vagy egy mini feketelyuk, vagy egy darabka antianyag. Ez az új elmélet még ennél is furcsább.”

„Egy elemzést kell elvégeznünk a kvarctáblákon, hogy megbizonyodhassunk afelől, hogy így áll-e a helyzet vagy sem.”

forrás: http://www.thesun.co.uk

3. történet: A kutatók azt mondják, hogy a tunguzkai esemény egy ufó-szerencsétlenség volt: megtalálták a földönkívüli űrhajó roncsait.

A szibériai államban található Tunguzkai Űrkutató Alapítvány kutatóexpedíciójának sikerült megtalálniuk egy földönkívüli műszaki szerkezet alkatrészeit, amely 1908. június 30-án zuhant le. Ráadásul az expedíció tagjai találtak egy úgynevezett „szarvas”, egy követ, amelyet a tunguzkai szemtanúk rendszeresen említenek a történeteikben. A felfedezők eljuttattak egy 50 kilós darabot belőle Krasznojarszkba tanulmányozás és elemzés céljából.

2004 júliusában expedíció indult Evenkia-ba, hogy megfejtse a tunguzkai meteoritként is ismert, népszerű csodálatos jelenséget. A Szibériai Közösségi Állam Alapítvány („Tunguzkai Űrkutatás”) által szervezett expedíció (fordító megj.: 2004-es év) augusztus 9-én fejezte be a vizsgálatait a helyszínen. 2000 óta ez volt az első expedíció.

A kutatók a légifelvételekre támaszkodva nagyobb területen vizsgáltak át Poligusa falu környékét, annak az űrből érkezett tárgynak a darabjai után kutatva, amely 1908-ban a Földnek ütközött.

A tunguzka esemény

A tunguzkai esemény 1908. június 30-án, a szibériai Tunguzka folyó közelében bekövetkező robbanás volt a levegőben. A légnyomás a becslések szerint 60 millió fát döntött ki 2150 négyzetkilométeren.

Ezen a napon a helybéliek egy, az égboltot keresztül szelő, óriási tűzgolyóra lettek figyelmesek, amely Napként ragyogott. Néhány perccel később, egy villanás történt, amely bevilágította az égbolt felét. Majd egy lökéshullám következett, amely négyszáz mérföldes körzetben ledöntötte a lábukról az embereket és betörte az ablakokat.

A robbanást Eurázsia-szerte észlelték a szeizmikus állomásokon, és akkora légnyomás-ingadozást idézett elő, hogy a Nagy-Britanniában nem sokkal korábban felfedezett barográfok (légsúlymérők) is érzékelték.

Az utána következő hetekben, az Európa és Nyugat-Oroszország feletti éjszakai égbolt annyira fényes volt, hogy az emberek olvasni tudtak mellette. Az USA-ban található Smithsonian Asztrofizikai Obszervatórium és a Mount Wilson-i Obszervatórium több hónapon keresztül visszaesést mért a légkör átlátszóságában.

A későbbi becslések szerint a robbanás ereje 10-15 megatonnás lehetett. Az idei évig a számos expedíció dacára sem sikerült megtalálni annak az objektumnak a maradványait, amely az esetet okozta.

forrás: boldognapot.hu, www.phys.org, beforeitsnews.com

Kategóriák: UFO

Az Új Világrend – Paranoia vagy valóság?

2013, március 8 - 16:29

Az Új Világrend kifejezés olyan heves reakciókat kiváltó feltételezéseket és személyes észrevételeket foglal magában, hogy használata önmagában újságírói aknamezőnek számít. Sok elemző (fősodrású és egyéb) próbált már írni róla és elemezni ezt a valós szociológiai ideológiát, közérthető, didaktikus nyelven, objektívan, adatokkal alátámasztva és mégis ellentámadással, gúnnyal vagy teljes mellőzéssel találta szemben magát, sokszor még munkája megjelenése előtt.

Ennek rendkívül egyszerű oka van: a nagy nyilvánosságot sikerült mentálisan beoltani a kifejezés ellen. Más szóval úgy programozták őket, hogy erre a szóösszetételre ösztönösen negatívan reagáljanak, sokszor anélkül, hogy tudnák, miért teszik.


A programozott reakciót részben úgy sikerült elérniük, hogy az „Új Világrend” kutatóiról kialakítottak egy „összeesküvés-elmélet gyártó” sztereotípiát, ami szerint minden hasonlóan gondolkozó ember csupán figyelemre vágyik vagy csupán zavart személy, aki egy kaotikus őrült világban megpróbál kreatív, logikus összefüggéseket találni. Ezt saját tapasztalatból tudom, mert én is ehhez a naiv, „racionalista” csordához tartoztam egykor. Én is ugyanezeket a sekélyes érveket hoztam fel a kőkemény tények megcáfolására. Miután több ezer könyv, film, reklám vagy újsághír próbálja nevetségessé tenni az összeesküvésekben hívőket, egyes emberek számára nehéz előítélet nélkül fogadni a témát.

Ironikus módon az Új Világrend fogalmának azonnali visszautasításához a nyílt párbeszéd hiánya is vezethet. Tehát az Új Világrend létezése elleni pszichológiai gátat nem legitim érvek állítják, hanem az emberek hajlandóságának hiánya, aziránt hogy nyitott elmével meghallgassanak olyan érveket, amelyeket a többség nem tett magáévá.

A legtöbb ember inkább követő és csak nagy erőfeszítés árán képes elszakadni a tömegtől.

Az elitista gondolkodók és propagandagépezetek, mint a Southern Poverty Law Center (SPLC), az Új Világrend kutatóinak megtámadásán keresztül kihasználják a csorda mentalitást és a többségre jellemző ismerethiányt. Egy friss példa az SPLC támadása egy Oath Keeper cikk ellen, ami a Védelmi Minisztérium azon programját próbálta leleplezni, aminek égisze alatt orosz katonákat képeznek ki az Egyesült Államokban. Mivel a cikk az Új Világrendet is említi véleményük szerint a szerzők „paranoiásak”.

Aki képes túllépni az előítéleteken, következő lépésként végre felteheti a legfontosabb kérdéseket: Mi is az Új Világrend? Milyen filozófia rejlik mögötte? Honnan ered? A fősodrású média megpróbálja elhitetni az emberekkel, hogy az alternatív média saját szórakoztatására találta ki a témát, holott a kifejezés a XX. század elején került először nyilvánosságra, de már évtizedekkel korábban, az „összeesküvés elméletek” születése előtt, kimerítően tárgyalta a politikai és üzleti elit.


A Libertariánus mozgalom definíciója szerint az Új Világrend az elitista szervezetek együttes törekvése arra, hogy a globális hatalmat egy választás nélkül kinevezett és felelősségre nem vonható maroknyi ember kezében összpontosítsa, politikai manipulációk, gazdasági felforgatás és háborúk segítségével. A cél az egyéni, állami és nemzeti szuverenitás teljes megszüntetése. Sok ember azonban nem elégszik meg a nyilvánvaló tények felsorolásával. Ahhoz, hogy tényleg megértsük, hogyan érkezhetett ennyi ember egymástól függetlenül ugyanarra a következtetésre, meg kell vizsgálnunk az eredeti forrásokat.

Számos megdönthetetlen tényt tartalmazó cikk jelent meg az üzleti globalizációra irányuló direkt törekvésekről és a központi bankoknak ezt a törekvést támogató szándékos stratégiájáról a nemzetek feletti hatalom átvételére. Ahhoz, hogy tényleg megérthessük, mit értenek a világ pénzügyileg és politikailag legnagyobb hatalommal rendelkező egyénei az Új Világrend alatt legjobb, ha első kézből származó forrásokat idézünk. Íme:

„A nacionalista individualizmuson alapuló rendszernek mennie kell… A szuverén államok korának végét éljük… A Nyugati Világszocializmus felállításáért folytatott harcban a mai értelemben vett kormányok megszűnhetnek létezni… Rengeteg ember fogja gyűlölni az új világrendet… és meghal az ellene folytatott tiltakozásban.” – H.G. Wells, Az Új Világrend, 1940

„Egyesek azt feltételezik, hogy mi egy titkos összeesküvés része vagyunk, amely az Egyesült Államok érdekei ellen dolgozik, „internacionalistának” nevezve engem és családomat, akik egy szorosabban integrált globális politikai és gazdasági szerkezet létrehozásáért szövetkeznek másokkal. Hívhatjuk egységes világnak is. Ha ez a vád, bűnös vagyok és ezt büszkén vállalom.” – David Rockefeller emlékiratai, 405. Oldal

„A következő évszázadban a nemzetek, ahogyan ma ismerjük őket, megszűnnek. Valamennyi állam egyetlen, globális hatalmat fog elismerni. A nemzeti szuverenitás mégsem volt olyan jó elképzelés.” – Strobe Talbot, Bill Clinton kormányának külügyminiszter helyettese a Time magazinnak nyilatkozva, 1992

„Létezik, sőt, már egy generáció óta létezik egy nemzetközi anglomán hálózat, ami bizonyos mértékig úgy működik, ahogyan a kommunisták működnek a radikális jobboldal szerint. Ezt a hálózatot leginkább a kerekasztal csoportokhoz hasonlíthatjuk, akik nem idegenkednek együttműködni a kommunistákkal vagy más csoportokkal és ezt gyakran meg is teszik. Ismerem ezt a hálózatot, mert már húsz éve tanulmányozom és két éven keresztül, a 60-as években lehetőséget kaptam, hogy megvizsgáljam irataikat és titkos jegyzeteiket. Nem idegenkedem tőlük, illetve legtöbb céljuktól vagy kijelentésüktől, hiszen életem jelentős részében közel voltam hozzájuk és eszközeikhez… Némely irányelvük ellen a múltban és mostanában is tiltakoztam … de általánosságban leginkább az ellen van kifogásom, hogy ismeretlenek kívánnak maradni, és úgy vélem, hogy történelmi szerepük elég jelentős ahhoz, hogy ismertek legyenek. … A Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) … egy Angliából eredő társaság amerikai ága, úgy hiszi, hogy a nemzeti határokat el kell törölni és bevezetni egy egységes világhatalmat.” – Idézet Carroll Quigley professzornak, Bill Clinton mentorának „Tragédia és remény” című könyvéből.

„Végső célunk, hogy a Szovjetuniót ismét visszahozzuk a világ rendjébe. Talán a jövő világrendje a nemzetek családja lesz.” – Részlet George H.W. Bush beszédéből a Texas A&M Egyetemen, 1989

„Győzni fogunk az öbölben és ez egy örök figyelmeztetés lesz minden jelen és jövőbeli diktátornak és zsarnoknak, aki törvénytelen agressziót akar. A világ megragadhatja majd ezt a lehetőséget, hogy megvalósítsa az új világrend magára régóta várató ígéretét, ahol a brutalitás nem érdemel jutalmat és az agresszió együttes ellenállással találja szemben magát.” – George H.W. Bush elnöknek a nemzethez intézett beszéde, 1991

„Az Uruguay-i Kerekasztal végső megállapodása, ami az évszázad kerekasztal tárgyalásának lezárását és a Kereskedelmi Világszervezet megszületését eredményezte (Marokkóban), létrehozva ezzel az Új Világrend harmadik oszlopát, az Egyesült Nemzetek Szövetsége és a Nemzetközi Valutaalap mellett.” – A marokkói kormány teljes oldalas hirdetése a New York Times-ban, 1994. április

„A kongresszus nem egy szokványos kereskedelmi megállapodásról dönt, hanem egy új nemzetközi rendszer szerkezetéről… ami az első lépés egy új világrend irányába.” – Henry Kissinger a NAFTA-ról, Los Angeles Times

„Az Új Világrendet alulról felfelé kell felépíteni, nem fentről lefelé… de végül a nemzeti szuverenitást megkerülve, illetve apránként lerombolva sokkal többet érhetünk el, mint egy hagyományos szemtől-szemben kivitelezett direkt támadással.” – Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) tag Richard Gardner, a CFR folyóirat 1974. áprilisi számában

Az idézetekből egyértelműen kiderül, hogy az Új Világrend és az ezzel járó globális kormány nem eltúlzott állításokon vagy alaptalan félelmeken alapuló képzelgés. Ez egy különösen nagy befolyással rendelkező csoport, nagyon is nyíltan vallott szociálpolitikai ideológiája. Teljes képtelenség lenne összeesküvés elméletnek nyilvánítani.

A kapitalista és szocialista szervezetek is csupán összeesküvés elméletek? A politikai pártok is összeesküvés elméletnek számítanak? A Greenpeace csupán paranoiás emberek képzeletének a szüleménye lenne? És a vállalati lobbi? A sztálini Oroszországban végbement tisztogatások csupán tündérmesék voltak? A náci párt célja nem a világ feletti uralom megszerzése volt? Egyértelmű, hogy ezek a közelmúlt és a jelen kézzelfogható, nagyon is létező erőinek számítanak.

A történelem során nagyon is valós, konkrét célokkal és hittel rendelkező szervezetek és embercsoportok próbálták saját értékeik szerint alakítani és irányítani az emberiség kulturális fejlődését, összehangolt és igen fondorlatos eszközök segítségével. Az Új Világrend sem különbözik ezektől ilyen tekintetben. Egyedivé az alkalmazott módszerek alattomossága és szerkezetének összetettsége teszi. Számomra az furcsa, ha valaki nem hiszi el, hogy ezek az összeesküvések a valóság állandó és szerves részét képezik. Emberek titkos csoportjai évszázadok óta mesterkednek a világ feletti hatalom megszerzésén, a hazafiasság és racionalizmus köpönyege mögé rejtve igazi szándékaikat.

Egy másik fontos téma, ami sok embert összezavar, a bal és jobb oldal megtévesztő fogalma. Az Új Világrend soraiban a „bal” és „jobboldal”, demokrata vagy republikánus értelmetlen fogalmaknak számítanak. Amikor a vezető politikai erők csupán retorikában, nem pedig tettekben különböznek egymástól, rá kell jönnünk, hogy a két tábor között csupán stílusbeli különbségek vannak és szó sincs két külön pártról.

Azt várják, hogy a kutatók és internetes újságírók említést se merjenek tenni az Új Világrendről. Vajon tartózkodnunk kellene bizonyos kifejezésektől, mert a nyilvánosság nem rendelkezik kellő információval? Ez igencsak kicsavart logikának tűnik. Szerintem jobb elfogadni az igazságot a hozzá tartozó párbeszéddel együtt. Nem szabad hagyni, hogy a körülöttünk lévők tudatlansága eltántorítson a tények feltárásától. Az Új Világrend egy nagyon is meghatározható és mennyiségileg kifejezhető politikai mozgalom. A mozgalmat nyilvánosan éltető elit dicséretek özönét kapja, miközben az ellenzőket paranoiával vádolják. Minél kevésbé törődünk azzal, hogy mit gondolnak rólunk mások, annál többet tehetünk az igazságért. Végtére is jobb, ha az embert „őrültnek” tekintik, de igaza van, mintha „épelméjűnek” minősítik, de téved.

/Forrás: Activist Post, idokjelei.hu/

Kategóriák: UFO

A Pókember fonala megállítaná a metrót

2013, március 8 - 14:00

Fizikushallgatók kiszámították a Pókember hálójának szilárdságát és rugalmasságát, és megállapították, hogy a film egyik jelenete reális.

A pókfonal az egyik legellenállóbb anyag. Húzószilárdsága ötszöröse az acélénak és egyéb szilárdtesttani paraméterei is kiválóak. Érdemes tehát leutánozni a természettől.

A Leicesteri Egyetem fizikushallgatói megvizsgálták, hogy lefékezhető-e pókfonalakkal egy metrószerelvény a Pókember 2 filmben látható idő alatt. A filmben a szuperhős fonalakkal állít meg egy elszabadult vonatot egy pillanattal azelőtt, hogy az lezuhanna a pálya végén.

James Forster, Mark Bryan és Alex Stone végzős hallgatók először a négy new york-i metrókocsi megállításához szükséges erőt számolták ki. Ehhez szükségük volt a teljes sebességgel robogó szerelvény lendületére és a pókfonalakkal végzett lefékezés idejére. A diákok a Pókember által kifejtett erőt 300 000 newtonnak találták.

A következő lépés a pókháló-heveder szilárdságának és rugalmasságának kiszámítása volt. A hálófonat Young-modulusára - vagy merevségére - 3,12 gigapascalt kaptak. Ez az érték megfelel a valódi pókhálóénak. A keresztespókok hálójának szilárdsága például 1,5 gigapascal és 12 gigapascal között van.

A selyem szívósságát csaknem 500 megajoule/köbméteresnek számították, ami összhangban van az egyik legerősebb pókháló, a darwin kéregpók hálójának szilárdságával.

A diákok meglepetésükre arra a következtetésre jutottak, hogy a filmnek ez a jelenete reális, a szuperhős pókfonalai arányaiban valóban egyenértékűek egy valódi pókéval, és ennek következtében megállítható vele a mozgó vonat.

"Bár úgy tűnik, hogy munkánk nem túl komoly, a vizsgálat segített abban, hogy megtanuljuk a fizika alkalmazását különböző helyzetekben, és gyakorlatot szereztünk a szakértői értékelési folyamatban. Ez felbecsülhetetlen tapasztalatot nyújt annak, aki kutatással akar foglalkozni és szakfolyóiratokba akar publikálni" - nyilatkozták a diákok. Cikkük az egyetem fizikai folyóiratában, a Journal of Physics Special Topics-ban jelent meg.

Dr. Mervyn Roy, a diákok csoportvezetője elmondta, hogy a folyóirat cikkei szórakoztató, sőt néha kicsit bizarr témájúak. "Ha nem kreativitás az, amit diákjaink művelnek, akkor mi?" - tette fel a szónoki kérdést.

/origo/

Kategóriák: UFO

A tudatos teremtés: az emberi szabadság kezdete

2013, március 8 - 09:15

Írta: Spirituális UFO-kutató

Egykoron, midőn Buddha elérte egy mély meditációjában a megvilágosodás azon fokát, hogy nem csak azt ismerte fel, hogy minden emberi és isteni lét az összes érzéseivel és gondolataival mulandó, azaz nem valóságos, hanem azt is, hogy maga a multiverzum számtalan világegyetemével és világaival sem valóságos, éppen ezért a Mindenség törvényei is mulandóak, nincsenek benne állandók, csak ideiglenes szabályok, melyek a még ki nem teljesedett végtelen számú tudat számára bizonyos ideig segítséget jelentenek.


Ám a Teremtés nem valóságos voltának mély átélése nem azt jelentette sem Buddha, sem a későbbi megvilágosodottak számára, hogy most aztán azonnal ki is léphetnek abból a ( legtöbbször primitív ) valóság-illúzióból, amelyben jelenleg a szerepüket játsszák, hanem éppen ellenkezőleg : mivel már megértették minden erő és érték abszolút viszonylagosságát, de egyúttal azt is, hogy mindennek isteni szükségszerűsége és célja van is ( mely persze formál-logikai szinten ellentmondásnak tűnik, jóllehet a Teremtésben mindenütt jelenlévő dualitás jelenik meg itt is ), természetes módon továbbjátszották, sőt, most már sokkal hatékonyabban azt a szerepet, amit az Isteni Elme Egyetemes Terve rájuk osztott!

Másrészt az ilyen megvilágosodott lények azért is hagyják, hogy a sors látszólag beteljesedjen rajtuk, mivel ők már egy magasabb dualitásban élnek : az örök Egység és az örök változás dualitásában. Az Egységben élés pedig felismerteti velük, hogy az emberi lét több, mint maga a Teremtés - mivel ellenkező esetben a megvilágosult tudat sohasem tudna a változás teréből kiemelkedni és a Mindenséget objektíven vizsgálni , - azaz legbenső lényege szerint EGY azzal a teremtő princípiummal, amely túl van a téren és az időn.




A határ pedig, amely a mulandó és múlhatatlan lét között fekszik : maga a formához kötött elme. Persze nem az az elme, amelyet manapság a földi ember szokásos agyi észtevékenységgel azonosít, hanem az a létszint, amely a mentális világegyetemek konkrét-gondolati fényvilágai és absztrakt-gondolati fényvilágok meg az azon túli nirvánikus Mindenség között fennáll.

Ez a nirvánikus világ a Lélek eredeti birodalma, éppen ezért az ember eredeti otthona is, jóllehet a Lélek maga sem a Mindenség elsődleges princípiuma, hanem a mögötte álló Szellem az, Amely nemcsak minden formán, de minden fényerőtéren, rezgésen és más legelemibb megnyilvánuláson is túl van.

Éppen ezért a Szellem a Lelken kívül mást nem is teremt - mely „teremtés” azonban a mi fogalmaink szerint még mindig az abszolút semmit jelenti! Minden más erő, rezgés és későbbi forma-megnyilvánulás a Lélekhez, a Világlélekhez köthető, Amely megteremti a halhatatlan Univerzális Elmét, az Elsődleges Teremtőt, Aki megteremti a halhatatlan tökéletes Isteni Terv mentális multiverzumát.

És ez a Terv az elvont-gondolati világok szintjén tökéletesen teljesül is  ( ilyen szinten lehetetlen is, hogy ne teljesüljön tökéletesen, mivel itt még mozgás, változás sincs ), mely eszmei, szakrális geometriai gondolatok aztán a konkrét gondolatok fénymindenségeiben dinamizálódnak : megjelenik tehát a változás és az átalakulás, de halál még ekkor sem létezik.

A konkrét-gondolati fényvilágok mind Isten Kertjének, a tökéletes paradicsomi lét élő megnyilvánulásai, melyekből a mentális univerzumban megszámlálhatatlan van. Közönséges idő itt sem létezik csak harmonikus átalakulások végtelen ritmusa, melyet az ilyen szinten élő  lény Egység-élményként él át.

Az Egység-élmény teljes átéléséhez azonban még létre kellett hívni a tiszta, ősanyagi-ősanyai asztrális univerzumot ( a Mária-Mátrixot ) is, mely a tiszta érzelem alapszubsztanciája.

A Lélek számára - Aki maga a tökéletes gondolat is - ez az asztrális fényszubsztancia azért fontos, mert Ő a teremtményeihez mindig a tiszta érzelem nyelvén keresztül beszél, épp azért, hogy egy gondolat teljes, élő és tiszta legyen. És ameddig a lények az elméjükkel a lélek nyelvére, a tiszta érzelmekre figyelnek, addig az asztrális univerzumban is minden tökéletes, kiegyensúlyozott és harmonikus - egészen addig, amíg valaki valahol szükségszerűen meg nem jelenteti azt az igényét, hogy a Teremtés egészét ne a lelkével, hanem pusztán az elméjével értse meg!

Ám amikor az elme ( valójában az isteni elmét birtokló lények igen kis százaléka ) elkezdett függetlenedni a Lélektől, megteremtett teljesen új világegyetemeket is, ahol már a gondolatkép-alkotások függetlenedtek a tiszta érzelmektől, ezért ezek a mentális képek már bizonyos fokig torzak voltak és eleve kiegyensúlyozatlanságot hordoztak magukban, melyek végül láncreakciószerű változásokat okoztak azokban a másodlagos univerzumokban, melyeket a lázadó elme-központú lények bizonyos csoportja hívott életre.

A másodlagos univerzumok közül egyesek fel is robbantak, létre hozva a harmadlagos univerzumokat, így a mi világegyetemünket is.

Itt láthatjuk tehát a fejünk fölött azt az „objektív univerzumot”, melyre mint „egyetlen isteni teremtésre” hivatkozott évszázadokon át mind a teológia, mind pedig a modern materialista tudomány, csak éppen az utóbbi az „isteni teremtést” személytelen ( és természetesen „örök” ) természeti törvényekre és azok üres matematikai formalizmusára cserélte fel.

Ráadásul ehhez jön még az a probléma is, hogy a mai ember ezt a harmadlagos világegyetemet sem az eredeti állapotában észleli, hanem annak is csak a durvaanyagi vetületét. Az okok, világegyetemünk luciferi eszmeiségének alapvető asztrális okai (  melyet az okkultizmus részletez ) alapvetően el vannak zárva előtte - kivéve, ha részletesen megismerkedik pl. az asztrológia tudományával, amely miatt az ilyen ember bizonyosan sokkal többet tudhat meg világunk asztrális börtönrácsairól és annak működéséről, mint a tömeg, amely csak az érzékeli, amit neki a durvaanyagi szintre elébe teremtenek!

Kik is? Természetesen az asztrális hatalmasságok, az arkhónok, és azok földi csatlósai, akik valójában csak egyetlen tudományt űznek mester fokon : a fent említett asztrológiát, az emberiség tökéletes fogságban tartásának tudományát!

És az olyan ember, aki tudatilag már ébredezik, az előbb-utóbb fel fogja fedezni az elmúlt évszázadok történelmi eseményeiben is az asztrológiai módon kiszámolt, megtervezett és végrehajtott tudatosságot!

Ám ezért van az is, hogy pusztán anyagi eszközökkel itt a gonoszt nem lehet legyőzni, mivel - ahogy erre már a korábbi cikkünkben is utaltunk - ez a „nagy truman-show rendező” nem a fizikai síkon tartózkodik, hanem az asztrálisban, ahol minden fizikai eseményt nemhogy azonnal érzékel, de már jóval előbb érzékeli, mint amik a fizikai szinten megnyilvánulnak! Ezért érezhette sokszor a lélek-ember az utóbbi évszázadokban, hogy a gonosz mindig egy kicsit lépéselőnyben van itt a Földön a Jóval szemben!


A materialista természet- és társadalomtudomány pedig egy ilyen arkhóni rendezőnek olyan, mint az éltető oxigén - bár természetesen nem azért, mintha ő ezt a tudományt egy pillanatig is komolyan venné ( egy asztrális lény csak rossz viccnek veheti ), hanem azért, mert tökéletesen eltereli az emberek figyelmét a világunkat ténylegesen irányító erőkről!

Mert először is a materialista tudomány az utóbbi évszázadokban számtalan álproblémát termelt ki önmagából, amely az emberiséget még jobban megosztotta, másrészt az emberek egzisztenciálisan kényszerítve vannak arra, hogy ezen rögeszmék elsajátításáról papír is szerezzenek, és ha nem akarnak teljesen nyomorban élni, akkor esetleg még évtizedeken át ezen papírokat kell hajhászniuk.

Az akadémiák modern ortodox papsága pedig tulajdonképpen nem csinál mást ( ha most  eltekintünk attól az eltekinthetetlen ténytől, hogy az adófizető rabszolgáktól elvont milliárdokat nem valós kutatásra, hanem saját maguk luxus-jólétére fordítják ), mint néhány természettudományos dogma mögé bújva csípőből tüzelnek mindenre és mindenkire, ami/aki megkérdőjelezi ( természeti jelenség, alternatív kutatás és kísérlet, személyes tapasztalat, sőt tömeges tapasztalat ) azokat a rögeszméket, melyeknek mindenáron való fenntartásán áll vagy bukik az ő személyes egzisztenciájuk.

Vizsgáljuk meg ezért közelebbről néhány természettudományos dogmát, melyek mai napig a földi ember tudati bebörtönzöttségének ideológiai alapjai.

Először is itt van Newton három törvénye, melyekhez később még egyet csatoltak. Nos, ezek a törvények vegytisztán kifejezik azt az ember alatti tudatállapotot, amely egy olyan lény sajátja, aki csak egy halott mindenséget lát maga körül, és ezért minden életjelenséget a nyers kő, a szó szerinti durva anyag tompaságának és tehetetlenségének a szintjére süllyeszt le.

Így Newton személyében előttünk áll egy olyan lény, aki lelki értelemben teljesen halottnak mondható, mivel másképpen nem érzékelné a halált maga körül egyetemes törvénynek!

Mert csak a halott anyag teljesen tehetetlen , amely már semmi belső energiával sem rendelkezik, így 100%-ban a külső erők játékszerévé válik! ( Newton első törvénye. )

Ha azonban ebben a kozmikus temetői csendben és mozdulatlanságban ( vagy a látszólagos egyenes vonalú egyenletes mozgásban ) mégis megjelenik valahol abszolút kivételként a változás, akkor bizony valami erőhatásról is kell beszélnünk. De ezt az erőhatást természetesen megint valamilyen halott tömeg generálná, amely dinamikájával ( impulzusával, gyorsulásával ) magát az erőhatást biztosítja. ( Newton második törvénye. )

Érdekes, hogy Newton mennyire erőlködik azon, hogy az F erőhatást mindenáron valami tömeghez kapcsolja, holott ő maga is tudta, hogy az „erő” valójában nem anyagi fogalom!

A hatás-ellenhatás „törvénye” pedig (  Newton harmadik törvénye ) az emberi tudat legprimitívebb dualitásban tartásának a céljából született : ’Meg se próbáld a 3D-s durvaanyagi világod börtönfalait lerombolni, mivel a „börtönőrök” azonnal ugyanilyen, de veled ellentétes erővel fogják megakadályozni azt!’


Persze ehhez mind a hivatalos tudomány képviselői ( valójában hivatásos dezinformátorai ), mind pl. a tudományos és egyéb fórumok kommentelő tipikus, tudomány-hívő műszaki értelmiségiek milliói rögtön kapásból hozzátehetnék, hogy itt a harmadik törvénynél csak anyagi tárgyakra vonatkozó egyszerű dinamikai törvényről van szó, amelyet a hétköznapi tapasztalat is megerősít - ez látszatra így is van, azonban azt elfelejtik még elmondani, hogy minden úgynevezett természettudományos törvény a teljesség igényével lép fel, vagyis olyan módon, hogy metafizikailag azonnal ki is terjeszti a törvény hatályosságát az általa ismert világmindenségre!

És mivel ezen törvény abszolút lett, magára az emberre, az emberi pszichére is azonnal visszahat, hiszen ő is fizikai testben van, így ő rá is vonatkoznak ezek a szabályok, nem csak az anyagi környezetére!

- Érthető most már, hogy minden „természeti törvény” mögött valójában milyen szándék húzódik, milyen mögöttes gondolatot akarnak immár évszázadok óta a sötét erők az emberi tudatban elültetni?

Vagy Önökkel még sohasem fordult elő, hogy amikor pl. vizsgára készültek, vagyis valami irtóztató anyagot kellett bemagolniuk, akkor egy bizonyos pillanatban úgy kezdték látni a világot körülöttük, ahogy azt a megtanulandó anyag „szellemisége” elvárta?

Fogalmazzuk át ezért a newtoni törvényeket a valódi mögöttes szándékuk szerint :

1. Ember, te nem rendelkezel semmilyen belső spirituális erővel, csak a külső erők, az anyagi világegyetem, a sors és a társadalom játékszere vagy, ezért nyugodj bele a rabszolgaságba és ne is álmodozz a szabadságról.

2. Minden változás a tőled független külső hatalom kezében van, ezért nem tehetsz mást, mint szolgai módon elfogadod azokat a változásokat, melyeket a külső erők rád kényszerítenek.

 

3. Ha mégis szabadulni próbálnál, akkor azonnal lecsapunk rád, mégpedig olyan erővel, amely rögtön visszahelyez a börtönfalaid mögé.

A newtoni mechanikus világ pedig a 19. század közepéig látszólag jól működött, mivel a természettudósok addig nem nagyon foglalkoztak más természeti jelenséggel, mint amit a newtoni, makroszkopikus, durvaanyagi világkép számukra meghatározott. Ráadásul a társadalmi változások is hűen követték a newtoni törvények mögöttes gondolatát: a rendi társadalmak felbomlását, a földtől való megfosztást, az egyoldalú iparosítást, a nincstelen tömegek városokba áramlását, vagyis a teljes modern rabszolgaság kialakulását.

Ám Faraday kísérletei és főleg Maxwell elméletileg megjósolt éterhullámai után, melyet a skót tudós az elektromosság és a mágnesesség közvetítő közegének nevezett meg, Newton halott, merev, durvaanyagi fizikai világa már önmagában tarthatatlanná vált, különösen azért, mert az elektromosság és a mágnesesség hatásait nyilvánvalóan nem lehet pusztán anyagi ( durvaanyagi ) okokra visszavezetni, de épp úgy a gravitációt sem - ahogy ezt már akkor is sok tudós felismerte, vagyis Newtonnak az a rögeszméje sem igaz, hogy a gravitációs erő a tehetetlen tömegek kölcsönhatásától függne!

Itt azonban álljunk meg egy kicsit.

Most olyan ponthoz érkeztünk, amely felhívja a figyelmünket arra az első nagy tudománytörténeti vízválasztóra, amely a modern fizikai kutatásban a 19. század végén következett be.

Maxwell után ugyanis Hertz kísérletileg kimutatta a nem-anyagi elektromágneses hullámokat, mely gyakorlatilag a fényt jelentette annak kiterjedt spektrumában. Az elektromágneses hullámok közvetítő közege pedig magától értetődően az éter volt, ahogy ezt akkor minden normális fizikus természetesnek vette, így Hertz is, különösen akkor, mikor kimutatta, hogy az elektromágneses hullám légüres térben is terjed.

De az éter nem csak az akkori természettudósoknak volt kézenfekvő fogalom, hanem ez már az ókor óta szinte hétköznapi megnevezése volt annak a szubtanciának, mely kitölti a csillagok és bolygók közötti teret. A 19. századra pedig ( a mindent elárasztó materializmussal szemben ) a feltámadó spiritiszta majd ezoterikus mozgalmak ezt a mindenütt jelenlévő finomanyagot újra éternek kezdték nevezni, melyet mind a materializációs kísérleteiknél, mind az elméleti okkult vagy teozófus írásaikban természetes magasabb rezgésű anyagnak tekintettek. Tehát ne feledjük, hogy már a 19. század hetvenes-nyolcvanas években a művelt nyugati polgárnak az „éter” jól ismert fogalom volt, és természetesnek vették, hogy a koruk természettudománya is így nevezi azt a közvetítő közeget, amely a fényimpulzust koncentrikusan továbbviszi.

Azonban Keely majd Tesla kísérletei, gyakorlati eredményei, de elméleti munkái is már többek voltak ártatlan kísérletezgetésnél és filozófiai spekulálásnál, mivel olyan kézzel fogható találmányokat tettek le az asztalra, melyeknek a társadalmi hasznosítása alapjaiban rendítette volna meg a modern adósrabszolgaság mesterségesen energiaínséges társadalmát! Ezért a pénzügyi hatalom azonnal beavatkozott, és Keelyt, Teslát, minden találmányukkal és követőjükkel együtt parkoló pályára tették.


A veszélyes személyek és találmányok eltüntetésén kívüli a pénzügyi diktatúra az elméleti fronton is ellentámadásba lendült : először az éter-elmélet megcáfolásával próbálkozott ( Michelson - Morley kísérlet ), majd keresett egy olyan fiktív fizikai állandót ( fénysebesség-határ ), amelynek segítségével egyrészt az energianyerés eleve korlátozva van, ráadásul a tömeghez van kötve ( mint Newtonnál ), másrészt a durvaanyagi rezgésszint felsőhatáránál húzza meg azt a limitet, melyet a pénzügyi hatalom prostituálja, a hivatalos természettudomány egyetlen valós és tudományos módon vizsgálható területként dekralálhat.

És ezek után bizonyára érthető, hogy miért Albert Einstein lett a 20. század egyik legkétesebb alakja.

Mert Einsteinnel kezdődött el igazán a hivatalos fizikának ( és ezzel együtt az egész természettudománynak ) az a mélyrepülése, sőt, az agyrémszerű elméletek futószalagon gyártása ( speciális és általános relativitáselmélet, kvantumfizika, részecskefizika, asztrofizika, kvarkfizika, húrelmélet stb. ), amelyek látszat-absztrakt mellébeszélései csak az avatatlanok számára tűnnek valami roppant komoly tudományos megközelítésnek, pedig valójában csak egyetlen elv, egyetlen lényeges tényező elkendőzéséről van szó : a fizikainál magasabb rezgésű egyetemes éter-szubsztancia letagadásáról!


De azért azt nem árt tudni, hogy a 19. század végére minden természettudós számára egyértelmű volt, hogy a fizika fejlődése az éter-fizika irányába fog továbbhaladni!

Hogy mégsem így történt, az nem az ő hibájuk volt, hanem azok a felelőssége, akik egy tál lencséért ( pénz, karrier, hírnév ) eladták önmaguk és az emberiség első szülötti jogát : a korlátlan energianyerés szabadságát!

Einsteintől Heisenbergen át egészen Hawkingig tart azon számos elméleti fizikusok sora, akik még most is „isten szavaként” intézik a szózatukat a tekintély-bálványozó értelmiséghez a nemzetközi médián keresztül - most már tudjuk, hogy miért : a hivatásos elméleti fizikusok sohasem az emberiség érdekét képviselik.

Mert bizony nem véletlen, hogy az új fizika ( és ezáltal az új, embert szolgáló természettudomány ) kulcsa mindig is olyan elfogulatlan kísérleti fizikusok és feltalálók kezében volt, akik a 20. századra már teljes belső társadalmi száműzetésben kellett dolgozniuk, minden pénz és támogatás nélkül. És legtöbbször annak is örülniük kellett, ha egyáltalán békén hagyták őket, és nem zaklatták állandóan, nem tették ki a személyüket a médián keresztül állandó támadásnak, de rosszabb esetben a rágalmazás és az üldöztetés is az osztályrészükül jutott.

Így az éter-szubsztancia elismerése/ el nem ismerése már legalább 120 éve stratégiai kérdéssé vált, mind a tudomány világában, mind az emberiség Föld bolygón való túlélése szempontjából.

És ehhez jön még az is, hogy a mindenütt jelenlévő finomanyagi éter elismerésével nem csak a materialista természettudomány egész 300 éves gondolati rögeszme-építménye kerülne örökre a történelem süllyesztőjébe, minden elméleti fizikus, agyonsztárolt papjával együtt, hanem a maga a vallás is!

Mivel ha elismernék az étert, akkor ezáltal a többi dominó is sorra dőlni kezdene : el kellene fogadniuk azt az elemi tényt, hogy maga a világegyetem is egy rezgési síkok szerint felépített struktúra, amely végtelen számú denzitások, ( sűrűségi szintek ) és dimenziók egymásra rétegződő, egymáson áthatoló szintjeiből áll.

Ekkor viszont rögtön azt is el kellene ismerniük, hogy az emberi társadalom, de épp így maga a fizikai Föld is ebben a hierarchikus építményben bizony nagyon alacsony szinten van, amely nem csak puszta lefolyócsatornája a magasabb síkoknak, hanem jóval korlátozottabb, jóval kisebb szabadságfokú szint, mint az éteri, asztrális és magasabb területek.

Ezzel aztán az „egyetlen valóság” és „egyetlen teremtett világ” geocentrikus és antropocenrikus rögeszméje is azonnal kártyavárként dőlne össze, és így - mint az UFO-jelenlét felfedése esetén - a tömeg rögtön nem félne annyira a vezetőitől sem, hiszen a földi világ puszta léte relativizálódott!


A régi fizikától tehát, amely az emberiség fejlődésének egyik legnagyobb akadályozó tényezője, most már nyugodtan búcsút vehetünk ( a minden újat boszorkányként üldöző akadémikus főpapságával együtt ), és vizsgáljuk meg inkábbaz új, vízöntő-kori fizika  nézőpontjából azokat a rezgési síkokat, amelyek mind az emberi létezésben, mind a környező kozmoszunkban alapvető szerepet játszanak.

A következő rajz bemutatja azokat a valóság-szinteket vagy rezgési területeket, amelyek teljesen áthatják a fizikai világunkat :


A függőleges tengely mentén egyre magasabb rezgési szintek vannak ábrázolva.

Legalul a mi fizikai világunknak három érzékelhető halmazállapota, sűrűségi szintje vagy denzitása látható, amely végül átmegy négy éter-halmazállapotba vagy négy éter-denzitásba. A három fizikai halmazállapot és a magasabb éter-halmazállapotok határát nevezi a tudomány ( tudatlanul ) vákuumnak.

( Valójában már a legalacsonyabb éter-halmazállapotnak, a kémiai éternek a része a legmagasabb fizikai halmazállapot, a légnemű. )

Majd a legmagasabb éter-halmazállapot, a visszatükröző éter, átmegy asztrális anyagba, amely még szubtilisabb, mint az éter. Ezt a határfelületet ( éter és asztrális közötti határt ) viszont a sok földönkívüli civilizáció használja fel kozmikus közlekedésre ugyanazt az egyszerű elvet használva, mint ahogy a gyerekek szoktak kacsázni lapos kővel egy tó felszínén, vagyis a folyékony és a légnemű denzitás határán. A „kacsázás” pedig akkor a legeredményesebb, ha a megfelelő szöget és kezdősebességet eltalálva maximálisan ki lehet használni a határfelületek rugalmasságát. A finomanyagi határfelületeknél ez a rugalmasság tökéletes, energiaveszteség nélkül történik, ezért egy kozmikus közlekedési eszköz ezt kihasználva pillanatok alatt át tud ugrani a téridő egyik helyéről a másikra.


Az asztrális világ eredetileg olyan finomanyagi fényszubtanciából állt, amely szinte azonnali tökéletes megjelenítője, Mátrixa ( Mater, Mária, Mare - ősanyagi tengere ) volt az eredeti Gondolatnak, a Logosznak, ám a luciferi lázadás után az asztrális mindenség - és különösen az - kaotikussá vált, megteremtve különböző entitások által a saját elképzelésük szerinti poklokat és mennyországokat.

Az asztrális anyag ezen gyors-reagáló képessége ( kb. egy nanoszekundum ) , mely a gondolatot megjeleníti, okozza azt, hogy a tudatos lények mindig önmaguk teremtik meg a saját valóságukat, amely igazság ezen a szinten már nem egy New Age-es szlogen, hanem az öntudatra ébredt emberi lét első alapvető felismerése! Ettől kezdve vállalhat ugyanis egy entitás teljes felelősséget a tetteiért!

Ám ha egy lény ezt a felelősséget nem vállalja, miközben tovább gyártja a negatív gondolatokat, akkor kötelezően egy sűrűbb anyagi világba kell leszállnia, és az annak a szintnek megfelelő sűrűbb testet kell felvennie, hogy ezt a lényt, amely mindig egyetemes teremtő képességgel van ellátva, megvédjék önmagától! ( Ezért van az, hogy gyakorlatilag egy olyan rendkívül sűrű és épp ezért igen lassú, nehézkes, tehetetlennek látszó világban, mint a fizikai, sokszor csak rendkívül nagy fájdalmak és emberi tragédiákon keresztül tud megnyilvánulni az Isteni Szeretet, mivel itt a tettekért, azaz gondolatokért való felelősség szintje majdhogynem nulla! )

Van azonban egy jó hírünk : 2012. december 21-én a Föld belépett a 4. dimenzióba - még akkor is, ha a tömeg meg annak vezetői és tekintélyei ebből látszatra semmit sem érzékelnek, és kollektíven még mindig a régi, hazug, korrupt, adósrabszolgaság-világot jelenítik meg gondolatilag az életösztön-félelmeik miatt.  Ám a fénymunkások/ csillagmagok milliói pontosan érzékelik a változást, és most is állandóan lesik a híreket, hogy az áttörés végre látható formában is megjelenjék! Pedig jó lenne, ha fénymunkások most már nem a régi 3D-s mintáktól várnák, hogy megjelenítse azt, amit eleve nem tud megjeleníteni : a 4. dimenziós Új Társadalom alapvető szabadságát!

Mert az Új Társadalmat, kedves Fénymunkás, Neked kell megjelenítened - senki másnak, azért inkarnáltál ide! Ez a 4. dimenziós társadalom pedig még mindig csak eszköz lesz arra, hogy néhány száz év alatt az egész emberiségmegérjen az 5. dimenzióba való felemelkedésre . Teremtő koncepciója - Fénylények kérésére - ugyanis alapvetően megváltozott : a részleges felemelkedés helyett a teljes felemelkedés mellett döntött!

Így ezt nekünk is el kell fogadnunk, jócskán módosítva az eddigi évtizedes várakozásainkat! Mégis a legnagyobb szeretetet, örömöt, bőséget meg minden más pozitív értéket itt és most ugyanúgy megtapasztalhatunk, mintha már felemelkedtünk volna az 5. dimenzióba, mivel a 4. dimenzióban a gondolatok sokkal gyorsabban valósulnak meg, mint a fizikaiban.

Bár ez a képesség a tömegnél még veszéllyel jár, mivel ők még nem tudnak teljes felelősséget vállalni, ezért kezdetben, kb. 20-25 évig még csak a fénymunkásoknak lesz meg a lehetőségük arra, hogy gondolatilag tudatosan teremtsenek. Ez azt jelenti, hogy a 2013-tól megnyilvánuló 4. dimenziós Új Társadalom egész alapjait a fénymunkások ( természetesen földönkívüli és angyali segítséggel ) fogják lerakni, és ők fogják irányítani egy kormányzó Világ Tanácson vagy Bölcsek Tanácsán keresztül az egész emberiséget, amely már nem lesz megosztva mesterségesen, hanem az alapvető szabadságjogok gyakorlati bevezetésével, hangsúly azonnal az Egységen lesz és nem az elkülönültségen, pusztán már az által is, hogy mindenki minden alapvető létszükségleti cikkhez alanyi jogon hozzájuthat!

De ugyanez vonatkozik a kulturális javak és a galaktikus információk szabad hozzáférésének elemi jogaira is!


Ezáltal tehát nemcsak a szegénység és ínség szűnik meg azonnal, hanem pl. a természet- és társadalomtudományban, de épp úgy az alternatív tudományos elméletekben is meglévő számtalan spekuláció és féligazság egy pillanat alatt semmivé foszlik, mivel egy gombnyomással a galaktikus információhálózathoz csatlakozva ( az internet tehát megmarad, csak megtisztul és kibővül ) mindenki panorámaképszerűen élőben nézheti meg  pl. egy történelmi eseményt, vagy kommunikálhat bármelyik pozitív galaktikus lénnyel, vagy felhárulhatnak előtte a kozmosz eddig láthatatlan világai és tudományos összefüggései stb.

És ha ezeket most már mind tudjuk és elfogadjuk, akkor egy csepp szomorúságnak sem kell lennie a lelkünkben a látszólag elmaradt részleges felemelkedés miatt!

Mert a fénymunkások ideje valójában most jött el! Mi már nem a híd vagyunk, hanem a másik part!

A „hidat” eddig olyan tanítók képviselték, akiknek legalább az egyik lábuk mindig a régi fizikai világban volt ( ennek számtalan kompromisszum volt az ára, pl. a szabadkőműves hátszélük ), ezért évtizedeken át mást nem is tudtak adni, mint olyan gyógyírt, amelynek segítségével a szellemi keresők a mindennapok lehangoló kilátástalanságát jobban el tudták viselni. Ezért ezek a tanítók, éppen átmeneti állapotuk miatt, a spirituális lét és a primitív fizikai valóság közötti ordító ellentmondást nem tudták megszüntetni, és mást mai napig sem tudnak nyújtani, mint hogy nézzük a Youtube-os videóikat, járjunk az előadásaikra és vegyük a könyveiket - olyan világban, ahol a legtöbb keresőnek már kenyérre is alig van pénze.

Na, ennek van már vége! Elég a kábulatból!

Forrás:spiritufo.ditro.hu

Kategóriák: UFO

Az istenek világának egyik kapuja

2013, március 6 - 21:40

Írta:Száraz György

Vannak-e még újabb felfedezések és bizonyítékok arra, hogy a földönkívüliek, vagy ha úgy tetszik, a magasabb rendű lények, jártak már itt a Földön? Milyen döbbenetes tényeket célszerű megfontolni Paleo-SETI ügyben? Léteznek-e csillagkapuk a világban? Használták-e azokat valaha is az emberek, vagy csak az isteneknek adatott meg ez a privilégium?

Számos közvetett bizonyíték, illetve tény szól amellett, hogy az Erich von Däniken nevével fémjelzett irányzat nem légből kapott elméleteken és tudománytalan részigazságokon alapszik, hanem sok ősi anomálián és a jelenkorban is fejtörést okozó kérdésen. Azért „csak” kérdésen, mert álláspontom szerint mindig meg kell hagynunk az embernek a gondolkodás és az akarat szabadságát, hogy tévedhessen és fejlődhessen általuk.

A földönkívüli lényekkel való foglalkozást sokan tudománytalannak tartották egészen addig, amíg tömeges méreteket nem kezdett ölteni az eltérítések száma. Persze erre sokan legyintettek, mivel ők nem kerültek testközeli kapcsolatba idegen lényekkel. Ha ez ugyanis valakivel megtörténik, állítom, hogy nem fog kételkedni. Amikor azonban az antropológusok, az archeológusok, a biológusok, a matematikusok, a kémikusok, a fizikusok olyan rejtvényekkel találják magukat szembe, amelyekre nem vagy csak erőltetve vonatkoznak a fennálló paradigmatikus szabályok, akkor jó esetben nyitnak az új lehetőségek irányába. Egy nem is akármilyen példán keresztül figyeljük meg ezt a folyamatot!

Egy Paleo-SETI kutató, aki a világűrből érkező intelligens lények nyomait kutatja, 1998-ban Dél-Amerikában járt. Egészen pontosan a Punotól 35 kilométerre fekvő Hayu Marca településen. A helybéliek ezt a területet az „istenek városának” hívják. Nem véletlenül, ugyanis a helyi hagyományok szerint itt egy olyan kapu található, amelyen egykoron nem csak az istenek, hanem az emberek is eljutottak más világokba.

V. Nussbauer eredetileg egy különös legendával övezett sziklavájat nyomait kereste, amelyről nem sokkal korábban szerzett tudomást. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szakrális helyszínt nem ő fedezte fel, hanem Jose Luis Delgado Mamani néhány hónappal korábban, amikor egy expedíciója folyamán rábukkant a különös sziklaképződményre. A helybéliek körében az a legenda kering, hogy ez az a hely, ahol bizonyos kiválasztottak és maguk az istenek is közlekedtek. Ez az a szent helyszín, ahol oda-vissza jártak a múltban az istenekként tisztelt lények. Erre a másik világba – talán a világűrből érkezett istenekhez – vezető átjáróra volt kíváncsi az idegenvezető, amikor a kapu keresésére indult.

A sziklába mélyesztett, impozáns „ajtó” kialakítása azon nyomban megfogta a szakértőt. Feltűnt neki ugyanis, hogy a kapu készítőinek munkaeszközei tükörsima felületet hagytak maguk után és tökéletes precizitással dolgoztak. A több méter magas, nagyobb ajtófülkébe egy kisebbet is vájtak, mintha az a szelídebb méretű – kb. 2 méteres – látogatóknak lenne a külön bejárata. Ezen kívül ennek a kisebb ajtónak a jobb oldalán egy kis bemélyedést is láthatunk, amelynek funkciójáról egy inka legenda árul el többet.

Mint azt tudjuk, a spanyol hódítókat a 16. században valósággal megbabonázták az Újvilág kiapaszthatatlannak tűnő nemesfémbányái és a nagy múltú birodalmak kincsestárai. A gazdagságért szinte mindenre képesek voltak az európaiak. Az emberéletet pedig már csak azért sem kímélték, mert barbároknak, primitíveknek és pogányoknak tartották az isteneik hitébe kapaszkodó bennszülötteket. Akkoriban a hajókon érkező keresztények elől menekült többek között az egyik inka templom papja is. Amint tudomására jutott a hódítok valódi szándéka, az Ördögkapuhoz sietett – ma így hívják ezt a helyet –, s aranyból készült korongját a mélyedésébe illesztette. Ekkor egy kékes fényben pompázó sugárfolyosó tárult fel előtte. Miután a megrökönyödött indiánoknak átadta a kulcsként szolgáló korongot, átlépett az istenekhez vezető kapun, és soha nem tért vissza a Földre. Eddig a legenda.

Manapság is megtalálható Peruban ez a kapu, amelynek történetéről önkéntelenül is a Csillagkapu sci-fi sorozat minden egyes epizódjában megjelenő interdimenzionális kapu ötlik eszembe. Csakhogy itt egy perui bennszülött indián törzs mítosztárában évszázadok óta élő tradícióval állunk szemben és nem egy hollywoodi forgatókönyvíró fantáziaszüleményével.


A további legendákat vallatóra fogva egyébként az is kiderült, hogy ezt a kaput több ízben is használták az istenek, akik rendszeresen visszatértek és felügyelték népük életét.

Érdemes megfontolni és utánanézni, hogy mennyi ehhez hasonló, csillagkapuszerű képződményekről szóló legenda létezik még az egyes kontinenseken. Miként az sem elhanyagolható titok, hogy számos népcsoport egyik pillanatról a másikra tűnt el a földről, számos kincsüket pedig sohasem találták meg, továbbá tudományos, technikai és mágikus fejlettségükre csupán néhány építészeti és írásbeli emlékeikből tudunk következtetni. Feltéve, hogy pontosan értelmezzük azokat.

Végül pedig, ha az egykori Babilon, ma főleg Irak, India, Egyiptom, a Yucatan-félsziget, vagy akár a Brit-szigetek felé fordulunk, hogy csak néhány ismertebb példát említsek, akkor viszonylag gyorsan felfedezhetjük az istenek, a vagy a galaktikus látogatók kapuinak egyes kultikus maradványait.

/boldognapot.hu/

Kategóriák: UFO

Fantasztikus gabonakörök

2013, március 6 - 13:35

Írta: Rosamaria Latagliata - A cikket lejegyezte és szerkesztette: Galactus

A gabonakörök (angol kifejezéssel: crop circle) az utóbbi idők legkülönösebb talányainak egyike. Eredetük ismeretlen, valakik a legburjánzóbb mezőket használják rajzasztalnak, hogy megfejthetetlen üzeneteket hagyjanak.

A gabonakörökről többen azt képzelik, hogy földönkívüli intelligencia hozta őket létre. Lenyűgöző művek, amelyek érett kalászok földre fektetésével és meghatározott rend szerinti eligazításával alakultak ki, s csodálatos módon, az elfektetett szárak mind épek. A mintázat csak igen magasról szemlélve rajzolódik ki, tökéletes ívek és bonyolult motívumok alkotják.


1978-ban kezdtek el foglalkozni a gabonakörök jelenségével, bár az első körök már korábban megjelentek. Ez az év arról is nevezetes, hogy világszerte kivételesen sok ufóészlelés történt.

Vajon milyen üzenetet hordoznak ezek az ábrák? És kik lehetnek a körök rejtélyes alkotói?

Ahogy az ismeretlen események kapcsán gyakran előfordul, több, egymástól radikálisan különböző elmélet is született.

Titokzatos jelenség

Gabonakörök először az 1970-es években tűntek fel Dél-Angliában. Ezen a földterületen jegyezték fel az első rejtélyes ábrákat, amelyek aztán felbukkantak Németországban, Svájcban, Franciaországban, Új-Zélandon, Japánban, Kanadában, az Egyesült Államokban, Oroszországban és Olaszországban is.

Mivel a körök rejtélyes módon mindig éjszaka jelennek meg, és főként Angliában, az áprilistól szeptemberig tartó, gabonaérési időszakot részesítik előnyben, nem kevés bosszúságot okozva ezzel a helyi gazdáknak. A gabonakörök belsejében végzett számos vizsgálat közül egyvalami különösen megdöbbentő: ez pedig a gabonaszárak elhelyezkedése. Ezek ugyanis spirál alakban a földre hajtva fekszenek, de a szárak nincsenek eltörve. A földre hajtva is tovább nőttek és beérlelték kalászaikat. S a kör belsejében talált rovarok mind kifelé menekültek a kör belsejéből, talán, ahogy néhány tudós feltételezi, a jelen lévő sugárzás elől futva.

Látványos piktogramok

A kezdeti egyszerű ábrákhoz képest, 1991-től beszélhetünk igazán "piktogramokról", vagyis olyan szimbólumokról, amelyek tulajdonságaikat, méretüket és  a korábbiakhoz viszonyított aprólékosságukat tekintve teljesen eltérők, és nem emberi eredetet sejtetnek.

A gabonakörökkel foglalkozó kutatók közül többen is azt feltételezik, hogy ezek az ábrák segítségünkre lehetnek jövőbeli események megjósolásában és megértésében. Van, aki viszont úgy véli, hogy a gabonakör jelensége a Föld "újraprogramozására" szolgál, így nyújtva segítséget a mély krízisből való kilábaláshoz. A kezdetben megjelent körök átmérője ritkán volt nagyobb harminc méternél, a 2001 után keletkezettek jóval nagyobbak: egy négyszáztíz különböző nagyságú kombinációjából összeálló alakzat legnagyobb körének átmérője meghaladta a háromszáz métert!


Ez egy kivételes eset, amely valamiféle folyamatos növekedésben lévő és állandóan változó jelenséget szimbolizál. Ugyanakkor a körök méretének növekedésében benne van a hamisítók keze is, akik "reklám" jellegű köröket is gyártanak, híres termékek logóival, jócskán megnehezítve ezzel a kutatók munkáját.

Lawrence Rockefeller amerikai milliárdos 1999-ben tudományos kutatást finanszírozott a gabonakörökkel kapcsolatban. A kutatásban részt vevő tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a gabonakörök bizonyos részeit  biztosan nem készíthették emberek, ugyanis az alakzatokban levő gabonaszárakra elektromágneses eredetű energia hat!

Különleges helyszínek

Hol jön létre a legtöbb gabonakör? Különös, hogy a földönkívüliek, már ha tényleg tőlük származnak ezek a tökéletes alakzatok, Dél-Angliát részesítik előnyben, különösképpen ősi, megalitikus építményeket is magában foglaló területeit: Stonhenge, Avebury és Silbury Hill.


Ezek mind vonzó célpontot jelentenek a turisták számára, de nem csak nekik. Kevesen tudják, hogy az előbb említett terület egy katonai zóna kellős közepén helyezkedik el, amely az angol légierő gabonakörökkel foglalkozó különítményének bázisa!

/Forrás: Rosamaria Latagliata: UFO veritá o menzogna? című könyve/

Kategóriák: UFO

A láthatatlan hatalom

2013, március 5 - 09:44

Írta:Jim Mars - Szerkesztette:Galactus

Nem csupán a „jelentéktelen” összeesküvéselmélet-gyártók beszélnek nyíltan a világban működő rejtett hatalomról.

Benjamin Disraeli angol miniszterelnök még 1856-ban mondta a következőket a Képviselőházban: „Hasztalan tagadni, hiszen lehetetlen elleplezni, hogy Európa nagyrészét - Itália és Franciaország egészét és [az akkor több részre szakadt] Németországnagyobbik hányadát, nem is beszélve más országokról - ezen titkos társaságok hálózataborítja be. [...]

Benjamin Disraeli

És mik a céljaik? Ezt sem próbálják titkolni. Nem akarnak alkotmányos kormányokat, [...] meg akarják változtatni a földbirtok viszonyokat, elüldözni a földek jelenlegi tulajdonosait, és megszüntetni a vallási intézményeket (egyházakat)”.

Woodrow Wílson amerikai elnök - aki, mint látni fogjuk, meghitt viszonyban volt a konspirációs hatalommal - ezt írta:

„Az Egyesült Államok legnagyobb emberei - a kereskedelem és az ipar területén egyaránt félnek valakitől vagy valamitől. Tudják,hogy valahol van egy hatalom, amely oly szervezett, oly érzékeny, oly éber, oly összefonódó, oly tökéletes és mindent átható, hogy jobban teszik, ha csak suttogva beszélnek elítélően róla”.

Félix Frankfurter, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának bírája arra világított rá egy alkalommal, hogy „az igazi washingtoni irányítók láthatatlanok, és hatalmukat a színfalak mögül gyakorolják”.

Egy 1933. november 23-án kelt levelében a frissen megválasztott Franklin D. Roosevelt elnök írta Edward House ezredesnek, Woodrow Wilson elnök legfelsőbb tanácsadójának,hogy „az igazság ez ügyben az, mint mindketten tudjuk, hogy már Andrew Jackson elnök ideje óta a kormány a nagy központok pénzügyi részlegének birtokában van”.

Roosevelt fia, Elliot a következőket jegyezte le: „Világunkban csupán vagy egy tucat olyan szervezet van, amely ugyanolyan szigorúan irányítja különféle utakon futó sorsunkat, mint a rendesen megválasztott kormányok”

.Az elmúlt évek során sokan hívták fel a figyelmet Amerikában egy titkos kormányra. John F. Hylan volt New York-i polgármester így nyilatkozott 1922-ben:

"Köztársaságunkra leselkedő igazi veszély a láthatatlan kormány, amely óriási polipként fonja be nyálkás karjaival városunkat, államunkat és nemzetünket. [...] Ennek a polipnak a feje: a Rockefeller-féle Standard Oil-érdekeltségek, és a hatalmas bankházaknak egy olyan kis csoportja, akiket általában nemzetközi bankárokként emlegetünk; [ők]gyakorlatilag saját önző érdekeiknek megfelelően irányítják az Egyesült Államokkormányát”.

L. Fletcher Prouty nyugalmazott ezredes 1955-től 1963-ig „Focal Point” összekötő tisztként működött a Pentagon (az amerikai hadügyminisztérium) és a CIA között. Magas pozíciója jó rálátást biztosított számára: megfigyelhette a hírszerzést és a hadsereget irányító mechanizmusokat.1973-ban Prouty azt írta, hogy az Egyesült Államokat egy „Titkos Csapat”, egy„új vallási rend belső szentélye” irányítja, akik csak önmaguknak tartoznak felelősséggel.„E Csapat hatalma a kormányon belüli kiterjedt földalatti infrastruktúrájából,valamint a nagy ipari magáncégekhez, egymást kölcsönösen támogató alapítványokhoz és befektetői házakhoz, egyetemekhez és a hírközlő médiához (beleértve egyes külföldi és hazai kiadókat is) fűződő közvetlen kapcsolataiból ered. [...] A Csapat minden igazi tagja a hatalom középpontjában marad: akár hivatalban, a működő kormány alatt, akár hivatalviselés nélkül, a valódi kemény mag tagjaként. Egyszerűen körforgás-szerűen váltogatják a helyüket a hivatali posztok,az üzleti világ, valamint a tudományos élet kellemes menedéke között”.

L. Fletcher Prouty

Prouty még azt is írja: „Ezt a gépezetet olyan kiváló emberek alkották meg, mint 'Vad Bill' Donovan, Clark Clifford, Walter Bedell Smith, Allen Dulles, MaxwellTaylor, McGeorge Bundy és még sokan mások, akik a mai elszabadult óriássá gyúrták és alakították. Nagy biznisz, nagy kormányzás, nagy pénz, nagy nyomás [...], és mindez önközpontú és teljesen önző biztonságban, titkossággal övezve működik”.

A kétkedők figyelmét felhívnám arra a tényre, hogy a fenti nevek rendre felbukkannak majd a modernkori titkos társaságokkal kapcsolatban.A nagy újító gondolkodó, R. Buckminster Fuller szintén arra a következtetésre jutott,hogy az Egyesült Államokat nagyhatalmú emberek irányítják a színfalak mögül.„Az Államokat nem az úgynevezett 'demokratikus' kormány irányítja - írta nemsokkal 1983-ban bekövetkezett halála előtt.

- Semmi nem lehet szánalmasabb az Egyesült Államok elnökének kényszerű szerepénél, akinek a hatalma hozzávetőleg nulla. Mindennek ellenére a hírközlő média és a legtöbb harminc év feletti amerikai úgy tesz, mintha az elnöké lenne a legfelsőbb hatalom”.

Franklin D. Roosevelt elnök, aki maga is szorosan kötődött a titkos társaságok sok jelentős személyiségéhez, a következőket jegyezte meg egyszer:

„politikában semmi nem történik véletlenül. Ha történik valami, azt biztos, hogy épp úgy tervezték”.

Egy másik bennfentes, aki megerősítette az összeesküvés létét, Amerika első védel miminisztere, James Forrestal volt, aki talán az életével fizetett őszinteségéért. Forrestal 1947-től kezdődően abbéli aggodalmának adott hangot, hogy a kormány egyes vezető tagjai következetesen engedményeket tesznek a szovjeteknek. Több mint háromezer oldalnyi feljegyzést halmozott fel, amelyet - mint egy barátjának elmondta - könyv formába szeretett volna önteni, hogy feltárja felettesei valódi mozgatórugóit.

James Forrestal

„Ezek az emberek nem alkalmatlanok, és nem is ostobák. Ravaszok és zseniálisak.A következetesség sohasem volt az ostobaság jele. Ha csupán buták volnának, esetenként a mi javunkra is követnének el hibákat” - jegyezte meg.Forrestal, aki számos titokba nyert beavatást - az ellentmondásos MJ-12 dokumentumok például az ufó-ügyért felelős szupertitkos csoport tagjaként említik -, 1949.március 2-án Truman elnök kérésére lemondott hivataláról.

Két hónappal később,megint csak Truman kívánságára, rutin-kivizsgálásra befeküdt a Bethesda Haditengerészeti Kórházba. Egy orvos biztosította a testvérét arról, hogy jól van, de a látogatást sem neki, sem a család papjának nem engedélyezte. Aznap, amikor testvére haza akarta vinni a kórházból, a kórház egy alsóbb szintjén találták meg Forrestal holttestét, kötéllel a nyaka körül. A hatóságok bejelentették, hogy Forrestal öngyilkosságot követett el, de ebben sokan nem hittek - és sokan ma sem hisznek.

Jegyzeteit és naplóját a kormány elvitte, és több mint egy éven át visszatartotta, míg végül a nyilvánosság elé bocsátott egy cenzúrázott változatot.Bár különféle tisztviselők szerint Forrestal a jegyzetek megírásakor már elmebeteg volt, kiegyensúlyozatlan állapota akár a jövőbe látás képességét is kiválthatta benne.Épp mielőtt a kórházba indult, egy barátjának azt mondta, hogy hamarosan amerikai katonák fognak meghalni Koreában. Ez az állítás tizenöt hónappal azelőtt hangzott el,hogy Észak-Korea „meglepetésszerű” támadást indított Dél-Korea ellen.

Egy másik őrült, aki profetikus háborús látomásokat hangoztatott, Joseph McCarthy szenátor volt, aki egy világméretű összeesküvés bizonyítékaival - tévesen - saját kommunizmus-ellenes előítéleteit támasztotta alá. McCarthy, aki oly sok szenvedést okozott tévedésen alapuló fanatikus kommunista ellenes hadjáratával, azért jó nyomon járt a nyereség érdekében háborút szító összeesküvés megítélésében. Vádjai szerint a II. világháború utáni konfliktusok hátterében a Roosevelt, Churchill és Sztálin által megkötött 1945-ös jaltai egyezmény állt. A három világvezető titkos megállapodásaira - köztük azokra, melyekkel Kelet-Európát Sztálinnak, a Közel-Keletet Nagy-Britanniának, a csendes-óceáni és délkelet-ázsiai térséget pedig Amerikának engedték át - az 1970-es évek közepén további bizonyítékkal szolgált Churchill néhány iratának és levelének közzététele.

1950. szeptember 23-án McCarthy kijelentette: „Itt [Jaltán] írták alá azoknak a fiatalembereknek a halálos ítéletét, akik ma Korea hegyeiben és völgyeiben halnak meg.Itt írták alá a halálos ítéletét azoknak a fiataloknak, akik holnap Indokína [a későbbi Vietnam] dzsungeleiben fognak meghalni. Hogyan tudunk elszámolni a jelen helyzettel,hacsak nem hisszük azt, hogy a felső kormányzati pozíciókban lévő emberek összehangoltan [sic] vezetnek minket a katasztrófába? Ez csakis egy hatalmas összeesküvés eredménye lehet, egy összeesküvésé, ami olyan óriási nagyságrendű, hogy mellette eltörpül minden eddigi hasonló kockázatos vállalkozás az emberiség történelmében- figyelmeztetett McCarthy.

- Mihez kezdjünk e döntések és tettek töretlen sorozatával, melyek a vereség stratégiáját alapozzák meg? Nem lehet a hozzá nem értésnek tulajdonítani őket”. McCarthy aztán folytatta útját a dicstelen vég felé, mert nem tudott -vagy nem akart - messzebbre látni a világméretű „kommunista” összeesküvés árnyánál. Szerencsére egy idő után sikerült megcáfolni meggondolatlan, felfújt vádjait. Sajnos azonban a mccarthyzmus bukásával érintetlenül maradtak a titkok is.

Joseph McCarthy

Vajon a fent idézett emberek mind félrevezetett összeesküvés elmélet gyártók voltak?Vagy inkább a maguk tökéletlen módján mindannyian azokat a titkos terveket próbálták feltárni, amik a közvéleménnyel megetetett, könnyen lenyelhető történelem mögött lappanganak?

Baloldalról olyan jeles alakok emelték fel a szavukat a „nemzetbiztonsági állam”ellen, mint Noam Chomsky vagy Gore Vidal. A néhai Barry Goldwater szenátor és Pat Robertson hittérítő jobbról tiltakozott. Még a fő vonulatot képviselő olyan centristák is, mint Bill Moyers jegyzetíró vagy Gerry Spence ügyvéd, felhívták a figyelmet a „titkos kormányzatra”. Ha egyszer történelmi alakok és a politikai paletta ellentétes oldalain álló aggódó polgárok mind ugyanazt hangoztatják, akkor itt az ideje, hogy közelebbről szemügyre vegyük, mi is történik ma hazánkban. David Wise és Thomas B. Ross a 60-as évek elején írtak ilyen témákról „láthatatlan kormány” (The Invisible Government) című könyvükben, melyet a CIA megpróbált ellehetetleníteni.

Arra figyelmeztettek, hogy a titkos kormányzati ügynökségeknek különböző alapítványokkal és egyetemekkel volt pénzügyi kapcsolatuk, és hogy amerikai cégeket használtak fel ügyleteik fedezésére, ezzel durván áthágva saját alapszabályzatukat. Legújabban a két szerző a következőket írta:

„Semmi nem történt[...], ami meggyőzött volna bennünket arról, hogy a nyílt társadalomban bármilyen módon csökkentek volna a láthatatlan kormányzat veszélyei”.

/Forrás:Jim Mars:Rule by Secrecy/

Kategóriák: UFO

Az Egyesült Államok 8 szaivar lakú űrhajóval rendelkezik - állítja Dr Richard Boylan

2013, március 3 - 11:14

2011 július 21-én az Atlantis űrsikló landolt a NASA Kennedy Űrközpont kifutóján Floridában, és elindult, hogy egy múzeumban állítsák ki. Akkor azt mondták, hogy az Egyesült Államok egy ideig nem lesz képes űrutazásra alkalmas járművet készíteni, és ezért Oroszországra és más államokra kell támaszkodnia, hogy eljusson a Nemzetközi Űrállomásra, mondja  Dr. Richard Boylan.



Ez egy hazugság volt.


Valójában az 1980-as évek második felétől az Egyesült Államok hozzájárult egy titkos űrflotta, a "Solar Warden" felállításához, amely mára nyolc szivar alakú anyahajóból (mindegyik hossza két focipályának felel meg), és 43 kis "felderítő hajóból" áll, állítja Boylan.

A Solar Warden űrflotta az USA Haditengerészeti Hálózata és az Űr Műveleti Parancsnokság (korábban Haditengerészeti Űrparancsnokság) alatt működik Dahlgrenben, Virginiaban. Jelenleg mintegy 300 fős személyzet dolgozik a dahlgreni létesítményben.



A Solar Warden Űrflotta hajóin hivatásos tisztviselők dolgoznak, akiket a rangos 6206-P Űr Műveleti egység speciális válogatása után a Haditengerészeti Posztgraduális Iskolában, Monterey-ben képeztek ki, és ott szereztek tudományok mestere fokozatot Űr Műveleti Rendszerek területen, Dr. Boylan szerint.

Mivel ez egy fejlett technológiai pozíció, az Egyesült Államok lett kijelölve a Csillag Nemzetek által, hogy vezetői feladatot lásson el a Föld biztonsága érdekében.

Az űrbiztonsági misszió két részből áll.

Egyrészt az űrflotta küldetése, hogy megakadályozzon tisztességtelen országokat vagy terrorista csoportokat abban, hogy arra használják az űrt, hogy onnan háborút folytassanak más országok, vagy saját országuk ellen. A Csillag Nemzetek világossá tették, hogy az űrt csak és kizárólag békés célokra megengedett használni.

Másrészt feladatuk, hogy megakadályozzák a globális elit ellenőrző csoportjait, a Cabalt, hogy használjanak Föld körül telepített fegyverrendszereket, beleértve az irányított energiájú sugárfegyvereket, hogy bárkit megfélemlítsenek vagy megtámadjanak és rákénysszerítsék másokra az akaratukat.

Gyakorlatilag az űrflotta feladata rendőri jellegű a Naprendszeren belül, ezért nevezték el Solar Warden-nek (Nap Gondnok)

A flotta nem csak az Egyesült Államok fennhatósága alatt működik, hanem az Egyesült Nemzetek titkos hatósága alatt is, mivel a küldetése az, hogy megvédje az egész Földet és minden országot.

Az egész program a Csillag Nemzetek (fejlett intelligens civilizációk szervezete) engedélyével és annak felügyelete alatt fut.

A Solar Warden flotta annak eredményeképp jött létre, hogy a Csillag Nemzetek kérték az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy vállaljanak felelősséget a bűnüldöző szervezetekkel együtt, hogy a közeli űrt semmiképp se használhassa helytelen módon egy ember sem.

Hogy világos legyen, a Csillag Nemzetek nem adtak kizárólagos hatósági jogokat az Egyesült Államok kormányának a Föld biztonságának megőrzése fölött. Az Egyesült Államok nem rendelkezik felhatalmazással nemzetközi rendőri tevékenységben való részvételre. A Csillag Nemzetek álláspontja az, hogy a Föld polgárainak a felelőssége, hogy olyan működő rendszert és szabályozást dolgozzanak ki szervezeteiknek, amilyen jót csak tudnak.


Továbbá a Solar Warden űrflottát leginkább az  amerikai űrhajózás Fekete Projektjeinek vállalkozói építették meg, de néhány részegység és alkatrész Kanadában, Angliában, Olaszországban, Ausztriában, Oroszországban és Ausztráliában készült.

Míg a flotta személyzetének többsége amerikai, vannak köztük angol, olasz, kanadai, orosz, osztrák és ausztrál tagok is.

A flotta hatásköre az űrben van. Nem rendelkezik hatáskörrel, és nem avatkozhat be emberi ügyekbe a Földön, sem a Föld légkörén belüli tevékenységekbe. Az egyes országok a területük és a légterük feletti joghatóságot maguk gyakorolják.

A flotta feladata csak az űr békéjének fenntartása, és a Föld országainak visszéléseitől, vagy háborús cselekményektől való védelme, mint például az interkontinentális nukleáris ballisztikus rakéta fellövése, vagy más bolygók, holdak természeti erőforrásainak eltulajdonítása. Nem helyettesítheti a földi kormányok felelősségeit, hogy saját maga végezzen bűnüldözést vagy rendfenntartást a Földön vagy más országok légterében.

Megbizatásuk alapjában véve az, hogy megakadályozzák a Cabal részéről történő visszaéléseket az űrben az erőfölényük, ellenőrzésük, megfélemlítés vagy kizsákmányolás által.

A Solar Warden program nem az Egyesült Államok kiváltsága, hogy egyoldalúan megszabja a saját helyét az űrben.

Amikor a brit Gary McKinnon betört az Egyesült Államok Űrparancsnokságának számítógépébe néhány évvel ezelőtt megtudta, hogy léteznek "nem földi tisztek" és "űrflottán belüli átcsoportosítások", és tudott a Solar Warden programról is. Végül elítélték, mint a valaha elkövetett legnagyobb számítógépes adatlopás tettesét, és 70 év börtönbüntetéssel is szembe kell néznie, ha kiadja őt az Egyesült Királyság.


Gary McKinnon

McKinnon komolyan szeretett volna egy nyilvános bíróságon felelni a fenti minősített tényekkel kapcsolatban, és az ügyvédje képes lenne beidézni kormánytisztviselőket is, akik eskü alatt megerősítenék az állításait az Űrflotta létezéséről. Az Egyesült Államok eddig nem sokra ment McKinnon kiadatása ügyében.

Richard Boylan, Ph.D., MS Ed, MSW, B.A. Csillag Gyermekekre és Csillagmag felnőttekre szakosodott oktató-kutató, nyugalmazott pszichológia professzor, csillag kultúrák antroplógusa, nyugalmazott klinikai hipnoterapeuta, és Föld tanácsos (képviselő) a Csillag Nemzetek Főtanácsában.

Forrás: ujvilagtudat.blogspot.de, drboylan.com


Kategóriák: UFO

Megkezdődött a Vatikán összeomlása?

2013, március 3 - 09:37

Írta:Száraz György

Magdolna-mosodák, pedofília, gyermekeket megerőszakoló papok, Vatileaks-botrány, és most a brüsszeli Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (ITCCS) az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekben és bűnügyi összeesküvésekben való részvétel ügyei rázzák meg a katolikus egyházat. Vajon mindez minek a kezdete?

Josepf Ratzingert 1981-ben II. János Pál pápa kinevezte az egyházi tanítóhivatal, a Hittani Kongregáció prefektusának, ami lényegében az inkvizíció intézményének az utóda volt. Értsd jól: ez az intézmény 1542-től a Sacra Congregatio Romanae et Universalis Inquisitionis, azaz „a Római és Egyetemes Inkvizíció Szent Kongregációja” néven, később, 1908-tól 1965-ig a Sacra Congregatio Sancti Officii, vagyis a Szent Hivatal Kongregációja névre átkeresztelve működött. Ezután kapta a Hittani Szent Kongregáció (Sacra Congregatio pro Doctrina Fidei) nevet.


1542. július 21-én alapította III. Pál pápa a Licet ab initio konstitúció kihirdetésével abból a célból, hogy megvédje az egyházat az eretnekségekkel szemben. Ennek oka abban jelölhető meg, hogy a helyi inkvizíciós bíróságok már nem tudták betölteni a nekik szánt szerepet, gyakorlatilag hatástalanná váltak, így szükség volt egy keményebb, központosított és szélesebb jogkörökkel felruházott szervezetre. Ez lett a Római és Egyetemes Inkvizíció Szent Kongregációja.

A középkori inkvizíció módszereit ugyan 2003-ban elítélte Ratzinger bíboros, de a pápa elismerte, hogy az inkvizíció a Gestapo, a KGB és a Stasi előfutára volt.

A pápa „náci” múltja már a megválasztásakor sokak szemében visszásnak tűnt, de ezt még sikerült valahogy kimagyarázni.

Íme: Josepf Ratzinger 1941-ben belépett a Hitlerjugendbe, mivel a tagság minden 14 éven felüli német fiúnak kötelező volt 1939 decembere után. Igaz, elmondása szerint a gyűléseken való részvételeket megtagadta. 1943-ban besorozták katonának, majd Magyarországra küldték, ahol tankcsapdákat kellett felállítania. Később dezertált. 1945-ben az ellenség fogságába esett. Kiszabadulását követően bátyjával együtt belépett a katolikus szemináriumba, mígnem a jó sorsa egészen a pápai trónszékig vezette.

Az egyház sötét oldalának leleplezésében a Magdolna-mosodák csak a kezdetet jelentették, s 60 évig szinte senki sem hallott róluk, aki ne érdeklődött kifejezetten az ilyen irányú információk iránt.

Azután sorra kipattantak a pedofília-botrányok, amelyek csorbáját azóta sem tudták kiköszörülni.

A főügyész, Robert W. Oliver atya, a papok kiskorúakon elkövetett szexuális visszaéléseit vizsgálva, kijelentette, hogy XVI. Benedek és a Hittani Kongregáció szigorral lép fel a pedofília ellen.

„Az egyháznak mély önismeretre van szüksége, hogy képes legyen a bűnt felismerni és kiirtani” –hangoztatta, hozzátéve, hogy a pedofíliabotrány okozta „válsághoz a papjelöltek nem megfelelő kiválasztása és a szemináriumok elégtelen felkészítése vezetett”.

Ehhez képest a kánonjogban járatos vatikáni főügyész elmondása szerint 2010 óta évi 600 pedofil esetről szereznek tudomást, előtte pedig volt már évi 800 is ez a szám!! De a lavina még csak ekkortájt kezdődött. (A be nem jelentett eseteket a hivatalosan bejelentettek tízszeresére(!!) becsülik.)

A Vatileaks-botrány Paolo Gabriele, a pápa komornyikja és bizalmasa, valamint Claudio Sciarpelletti informatikus nevéhez fűződik, mivel bizalmas dokumentumokat szivárogtattak ki az olasz sajtónak. A dokumentumok számos vatikáni korrupciót és üzelmet fednek fel. A Vatikáni Bíróság elítélte a tetteseket, de végül a pápa kegyelemben részesítette őket.

A szóban forgó dokumentáció arról tanúskodnak, hogy Szentszék berkein belül a legfelsőbb egyházi körökben komoly korrupciós problémák vannak, s lerántja a leplet a vatikáni gazdasági visszaélések soráról.

Az egyik nyilvánosságra hozott levélből például kiderül, hogy Carlo Maria Vigano érsek, a Vatikáni Kormányzóság egykori főtitkára, személyesen írt levelet a pápának, amelyben az általa tapasztalt hivatalai korrupciót méltatta és kifejezte abbéli félelmét, hogy egyes körök el akarják őt távolítani a pozíciójából, ami egyébiránt nem sokkal később meg is történt.

De úgy látszik, hogy a Vatikán polipjának a csápjai nem érnek el mindenhova, mivel a legmodernebb biztonsági rendszerek dacára a dokumentumokat kézben, illetve egy nyakba akasztható kis adathordozón (pendrive-on) vitték ki a Vatikán kapuján.

Ezután jelent meg Gianluigi Nuzzi Őszentsége: XVI. Benedek titkos dokumentumai című könyve 2012 májusában, amelyben egy sor „bizonyítékot” tár fel a szerző. Ezek újabb részletekkel: megvesztegetésekkel és kenőpénzekkel megspékelt történetekkel bővítik a vatikáni korrupciós botrányokat. Még a pápáról is leszedik a keresztvizet, amikor bemutatják, hogy Őszentsége nem is egyszer komoly összegeket fogadott el pápai audienciáért.

A pápa után a legrangosabbnak számító Tarcisio Bertone bíborost nevezik meg a visszásságok és a viszályok egyik fő gócpontjaként.

Tarcisio Bertone

A vatikáni bennfentesek a következőket állították: „bíborosok, monsignorék, kishalak, egyháziak és laikusok. A szentszéki államtitkárság tudja, de nem ismerheti el, ehelyett a komornyikot tartóztatta le”.

“Többen vagyunk és a pápa érdekében cselekszünk, hogy felszínre kerüljön az utóbbi évek szennyese”

“…közöttük vannak olyanok, akik a túl nagyhatalmú Tarcisio Bertone, szentszéki államtitkár ellenzői, olyanok, akik XVI. Benedeket túl gyengének tartják, olyanok, akik elérkezettnek látják az időt az előrelépésre. Ez mindenki háborúja mindenki ellen, de már senki sem tudja, ki ki ellen harcol….”.

Ezt követően a Vatikán pénzügyeivel az olasz jegybanknak is meggyűlt a baja. 2013 januárjában blokkolták az elektronikus tranzakciókat a Vatikán egész területén, mivel a pápai állam nem tett teljesen eleget az Európai Unió pénzmosás elleni irányelveinek.

2013. február 1-én elkészült a brüsszeli Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (ITCCS) hivatalos diplomáciai jegyzéke, amely arról szólt, hogy elfogatóparancsot foganatosítsanak Joseph Ratzinger, más néven XVI. Benedek pápával szemben, az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és bűnügyi összeesküvésekben való részvétele miatt.

Ez az „elfogatóparancs” már 2013. február 4-én hétfőn kézbesítve lett Rómába Tarcisio Bertone bíboros részére. Február 10-én pedig „váratlanul” XVI. Benedek leköszönt, mondván, a péteri szolgálat olyan fizikai és szellemi erőfeszítéseket igényel tőle nap mint nap, amihez neki már nincs elég ereje. Beindultak a találgatások és újabb szakaszába lépett az egyház válsága.

Az iménti jegyzék egy olyan rendelkezést is tartalmazott, amely kereskedelmi zálogjog bejegyzését irányozza elő a nemzetek bíróságai által a Római Katolikus Egyház ingatlanjaira és vagyonára. Ez a zálogjog csatolva lett a közös és globális  „Húsvéti helyreállítási kampányhoz”, amely a „Katolikus egyház tulajdonait a polgárok részére lefoglalja mint közvagyont a nemzetközi jog és a Nemzetközi Büntetőbíróság Római alapokmánya alapján”.


Mennyire kell ezt komolyan venni? Nos, az biztos, hogy XVI. Benedek pápa 2013. február 23-án találkozott az olasz köztársasági elnökkel, Giorgio Napolitanoval. Egyes olasz médiaforrások szerint azért, hogy az olasz kormány biztosítsa őt a védelméről és a vizsgálattól való mentességéről. A Vatikán magától értetődően ezt nem erősítette meg, sőt kifejezetten megsértődött a sajtóban keringő szóbeszédek, tévhitek és rágalmak miatt.

Időközben arról is értesülhettünk, hogy „Kanadában a Római Katolikus Egyház és a vatikáni ügynökségek bűnösnek találtattak 50 000 bennszülött gyermek ellen elkövetett népirtás és gyilkosság vádjában a Jezsuiták által létrehozott indián bentlakásos iskolai rendszerben, amely 1996-ig működött.”

Nyilván később erre is reagálni fog a Vatikán és a közvélemény.

Most nagyjából ott tartunk, hogy pillanatokon belül formálisan is lemond XVI. Benedek pápa, aki mintha siettetni akarná az új pápa beiktatását, az utolsó pillanatában módosította a több mint 700 éves pápaválasztói hagyományt, miszerint a tervezettnél – március 15-nél – hamarabb is megválaszthatják az utódját.

Mire fel ez a nagy kapkodás? Sötét felhők gyülekeznek a törpeállam fölött? Megkezdődött volna a Vatikán összeomlása? Vagy ez csak a hattyú halála? Netán egy titkos hatalomváltás van folyamatban a kulisszák mögött?

/boldognapot.hu/

Kategóriák: UFO

Kanadai egyetemi professzor: "Földönkívüliek állnak az eltérítések mögött"

2013, március 1 - 17:07

Nemcsak a közvéleményt, de tudóstársait is alaposan meglepte Don Crosbie Donderi, a pszichológiai tudományok doktora, ma már nyugalmazott egyetemi professzor, a kanadai McGill Egyetem korábbi dékánja, aki hamarosan megjelenő könyvében konkrét tényként szögezi le, földönkívüli civilizációk embereket rabolnak, hogy különböző vizsgálatokat végezzenek rajtuk.

A kanadai tudós 47 éven keresztül tanított az egyetemi katedrán, ahonnan négy évvel ezelőtt a pszichológiai kutatásokat végző kar dékánjaként vonult nyugdíjba. Tudományos munkásságát azonban továbbra sem adta fel, azóta is tevékenyen részt vesz az intézmény különböző projektjeiben, ezért nincs is semmi meglepő abban, ha azt halljuk, hogy a legfrissebb kutatási eredményeit egy újabb, immár sokadik, tudományos alapossággal megírt könyvében foglalja össze. Csakhogy ez a tanulmány, egy dologban mégis alapvetően eltér a professzor korábbi munkáitól, ennek tárgya ugyanis az UFO jelenségek és az idegenek kérdésköre.

Az 'UFOk, földönkívüliek és emberrablások, egy tudós a bizonyítékok nyomában' című könyv ugyan csak június elsejétől lesz kapható az Egyesült Államokban, de máris meglehetősen nagy visszhangot keltett. Donderi, február 25-én, az észak-amerikai ország egyik legolvasottabb napilapjának, online felületén megjelent interjújában indokolta témaválasztását.

- Hamarosan megjelenő könyvében tényként ír arról, hogy bizonyos embereket elraboltak a földönkívüliek. Vannak erre vonatkozó fizikai bizonyítékok a birtokában?

- Nincs a birtokomban ilyen jellegű bizonyíték. A könyvemben nem fizikai, hanem számos egyéb jellegű bizonyítékkal támasztom alá, hogy az UFO jelenséggel kapcsolatos beszámolók egy része, minden kétséget kizáróan intelligens földönkívüli civilizációkhoz köthető.

- Mondana néhány példát ezekre a bizonyítékokra?

- Az egyik fejezetben hat különböző eltérítéses esetet dolgozok fel. Ezek mindegyike, úgymond valódi mérföldkőnek számít. Valamennyi esetben az érintettek közvetlen közelről láttak földönkívüli űrhajókat és mindannyian szembesültek az úgynevezett kiesett idő jelenségével, vagyis legalább egy órával, de akad köztük olyan is, aki két-három órával egyszerűen nem tudnak elszámolni. Ez azt jelenti, hogy fogalmuk sincs, hogy az adott időben hol voltak és mit csináltak. Az utolsó, amire általában emlékeznek, hogy meglátnak valami furcsa jelenséget, a következő emlékük pedig már az, hogy egy kies úton vezetnek és fogalmuk sincs, miként kerültek oda. Nem ritka az sem, hogy később megmagyarázatlan sebhelyeket találnak magukon.

- Néhány szóban bemutatná magát, hogy az olvasók jobban megértsék, kicsoda ön?

- 1962 és 2009 között a McGill Egyetemen dolgoztam. Előbb tanársegéd lettem, majd egyetemi tanár végül a pszichológiai tudományok docense. Ez idő alatt száznál is több nagyobb pszichológiai tanulmányt felügyeltem a legkülönfélébb témákban. 1982-ben a társammal megalapítottunk egy kisebb tanácsadó céget, amely a munkaerő megfelelő kiválasztásában segíti üzletfeleinket. Büszkén mondhatom tehát, hogy egész életemben a pszichológia tudományos kutatásának élvonalában dolgoztam.

- Mióta és miért kezdett el foglalkozni az UFO jelenségek témakörével?

- Kisfiú voltam, amikor 1947-ben ez az egész hirtelen kipattant, de már el tudtam olvasni az újságokban a témával kapcsolatos írásokat. Kíváncsi természetű ember vagyok és az ezzel kapcsolatos információk meggyőztek arról, hogy ez egy nagyon érdekes jelenség. Harminc évvel később aztán tanári állást kaptam az egyetemen, ami azt jelentette, hogy úgy tudtam tanulmányozni a jelenséget, hogy nem kellett aggódnom, mit szólnak az emberek, hogy ilyesmivel foglalkozom. Ez hatalmas szabadságot adott, amivel igyekeztem élni is és ennek egyik gyümölcse lesz a júniusban boltokba kerülő könyv.

- Rengeteg tanulmány született már az emberi érzékelés határairól. Előfordul például, hogy az emberi teremtő képzelet a másoktól hallott történeteket egy idő után sajátjaként kezdi el megélni. Nem gondolja, hogy ezekben az esetekben is erről lehet szó?

- Ez szintén egy külön fejezetet képez majd a könyvben, hiszen ebben a témában is tudományosan megalapozott kutatásokat végeztem. De biztosíthatom önt, hogy azok a bizonyítékok, amelyeket az olvasók elé tárok, kiállják a valóság próbáját, szilárd bizonyítékok.

- Milyen bizonyítékokra gondol?

- Manapság már tele van az internet manipulált képekkel, így az ilyen bizonyítékok önmagukban már fabatkát sem érnek. De amikor olyan képeket látunk, amelyeket az UFO-t üldöző vadászgép beépített kamerája, vagy az őket követő radar készített, akkor azon nincs mit kétségbe vonni. És temérdek ilyen bizonyíték áll rendelkezésünkre.

- Persze, de pusztán azért, mert nem tudjuk, hogy mit ábrázolnak ezek a felvételek, még nem kiálthatjuk ki róluk, hogy ezek a földönkívüliek létezésének bizonyítékai.

- Nem, de vajon mi más lehet? Először minden lehetséges magyarázatot szépen sorban egyesével ki kell zárni és ha valóban nem marad más magyarázat..., de persze azt is tudom, hiába az egyértelmű bizonyítékok sora, vannak, akik csípőből mindenre azt mondják, hogy földönkívüliek nincsenek, tehát nem is lehetnek a képen.

- Amikor egy pszichológus azt hallja, hogy valakit elraboltak a földönkívüliek, nem az az első gondolata, hogy ez csupán a valószínűség határát jócskán átlépő képzelgés,és nem kezd el inkább sokkal elfogadhatóbb magyarázatokat keresni? Nem gondolja, hogy például a rémálmok okozta érzéki csalódás jóval magától értetődőbb válasz lenne, minthogy idegenek jönnek a Földre, hogy embereket raboljanak?

- Számos esetben valóban ez a magyarázat, de koránt sem minden esetben. Amikor az embert felkeresi valaki azzal, hogy eltérítették, előbb itt is minden lehetséges magyarázatot sorban ki kell zárni és még ezek után is nagyon óvatosan kell felállítani a diagnózist, de ismétlem, vannak esetek - nem is kevés - amikor minden kétséget kizáróan ez az egyértelmű magyarázat.

Forrás:ittvannak.hu, Nationalpost.com

Kategóriák: UFO

Oldalak