Paranormal.hu

Subscribe to Paranormal.hu hírcsatorna
Frissítve: 52 perc 58 másodperc

Rettegett a világvégétől, felgyújtotta magát egy ukrán férfi

2012, december 22 - 12:07
fire_man_by_formalart.jpgLuhanszk – A munkanélküli, ittas férfi benzinnel locsolta le, majd felgyújtotta magát. Félt a világvége eljövetelétől.

A megyei rendőrség szerint a 45 éves férfi előtte élettársával italozott, azután követte el az öngyilkosságot. Összeégett holttestét egy családi házban találták meg Szokolohorivka faluban. Szomszédai elmondása szerint a férfi gyakran beszélt a világvége eljöveteléről, és arról, hogy öngyilkosságra készül. A 2012. december 21-i világvége eljövetele az alapján terjedt el világszerte, hogy ekkor ér véget a maja kalendárium egy csaknem négyszáz éves ciklusa. Az ukrán közvéleményt már hónapok óta foglalkoztatta a világvége, ám a felmérésekből úgy tűnik, ahogy közeledett a napja, úgy hagytak alább egyre inkább az aggodalmak.


A Research & Branding Group közvélemény-kutató cég szeptemberi felmérése szerint az ukránok több mint egyharmada akkor még biztosra vette, hogy még idén bekövetkezik a világvége, decemberre azonban az apokalipszisben hívők száma jelentősen csökkent.


Ugyanezen közvélemény-kutató e havi felmérésének az lett az eredménye, hogy az ukránok 85 százaléka egyáltalán nem készül a világvégére. A hírek szerint ugyanakkor jelentős mennyiségben vásároltak fel országszerte gyufát, gyertyákat, öngyújtókat és elemlámpákat. A nyugat-ukrajnai Zsitomir városában például két héttel ezelőtt a gyertyák ára a háromszorosára emelkedett a piacokon a nagy kereslet miatt.
Kategóriák: UFO

Bezártak egy iskolát a december 21 miatt

2012, december 20 - 20:22
school.jpgMichigan államban, a 88 ezer lakosú Lapeer megyében a helyi oktatási szuperintendáns úgy határozott, a megye 33 általános iskolájában két nappal előre hozzák a téli szünet kezdetét, így a karácsony előtti csütörtökön és pénteken már nem kell iskolába menniük a tanulóknak. A hivatalos indoklás a connecticuti iskolai mészárlást, és a december 21-re esedékes maja világvégejóslatot említi a szünet okaiként, mivel mindkét esemény komoly nyugtalanságot váltott ki a diákok és szülők köreiben egyaránt.

A newtowni mészárlás után Amerika minden iskolájában feszült a helyzet, sok helyen hoztak szigorúbb biztonsági intézkedéseket. A michigani oktatásügyi illetékesek szerint a világvége körüli híresztelések emellett csak másodlagos tényezőt jelentenek, de növelik az esélyét annak, hogy a karácsony előtti napokban erőszakos cselekmény történjen az iskolákban. Az intendáns megjegyzi, hogy a világvége körüli pletykákat kivizsgáltatta, és azok hamisnak bizonyultak, azonban az álhírek ezzel együtt is nyugtalanítják a gyerekeket, így jobb lesz, ha a családjuk körében töltik a következő pár napot.
Kategóriák: UFO

A világvégére készülnek a Csillagok háborúja-szentélyben

2012, december 20 - 20:19
classical-wallpaper-darth-vader-star-wars-25852934-1920-1080.jpgZarándokhellyé vált a guatemalai Tikal maja romváros, amelyet háttérként használtak a Yavin 4-en lévő lázadók bázisához a Csillagok háborúja című klasszikusban.

Az 1848-ban feltárt Tikal - amelyre helyiek bukkantak rá, miután jádekövekkel tömött fogakkal teli emberi koponyákat fedeztek fel a térségben - mára a keményvonalas Csillagok háborúja-rajongók és a maja kultúra szerelmeseinek zarándokhelyévé nőtte ki magát. A guatemalai esőerdő mélyén magasodó ősi templomok látogatói szerint a héten különösen erős energiák áramlanak a romok felett elterülő kék égen. A december 21-i állítólagos világvége kultusza azon alapszik, hogy ekkor ér véget a maja kalendárium egy csaknem négyszáz éves ciklusa. Afölött azonban elsiklanak a mítosz terjesztői, hogy ezzel egy időben egy új ciklus kezdődik.


Annak ellenére, hogy a maja tudósok és csillagászok is elhessegették a világvégéről szóló híreket, a misztikus és spirituális izgalmakra éhes emberek mégis valósággal megrohamozták a romvárost, hogy magukba szívják a hely energiáját - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása. A városnak otthont adó Guatemala Tikal Nemzeti Park őrei a múlt héten például tizenhárom olyan nőt távolítottak el a templomok térségéből, akik meztelenül táncoltak és kántáltak egy tűzrakás körül. A helyi idegenvezetők látogatóözönre számítanak a hét végén. A guatemalai kormány előrejelzései szerint rekordnak számító 235 ezer külföldi turistára számíthat a romváros a hónapban. George Lucas annak idején egy angliai utazási irodában vetett szemet Tikalra, a Csillagok háborúja IV: Új remény című epizód forgatási munkálatainak idején. A rendező 1977 márciusában küldött stábot a helyszínre, hogy háttérként használhassák a várost a Yavin 4-en lévő lázadók bázisához.
Kategóriák: UFO

Gyurcsány Ferenc nyilatkozik a világvégéről az ATV-ben

2012, december 20 - 14:22
gyurcsany_ferenc_21.jpgAz ATV 17.55-ös híradójában fontos magyar és külföldi közéleti személyiségek mondják el véleményüket a közelgő világvégéről.

Nagykövetek, vezető politikusok és közéleti személyiségek mondják el véleményüket a holnapi világvégével kapcsolatban az ATV-n. A 17:55-ös híradóban megszólal többek között Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, valamint a brit nagykövet, és összeállítást láthatnak a magyarországi atombunkrekről is. Holnap pedig a Start Plusz vendége lesz Pataky Attila, az Edda frontember, aki szintén ebben a témában osztja meg véleményét, valamint beszél december 28-i koncertjükről is.
Kategóriák: UFO

Vírust terjesztenek a világvégével

2012, december 20 - 14:19
20121212-dr-life-kitort-a-vilagvegelaz1.jpgA kiberbűnözők nem hisznek a holnapi világvégében, abban azonban igen, hogy az emberek többségét érdekli a téma. A Sophos kiberbiztonsági cég szakemberei olyan prezentációt fogtak, amely a maja naptárról ígér információt, de csak vírust telepít a gépre.

"Will the world end in 2012?" a címe annak a PowerPoint dokumentumnak, amellyel a világvégétől félőket megpróbálják behálózni. A Scott Sitar biztonsági szakember által talált fájl komoly meglepetéseket tartalmazott. A dokumentum makrói először egy futtatható fájlt állítanak össze, ami a kártevőt telepítő kódot tölti le. A módszer nem forradalmi, ám arra garancia, hogy az otthoni felhasználó nem jön rá, mit művel épp a dokumentum.


A kártevő két dolgot is csinál település után: egyrészt bejelentkezik a fertőzött gépek ezreit irányító központi szerverek egyikére, másrészt pedig - ismeretlen okból - letölt egy baglyot ábrázoló fotót. A megfertőzött gépekből összeálló zombihálózat egyelőre nem aktív, a központi szerver nem küld végrehajtandó parancsokat a PC-nek.

A prezentációnak létezik vírus nélküli verziója is, a kiberbűnözők ugyanis nem fáradtak a saját dokumentum létrehozásával, letöltöttek inkább egyet az internetről. Az eredeti verzió megkeresését sem javasolja a Sophos blogja, mert a szerző weboldala egy másik fajta vírust terjeszt. A PowerPoint népszerű formátum a kártevőket terjesztő kiberbűnözők között. A Sophos blogja korábban beszámolt szextippeket ígérő, de vírust tartalmazó Káma-szútra prezentációról is. A diasorok és fertőzött dokumentumok aktuális bulvárhírekhez kötése pedig arra garancia, hogy emberek százai küldjék át egymásnak a vírust.
Kategóriák: UFO

Steiner Kristóf nyilatkozott a világvégéről

2012, december 20 - 14:17
adatlap_steiner_kristof_.jpg- Nem hiszem, hogy az emberiség egyik pillanatról a másikra meg fog semmisülni. A maják sokkal inkább azt üzenték nekünk: a világunk - úgy, ahogyan mi ismerjük - ebben az évben véget ér. A legtöbb spirituális ösvény követői egyetértenek abban, hogy a "világvége" egy új Messiás eljövetelét jelenti. A kabbala tanai szerint a "Messiás" maga a felvilágosodó öntudat, amely mindünkben ott pislákol. Amikor a mérleg nyelve átbillen, és kevesebben lesznek azok, akiket önző érdekek vezérelnek, és többen azok, akik a közös jót tartják szem előtt, világunk megérik a rég várt változásra.

Az emberi természet és anyatermészet szoros viszonyban van egymással. Ha egyszer és mindenkorra nem változtatunk magunkon, a tornádókat és más katasztrófákat nem fogjuk tudni elkerülni. Le kell győznünk saját, önző természetünket. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ellenségeink legyenek - ez úgy az egyénre, mint a nemzetekre is vonatkozik - idézi a Star magazin Steiner Kristóf szavait.
Kategóriák: UFO

Magyar előadó a brazíliai nemzetközi UFO konferencián

2012, december 20 - 12:36
8_speakers_panel_final_web.jpg2012. december 6. és 9. között rendezték meg Brazíliában a IV. World UFO Forumot, amely az I. Összamerikai UFO Találkozó (I. UFO Summit of the Americas) is volt egyben. A tanácskozáson az Egyesült Államok képviseletében volt jelen Antonio Huneeus, akinek az Openminds.tv portálon közölt rövid összefoglalója alapján tudunk most mi is beszámolni az eseményről.

A három napos rendezvényt a Brazília dél-nyugati részén fekvő Foz de Iguacu városkában tartották, amely a paraguay-i és az argentin határ közvetlen közelében található és arról híres, hogy ez az Iguacu Vízeséshez legközelebb fekvő lakott település.
Az immáron negyedik alkalommal megtartott brazil nemzetközi UFO konferencia a világ egyik legjelentősebb ilyen jellegű rendezvénye, ugyanis messze kiemeli a többi hasonló kongresszus közül annak kvázi hivatalos státusza. Ennek oka, hogy egyes dél-amerikai országokban jelenleg is létezik államilag támogatott UFO kutató ügynökség, amelyeknek számos egykori és mai vezetője, tisztviselője, tagja előadóként, vagy hallgatóként részt vett a találkozón. Idén is tizenöt országból (főként Amerikából és Európából) érkeztek kutatók, szakírók, ufológusok, hogy összegezzék munkájuk eredményeit és, hogy megvitassák, kijelöljék az egyetemes UFO kutatás további irányait.


7_ah_speakers_pinotti_simondini_etc_web.jpg



Elsőként a brazil légierő (FAB) egyik századosának rövid PowerPoint prezentációját láthatták a jelenlévők, aki Juniti Saito dandártábornok, a Légierő főparancsnoka nevében is köszöntötte a megjelenteket. A százados előadása elején felvázolta a Brazil Légierőnek az UFO jelenségekkel kapcsolatos kutatási történelmét, majd ismertette az észlelések regisztrációjának jelenlegi szabályait, végül a Nemzeti Archívum rendelkezésére bocsátott néhány katonai UFO aktát. A 2010-ben kelt 551/GC3 nevű határozattal nyilvánosságra hozott iratok ugyan nem tartalmaznak olyan információkat, melyeket a brazil ufológusok ne ismertek volna, a szimbolikus cselekedet, mégis nagy jelentőséggel bír. A három nap során pódiumra lépett többek között a környező országokban jól ismert televíziós riporter Jaime Maussán, de ott volt Yohanan Díaz Vargas Mexikóból és Ronald Maidana Paraguay-ból. Európát Roberto Pinotti Olaszországból, Gary Hesltine Angliából, Julio Guerra és Joao Matos Portugáliából és Tarcali Gábor Magyarországról képviselte. A HUFON (Hungarian UFO Network) vezetője ez év november 3-án, a budapesti "Utazás a Földön kívül" című konferencián is elhangzó beszédének bővített változatával lépett a nemzetközi szakértő közönség elé és tartott nagy sikerű előadást.


A brazil kontingens érezhetően és érthetően jelentős számban volt jelen, ezért az elhangzó témák is gyakran kapcsolódtak a legnagyobb dél-amerikai országhoz. Több brazil kutató is felvázolta előadásában annak a hosszú éve tartó kampánysorozatnak a jelenlegi állását, amely a hivatalos katonai UFO akták nyilvánosságra hozataláért folyik. A kutatók hangsúlyozták, hogy a kampány - legalábbis részben - kétségtelenül nagyon sikeres, hiszen már eddig is körülbelül 5000 oldalnyi dokumentumot, köztük fotókat, térképeket, illusztrációkat hoztak nyilvánosságra, melyek 1954 és 2010 között történt UFO észlelésekről tanúskodnak.


8_speakers_panel_final_web.jpg


A konferencia fő szervezője, aki az UFO téma neves szerzője és kutatója, A. J. Gevaerd azonban gyorsan hozzátette, ez az első hallásra nagy szám, relatíve sajnos meglehetősen pici, ugyanis ez az ötezer oldalnyi dokumentum, az UFO jelenségekkel foglalkozó akták számának csak alig tíz százaléka lehet. Ráadásul egyelőre kizárólag a Brazil Légierő volt hajlandó együttműködni a kutatókkal, sem a brazil hadsereg, sem pedig a haditengerészet nem mutatott be eddig egyetlen oldalnyi iratot, vagy feljegyzést sem. Ugyanakkor a Légierő dokumentumaiból, valamint a szemtanúk beszámolói alapján is tudni lehet, hogy számos UFO esetet a másik két haderőnem dolgozott fel. Hogy ez a helyzet mielőbb megváltozzon, valamennyi előadó, továbbá számos brazil szakértő (összesen 43-an) aláírta azt a "Letter of Foz de Iguacu"nevű közös nyilatkozatot, amelynek címzettje Celso Amorim, jelenlegi brazil védelmi miniszter, korábbi londoni brazil nagykövet volt.


ittvannak
Kategóriák: UFO

Hírdetés

2012, december 20 - 08:16

Kategóriák: UFO

Oldalak