Paranormal.hu

Subscribe to Paranormal.hu hírcsatorna
Frissítve: 1 óra 33 perc

Rózsaszín öltönyös szellemet fotóztak le véletlenül

2013, április 21 - 11:00
sz1.jpgA texasi nő, igazán kísérteties meglepetésben részesült, amikor felfedezte, hogy okostelefonjával készült fotói között van egy szellemet ábrázoló kép is.









Marcella Davis Clevelandből az unokaöccsét próbálta lefotózni az iskola előtt, amikor a srácnak már elege lett belőle és hátat fordítva megkérte a nőt, hogy hagyja abba. Később Marcella Davis lánya nézte át a telefonon levő fotókat, amikor felhívta anyja figyelmét arra, hogy az egyik képen furcsa jelenség látható világos rózsaszín hetvenes évekbeli öltönyben.

article-2311871-1964ae24000005dc-660_634x444.jpg

“Számomra ez inkább elképesztő volt, mint félelmetes” – nyilatkozta a nő, a Houston Chronicle -nak. A két tizenéves tinédzser anyukája egyáltalán nem ért a telefonokhoz, azt is lánya mutatta meg neki, hogyan kell egyáltalán felnagyítani a képet.

article-2311871-196472ad000005dc-387_634x414.jpg

Jobban megvizsgálva a képet, olyan mintha a rózsaszín öltönyös férfi mellett egy nő alak is felfedezhető lenne. A szkeptikusok azzal vádolják a családot, hogy vagy a nő maga, vagy a lánya, egy olyan mobiltelefon applikációval mint a GhostCam, manipulálta a képet. Marcella ragaszkodik hozzá, hogy fogalma sincs róla hogyan kell használni egy ilyen programot. “Esküszöm, nem csináltam semmit a képpel!” - nyilatkozta.

Forrás: hir.ma - dailymail.co.uk
Kategóriák: UFO

Tüntettek a bankok ellen

2013, április 21 - 10:04
733912_144987795681083_1271141408_n.jpg
Kategóriák: UFO

Az 1947-es roswelli események újabb szemtanúja szólalt meg

2013, április 20 - 14:14
gdennis.jpg"Azt a parancsot kaptam, hogy kérdezés nélkül, azonnal, célzott lövéssel kell megsemmisíteni mindenkit, aki engedély nélkül próbál belépni a hangár épületébe" - állítja a bázis egykori katonája.

A hangár bejáratához beosztott fegyveres őr összeroncsolódott, fémszerűnek tűnő anyagokat és egy tíz méter átmérőjű furcsa fémszerkezetet látott odabenn.


Anthony Bragalia, napjaink egyik legaktívabb amerikai Roswell kutatója csütörtökön hozta nyilvánosságra annak a néhány napja készült rövid telefonbeszélgetésnek a tartalmát, amelyben a roncsokat tároló hatalmas hangár egyik őre azt állította, azonnali tűzparancsot kapott, ha bárki engedély nélkül próbálna bejutni a szigorúan őrzött épületbe.

A roswelli történet eddig nem ismert részletét az a Calvin Cox fedte fel, akinek a fotója szerepel a Roswelli Légibázis 1947-es évkönyvében is és annak idején az úgynevezett 3. Fotólaborba (3rd Photo Lab) volt beosztva. A labor egy másik munkatársa, bizonyos Gene Niederschmidt - aki korábban már többször is találkozott Bragaliával - javasolta neki, hogy érdemes lenne felvenni a kapcsolatot Calvinnal, mivel "tudomása van bizonyos dolgokról, amelyekről ma talán már nem fél nyíltan beszélni." Gene hozzátette: "Amit ő el fog mondani, az a színtiszta igazság."

Az idős katona az 1947 óta eltelt több, mint hat évtized alatt soha nem beszélt akkori élményeiről. Bragalia most telefonon érte el a nyolcvanas éveiben járó veterán katonát, aki eleinte erősen vonakodott beszélni, de végül kötélnek állt.

Néhány perces telefonbeszélgetésük során Cox elmondta, azokban a napokban, amikor a roncsokat a lezuhanás helyszínéről a hangárba szállították, a legszigorúbb, Top Secret (Szigorúan bizalmas) minősítésű beosztásba helyezték és azonnali parancsot kapott, hogy fegyveres őrként álljon szolgálatba a 84-es számú hangár bejáratánál. Az őrség négy órás műszakokban váltogatta egymást, Edwin Easley őrnagy, a tábori csendőrség parancsnoka pedig őt a hatalmas hangár kapujának belső oldalára osztotta be. Bragalia szerint Calvin ekkor rövid szünetet tartott a telefonban, nagy levegőt vett majd így folytatta: "Easley őrnagy határozottan azt a parancsot adta, hogy kérdezés nélkül, azonnal, célzott lövéssel kell megsemmisíteni mindenkit, aki engedély nélkül próbál belépni a hangár épületébe." Calvin hozzátette, az őrnagy utasításba adta azt is, hogy az őrséget a szokásos fegyver helyett sorozatlövő géppisztollyal kell teljesíteni.

ros.jpg
A 84-es Hangár napjainkban

A hangár bejáratának mindkét oldalán, tehát kívül és belül is őrhelyeket állítottak fel. Calvin belülre került, de arról a másfél négyzetméterről, ahová állították, nem mozdulhatott el, így nem léphette át a kordont sem. Ennek ellenére egy óvatlan pillanatban lehetősége adódott, hogy távolról néhány pillantást vessen a beérkező roncsokra. Elmondása szerint összeroncsolódott, fémszerűnek tűnő anyagokat látott, amelyek gerendaszerűen helyezkedtek el és látszólag fényesek és simák voltak, néhány közülük pedig barnás színű volt, A hangár közepén, a szándékos félhomály ellenére, jól látszott egy körülbelül tíz méteres, nagyon furcsa, szintén fémszerű szerkezet.

A Légierő utoljára 1997-ben tartott sajtótájékoztatót a Fehér Házban a roswelli eseményekről. Az akkori hivatalos magyarázat szerint egy Mogul nevű projekt keretében olyan speciális hőlégballonokat teszteltek, amelyekkel a szovjet nukleáris kísérleteket tervezték ellenőrizni. A Légierő szerint egy ilyen ballon zuhant le 1947-ben Új-Mexikóban. Bragalia erre is rákérdezett, de Cox határozottan állította, hogy semmiféle ballont, vagy arra utaló eszközt, kiegészítőt nem látott a hangár körül.

"Emlékszem, hogy az újságok másnap azt írták, a diszkosz alakú jármű helyett, csupán egy meteorológiai ballon darabjait találták meg a Roswell melletti farmon, számomra azonban már akkor nyilvánvaló volt, hogy ebből egyetlen szó sem igaz. Persze akkor nem beszélhettem erről senkivel, ezért inkább évtizedekig hallgattam" - mondta Cox, aki szerint a bázis hírszerző tisztjét is csőbe húzták: "Meggyőződésem, hogy Jesse Marcel őrnagy évtizedekkel későbbi nyilatkozatai, miszerint egy földönkívüli értelmes civilizáció képviselőinek járműve járt szerencsétlenül 1947-ben, megfelel a valóságnak és abban is biztos vagyok, hogy csupán bűnbakot akartak csinálni belőle a felettesei."

Ami a roncsok sorsát illeti, Cox erről annyit mondott: "Pontosan tudom, hogy Oliver „Pappy” Henderson kapitány volt a pilóta, akinek több külső helyszínre is el kellett repülnie." A ma már nem élő „Pappy kapitány” családtagjai elmondták, hogy Henderson a családtagjainak bevallotta, a saját szemével látta a földönkívüli lények holttesteit és a furcsa roncsokat: "Elém tett egy erről szóló újságot és annyit mondott, szeretném, ha elolvasnád ezt a cikket, mert amit állít az a tiszta igazság. Én voltam az a pilóta, aki az UFO roncsait Daytonba szállította. Most, hogy már az újság is megírta, talán már én is beszélhetek róla. Eddig nem mertem, pedig már évek óta szerettem volna megosztani veled" - idézte fel Henderson szavait a felesége.

Calvin teljesen biztos benne, hogy amit akkor őriznie kellett, az a legmagasabb szinten érintette a nemzetbiztonságot: "Csak úgy hemzsegtek ott a különféle kormányzati szervek és ügynökségek magasabbnál magasabb beosztású alkalmazottai. Egészen biztos, hogy egy irányított repülő jármű zuhant le azon a farmon."

A hangárt őrző katonáknak tűzparancsot adó Edwin Easley 1947-ben a Roswelli Légibázis tábori csendőri vezetőjeként a katonai rend és fegyelem fenntartásáért volt felelős. Calvin elmondta, hogy Easley személyesen biztosította a lezuhanás helyszínét is a roncsok összegyűjtéséig.

Amikor Kevin Randle UFO kutató 1991-ben felkereste Easley-t és megkérdezte tőle, hogy "jó nyomon járnak-e, amikor a roswelli eseményeket a földönkívüliek felől közelítik meg?" Easley annyit válaszolt: "Nos, erre csak annyit felelhetek, hogy ez egyáltalán nem rossz út." Titoktartási esküjére hivatkozva azonban ennél többet nem akart mondani.

Halálát követően lánya, Nancy Johnston Easley viszont azt közölte, az édesapja - saját állítása szerint - személyesen Truman elnöknek ígérte meg, hogy egy szót sem szól soha a történtekről. Ennek ellenére a halála előtti napokban a közeli családtagjainak és orvos jóbarátjának, Dr. Harold Graniknak, bevallotta, hogy "Roswelltől északra valóban megtörtént az a szerencsétlenség." Amikor visszakérdeztek, hogy mit látott odakinn a sivatagban, csak annyit felelt: "Lényeket".

Forrás: ittvannak.huUFO Iconoclast



Kategóriák: UFO

A Reagan tájékoztató - az állítólagos kozmikus csereprogram részleteinek bemutatása

2013, április 20 - 13:55
resized_ufo_079.jpgA néhány hónappal korábban megválasztott és beiktatott Ronald Reagan amerikai elnököt, a CIA igazgatója és névtelenségbe burkolózó tanácsadók egy csoportja 1981. március 6. és 8. között állítólag arról tájékoztatta, hogy az Egyesült Államoknak tudomása van több intelligens földönkívüli civilizációról, akik rendszeresen látogatják bolygónkat. A beszélgetés során elhangzott az is, hogy az egyik faj tagjaival már sikerült lebonyolítani egy kozmikus csereprogramot, amelynek során tizenkét kiválasztott amerikai kutató tizenhárom esztendőt tölthetett az idegenek bolygóján.


[html] A tájékoztatóról készült hangfelvétel leiratát - saját állításuk szerint - egykori, illetve ma is aktív CIA ügynökök ötfős, összehangolt, titkos csoportja szivárogtatta ki, akik azóta is időről időre újabb részleteket hoznak nyilvánosságra az USA és az idegenek együttműködéséről.

ronald_reagan_ufo-aliens.jpg

Az utóbbi időben egyre többen foglalkoznak a témával, így egyebek mellett Linda Moulton Howe, Emmy-díjas filmes, vagy éppen Gary McKinnon, brit hekker is, aki olyan dokumentumokat talált a NASA szerverein, amelyek arra utalnak, hogy az idegenek és az USA közötti csereprogram a mai napig tart. De emellett rengeteg olvasói levelet is kaptunk, amelyben Önök azt kérik tőlünk, folytassuk a hatvanas-hetvenes években történt állítólagos csereprogram további részleteinek bemutatását.

Mindezek nyomán úgy döntöttünk, folytatjuk és hamarosan újabb részleteket tárunk olvasóink elé az ebeniek és az Egyesült Államok közötti együttműködésről, illetve annak a bizonyos első csereprogramnak a részleteiről, így olvashatnak majd az űrhajósok mindenre kiterjedő kiválasztási folyamatáról, az idegenek bolygójának körülményeiről, az odaútról és még sok-sok érdekességről.

Sorozatunkat a jövő héten kezdjük, addig is, aki még nem tette, vagy aki szeretné feleleveníteni mi hangzott el azon a bizonyos elnöki beszélgetésen, az alábbi linkre kattintva elolvashatja a Reagan-tájékoztató teljes magyar nyelvű leiratát:

A Reagan tájékoztató - 1. rész

1981. március 6. és 8. között, két hónappal azután, hogy Ronald Reagant az USA 40. elnökévé választották, a CIA akkori igazgatója és még néhány úgynevezett "tanácsadó" az elnöki nyaralóban, Camp Davidben állítólag elképesztő dolgokról tájékoztatta Reagant.

reagan_es_casey.jpg
A képen: Ronald Reagan és William J. Casey

A tájékoztatóról hangfelvétel is készült, és a beszélgetés legépelt szövegét az Amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség (US Defense Intelligence Agency) egy magát ANONYMOUS-nak nevező volt vezető tisztje elküldte e-mailban egy UFO kutatónak. A tájékoztatót William J. Casey, a CIA akkori igazgatója vezette, de fő szervezőjét és lebonyolítóját a felvételen csak úgy említik, hogy a 'GONDNOK' (The Caretaker). A beszélgetés leiratát három részben közöljük, következzen tehát az első:

 - (WILLIAM CASEY): Jó reggelt, elnök úr. Ahogy azt már februárban említettem önnek, a következő tájékoztatón néhány, a legszigorúbban titkos információ fog elhangozni. Én nem akarok beleszólni, önnek kell eldöntenie, hogy ki lehet jelen a tájékoztatón, elnök úr. Követni sem lesz egyszerű az elhangzottakat, időrendben fogunk haladni a kezdetektől egészen napjainkig. Bízom benne, hogy sikerült az események kronológiai sorrendjének megfelelően összeállítani a tájékoztató anyagát. Abban pedig biztos vagyok, hogy az elnök úrnak közben rengeteg kérdése lesz.

Felkértem A GONDNOKot, hogy vezesse le ezt a tájékoztatót. Ő, a CIA szerződéses alkalmazottja és a jelen tájékoztatónk témájául szolgáló információk kezelője. Vehetjük úgy, hogy aki itt van, az részt vehet a tájékoztatón?

- (REAGAN ELNÖK): Nos, ez teljes egészében magán áll, Bill. Azt hiszem, mindenkinek megfelelő átvilágításon kell átesni, hogy hozzá juthasson a következő információkhoz, így van?

- (WM CASEY): Nos, úgy tűnik mindenki át is esett, bár ahogy azt látni fogja elnök úr, ez a csapat a „tápláléklánc” legtetején van. Mi úgy nevezzük őket, hogy "ATS" (Above Top Secret - A Szigorúan Titkos minősítést meghaladó). Olyannyira, hogy saját minősítési és titkosítási protokolljaik vannak. Különleges tárolók, speciális nyomtatók és másolók állnak a rendelkezésükre. Az ebben a témában elhangzó minden egyes szót különleges papírra nyomtatunk, majd pedig speciális tokba helyezzük őket. A GONDNOK további különleges intézkedései pedig biztosítják az információk megfelelő védelmét és megelőzik azt, hogy akár szándékosan, akár véletlenül illetéktelenekhez kerüljenek.

Ugyanakkor ezeket az anyagokat emberek egy különleges csoportja is védi. Az információk és a hozzá kapcsolódó egyéb anyagok védelmének vezetésével a GONDNOK van megbízva. Jobban szeretném elnök úr, ha ön döntené el, kit szeretne, hogy maradjon ebben a helységben. De ne feledje, ez az anyag szigorú őrizet alatt áll. Habár a történet lényege nagy vonalakban már évek óta ismert a nyilvánosság előtt, a valódi igazságnak azonban csak nagyon kicsi része került ki. Ráadásul, az azokat kiszivárogtatók utólag el is lettek hiteltelenítve.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben Bill, akkor maradjon TANÁCSADÓ #1, maga, TANÁCSADÓ #3 és Caspar. TANÁCSADÓ #2 és Michael pedig inkább távozzon.

- (TANÁCSADÓ #2): Elnézést elnök úr, de én szeretnék is távozni. Nem szeretnék tudni az itt elhangzásra kerülő információkról. Tudja, úgy adott esetben hihetőbben tudok tagadni.

- (MICHAEL DEAVAER): Elnök úr, én úgy teszek, ahogy azt ön óhajtja. Igazából érdekelne a dolog, de vajon nekem tudnom kellene minderről? Nem hinném.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben, azt hiszem ezzel megvolnánk.

- (WM CASEY): Köszönöm elnök úr, akkor ezennel átadom az irányítást a GONDNOKnak.

- (TANÁCSADÓ #3): Elnök úr és igazgató úr, én már átestem a most következő tájékoztatón. Maradhatok, de akár távozhatok is. Weinberger miniszter urat és engem néhány hete már tájékoztattak a témáról.

- (WEINBERGER MINISZTER): Elnök úr, ahogy azt ön is tudja, van néhány függő ügyünk Berlinben a szovjetekkel összefüggésben. Azt hiszem, hogy mi most foglalkozhatnánk ezzel. TANÁCSADÓ #3-mal inkább távoznánk, hogy minél kevesebben legyenek jelen.

- (REAGAN ELNÖK): Oké, Casp., azt hiszem, hogy ön és TANÁCSADÓ #3 távozhatnak. Köszönöm, hogy eljöttek.

- (WM CASEY): Rendben, elnök úr, így - nagyon helyesen - jelentősen megcsappant a hallgatóság.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben, már alig várom, hogy halljam, fogjunk is hozzá.

- (A GONDNOK): Jó reggelt, elnök úr! Mindenekelőtt, had mondjak néhány szót magamról. De még ezelőtt annyit elnök úr, hogy ha a tájékoztató közben bármilyen kérdése lenne, nyugodtan vágjon közbe. Szóval az elmúlt 31 évben a CIA alkalmazásában álltam. E projektben a gondnoki felkészülésemet még 1960-ban kezdtem, egy 'Hatos Csoport' (Group 6) nevű, különleges emberekből álló csapat tagjaként, akik ezen információk kezelésével vannak megbízva.

- (REAGAN ELNÖK): Jó reggelt, remélem, illetve bízom benne, hogy lesznek kérdéseim. Bill tájékoztatott még januárban, de nem vagyok benne biztos, hogy… szóval, részleteket nem hinném, hogy... Oké, nos biztos vagyok benne, hogy Bill nem mondott el mindent, mivel alig egy óránk volt.

- (WM CASEY): Elnök úr, akkor csak egy gyors eligazítást kapott a Nemzetbiztonsági Döntési Direktívákról (NSDD), amelyeket szeretnénk egybeépíteni a mai tájékoztató tárgyával kapcsolatos általános cselekvési direktívákkal. TANÁCSADÓ #3, Caspar és én is sokkal több információval rendelkezem január óta. A legutóbbi elnöki adminisztráció nem igazán akart tájékoztatni minket ezekről a novemberi és a decemberi eligazításon.

- (REAGAN ELNÖK): Nos, egy keveset én is tudtam ezekről a dolgokról. Még 1970-ből. Nixonnak sok jó dologra volt rálátása és meg akarta azokat osztani néhány barátjával. Még bizonyos iratokat is mutatott. Azt nem tudom pontosan, hogy kitől származnak, de... Új-Mexikóról és más helyekről volt szó bennük. Nixon,... hogy is mondjam, igencsak odáig volt tőlük. Valamilyen tárgyat, vagy eszközt is mutatott, ami az egyik járművükből származott. Az új-mexikóbeli szerencsétlenség helyszínéről. Nem tudom,… tudjuk, hogy mi lehetett az? Nem hinném, hogy tudtuk, vagy akár most, tizenegy évvel később tudhatnánk.

- (A GONDNOK): Elnök úr, válaszolhatok a kérdéseire, akarja, hogy ezzel kezdjem?

- (REAGAN ELNÖK): Nos, ez milyen szint is? Vagy, hogy is nevezték, már nem emlékszem?

- (WM CASEY): Elnök úr, kódszó. Úgy nevezzük, szigorúan titkos kódszó. Ezek az információk meghaladják a 'szigorúan titkos' minősítés szintjét. Saját titkosítási rendszere van, amely egy rendkívül tagolt rendszer.

- (REAGAN ELNÖK): Nos, gondolom ez a legkevesebb. Rögzítjük ezt a tájékoztatót?

- (A GONDNOK): Elnök úr, nem, hacsak nem szeretné.

- (WM CASEY): De igen, rögzítjük. Már csak azért is, hogy elébe menjünk az esetleges félreértéseknek. TANÁCSADÓ #4-nek is maradnia kellene, hiszen már ő is kezelője ezeknek az információknak.

- (REAGAN ELNÖK): Nos, nem szeretném, ha bárki is kiszivárogtatná az itt elhangzottakat. Én nem tudom, miről lesz szó, úgyhogy Bill, azt hiszem, ebben önnek kell döntenie. Felőlem maradhat TANÁCSADÓ #4 is,...de ezt döntse el ön, Bill.

- (WM CASEY): Rendben, akkor TANÁCSADÓ #4 itt marad.

- (REAGAN ELNÖK): Akkor előbb kérnék néhány perc szünetet. Előbb együnk valamit. Mennyi ideig fog tartani...mondjuk egy óráig?

- (A GONDNOK): Elnök úr, úgy számolom, hogy egy óra elég lesz, legalábbis az első rész egy órát fog igénybe venni. A tájékoztató tárgya rendkívül bonyolult és összetett. Egy óra elég lesz, de az esetleges kérdéseivel akár tovább is tarthat.

- (REAGAN ELNÖK): Értem, akkor most tartsunk egy kis szünetet, aztán kezdhetjük.

 (szünet)

 - (A GONDNOK): Oké, elnök úr, készen állunk?

- (REAGAN ELNÖK): Igen, kezdjük.

- (A GONDNOK): Elnök úr, ahogy azt már korábban is hangsúlyoztam, ennek a tájékoztatónak a témája az amerikai kormányon belül a legmagasabb szintű titkosítással van ellátva. Egy diasorozat vetítésével fogom kezdeni. Szinte a teljes tájékoztató rajta van ezeken a diákon, de van egy ebből készült vázlat is, amelyet már korábban kiosztottunk.

- (REAGAN ELNÖK): Oké, oké, akkor... közben figyelhetnénk ezt a vázlatot?

- (A GONDNOK): Persze, elnök úr, figyelje a vázlatot, ami maga előtt van.

- (REAGAN ELNÖK): Köszönöm.

- (A GONDNOK): Az Amerikai Egyesült Államokat 1947 óta rendszeresen látogatják földönkívüli lények. Erre bizonyítékunk van. Bár, arra nézve is vannak bizonyítékaink, hogy a földönkívüliek több faja, már több ezer éve látogatja bolygónkat. Elnök úr, az egyszerűség kedvéért a továbbiakban őket csak E.T. néven fogom említeni. 1947 júliusában jelentős esemény történt Új-Mexikóban. Egy vihar során két E.T. űrhajó zuhant le a Földre. Az egyik az új-mexikóbeli Coronától délnyugatra, a másik pedig szintén az új-mexikóbeli Datil közelében. Az amerikai hadsereg végül felderítette mindkét helyszínt és elszállította a roncsokat, illetve az egyik helyszínen talált egyetlen túlélő idegent is. Ezt az élő idegent a továbbiakban nevezzük úgy, hogy "EBE-1".

- (REAGAN ELNÖK): Ez mit jelent? Valamiféle speciális terminológia, vagy kód?

- (A GONDNOK): Elnök úr, az EBE azt jelenti: földönkívüli biológiai élőlény (Extraterrestrial Biological Entity). Ezt a rövidítést a hadsereg kifejezetten erre a lényre nézve találta ki és alkalmazta akkoriban. Ez az élőlény ugyanis nem ember, így el kellett neveznünk valahogy. Végül a tudósok nevezték el a lényt EBE-1-nek. De "Noah"-ként is emlegetjük. Akkoriban a hadsereg és a hírszerzés különböző terminológiát használt.

- (REAGAN ELNÖK): Ezek szerint több is volt, vagy van? Mert az 1-es szám erre utal?

- (A GONDNOK): Igen, többen is voltak. Ekkor még csak EBE-nek nevezték, sorszám nélkül. Majd elmagyarázzuk, hogy a többi hogyan jutott a tudomásunkra.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben, elnézést, csak tovább gondolkodtam, de a tájékoztató nyilván erre is ki fog terjedni, úgyhogy kérem, folytassa.

- (A GONDNOK): Az elsőként lezuhant űrhajó roncsainak minden darabját, illetve az összes ott talált EBE-t az új-mexikóbeli Roswell Légi Bázisra szállították. Mivel az élő EBE kisebb sérüléseket szenvedett, átszállították a los alamos-beli Nemzeti Laboratóriumba, amely a legbiztonságosabb és legjobban védett hely a világon. Kifejezetten az EBE számára átalakítva. A roncsokat végül az Ohioban található Daytonba szállították, a Légierő külföldi technológiákat kutató bázisára. A másodikként lezuhant űrhajó roncsait viszont csak 1949-ben találták meg helyi farmerek. Ott nem találtak élő idegen lényt, a roncsokat pedig az Albuquerque-ben lévő Sandia Katonai Bázisra szállították.

- (REAGAN ELNÖK): Oké, egy kérdésem lenne: az első helyszínen hány idegen volt az űrjárműben?

- (A GONDNOK): Öt halott és egy élő idegen. Az elhunyt idegenek testeit Los Alamos-ba szállították, ahol különleges konténerekben lefagyasztották őket. A második helyszínen pedig négy halott idegent találtunk, de a testük addigra erősen oszlásnak indult, ami nem csoda, hisz már két éve hevertek ott a sivatagban. Az állatok és az idő kikezdte a testüket. A maradványaikat először a Sandia bázisra, majd végül Los Alamos-ba szállították. Megállapítottuk, hogy a két lezuhant űrhajó nagyon hasonló konstrukció és az idegenek is ugyanolyanok voltak. Pontosan ugyanúgy néztek ki. Ugyanakkora volt a magasságuk, a súlyuk és a többi fizikai jellemzőjük. Tessék, itt vannak a róluk készült fényképek.

(rövid szünet)

- (REAGAN ELNÖK): Be tudjuk sorolni őket? Úgy értem,,.. be tudjuk sorolni bármilyen földi osztályba?

- (A GONDNOK): Nem, elnök úr. Nincsenek közös jellemvonásaik az emberekkel, kivéve, hogy van szemük, fülük és egy szájuk, a belső szerveik teljesen mások. A bőrük, a szemeik, a füleik és a légzőszervük is különbözik a miénktől. A vérük nem piros és az agyuk is teljesen eltér az emberekétől. Egyik idegent sem tudjuk az emberekkel közös osztályba sorolni. Van vérük és bőrük, még ha az teljesen más is, mint az emberi bőr. A szemüket pedig két szemhéj fedi. Talán mert a szülőbolygójuk túlságosan is világos, fényes.

- (REAGAN ELNÖK): Talán picit elébe megyek a tájékoztatónak, de tudjuk, hogy honnan jöttek? A Marsról, a Naprendszerünkből vagy máshonnan?

- (A GONDNOK): Igen, elnök úr, tudjuk, honnan jöttek. Áttérhetünk most arra, vagy haladhatunk tovább és majd eljutunk oda is a tájékoztató során.

- (REAGAN ELNÖK): Nem, nem kérem, folytassa, megvárom, míg odaérünk.

- (A GONDNOK): Köszönöm, elnök úr. Tehát az EBE egészen 1952-ig életben volt. Ez idő alatt rengeteget tanultunk tőle. Bár az EBE-nek eredendően nincsenek olyan hangképző szervei, mint az embernek, az orvosok elvégeztek rajta egy műtétet, amelynek segítségével már képes volt kommunikálni. Az EBE hihetetlenül intelligens volt. Szinte csak az ő védelmére és segítésére kihelyezett katonai személyzetet hallgatva nagyon gyorsan megtanult angolul.

Az EBE a Los Alamos-ban található Sandia bázis egy speciális körzetében lakott. Annak ellenére, hogy a rengeteg különféle katonai orvos, tudós és a néhány kiválasztott civil folyamatosan tanulmányozta, sosem volt ingerült, vagy dühös. EBE segített nekünk a két lezuhant űrhajó működését is megérteni. Megmutatta, hogy működnek a különböző részei, így például a kommunikációs egység, de több különböző eszköz működésébe is beavatott.

- (REAGAN ELNÖK): Elnézést, de jól értettem, hogy az imént arra célzott, hogy hímnemű egyedről volt szó? [A „He” az angolban mindig hímnemű egyedre utal]

- (A GONDNOK): Elnézést, elnök úr, valóban, hímnemű egyed volt. Az EBE fajon belül ugyanúgy vannak hímnemű és nőnemű egyedek is.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben, köszönöm, kérem folytassa.

- (A GONDNOK): Köszönöm, elnök úr. Szóval az EBE a katonai orvosok szerint természetes okok miatt hunyt el, bár nem hinném, hogy pontosan meg tudnánk mondani, mi volt a halálának a közvetlen kiváltó oka. Habár öt évünk volt tanulmányozni, mégis képtelenek voltunk általános orvosi megfigyelésekkel az EBE testének működésére vonatkozó standardeket felállítani. Nehéz volt elfogadni az elvesztését, hiszen ő volt a legérdekesebb dolog, amelyet az emberiség valaha tanulmányozhatott. Egy látogató egy másik bolygóról,... egy másik világból. EBE elmagyarázta azt is, hol élnek a világegyetemben. Mi azt a csillagrendszert Zeta Reticulinek nevezzük, amely mintegy 40 fényévnyire (38,42) van a Földtől. Az EBE bolygója ezen a naprendszeren belül található.

- (REAGAN ELNÖK): Merre van ez ahhoz képest, amit mindannyian ismerünk?

Hogyan tudná ezt érzékeltetni egy mindenki által ismert dologhoz képest?

- (A GONDNOK): Nos, elnök úr, a hozzánk legközelebbi csillag 4 fényévnyire van. Meg tudom mutatni a csillagképet, amelyben található. [Alfa Centauri, egy sárga csillag, amely a Kentaur csillagkép legfényesebb csillaga, mintegy 4,3 fényévnyire van tőlünk]

- (REAGAN ELNÖK): Sajnos nem sokat értek a csillagászathoz. Csak gondoltam valahogy érzékeltethetné a távolságot. Mennyi ideig tartana az út oda űrhajóval?

- (A GONDNOK): Nos, elnök úr, most is elmondhatom, vagy megbeszéljük egy másik tájékoztató alkalmával. Ahogy azt már Casey úr is említette, ez igen bonyolult kérdés, mert rengeteg összetevője van. Ez a tájékoztató csak a Földünket látogató egyik konkrét fajjal kapcsolatos alap információkra korlátozódik.

- (REAGAN ELNÖK): Nos,...akkor...jól értem, hogy...ez nem egy teljes körű tájékoztató?

- (WM CASEY): Elnök úr, ezek egymásra épülő dolgok. Ha összekeverjük őket, akkor az egyrészt értelmetlennek tűnne, másrészt a délelőtt rendelkezésre álló idő nem is lenne rá elég. Tudom, hogy szigorú napirendje van mára.

- (REAGAN ELNÖK): Csakhogy mint az Amerikai Egyesült Államok elnöke, tudnom kéne mindenről, vagy nem? Feltételezem, minden lényeges részét kellene hallanom. Úgy vélem ez sokkal fontosabb, mint néhány más találkozó a naptáramban. De talán csak elhamarkodom. Ha tényleg van olyan, amiről nem kellene tudnom, jelezze, kérem.

- (WM CASEY): Nem, nem elnök úr, nem úgy értettem, hogy erről nem kellene tudnia. Csak arra utaltam, hogy szépen sorban kellene haladnunk, de semmit sem akarunk eltitkolni ön elől.

- (REAGAN ELNÖK) TANÁCSADÓ #1-hez szólva: Mit gondol? Maga tud minderről?

- (TANÁCSADÓ #1): Igen elnök úr, én már számtalanszor kaptam tájékoztatást erről. És ahogy CASEY igazgató úr állította, ez egy valóban nagyon összetett témakör. Nekem is egy évembe telt, mire átláttam az egészet. Ugyanis különböző területek vannak. Az először lezuhant űrjárműtől kezdve, a nyomozási szakaszon, és egyfajta kapcsolatfelvételi kísérleten át egészen a szándékos félretájékoztatási eljárásig, amelyre az egész témakör védelme érdekében volt szükség.

- (REAGAN ELNÖK): Eddig nem is hittem, hogy ez ennyire összetett. Persze számomra ezek teljesen új információk. Ugyanakkor nagy a felelősségem az ország irányába, hiszen csakis jól megfontolt, a tanácsadóim mindenre kiterjedő tájékoztatásain alapuló döntéseket szeretnék hozni. A továbbiakban nem fogom megzavarni a tájékoztatót és remélem ettől kezdve az önök által meghatározott ütemben tudunk majd tovább haladni. Elnézést, hogy eddig is megzavartam, de mostantól várok a végéig a kérdéseimmel.

- (WM CASEY): Elnök úr, kérem nyugodtan kérdezzen közbe. Ön az Egyesült Államok elnöke. Mi nem azért vagyunk itt, hogy a tájékoztatás mikéntjéről vitázzunk önnel. Csakhogy néhány dolog olyan magas szinten titkosított, hogy bizonyos válaszok előtt néhány jelenlévőnek lehet, hogy el kell majd hagynia a helységet.

- (TANÁCSADÓ #1): Elnök úr, minden amit tudunk az idegenek földi látogatásairól, az tizenhat hatalmas irattömbben van összegyűjtve. Ezek az irattömbök több ezer oldalnyi információt tartalmaznak. Önnek bármit a rendelkezésére bocsátunk, de ahogy CASEY igazgató is említette, adott esetben át kell értékelnünk a hallgatóságot, mielőtt válaszolunk a kérdéseire.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben, most már minden világos. Kérem, folytassák, ahonnan akarják, én pedig majd kérdezek.

- (WM CASEY): Rendben elnök úr, akkor így fogjuk csinálni. Egyébként még én sem látom át a teljes képet. Nagyjából az egytizedét olvastam el egyetlen irattömbnek és nekem is vagy ezer kérdésem lenne.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben folytassuk.

- (A GONDNOK): Elnök úr, köszönöm a megértését. Ígérem minden kérdésére válaszolok, ha tudok. De ha az adott kérdése meghaladja ezt a szintet, akkor CASEY igazgató úr fog dönteni.

- (REAGAN ELNÖK): Mindent értek, kérem folytassák.

- (A GONDOK): Szóval, az EBE űrhajó kilenc földi hónap alatt teszi meg a közel 40 fényévnyi távolságot. Ebből láthatja, hogy az EBE űrjármű a fénynél is nagyobb sebességre képes. Csakhogy innentől kezdve kezd kicsit tudományossá válni a dolog. Az űrhajóik ugyanis valamiféle "űr alagutak" segítségével képesek "A" pontból "B" pontba eljutni, ezáltal gyorsabban tudnak utazni, mint ahogy a fény halad. Én sem pontosan értem ezt, de sok vezető tudósunk már pontosan tudja a dolog működését.

- (REAGAN ELNÖK): Nos, a tudománynak ez a szintje számomra is felfoghatatlan. Ez esetleg valamiféle fekete lyuk?

- (A GONDNOK): Igen, olyasmi, de annál sokkal bonyolultabb.

- (REAGAN ELNÖK): És ide jöttek...? (nem érthető) Nem számít, folytassa.

- (WM CASEY): Elnök úr, biztosíthatom, hogy értjük a működési elvét, csakhogy még nem tudjuk magunk megcsinálni.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben (többen egyszerre beszélnek)

- (A GONDNOK): Akkor egy kis történelem. Az eredeti projekt még 1947-re nyúlik vissza és úgy hívták "PROJECT GLEEM" (Fénysugár projekt). Ez a projekt olyan információkat tartalmazott, amelyeket az UFO-k, illetve a már azonosított idegen űrhajók, más néven "IAC" (Identified Alien Craft) utáni nyomozások során gyűjtöttünk. A projektet valójában eredetileg az ötvenes évek elején alapította Truman elnök, majd később már Eisenhower utasítására, a Nemzetbiztonsági Tanács felügyelete alá került. Truman elnök felállított egy csapatot is, hogy gondozzák a projektet. Ezt a csapatot úgy hívták: "Majority 12", röviden "MJ-12".

Aztán 1966-ban a projekt nevét "Aquarius"-ra változtatták. A működéséhez szükséges anyagi források titokban a hírszerzés költésgvetéséből lettek átcsoportosítva. Ezeknek az idegen űrhajóknak az elemzése egy kiterjedt program része volt, amely azt volt hivatott kivizsgálni, vajon az idegenek jelentenek-e közvetlen fenyegetést a nemzetbiztonságunkra. Ahogy arra talán ön is emlékszik elnök úr - hisz a nyilvánosság előtt történt - országunk először "Grudge", majd "Sign" végül "Blue Book Projekt" (Kék könyv) néven gyűjtötte és vizsgálta az UFO jelenségeket.

A Légierő programjának eredeti feladata volt összegyűjteni és elemezni minden UFO-val kapcsolatos észlelést és egyéb incidenst, illetve megvizsgálni, hogy a jelenség jelenthet-e fenyegetést az Egyesült Államok nemzetbiztonságára. Az így nyert információk egy része adta az ötletet, hogy a vizsgálat során nyert adatokat használjuk fel a saját űrtechnológiánk fejlesztése és űrprogramjaink kidolgozása során.

A Légierő által a "Kék Könyv Projektben" megvizsgált körülbelül 12.000 esemény mintegy 90%-a végül egyéb légköri jelenségnek, vagy csillagászati objektumnak bizonyult. A maradék tíz százalékról viszont bebizonyosodott, hogy valóban földönkívüli eredetű az észlelés vagy az incidens. Bár, nem minden UFO észlelés vagy incidens került be a három projekt valamelyikébe.

1953-ban a Gleem Projekt elkezdte a saját nyomozásait és bizonyos észleléseket már közvetlenül a Gleem projekt dolgozott fel a többi helyett. A Gleem projekt tehát - amely 1966-ban az "Aquarius" nevet vette fel - egy, az UFO jelenségeket rendszerező, a többivel egyidejűleg működő jelentési rendszer volt.

Az "Aquarius Projektben" csak a valóban idegen űrhajó észleléseket és a bármilyen módon az idegenekkel létrejött kontaktusokat gyűjtöttük össze. Két idegen űrhajót derítettünk fel Új-Mexikóban. A járműveket a tudósaink technológiai csodaként ámulták, mi több a megoldásaik számunkra megfejthetetlenek voltak. A két űrhajót különleges biztonsági intézkedések mellett egy nyugati hangárba helyeztük el. Hatalmas mennyiségű technológiai adathoz jutottunk általuk.

A nyilvánosság előtt is ismert "Kék Könyv Projekttel" egy időben a Légierő és a CIA kérésére néhány független tudományos vizsgálat is elkezdődött a jelenségekkel kapcsolatban. Az "MJ-12" végül úgy döntött, hogy hivatalosan a Légierőnek be kell fejeznie az UFO jelenségek vizsgálatát. A döntést az NPNN 1966-os tanácskozásával egy időben hozták. A döntésnek két fontos oka volt. Először is az Egyesült Államok kommunikációs kapcsolatba lépett az idegenekkel.

- (REAGAN ELNÖK): Egy pillanat, oké...nos, Bill, nem...felejtse el, kérem folytassa.

- (WM CASEY): Elnök úr, a kommunikációs témakör már magasabb szintű védelmet igényel. Javaslom, ezt folytassuk, és ha lesz időnk, akkor rátérhetünk arra is.

- (REAGAN ELNÖK): Oké, most maga irányít, Bill.

- (A GONDNOK): Az Egyesült Államok viszonylag biztos volt abban, hogy az idegenek nem agresszív, nem ellenséges szándékkal érkeztek a Földre. És az is biztosnak látszott, hogy a jelenlétük nem jelent közvetlen fenyegetést a nemzetbiztonságra. Másodszor pedig a közvélemény elkezdett egyre jobban hinni az idegenek létezésében. A Nemzetbiztonsági Tanács attól tartott, ha mindent nyilvánosságra hozunk, amit az UFO-król és az idegenekről tudunk, az széleskörű pánikot eredményezhet. Ezzel azonban egy magasabb védettségű témakörhöz értünk az idegen látogatóinkkal kapcsolatban, úgyhogy CASEY igazgató úrnak kell eldöntenie, hogy most folytassuk, vagy inkább később térjünk rá vissza.

- (WM CASEY): Várjunk még ezzel. Egyelőre én sem tudok még mindent a dologról, úgyhogy magam is tájékozódni szeretnék, mielőtt az elnök urat is beavatnám.

- (TANÁCSADÓ #1): Egyetértek CASEY igazgató úrral. A tájékoztató ezen része igen összetett és ahhoz, hogy teljes képet tudjunk adni, egy egész nap szükséges.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben, ahogy azt az előbb is mondtam, most Bill a főnök.

- (A GONDNOK): Szóval, azt érezték, hogy a titkos információk nyilvánosságra hozatala veszélyeztetné az USA űrprogramját. Ezen kívül pedig az UFO-k és az idegenek földi látogatásainak beismerésével általános pánikot idéznénk elő a világ vallási vezetői körében is. Mindezek miatt az "MJ-12" úgy döntött, hogy egy, az UFO jelenségeket elemző független tudományos tanulmány kielégítené a nyilvánosság érdeklődését.

Végül az UFO jelenségekkel foglalkozó utolsó hivatalos tanulmányt a Légierővel kötött szerződés alapján a Coloradoi Egyetem végezte. Ebben megállapították, hogy nem áll rendelkezésünkre olyan adat, amely szerint az UFO-k fenyegetést jelentenének az Egyesült Államok nemzetbiztonságára nézve. Ez végül a kormányt is kielégítette és lehetővé tette, hogy a Légierő hivatalosan befejezze az UFO jelenségek kutatását.

Természetesen ez biztonsági okokból megengedhetetlen lett volna. Így azért, hogy az UFO jelenségekkel és incidensekkel kapcsolatos nyomozás tovább folyhasson, többek közt a CIA és az "MJ-12" nyomozóit jelölték ki katonai nyomozó csoportokhoz, hogy tovább vizsgálják az UFO-kal és a már azonosított idegen űrhajókkal kapcsolatos észleléseket. Ezek az ügynökök jelenleg is különböző amerikai és kanadai helyszíneken dolgoznak. Minden jelentés közvetve, vagy közvetlenül az "MJ-12" csoporthoz kerül és ezek az ügynökök főleg olyan észleléseket gyűjtenek, amelyek kényes kormányzati létesítmények közelében történnek.

Ugyanis rengeteg észlelés történt nukleáris fegyvereket tároló bázisok közelében. Az idegenek részéről a nukleáris fegyvereink iránt tanúsított érdeklődés csak annak tulajdonítható, hogy egy esetleges földi atomháború, hatással lenne a világűrre is. A Légierő ezért intézkedéseket foganatosított a nukleáris fegyvereink védelmében attól tartva, hogy az idegenek esetleg elvihetik vagy megsemmisíthetik azokat. Az "MJ-12" meg van győződve arról, hogy az idegenek békés céllal érkeztek a Naprendszerünkbe. Habár arra nézve is vannak információink, és ez megint egy magasabb szint, hogy nem csak egy faj látogatja rendszeresen a Földet.

- (REAGAN ELNÖK): Nos, ez most így hirtelen kicsit sok. Rengeteg kérdést írtam fel magamnak, de előbb tartsunk egy rövid szünetet és aztán folytassuk.

(Szünet)

A Reagan tájékoztató - 2. rész

Az első részben megismertük az elnöki tájékoztató résztvevőit. A beszélgetést, egy GONDNOK fedőnevű CIA alkalmazott vezette, aki akkor már huszonkettedik éve volt kezelője a tájékoztató alapjául szolgáló információknak. Aktív résztvevője volt a beszélgetésnek  William J. Casey, a legújabb kori amerikai történelem egyik igen ellentmondásosan megítélt szereplője, aki 1981-től, 1987-ben bekövetkezett haláláig az Egyesült Államok teljes hírszerzési tevékenységét felügyelte a CIA igazgatójaként. Továbbá a dokumentum szerint ott volt még két, sorszámokkal ellátott 'Tanácsadó' fedőneveken említett beavatott is, akik szintén ismerői a témának.

A Gondnok által vezetett tájékoztató első harmadában az amerikai elnök tudtára hozták, hogy több földönkívüli civilizáció is rendszeresen látogatja a Földet, közülük az egyik faj két űrhajója, rajtuk összesen tíz idegennel, 1947-ben lezuhant Új-Mexikóban. Egyetlen földönkívüli élte túl a szerencsétlenséget (EBE-1), ő az USA legjobban őrzött bázisán élt egészen 1952-ben bekövetkezett haláláig. A tájékoztató szerint ezen idő alatt rengeteget segített a tudósoknak, többek között megérteni az idegenek technológiáit. Elmagyarázta azt is, honnan és miképpen érkeztek.

A Gondnok végül röviden összefoglalta az USA földönkívüli civilizációkkal kapcsolatos nyilvános és titkos projektjeit, egészen 1947-től kezdődően, érzékeltetve, hogy már az első pillanattól kezdve tudatosan zajlott a közvélemény szándékos félrevezetése. A tájékoztató harmadánál Reagan elnök kis szünetet kért. Itt szakítottuk meg mi is a beszélgetés közlését, és most innen is folytatjuk:

(Szünet)

- (REAGAN ELNÖK): Azt hiszem, most már folytathatjuk.

- (A GONDNOK): Köszönöm, elnök úr, akkor folytatom. Az "MJ-12" csoport 1976-os jelentésében azt írja, hogy az idegenek technológiai fejlettsége évezredekkel a miénk előtt jár. Tudósaink úgy vélik, hogy amíg a technológiai fejlődésünk nem közelíti meg az idegenekét, az űrhajójukból nyert információk jelentős részét egyszerűen képtelenek leszünk megérteni, felhasználni. Ekkora fejlődéshez viszont még segítséggel is több száz évre lehet szükségünk.

Az elsőként elindult projektünk közben, amelyet az idegenek űrhajójának tanulmányozására hoztunk létre, továbbiak is elindultak. Az első még 1949-ben, a célja pedig a túlélő idegennel, EBE-1-gyel kapcsolatos orvosi információk összegyűjtése és rendszerezése volt. Ez a projekt orvosilag vizsgálta EBE-1-et és a kutatóink számára rengeteg, az evolúciós elméletekkel kapcsolatos kérdésre szolgált válasszal.

A következő projekt 1954-ben még a "Gleem Project" része volt, csak 1966-ban vált ki belőle. A feladata az volt, hogy kommunikációs kapcsolatot létesítsen az idegenekkel. Ez pozitív eredménnyel zárult, ám ezt majd egy másik szinten fogjuk megvitatni. Két másik projekt egyike pedig egy idegen űrhajóval végzett tesztrepülésekre, illetve az EBE-1-től szerzett információk alapján az idegenek technológiájának a mi űrprogramunkban való hasznosítására irányult.

- (WM CASEY): Nos, elnök úr, akkor most áttérhetünk a kérdéseire, vagy lépjünk egy szintet. Melyiket szeretné?

- (REAGAN ELNÖK): Rengeteg kérdésem lenne, úgyhogy feltennék néhányat, aztán haladhatunk tovább. Talán az idegenek élethosszával kezdeném, milyen idős volt az EBE-1?

- (A GONDNOK): Elnök úr, azt az idegen civilizációt, ahonnan EBE-1 érkezett úgy hívjuk, Eben Közösség. Ezt a nevet mi adtuk nekik, ők nem így hívják magukat. A várható élethosszuk nagyjából 350-400 földi év.

- (REAGAN ELNÖK): Az idő ugyanaz az ő bolygójukon, mint a Földön?

- (A GONDNOK): Nem elnök úr, az idő teljesen más az Eben bolygón, amelynek mellesleg a neve: SERPO. Egy napjuk hozzávetőlegesen 40 óráig tart. Ezt a két napjuk mozgásából mérik. A SERPO naprendszere tehát bináris, vagyis velünk ellentétben nekik két napjuk van.

- (REAGAN ELNÖK): A válasza újabb kérdéseket vet fel bennem. Rendben, ha jól értem, a bolygójuknak két napja van, de ebből nem az következne, hogy az a bolygó rendkívül forró? És azt hiszem, ez magyarázhatja, miért van két szemhéjuk.

- (A GONDNOK): Igen elnök úr, az ő napjaik nem úgy kelnek és nyugszanak, mint a miénk. Csak nagyon rövid és ritka időszakokra van picit sötétebb, amikor mindkét napjuk egyszerre érinti a horizontot.

- (REAGAN ELNÖK): És milyen az élet a Serpicon?

- (A GONDNOK): Elnök úr, a neve SERPO, betűzve S-E-R-P-O. Úgy vélem erről bővebben majd egy más szintű tájékoztatón beszélünk. Igazgató úr!

- (WM CASEY): Igen elnök úr, most nagyot ugrottunk előre. Mindent tudunk a látogatóink bolygójáról, de ez majd egy másik tájékoztató tárgya lesz.

- (REAGAN ELNÖK): Oké, ezek a szintek. Azt hiszem,...ezt még meg kell szoknom. Minden titkos információ ezeken a különböző szinteken van titkosítva?

- (WM CASEY): Ez hasonló a SIOP-pal kapcsolatos (Single Integrated Operational Plan – az atomfegyverek használatára vonatkozó szabályok) tájékoztatóhoz, amelyet januárban kapott. Különböző szintű engedélyeink vannak.

- (REAGAN ELNÖK): Nem, én ezt pontosan értem, Bill. Pontosan tudom, mit jelentenek a különböző szintű titkosítások. Úgy értem, mi a helyzet a szovjetekkel? Például a szovjeteknél dolgozó kémeink az idegenekről szóló információkhoz viszonyítva, ugyanolyan titkosítási szinten vannak?

- (WM CASEY): Nem, elnök úr. Ezek az információk a legmagasabb szinten titkosak, míg a kémtevékenységünk a Szovjetunió területén hasonlóan titkos, de mégis másképp.

- (REAGAN ELNÖK): Oké, értem, a körtét az almával. Azt hiszem, ehhez tényleg több időre lenne szükség. És mi a helyzet az utazással a SERPO-ról a Földre?

- (A GONDNOK): Nos, elnök úr, a távolság a Föld és a SERPO között nagyjából 40 fényév. Ők ezt a távolságot körülbelül kilenc földi hónap alatt teszik meg. Én nem vagyok tudós, de ahogy azt már korábban is említettem, ők ilyen hatalmas távolságokra egyfajta űralagutakon keresztül utaznak. Úgy tűnik képesek meghajlítani a teret, így jutva el egyik pontról a másikra. De hogy ezt hogyan csinálják, az már tudományos magyarázatot igényel.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben, ez nagyon érdekes. A fizika törvényei az ő bolygójukon ugyanazok, mint itt a Földön?

- (A GONDNOK): Nem egészen. Úgy tűnik, vannak kisebb különbségek, főleg a két napjuk mozgásának bolygójukra kifejtett hatásai miatt. A tudósaink sem igazán értik, ugyanis néhány közülük a mi fizikai törvényeinkkel ellentétes.

- (REAGAN ELNÖK): Nukleáris, vagy valamilyen más energiával hajtják meg azokat az űrhajókat?

- (A GONDNOK): Elnök úr, nagyon keveset értünk a meghajtási technikájukból. Úgy tűnik két különböző meghajtási rendszerük van. Az egyiket a Föld atmoszférájában használják, a másikat azon kívül. Nukleáris energiát viszont nem használnak. A meghajtási rendszerük ugyan kibocsát némi nagyon alacsony szintű sugárzást, de közel sem annyit, ami veszélyt jelentene ránk nézve. Ugyanis csak hasonlít a mi nukleáris sugárzásunkhoz, ezért mi így is hívjuk, de a valójában a Földön ehhez még csak hasonló sincs.

- (REAGAN ELNÖK): Ezek az idegenek más helyeket is meglátogattak a Földön?

- (A GONDNOK): Elnök úr, megint azt kell mondanom, ez egy másik szintű beszélgetés tárgya.

- (REAGAN ELNÖK): Kezdem unni ezt a választ, de megértem.

- (WM CASEY): Elnök úr, a Szovjetunió szintén kapcsolatban van ezekkel az idegenekkel. Megbízható forrásból származó információnk van, hogy nekik is megvolt a maguk "Roswell Incidensük", hogy úgy mondjam. Nagyjából ugyanazt tudják, amit mi. Valamikor az ötvenes évek végén jutottak hozzá néhány testhez, de a hírszerzésünk szerint azok egy másik idegen fajtól származnak.

- (REAGAN ELNÖK): Oké, nos akkor Bill, kezdek teljesen összezavarodni. Azt állítja, hogy több különböző faj is látogatja a Földet egy időben?

- (WM CASEY): GONDNOK válaszoljon a kérdésre.

- (A GONDNOK): Igen elnök úr, de az okokat kétlem, hogy most kellene kifejtenem, inkább majd egy másik találkozón.

- (REAGAN ELNÖK): Csak arra az egyszerű kérdésre válaszoljon, hogy hány konkrét fajról van szó. Hagyja a részleteket, eleget hallottam ma már, hogy ez egy más szintű tájékoztató tárgya kell legyen.

- (A GONDNOK): Sajnálom elnök úr, hogy felidegesítettem...

- (REAGAN ELNÖK): Nem, Gondnok, ne érezze így. Nem vagyok ideges, dehogy. Önök mind a tanácsadóim, nekem pedig elnökként oda kell figyelnem magukra és a tanácsaikra. Nem vagyok ideges. Sajnálom, ha azt érzi. Meg tudja tehát mondani, hogy hány faj látogat minket?

- (A GONDNOK): Igazgató úr?

- (WM  CASEY): Gyerünk, Gondnok, feleljen az elnöknek.

- (A GONDNOK): Legalább öt.

- (REAGAN ELNÖK): Valamennyien barátságos szándékúak?

- (A GONDNOK): Igazgató úr?

- (WM CASEY): TANÁCSADÓ #1, akar maga válaszolni?

- (TANÁCSADÓ #1): Elnök úr, erre nagyon nehéz válaszolni. Rengeteg paramétert számításba veszünk, hogy felmérjük az esetleges fenyegetést. Habár az ötből négy esetében nagyon kevés információ áll rendelkezésünkre. Sok-sok adatunk van az ebeniekről...ők minden kérdésünkre válaszoltak. És ők segítettek megérteni a többi négy fajt is. Picit félek így kimondani és elnök úr kérem, ne is értse félre, de úgy hisszük az egyik idegen faj ellenséges.

- (WM CASEY): Elnök úr szeretné, hogy folytassuk, vagy esetleg?

- (REAGAN ELNÖK): Az Isten szerelmére, én vagyok az Egyesült Államok elnöke. Tudnom kell róla, ha veszély fenyeget minket a világűrből. Ha tudnak bármit arról, hogy ez az idegen faj veszélyt jelent ránk nézve, hallani akarom.

- (WM CASEY): Elnök úr, értesüléseink szerint ennek az idegen fajnak a képviselői embereket rabolnak el a Földről, majd tudományos és orvosi teszteknek vetik alá őket. Legjobb tudomásunk szerint eddig még nem öltek meg senkit. De - ahogy az TANÁCSADÓ #1 állította - az értesüléseink nagy része szemtanúktól származik és még nem igazán dolgoztuk fel őket.

Viszont elfogtunk egyet az ellenséges idegenek közül. Ez azonban megint igen érzékeny terület elnök úr. Javaslom, fejezzük be ezt a megbeszélést, legyünk túl az esetleges kérdésein, aztán utána visszatérhetünk erre. De attól tartok e pillanatban konkrét válaszokkal nem igazán szolgálhatok.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben, de elvárom, hogy amint lehet, azonnal tájékoztassanak. Mindent tudni akarok ezekről az ellenséges idegenekről, úgyhogy...vagy újraírjuk a szabályokat, hogy hozzájuk férhessek, vagy... TANÁCSADÓ #1, van előkészített háborús stratégiánk erre az esetre?

- (TANÁCSADÓ #1): Igen elnök úr, az országot fenyegető minden veszélyre nézve létezik háborús stratégiánk.

- (REAGAN ELNÖK): Kérem, ne feledkezzünk meg a Föld többi részéről sem. Bármelyik országot támadnák is meg, nekünk segítenünk kell.

- (TANÁCSADÓ #1): Elnök úr, semmilyen bizonyítékunk nincs arra nézve, hogy ez a faj megtámadni készülne akár az Egyesült Államokat, akár bármelyik másik országot.

- (REAGAN ELNÖK): Azt hiszem most tényleg eltértünk az eredeti tárgytól, de minden fenyegetésről tudni akarok. Semmit se titkoljanak előlem, ez érthető?

- (WM CASEY): Igen uram.

- (TANÁCSADÓ #1): Igen uram. Elnök úr, soha nem fogunk semmilyen, a világunkat fenyegető veszélyt eltitkolni ön előtt. Napi tájékoztatást fog kapni ezzel kapcsolatban.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben, folytassuk. Hány korábbi elnök kapta meg ugyanezt a tájékoztatást?

- (A GONDNOK): Elnök úr, személyesen én tájékoztattam Nixont, Fordot és most magát. Carter elnök sosem kapta meg a teljes tájékoztatást. Azt viszont nem tudom megmondani, hogy miért nem.

- (REAGAN ELNÖK): Hát, ismerve a fickót, valószínűleg egy kukkot sem értett volna belőle, ami nem is csoda, hisz Georgia államból származik. De ez persze csak vicc... (nevetés hallatszik a szobában).

- (TANÁCSADÓ #1): Elnök úr, most tájékoztatnám egy, még 1970-ben a Szovjetunióban történt incidensről.

- (WM CASEY): Biztos, hogy ennek most van itt az ideje?

- (TANÁCSADÓ #4): Mondhatok valamit igazgató úr?

- (WM CASEY): Tessék, TANÁCSADÓ #4, parancsoljon.

- (TANÁCSADÓ #4): Azt hiszem, ez a konkrét eset remekül példázza majd az elnök úrnak, hogy mire számíthat a világunk a jövőben. Képtelenek vagyunk megakadályozni, hogy az idegenek idelátogassanak a Földre. Néhány csillagász szerint nehéz elhinni, hogy ezek az idegenek csak úgy rábukkantak a Földünkre. Saját galaxisunknak is a szélén helyezkedünk el. A mi Napunkon kívül sok százezer hasonló csillag található csak a galaktikus értelemben vett szomszédságunkban. Csakhogy az ebeniek megtaláltak minket, megtalálták a Földet. És nem a miénk az egyetlen ország, amelyet rendszeresen látogatnak.

Ami a többi négy fajt illeti, tudjuk, hogy a múltban is rendszeresen felbukkantak és a jövőben is látogatni fognak minket. Olyanok, vagyunk számukra, mint az univerzum egy petri csészéje. Változatos bolygó a miénk, ezért is nagyon érdekes más földönkívüliek számára. Egészen biztos vagyok abban, hogy a világegyetem különböző intelligens életformái kommunikálnak egymással. Talán így terjedt el köztük, hogy a Földön van intelligens élet. És talán éppen ezért látogatnak minket.

Visszatérve TANÁCSADÓ #1-hez, tekintettel a szovjet incidensre, elnök úr, rengeteg hasonló észlelésről számolnak be világszerte. Meg kell értenünk, hogy oda mennek, ahova csak akarnak, anélkül, hogy bármit tehetnénk ellene. Nekem meggyőződésem, hogy fel kell készülnünk arra, hogy egy nap talán egy ellenséges életforma úgy dönt, elfoglalja a Földet. Erre készen kell állnunk. Remélem az elnök úr is megérti, miért mondom ezt.

- (REAGAN ELNÖK): Igen, hogyne, TANÁCSADÓ #4, teljesen igaza van, egyetértek önnel. Talán azok az észlelések,...amelyek valódiak...talán a látogatásaik, csak az első fázis.

- (WM CASEY): Igen elnök úr, lehetséges.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben TANÁCSADÓ #1, kérem folytassa, közbevágtunk.

- (TANÁCSADÓ #1): Köszönöm, elnök úr. Szóval, 1970-ben egy hét leforgása alatt több incidens is történt. Hírszerzési adataink vannak a Szovjetunió területén belülről és kívülről egyaránt. Elfogtunk rádióbeszélgetéseket szovjet légvédelmi pilóták és az irányítótorony között, amelyek nagy számú UFO-król szólnak, melyeket a szovjet pilóták üldöztek. Az incidens Közép-Szerbiában kezdődött és a Fekete Tenger fölött ért véget.

Szó szerint szovjet polgárok ezrei látták az UFO-kat és legalább húsz különböző pilóta üldözte őket. Két alkalommal is megpróbálták lelőni őket, de mindhiába. Valószínűleg ez a legjobb bizonyíték arra nézve, hogy ezek a dolgok a Szovjetunió felett is megtörténnek. Úgy véljük, hogy ez esetben az ellenséges faj tagjairól lehetett szó. Ellenségesnek hívjuk őket, mert leszállnak, embereket rabolnak, vizsgálatokat végeznek rajtuk, majd végül elengedik őket. Az űrhajóik máshogy néznek ki, mint az ebeniek járművei.

- (REAGAN ELNÖK): Egy pillanat, TANÁCSADÓ #1, ezzel arra céloz, hogy van a birtokunkban ilyen űrhajó? Vagy esetleg más bizonyíték erre nézve?

- (TANÁCSADÓ #1): Elnök úr, fényképeink vannak a hajóikról. Ez kicsit kezd bonyolult lenni, mert néhány információnk az ebeniektől származik.

- (REAGAN ELNÖK): Úgy érti, az EBE fickótól?

- (TANÁCSADÓ #1): Igen, de más forrásból is, ami az ebeniekhez köthető.

- (WM CASEY): Elnök úr, megint ki kell mondanom az önt idegesítő szavakat...magasabb szint, ha úgy tetszik.

- (REAGAN ELNÖK): Nem, nem,...rendben,...előbb legyünk túl ezen a tájékoztatón, a magasabb szintűeket későbbre ütemezzük.

- (TANÁCSADÓ #1): Egyszerűen mondva, tudjuk mi a különbség az ebeni és az ellenséges idegenek űrhajói között.

- (REAGAN ELNÖK): Elnevezték őket valahogy...úgy értem az ellenségeseket?

- (A GONDNOK): Közbeszólhatok, elnök úr?

- (WM CASEY): Egy pillanat, azt hiszem megint előre szaladtunk.

- (REAGAN ELNÖK): Nos... (itt többen beszélnek egyszerre, ezért a beszélgetés egy részét nem lehet érteni.)

- (A GONDNOK): Rendben,...(Itt ismét nem érthetők a szavai.)

- (WM CASEY): Igen, kezdje GONDNOK.

- (REAGAN ELNÖK): Nem, nem akartam megzavarni.

- (A GONDNOK): Köszönöm elnök úr. Szóval, az ellenséges idegeneket egyszerűen csak úgy hívjuk HAV (Hostile Alien Visitors = ellenséges idegen látogatók). Az "MJ-12" nevezte el így őket még az ötvenes években.

- (WM CASEY): Rendben, ha már belekezdtünk, mondjuk el az elnök úrnak, mit tudunk a többi fajról.

- (TANÁCSADÓ #1): A neveiket? Tessék? (néhány mondat nem érthető) Rendben, technikai, vagy micsoda?

- (WM CASEY): (Nem érthető), rendben, azt hiszem ez technikai dolog.

- (REAGAN ELNÖK): Azt akarja mondani, hogy ezek a HAV-k már az ötvenes évek óta látogatnak minket és rabolják az embereket?

- (A GONDNOK): Igen elnök úr, azóta itt vannak. Casey igazgató!

- (WM CASEY): Elnök úr, vannak arra vonatkozó információink, hogy már egy ideje csinálják. De nagyon körültekintően kell fogadni a jelentésekben olvasható bizonyítékokat különös tekintettel a szabad forrású (bárki által elérhető) információkra. Mindig vannak emberek, akik feltűnési vágyból össze-vissza hazudoznak, míg másokat valóban elraboltak és a vizsgálataik tárgyai voltak. Ezeket szelektálnunk kell és kizárólag a valódi emberrablások bizonyítékait kell számba vennünk. De abban teljesen biztosak vagyunk, hogy az ebeniek ilyet soha nem tennének. Hihetetlenül békés teremtmények, egyetlen élőlénynek sem tudnának ártani.

- (TANÁCSADÓ #1): Akkor javaslom, hogy haladjunk tovább ebbe az irányba és mondjuk el az elnök úrnak, amit tudunk róluk.

- (TANÁCSADÓ #4): Egyetértek.

A Reagan tájékoztató - 3. rész

A Reagan tájékoztató második részéből megtudhattuk, hogy az egyik, Földünket látogató idegen faj képviselői a tőlünk mintegy negyven fényévnyi távolságra található Zeta Reticuli csillagrendszerben keringő, SERPO néven említett bolygóról érkeztek hozzánk. Kiderült továbbá, hogy a hidegháború időszaka alatt a Szovjetunió is tudott a felvételen ebeniekként emlegetett idegen civilizációról.

Ezen kívül elhangzott még, hogy - a GONDNOK állítása szerint - az ebeniek nagyon barátságosak, egyáltalán nem jelentenek fenyegetést az emberiségre, azonban nem ők az egyetlen földönkívüli faj, amely rendszeresen látogat minket. A tájékoztatót vezetőknek rajtuk kívül további négy civilizációról van tudomásuk, és közülük az egyiküknek ellenségesek a szándékaik.

- (WM CASEY): Rendben, árulja el az elnök úrnak a nevüket, GONDNOK.

- (A GONDNOK): A nevüket? A technikai nevüket?

- (WM CASEY): Igen. Oké (nem érthető) arról, hogy (nem érthető) tudok élni vele, de biztosnak kell lennünk abban, hogy nem jut ki információ. Nem engedhetjük meg, hogy kiszivárogjon...(nem érthető).

- (A GONDNOK): Rendben, köszönöm. Elnök úr, az öt említett fajt a következőképpen nevezik: ebeniek (Ebens), archquliodok (Archquloids), quadloidok (Quadloids), heplaloidok (Heplaloids) és trantaloidok (Trantaloids). Ezeket a neveket a hírszerző közösség, név szerint az MJ-5 adta nekik. Az ebeniek barátságosak, a trantaloidok pedig az a bizonyos ellenséges faj.

- (REAGAN ELNÖK): Te jó ég, már csak a nevüket hallgatva igazán lenyűgözőek. Melyik fajból fogtunk el példányokat?

- (WM CASEY): Elnök úr, van egy trantaloidunk, de már nem él. Még 1961-ben, Kanadában fogtuk el és egészen az 1962-ben bekövetkezett haláláig volt a fogságunkban. Tudunk róla fotót mutatni...GONDNOK?

- (A GONDNOK): Igazgató úr, most nincs nálam, de majd hozatok egyet.

- (WM CASEY): Elnök úr, a holnap reggeli találkozónkig itt lesz.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben.

- (WM CASEY): (nem érthető)...a történet része, ahol...(nem érthető)...de visszatekinthetünk.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben, folytassuk.

- (A GONDNOK): Elnök úr, visszatérve az én prezentációmhoz, az általunk összegyűjtött valamennyi információt biztonságban tároljuk több helyszínen.

- (REAGAN ELNÖK): Ne mondják el, nem akarom tudni a konkrét helyszíneket. Ezt hagyom, hogy intézzék az ügy gondnokai. Egyelőre nem akarom tudni,...talán majd később.

- (A GONDNOK): Rendben elnök úr, akkor erről csak általánosságban beszélek, de biztosíthatom, hogy minden információ, adat biztonságos, védett helyen van, ugyanígy a tárgyi eszközök, beleértve az űrjárművet is.

- (REAGAN ELNÖK): Jól gondolom, hogy az egyik ilyen hely Kaliforniában található?

- (A GONDNOK): Egyes eszközöket Livermore-ban teszteltünk és repültünk az Edwards Légitámaszpont körül, de alapvetően Nevadában őrizzük őket.

- (REAGAN ELNÖK): Igen, még februárban tájékoztattak arról, hogy ha jól emlékszem,...Las Vegas-tól nyugatra kényes katonai létesítményeink vannak.

- (A GONDNOK): Így van, elnök úr, úgy hívjuk: "Groom Lake Complex".

- (REAGAN ELNÖK): Igen, erről tájékoztattak. Ez az a hely, ahol a szovjet vadászrepülőket is őrzik?

- (A GONDNOK): Igen, ez ugyanaz a hely. Folytathatom?

- (REAGAN ELNÖK): Igen, mindenképpen.

- (A GONDNOK): Annak érdekében, hogy titokban tarthassuk ezeket az információkat és a tényt, hogy az Egyesült Államok kormányának bizonyítéka van arra nézve, hogy bolygónkat földönkívüliek látogatják, az évek során egy igen hatékony védelmi programot dolgoztunk ki. Ezt úgy hívjuk, hogy "Project Dove" (Galamb Projekt). Ez a katonai hírszerző ügynökségünk által a közvélemény felé kiszivárogtatott dezinformációk sorozatára épül. Ahogy azt ön is tudja elnök úr, van néhány igen titkos légi járművünk.

Hogy ezeket a járműveket titokban tartsuk, időnként igyekszünk elhitetni a közvéleménnyel, illetve a sajtóval, hogy amit adott esetben látnak az valójában UFO és nem pedig a mi tikos repülőgépünk egyike, még akkor is, ha némely esetben valóban UFO is volt az észlelés tárgya. Ahogy azt már említettem, ez egy igen összetett dolog, ugyanakkor egyfajta kémelhárítás is egyben. Bizonyos valós információkat kiszivárogtatunk, aztán hagyjuk, hogy a hír szárnyra kapjon. A többit már elvégzik ők.

Az első ember, aki a segítségünkre volt ebben a félretájékoztatási programban, az George Adamski volt, még az ötvenes évek elején, de használtuk az UFO-kkal kapcsolatos mozifilmeket is. Ezek segítettek a téma iránti figyelmet fenntartani, míg egyúttal nagy hasznunkra voltak abban, hogy a titkos repülőinket eltitkolhassuk a nyilvánosság elöl. Köztük olyan repülő járműveket is, amelyeket az ebeniektől kaptunk kölcsön.

- (REAGAN ELNÖK): Mindig is tudtam, hogy van valamiféle titkos együttműködés a kormányunk és a filmipar között. Folyamatosan pletykáltak erről,...még akkor is, amikor én már ott dolgoztam.

- (A GONDNOK): Nos, elnök úr, az első film, amely az együttműködésünk eredményeként jött létre, az a "The Day The Earth Stood Still" (A nap, mikor megállt a Föld - Magyarországon hivatalosan sosem mutatták be) volt. Ez volt az Egyesült Államok Légierejének és a Filmiparnak az első közös munkája.

- (REAGAN ELNÖK): Az a film, a "Harmadik típusú...", szintén egy ilyen együttműködés eredménye? Gondolom a "Bonzo" mozik nem voltak ezen együttműködés részei. (Hangos nevetés hallatszik) [Bonzo egy csimpánz volt, aki Reagannel játszott több filmben]

- (WM CASEY): Nem (nevet), elnök úr, gondolom felesleges lenne mondanom, hogy "Gonzo" nem az űrből érkezett hozzánk! (Nevetés)

- (REAGAN ELNÖK): Nem, de néhányan azt képzelték.

- (A GONDNOK): Igen, elnök úr, annak a filmnek (Harmadik típusú találkozások) az alap tartalma tőlünk származik.

- (REAGAN ELNÖK): Valós eseményeken alapul?

- (WM CASEY): Elnök úr,...

- (REAGAN ELNÖK): Oké Bill, ne is folytassa, tudom, mit akar mondani, felejtse el, hogy kérdeztem.

- (WM CASEY): Rendben, GONDNOK folytassa.

- (A GONDNOK): Köszönöm elnök úr. 1949-ben Truman elnök létrehozott két titkos bizottságot. Ezek a bizottságok úgy tanácskoztak, hogy az ott elhangzottak egyáltalán nem kerültek rögzítésre. A bizottságok kódnevei: "Adam" és "Eve" (Ádám és Éva). Az első bizottság, az "Ádám" feladata az volt, hogy tanulmányozza a lehetőségét és az esetleges következményeit annak, ha bizonyos információkat nyilvánosságra hoznánk a UFO-kkal és a két incidenssel kapcsolatban.

Az "Adam" bizottság végül a következő megállapításra jutott: "Ebben a kérdésben a közvéleményt, mint igen nagy jelentőséggel bíró tényezőt kell figyelembe venni, még akkor is, ha tisztán pozitív hatása lenne az amerikai népre, hogy eléjük teszünk egy ilyen alapvető történelmi jelentőségű morális kérdést, főleg a mi időnkben, amikor a teljes biztonság kérdése még nem nyilvánvaló. Ha ezt a döntést meghozzuk az amerikai nép felé, akkor be kell ismernünk, hogy valóban léteznek földönkívüliek, akik rendszeresen látogatják a Földünket. Más szóval, az amerikai nép csak akkor fog hinni az idegenek létezésében, ha az amerikai kormány kézzel fogható bizonyítékkal szolgál."

Ez szó szerinti idézet volt egy 1949. december elsején kelt titkos dokumentumból. A második bizottság, az "Eve" azt vizsgálta, hogy vajon az idegenek esetleges támadása esetén bevethetünk-e atomfegyvereket? Ami végül is érdekes, hogy a bizottság munkája után hozott megállapítása eredményeként Truman elnök úgy döntött, hogy fel kell gyorsítani a világűrben is bevethető atomfegyverek fejlesztésének ütemét. A bizottság számításai szerint az Egyesült Államoknak erre tíz évre lenne szüksége. Truman elnök viszont azt szerette volna, ha ez öt év alatt sikerülhet.

Valójában 1959-ben az első Atlas hordozórakétát a távoli világűrbe szánták. A SIOP (Az USA általános lépéseinek tervei atomháború esetére) valójában egy, a világűrből érkező földönkívüli invázió esetére lett kifejlesztve. David Lilienthal, az első atomenergia bizottság elnöke volt megbízva azzal, hogy egy bármekkora idegen invázió elhárításához szükséges mennyiségű atomfegyver álljon készenlétben. A bizottság megbízta egy olyan szállítórendszer kifejlesztésével is, amely képes a Mark-3 atomfegyver világűrbe juttatására.

1948-1949 tájékán kevesebb, mint ötven atomfegyverünk volt, ráadásul azok sem voltak összeszerelve. A Mark-3 plutónium bomba összeszerelése - amilyet Nagasaki ellen is bevetettünk - 39 ember kétnapi munkáját igényelte. Ráadásul nagy és nehéz is volt, hiszen közel ötezer kilogrammot nyomott, ezért olyan szállítóeszközt kellett kifejleszteni, ami képes ezt a világűrbe juttatni. Az "Eve" Bizottság munkájának eredményeként a nukleáris fegyverek gyártása rekord ütemre gyorsult.

Persze a fegyverkezési ütemünk ilyen mértékű gyorsulása egybeesett a Szovjetunió fegyverkezési ütemének növekedésével. Nem volt tehát nehéz meggyőzni az amerikai népet arról, hogy a mi lépésünkre azért volt szükség, hogy lépést tartsunk a Szovjetunióval.

Elnök úr, 1964-ben már képesek voltunk leszervezni a személyes kapcsolatfelvételt az ebeniekkel. De előbb had mondjak néhány szót ennek hátteréről. EBE egy műszerész volt, nem pedig tudós. De képes volt arra, hogy valamennyit tanítson minket ebeni nyelven. A nyelvészeink csak nagyon nehezen tudták tanulni a nyelvüket, ugyanis az nem szavakból, hanem hangokból áll. Habár néhány alapszót képesek voltunk lefordítani.

EBE megmutatta nekünk a kommunikációs eszközüket is. Egy nagyon különös formájú szerkezet volt, ami három fő részből állt. Egyszer összeraktuk és az eszköz a mi morze kódunkhoz hasonló jeleket kezdett küldeni, de volt vele némi probléma. Az 1947-es lezuhanás után ugyanis a kommunikációs rendszer egy része tönkrement. És EBE mindaddig képtelen volt megjavítani, amíg a mi tudósaink nem találtak valamit, amivel helyettesíteni tudták a tönkrement részt. Miután a kommunikációs eszközt rendbe hoztuk, EBE elküldte az üzenetünket. Meg kellett bíznunk EBE-ben, hogy valóban olyan tartalmú üzenetet küld, amelyet mi szerettünk volna.

Képzelheti, hogy a katonai parancsnokainknak mi volt erről a véleménye. EBE küldhetett volna egy segélykérő üzenetet is, aminek a vége akár még invázió is lehetett volna. De erre természetesen sosem került sor. EBE egészen a haláláig folyamatosan küldte az üzenetet. Csakhogy miután meghalt, magunkra maradtunk, és csak felületesen értettünk az eszközhöz. A következő hat hónapban különböző üzeneteket küldtünk, de választ egyikre sem kaptunk.

- (REAGAN ELNÖK): Elnézést, EBE kapott válasz üzenetet?

- (A GONDNOK): Elnök úr, akkor visszatérve az üzenetekhez, EBE összesen hat üzenetet küldött. Az egyikben tudatta a szülőbolygójával, hogy életben van, de a társa meghalt. Egy másikban a két lezuhanásról tájékoztatott, a harmadikban kérte, hogy jöjjenek érte. A negyedikben javasolta, hogy az ő vezetőik találkozzanak a mieinkkel, az ötödik üzenet pedig egyfajta csereprogramot indítványozott a két faj között.

- (WM CASEY): Elnök úr, erre majd később kitérünk.

- (REAGAN ELNÖK): (nem érthető)...a csereprogram?

- (WM CASEY): Igen elnök úr, erre a témakörre külön néhány órát szánunk majd.

- (REAGAN ELNÖK): Van nálunk ilyen?

- (WM CASEY): Beszélhetek önnel bizalmasan, elnök úr?

- (REAGAN ELNÖK):Igen, persze...(nem érthető)...úgy érti most?

- (WM CASEY): Akkor ezt most tegyük félre és a tájékoztató későbbi részében visszatérünk rá.

- (REAGAN ELNÖK): Rendben.

- (A GONDNOK): Elnök úr, szerintünk nem tette meg, de ebben nem vagyunk teljesen biztosak. Viszont a következő 18 hónapban a tudósaink erőfeszítései végül sikerrel jártak és végül 1955-ben elküldtünk két üzenetet, amit meg is kaptak. Ugyanis kaptunk válaszüzenetet. De csak nagyjából az üzenetük harminc százalékát voltunk képesek lefordítani. Ezért néhány hazai és külföldi egyetem nyelvész specialistáihoz fordultunk segítségért, amelynek eredményeként már szinte a teljes üzenetet meg tudtuk érteni. Ezután úgy döntöttünk, hogy angolul válaszolunk, hátha ez ebeniek könnyebben megbirkóznak a mi nyelvünkkel, mint mi az övékkel.

- (REAGAN ELNÖK): És mi volt az üzenetben? Mármint amit az ebeniek küldtek? Akkor gondolom EBE üzenetét nem kapták meg? Vagy ilyen sokára érkezett meg a válasz? Persze, hisz EBE már nem élt, mikor megjöttek a válaszüzenetek, felejtse el ezt a kérdésemet.

- (A GONDNOK): Elnök úr, az első üzenetben, amit kaptunk, közlik, hogy vették az üzenetünket, majd a két eltűnt űrhajójuk legénysége után érdeklődtek. Az üzenet továbbá számok sorozatát tartalmazta, amelyek szerintünk vala
Kategóriák: UFO

Súlyosan megsérültek a Nazca-vonalak

2013, április 17 - 11:23
nazcaman01.gifHelyrehozhatatlan károkat okoztak a világhírű Nazca-vonalak egy részében a területen munkálatokat végző kőfejtő cég súlyos gépei. Az El Comercio nevű perui lap közlése szerint a sérült vonalak a pánamerikai autópálya mellett húzódnak és a főúttal határos egyik területen is súlyos károkat okoztak a munkagépek.





A Nazca-sivatag száraz, csapadékmentes klímája több mint egy évezreden keresztül megőrizte a titokzatos ábrákat - állatfigurákat és egyéb geoglifákat -, amelyeket az őslakosok "rajzoltak" a terület szikláktól és kavicsrétegtől való megtisztításával.

800x531_722_naska_lines_nazca_peruvian_desert_photo_photography_digital_art.jpg

A munkálatok eddig számos vonalban tettek helyrehozhatatlan károkat és egy majdnem hatvan méteres trapéz alakzat teljesen eltűnt. A több mint négy hónappal ezelőtt végzett szakértői becslések arra figyelmeztettek, hogy a vonalak károsodása tovább folytatódik, súlyos változásokat előidézve a kulturális szempontból értékes területen - olvasható a Past Horizons című régészeti hírportálon.

A lapban megjelent riport megjegyezte, hogy a régészetileg fontos övezet természetvédelmi területen fekszik, ezért a nemzet kulturális örökséget megillető védelmet kellene élveznie.

541620_519862931382074_352790430_n.jpg

Forrás: index.hu
Kategóriák: UFO

Amit a Sirius apró humaniodjáról tudni lehet

2013, április 17 - 11:07
sirius.jpgEgy spanyol törvényszéki orvos szerint a tetem egy körülbelül tizenöt hetes emberi magzaté. Dr. Steven Greer szerint a génállományának mintegy kétmillió bázispárja nem emberi, ami arra utal, hogy lény ember és egy eddig ismeretlen faj hibridje lehet. A Föld napján, azaz április 22-én lesz a Sirius című új amerikai dokumentumfilm világpremierje Los Angeles-ben. A két órás mozi az alkotók szerint egyértelmű bizonyítékokat tár majd a nézők elé az intelligens földönkívüli élet létezésére vonatkozóan. Ezek egyike valószínűleg azzal az aprócska, alig tizenöt centiméteres humanoid tetemmel kapcsolatos, amely a filmhez készült összes előzetesben feltűnik, amint egy labor asztalán fekszik, körülötte pedig, fehér köpenyes emberkék sürögnek. A bemutatóig már egy hét sincs hátra, de addig is összegyűjtöttük, amit tudni lehet a pici lényről.


Az alig egy arasznyi apró testet 2003-ban, Chilében, az Atacama Sivatag északi részén, egy elhagyott romváros környékén találták. Az eset azonnal hatalmas publicitást kapott és hamar felkapta a nemzetközi média is. A különös tetemről elsőként beszámoló helyi napilap, a La Estrella de America 2003. október 19-i száma a következőket írja:

"Az egész egy téli reggelen kezdődött, amikor egy helyi lakos, név szerint Oscar Munoz hobbijának hódolva, régi fémpénzek, edények és más történelmi tárgyak után kutatott a közeli szellemvárosban. Lapáttal és csákánnyal a kezében érkezett a helyszínre, ahol röviddel ezután, a La Noria nevű egykori templom romjai között bukkant a lila szalaggal átkötött fehér ruhába csavart furcsa csontvázra, amelynek hossza alig érte el a 15 centimétert. A lénynek éles fogai, hatalmas, púpos koponyája volt, a testét furcsa, sötét pikkelyszerű réteg borította és az emberekkel ellentétben mindössze kilenc bordája volt."

11657_521463554555345_1957980518_n.jpg

Az apró teremtményről sokáig csak egyetlen fotót lehetett látni, mert tulajdonosa megérezte a szokatlan leletben rejlő anyagi lehetőséget, ezért még megmutatni is kizárólag pénzért volt hajlandó, míg végül egy tehetős spanyol vállalkozó visszautasíthatatlan ajánlatot téve neki, megvásárolta az apró lény földi maradványait. Így került annak a Ramón Navia-Osorionak a birtokába a test, aki nem mellesleg 1975-ben alapítója volt Spanyolország egyik legjelentősebb UFO kutató szervezetének is (IIEE).

Az apró humanoid további történetét már magától a spanyol üzletembertől tudjuk, aki ez év április ötödikén, vagyis alig két héttel ezelőtt egy spanyol nyelvű blogon írta meg az kicsi tetem hozzákerülésének és első vizsgálatainak történetét.

Navia-Osorio 2003 végén utazott először Chilébe, miután hazájába is eljutott a furcsa lelet híre. Részletesen leírja, hogyan találkozott először Oscar Munozzal, illetve Alejandro Dávalos-szal (ő készítette a legelső fényképet a lényről) La Noria szellemvárosában. A találkát egy chilei UFO kutató, név szerint Raúl Núnez Gálvez hozta össze, aki korábban éveken át Spanyolországban élt és jól ismerte Navia-Osoriot.

A spanyol kutató rövid történelmi visszatekintést téve kiemeli, a területen korábban is számos paranormális jelenséget tapasztaltak az ott élők. A rengeteg különös történet közül az egyik legismertebbnek több szemtanúja is volt. A furcsa eset szerint egy emberszerű lényekből álló temetési menet haladt át a városon, amely egyik pillanatról a másikra hirtelen eltűnt a nézelődők szeme elől.

Navia-Osorio kitért rá, hogy a legközelebbi ma is lakott városka, Iquique kocsmárosa segített nyélbe ütni Munozzal az üzletet. Ennek anyagi részleteit persze nem ismerteti, de a szóbeszédek szerint sok száz dollárért került a spanyol vállalkozó tulajdonába az apró csontváz, amelyet 2004-ben magával vitt Spanyolországba.

Ramón Navia-Osorio otthon komoly erőfeszítéseket tett, hogy beazonosíthassa az apró lényt. Neves tudósokat és orvosokat keresett meg, akik többsége erősen vonakodott részt venni a kétes hírű humanoid vizsgálataiban, azt pedig végképp megtiltották, hogy a nevük a nyilvánosság előtt bármilyen összefüggésben is megjelenjen a lény kapcsán.

2005. július ötödikén aztán a tetemet a barcelonai Királyi Tudományos Akadémia orvosai, biológusai, zoológusai vették vizsgálat alá. Navia-Osorio hangsúlyozza, a legnehezebb az volt, hogy a tudósok nagy része eleve fenntartásokkal és kétkedve fogott hozzá a vizsgálatokhoz, amely hozzáállás kis híján teljesen ellehetetlenítette a hatékony munkát. Állítása szerint egymás között valamennyien elismerték, hogy addig még csak nem is hallottak hasonló lényről, attól azonban mindannyian elzárkóztak, hogy ezen véleményüket akár írásban, akár szóban a nyilvánosság felé is megerősítsék.

Mindazonáltal Navia-Osorio két tudományos dokumentumot is bemutat blogbejegyzésben. Az első egy radiológiai jelentés, amelyet E. Feijoo, C. López és J. M. Colomer orvosok szignáltak. Ez alapvetően egy részletes leírást tartalmaz magáról a testről, annak felépítéséről, de látványosan kerüli, hogy az eredetére vonatkozóan bármiféle következtetésekbe bocsátkozzon. Azt mindenesetre leszögezi, hogy nem átverésről van szó, ahogy azt előzetesen több szkeptikus tudós is valószínűsítette, akik szerint az állítólagos lény csupán madárcsontvázakból kreált szándékos hamisítvány.

A második idézett dokumentum egy törvényszéki orvosi jelentés, amely Dr. Francisco Etxeberria Gabilondotól, a Baszkföldi Egyetem Igazságügyi Orvosszakértői Intézetének főmunkatársától, a Complutense Egyetem antropológusától származik. Dr. Etxeberria jelentésében egyértelműen emberi magzatként azonosítja a tetemet: "Ez egy mumifikálódott test, amely egy magzat jellemzőit hordja magán. A test hossza 14 centiméter és valamennyi anatómiai struktúra normálisnak tűnik." A további részletes anatómiai elemzést követően a következőképpen összegzi vizsgálatai eredményét: "Mindent egybevetve azt mondhatom, ez minden kétséget kizáróan egy mumifikálódott magzat, amely a méreteit tekintve körülbelül 15 hetes lehet."

A jelentés azonban nem ad magyarázatot olyan alapvető fizikai eltérésekre, mint például a kilenc pár borda. Továbbá, ha ez valóban egy magzat, akkor adódik a kérdés, vajon hogyan kerülhetett egy ruhadarabba csavarva a La Noria környéki elhagyatott vidékre, amelytől a legközelebbi lakott település 56 kilométerre van?

Dr. Etxeberria szerint valószínűleg nagyon idős, akár több száz éves is lehet. Azt, hogy ennek ellenére miért maradhatott ilyen viszonylag jó állapotban azzal magyarázza, hogy "egy ennyire fiatal magzatban még nem alakult ki az emésztőcső és nincs baktériumflórája sem - a holttesteknél ugyanis a test felbomlása szinte mindig itt kezdődik - de egyéb tényezők is közrejátszhattak abban, hogy ilyen relatíve jó állapotban megmaradt akár évszázadok alatt is."

Itt kell elmondani, hogy az Atacama Sivatagot a világ legszárazabb területeként tartják számon, amely környezet elősegíti a különböző anyagok erodálásának akár jelentős késleltetését is.

A blogbejegyzés végén Ramón Navia-Osorio természetesen kitér arra is, miként került kapcsolatba Dr. Steven Greerrel az ügy kapcsán. Ez egy dallas-i orvos hölgynek köszönhető, aki bemutatta őket egymásnak, majd Navia-Osorio barcelonai irodájába is elkísérte Greert. A spanyol vállalkozó további vizsgálatokra Greer rendelkezésére bocsátotta az apró lény testét, amelynek eddigi hivatalos eredményeit a Sirius-ban fogják ismertetni.

Végül, a különös lény vizsgálata kapcsán immár tíz éve tartó kálváriája esszenciájaként Navia-Osorio a következőkkel zárja gondolatait: "Én nem tartozom azok közé, akik kétséget kizáróan állítják, hogy amit 2003-ban Oscar Munoz talált, az egy földönkívüli lény holtteste, habár külsőre nagyon hasonlít néhányukhoz, ezt kár is lenne tagadni. Mielőtt azonban ezt kimondanánk, érdemes számba venni az egyéb lehetséges magyarázatokat is."

Hogy végképp mindenkit elbizonytalanítsunk, végül álljanak itt Dr. Steven Greernek, a Sirius közelgő bemutatója kapcsán az utóbbi napokban tett Twitter-bejegyzései:

"Az Atacama Sivatagban talált humanoid lény emberi DNS-t, illetve egy eddig nem azonosított DNS-t is tartalmaz! A csontváz felépítésére ez idáig nincs magyarázat. Kik vagyunk mi? Mi lehet ez? Továbbra is rejtély."

"Teljességgel kizárt, hogy mókusmajom, vagy más főemlős lenne. Ez egy ember és egy ismeretlen faj keresztezése. Semmiképpen nem gyermek, vagy magzat."

"A DNS-ének két millió bázispárja nem egyezik, eltér az emberi DNS-től. Hibrid? Tovább vizsgálatokra lesz szükség, nem olyan egyszerű..."

"Az egyik vezető egyetem hamarosan szakvéleményt ad a lelettel kapcsolatban."

Már csak néhány nap és megtudhatjuk a DNS-vizsgálat részletes eredményeit is, bár nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy a különös teremtmény történetének újabb fejezetével valószínűleg csak a kérdőjelek száma fog tovább sokasodni.

Forrás: ittvannak.hu
Kategóriák: UFO

Egykori KGB ügynök: "Megtanultuk "behívni" az UFO-kat"

2013, április 14 - 14:19
6a747fa770be.jpgA KGB vezérezredese egy március végi moszkvai konferencián beszélt a Szovjetunió UFO jelenségekkel kapcsolatos kutatásairól. "Ha egy adott körzetben drasztikusan megemeltük harci repülések és a katonai eszközök mozgatásának számát, közel száz százalékos valószínűséggel számíthattunk rá, hogy megjennek az azonosítatlan repülő objektumok."




"A Szovjetunió nagyon is komolyan vette az UFO jelenségeket. A KGB és a Szovjet Védelmi Minisztérium egy erre létrehozott közös egységének az volt a feladata, hogy összegyűjtse és megvizsgálja a paranormális jelenségekről szóló beszámolókat, bizonyítékokat, de idővel annak is megtalálták a módját, hogyan kell „behívni” a földönkívülieket és kapcsolatba lépni velük" - idézte az egyik nyugalmazott szovjet vezérezredest pénteki írásában az egyik angol nyelvű orosz hírportál.

Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök tavaly december elején egy meglehetősen szokatlan kérdést kapott - eleveníti fel az esetet a Russia Beyond The Headlines, amikor az orosz REN TV riportere arról kérdezte a korábbi elnököt, igaz-e az a feltevés, hogy a mindenkori elnök a nukleáris fegyverek indítókódjait tartalmazó bőrönddel együtt kézhez kap egy másik táskát is, amelyben a minket látogató földönkívüliekről szóló információk vannak?

Annak ellenére, hogy Medvegyev igennel válaszolt, nem meglepő, hogy szinte mindenki viccként értékelte a miniszterelnök szavait, pedig tudni lehet, hogy mind az egykori Szovjetunió, mind a modern Oroszország nagyon komolyan veszi az UFO- és más paranormális jelenségek kutatását, ráadásul az ezt bizonyító hivatalos iratok jelentős része a mai napig titkos és a jelen állás szerint soha nem is fogják nyilvánosságra hozni őket - írja a cikk szerzője.

Másrészről viszont vannak olyan szakértők, akiknek egykori felelős beosztásuk révén hozzáférésük volt ezekhez az információkhoz, de már semmiféle állami pozíciót nem töltenek be, így némileg nagyobb a mozgásterük. Néhányan közülük nemrég úgy döntöttek fellebbentik az UFO jelenségek rejtélyét leplező átláthatatlan fátylat.

Március utolsó napjaiban került sor a Felix Ziegelről, a neves szovjet csillagászról és matematikusról elnevezett 2013-as konferenciára, ahol külön panel foglalkozott a szovjet idők UFO kutatási projektjeivel. Felix Ziegelt amellett, hogy széles körben elismert tudós, hazájában úgy tartják számon, mint az orosz UFO kutatás egyik atyját. A kétévente megrendezett eseményt, ahogy az elmúlt húsz évben mindig, úgy az idén is Moszkvában tartották, fő témája pedig ezúttal is a paranormális jelenségek kutatása.

Eleinte a Szovjetunióban is úgy kezelték az UFO észleléseket, amelyeknek a világon semmi köze a tudományhoz és puszta fikció lévén nem éri meg, hogy időt és energiát pocsékoljanak arra, hogy foglalkoznak velük. Csupán néhány megszállott, mint amilyen Felix Ziegel is volt, gondolta úgy, hogy a rengeteg egymástól független, mégis egybevágó tényt bizony nem ártana komolyan venni. A hatvanas években Ziegel számos nyilvános előadáson adott hangot ebbéli véleményének, így ösztönözve az önkénteseket, hogy gyűjtsék az azonosítatlan repülő objektumokkal kapcsolatos információkat.

A vízválasztó pillanat végül 1978-ban következett be, amikor több száz - ha nem több ezer - ember volt szemtanúja egy erősen fénylő, narancsszínű objektumnak, amely órákon át lebegett Petrozavodsk városa felett. A helyi szerveket azonnal elözönlötték a kétségbeesett, nem ritkán rettegő szemtanúktól érkező telefonhívások, másnap pedig még a szomszédos országok is arra kérték a Szovjetuniót, hogy adjon magyarázatot a neki tulajdonított "titkos katonai gyakorlatra".

Az utolsó lökést végül az adta meg, amikor Alekszandrov, a neves atomfizikus, a Szovjet Akadémia tagja, a szovjet atomerőművek szellemi atyja, levelében azt írta, hatalmas hiba lenne figyelmen kívül hagyni az UFO jelenségeket. Alekszandrov azt javasolta, hogy fel kell állítani egy speciális, tudományos programot a jelenség tanulmányozására.

Minderről a szovjet hadseregben vezérezredesként a legmagasabb pozíciók egyikét betöltő Vaszilíj Jeremenko beszélt a március végi konferencián. A hetvenes évek végén Jeremenko a KGB magas rangú vezetőjeként a Légierőt és a katonai repülőgépgyártást felügyelte és az ő részlegét bízták meg azzal, hogy gyűjtse össze az UFO észlelésekről érkező beszámolókat.

Addigra - Jeremenko elmondása szerint - már jó néhány paranormális-, köztük UFO incidensről volt tudomásuk, amelyek hatására még a rakétákat kezelő egységeket is felvilágosították, hogyan reagáljanak, ha UFO-t látnak. Ennek lényege az volt, hogy ilyen esetben úgy kellett eljárni, hogy egy esetleges megtorló agresszió kiváltásának még a lehetőségét is elkerüljék.

A nyolcvanas évek elején aztán, az asztraháni régióban egy kísérlet keretében sikerült "behívniuk" a földönkívülieket. Addigra a szakértők ugyanis rájöttek, hogy az UFO jelenségek a "fokozottan feszült" térségekben sokkal gyakoribbak. Ilyenek a különböző fegyvertesztek, vagy azok a körzetek, ahol kis helyen sok katonai eszköz található.

"Elmondhatjuk, hogy a kísérlet során megtanultuk, hogy hívjunk be egy UFO-t. Hogy ezt elérjük, az adott körzetben drasztikusan megemeltük harci repülések és a katonai eszközök mozgatásának számát. Ilyenkor közel száz százalékos valószínűséggel számíthattunk rá, hogy megjelennek az azonosítatlan repülő objektumok" - mondta Jeremenko, aki szerint a legtöbb ilyen tárgy, fénylő gömb volt.

Idővel aztán a kísérletek minden résztvevője annyira megszokta ezeket a jelenségeket, hogy gyakorlatilag természetesnek vette azokat. Néhányan még kapcsolatba is akartak lépni ezekkel az objektumokkal. "Ez úgy nézett ki, hogy az adott személy a földön állva integetni kezdett a kezeivel, méghozzá előbb kétszer jobbra, majd kétszer balra. Nem volt ritka, hogy a gömb az égen erre úgy reagált rá, hogy előbb kétszer jobbra, majd kétszer balra mozdult el. Elképzelésünk sem volt, mivel magyarázzuk mindezt" - mondta a konferencián Jeremenko.

Végül a katonaság több tudós közreműködésével, háromra szűkítette a lehetséges magyarázatok számát. Az első feltételezés szerint ez egy olyan természeti jelenség, amelyet addig még senki nem írt le. A második elképzelés szerint, talán amerikai, vagy japán felderítő egységek lehetnek, a harmadik lehetséges magyarázat pedig a jelenség földönkívüli eredete volt.

"Napjainkban az UFO észleléseket sikeresen a szenzációhajhász bulvárlapok oldalira száműzték" - mondta előadásában Jeremenko, aki szerint komoly tudósok éppen ezért nem mernek nyíltan foglalkozni ezzel kérdéssel és inkább hallgatnak. "Pilótákkal és űrhajósokkal folytatott magánbeszélgetéseknek rendszeresen témája, hogy ki és mit látott az égen, vagy a világűrben, de nyilvánosan szinte senki nem mer beszélni, pedig a kérdés komoly biztonsági kockázatot jelent, ezért illene ennek megfelelően is kezelni" - zárta előadását az egykori vezérezredes.

Forrás: ittvannak.hu - Russia Beyond The Headlines
Kategóriák: UFO

WikiLeaks: UFO észlelése kivizsgálását kérte csendőrségétől Marokkó királya

2013, április 12 - 07:45
hassan.jpgÚjabb hatalmas mennyiségű, ezúttal a 70-es évekre vonatkozó amerikai diplomáciai iratot tett közzé hétfőn a WikiLeaks kiszivárogtató portál. A több, mint 1,7 millió dokumentum Julian Assange, a WikiLeaks alapítója szerint a világ valamennyi országára vonatkozóan tartalmaz információkat. A különböző titkosítási szinttel ellátott iratok, az Egyesült Államok külföldi nagykövetségeiről, az USA-ba hazaküldött információkat, jelentéseket tartalmazzák. Ezek egyikéből kiderül, hogy Hassan, marokkói király 1976-ban - több száz másik szemtanúval együtt - egy különös repülő járművet látott az égen, majd arra kérte a Királyi Csendőrség vezetőjét, segítsen azonosítani a különös jelensége.



A marokkói Rabatból az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának címzett követségi jelentést 1976. szeptember 25-én, reggel 8:01-kor küldték el védett távirati vonalon, de rögzítették mikrofilmen is. A dokumentumból kiderül, hogy a marokkói csendőrség főparancsnokának közbenjárásával, a marokkói király az USA nagykövetségétől kért segítséget ahhoz, hogy azonosítani tudják az UFO-t. Az alábbiakban a dokumentum teljes szövege olvasható magyar nyelven:

1. Tegnap (1976.) szeptember 23-án, felhívott Husni Benslimane, a Királyi Csendőrség főparancsnoka és még aznap délután 01:00 órára találkozót kért tőlem. Miután az ezredes megérkezett hozzám, elmondta, hogy a (marokkói) király levelet írt neki, amelyben arra kérte, derítsék ki az eredetét az (1976.) szeptember 18-19-én éjszaka, Marokkó felett látott azonosítatlan repülő objektumoknak (UFO). Benslamine ezredes szerint a csendőrség is több hívást kapott Agadírból, a marrakesh-i körzetből, Casablancából, Rabatból, Kentirából és más területekről, amelyek rendre, a szeptember 19-re virradó éjjel, hajnali 01:00 és 01:30 között történt UFO észlelésekről számoltak be. Ezek a hatalmas területet lefedő észlelések ugyanolyannak írták le a jelenséget, amely dél-nyugat felől, észak-keleti irányba haladt, ezüstösen csillogott, kör alakú volt, furcsa szikracsóvákat és más anyagot bocsátott ki magából, miközben semmiféle hangja nem volt. Az ezredes azt ígérte, ma további információkkal szolgál a jelenséggel kapcsolatban, miközben azt kérte, mi is osszunk meg vele minden rendelkezésünkre álló információt az eset kapcsán. Benslimane ezredes kiemelte, hogy a királyt személyesen is nagyon érdeklik az eset fejleményei. Én megígértem neki, hogy megtesszük, ami tőlünk telik.

2. Ma, (1976. szeptember) 24-én, Mohamed Lissaoui, a Királyi Csendőrség egyik őrnagya találkozott Datt-tel, és átadta neki az észlelésekről készített rövid összegzést. Lissaoui azt is megengedte Datt-nek, hogy megnézze a(z UFO-ról készült) rajzokat.

TITKOS

TITKOS

Rabat 05209 250817Z az UFO-ról, készítette több személy, köztük én magam, aki látta az UFO-t.

3. Az észlelések (1976.) szeptember 19-én, hajnali 01:00 és 02:00 között történtek, de döntő többségük 01:00 és 01:30 között. Agadír, Kalaa-Sraghna, Essaouira, Casablanca, Rabat, Kentira, Meknes és a FEZ régióból érkeztek bejelentések. Abban nagy általánosságban mindenki egyetértett, hogy az UFO déli irányból észak fele közlekedett, nagyjából párhuzamosan Marokkó Atlanti-óceáni partvonalával, körülbelül 1000 méteres magasságban és semmiféle hangot nem lehetett hallani az UFO irányából.

4. (A szemtanúk) az UFO alakját kétféleképpen írták le, egyrészt ezüstös színű, fényes, lapított gömb (korong) alakúnak, másrészt pedig hatalmas és fényes, cső alakú objektumnak. Egyes megfigyelők szerint a tárgy időnként fényes szikrákat bocsátott ki a hátulján.

5. Lissaoui őrnagy elmondta, röviden tájékoztatta Datt-et az esetről, mert ő maga is szemtanúja volt az UFO-nak, miközben hajnali 01:15 körül Kentira városából hazafelé autózott. Az ő elmondása szerint az UFO a tengerparttal párhuzamosan, relatíve kis sebességgel  haladt és a mozgása olyan volt, mint egy éppen leszálláshoz készülődő repülőgép. Először korong formájúnak látta, de ahogy közelebb ért, már egyértelműen fényes, cső alakja volt.

6. Őszintén megmondom, hogy nem tudom, mit gondoljak ezekről az észlelésekről, habár nagyon figyelemreméltó, hogy a hatalmas távolságok ellenére, szinte minden beszámoló ugyanolyannak írta le a jelenséget. Mindenesetre, nagyon szeretném, ha kérésének megfelelően, mielőbb érdemi információval tudnám segíteni a királyt, ezért nagyra értékelnék bármilyen segítséget az önök részéről.

Anderson TITKOS NNN

Forrás: ittvannak.hu - WikiLeaks
Kategóriák: UFO

Máris politikai támadás érte az egyik kongresszusi képviselőt, amiért részt vesz a washingtoni „közmeghallgatáson”

2013, április 10 - 15:29
merrillcook.jpgMégis öt egykori kongresszusi képviselő vesz részt a meghallgatáson. Merrill Cook szenátor: "Közöltem a szervezőkkel, hogy valószínűleg úgysem tudnak meggyőzni a földönkívüliek létezéséről." A "Közmeghallgatás a beismerésért" (Citizen Hearing on Disclosure) projekt szervezői tegnapi sajtóközleményükben bejelentették, hogy két újabb egykori kongresszusi taggal bővült a meghallgatók csapata, így - a korábbi hírekkel ellentétben - mégiscsak összeállt az az ötfős "meghallgató bizottság", amely előtt vallomást tehetnek a szemtanúk.


Az április 29. és május 3. közé szervezett "ál" kongresszusi meghallgatásról már mi is többször beszámoltunk. Az öt napos rendezvény célja, hogy befolyásos politikai lobbistákat állítson a földönkívüliek jelenlétének beismerését követelő civil szerveződés mellé és elérje, hogy az Egyesült Államok kormánya felhagyva a tagadás politikájával, végre ismerje be, kapcsolatban áll az idegenekkel.

A két újabb korábbi kongresszusi képviselő egyike Darlene Hooley, aki Oregon állam ötödik választókerületének volt szenátora 1997 és 2009 között. Az ötödik tag pedig Kalifornia állam hatos számú választókerületének képviselője, Lynn Woolsey, aki 1993 és 2013 között, tehát összesen húsz éven, vagyis tíz teljes cikluson át volt a legnagyobb amerikai állam egyik kongresszusi képviselője.

Habár, a Képviselőház korábbi tagjai végighallgatják mind a negyven vallomást tevő, kutatót, szemtanút, nyugalmazott katonát, egykori kormányügynököt, utána senki nem kéri majd őket, hogy osszák meg gondolataikat a hallottakról. Feladatuk mindössze addig tart, hogy szép csendben és figyelmesen végighallgatják a beszámolókat, majd még azon a héten az öt meghallgató egyike, közlemény formájában összefoglalja az észrevételeiket.

Közben a már korábban nyilvánosságra került három egykori képviselő egyike, Utah állam korábbi szenátora, Merrill Cook máris politikai támadás célpontja lett, amiért részt vesz a rendezvényen. Cook a Salt Lake City Tribune nevű helyi lap hasábjain emiatt kénytelen volt tompítani szerepét a projektben: "Senki ne számítson arra, hogy csak azért fogok hinni az UFO-k létezésében, mert a szervezők állják az én és a feleségem utazási és washingtoni tartózkodási költségeit. Világosan közöltem az esemény szervezőivel, hogy minden bizonnyal nem tudnak majd meggyőzni... Földönkívüli élet? Mint lehetőséget el tudom fogadni, de a mai napig nem hallottam, nem olvastam és nem is láttam semmi olyat, ami arra utalna, hogy bárki is találkozott volna ilyesmivel a Földön."

A szervezők azonban abban bíznak, hogy a szemtanúknak - a többi képviselő mellett - sikerül majd meggyőzniük Cookot is. Annál is inkább, mert gyakorlatilag az egész projekt sikere azon múlik, hogy az egykori kongresszusi tagok milyen véleménnyel lesznek a meghallgatást követően. És valljuk be, az egyik legfontosabb faktor, a média hozzáállását is ez fogja meghatározni.

Forrás: ittvannak.hu
Kategóriák: UFO

A szakértő sem zárta ki, hogy UFO-t láthattak tegnap este Nyékládháza közelében

2013, április 9 - 15:10
ufo_www.kepfeltoltes.hu_.pngHétfőn, azaz április nyolcadikán este, 19:15 perckor észlelte a szemtanú azt a szokatlan repülő objektumot, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emőd és Nyékládháza között volt látható az égbolton.


"Épp kint ülök a kertben, nagy nyugalomban a macskával a fűben. Csak úgy unalmamban kémleltem az eget, amikor hirtelen megjelent valami kerek dolog" - fogalmazott az észlelő, aki hozzátette, nem egy összefüggő korongot kell elképzelni, hanem három kisebb kört, amelyek egymástól egyenlő távolságban, szabályos háromszöget formáztak és egy "nagyobb, szabályos körrel voltak összekötve".

A szemtanú a könnyebb érthetőség kedvéért a fent látható sematikus vázlatot készítette az objektumról, amiről bizton állítja, nem repülőgép volt, hiszen"annak már kezdettől fogva látszódnia kellett volna, és az nem ilyen alakú." Elmondása szerint az objektum alig három másodpercig volt látható: "Azonnal felugrottam, de az addigra már eltűnt..."

"Ez vajon mi lehetett? Mert, hogy nem vagyok őrült, bolond, vagy skizofréniás az is biztos!" - zárta sorait a szemtanú.

Portálunk az eset kapcsán megkereste Sós Tibort, hazánk egyik legtapasztaltabb UFO szakértőjét, aki szerint az elmondottak és az ábra alapján nem zárható ki, hogy a szemtanú azon szerencsések egyike, akinek része lehetett egy első típusú találkozásban: "A rajz alapján a leírás nagy vonalakban ráillik az egyik ismert ufó objektum típusára, ami még természetesen nem azt jelenti, hogy ez csak kizárólagosan egy idegen civilizáció járműve lehetett."

Sós Tibor hozzátette: "A kilencvenes években ilyen lenyomatot, hagyott a sándorfalvi erdőben egy objektum, amelynek 4,1 méter volt az átmérője, viszont ezek az aránylag kisméretű objektumok mozgásuk közben már látszólag gömb formát vesznek fel."

A rövid esetleírásból azonban több fontos információ is hiányzik, így nem tudjuk, hogy az észlelőnek sikerült-e megbecsülni a távolságot, az objektum méretét, színét, hogy voltak-e felhők az égbolton, hallatszott-e bármilyen hanghatás közben, és hogyan tűnt el? "Ezek hiányában pedig akár az is előfordulhat, hogy a jelenség nem volt más, mint a napjainkban nagyon divatos fényeffektek egyike, amelyeket egyre többen használnak és megfelelő időjárási körülmények között akár 20 kilométerre is ellátszanak" - fogalmazott a kutató.

Forrás: ittvannak.hu
Kategóriák: UFO

Az 51-es Körzet titkairól tartottak újabb nagy sikerű előadást Las Vegas-ban

2013, április 9 - 15:05
keller2_t653.jpgÚjabb érdekes előadásnak adott otthont április ötödikén este a Las Vegas-ban található National Atomic Testing Museum (Nemzeti Atomenergetikai Kísérletek Múzeuma), 51-es Körzethez kapcsolódó tematikus programsorozata. Ezúttal az a T. L. Keller volt a meghívott előadó, aki amellett, hogy elismert rakétatudós, saját, közvetlen tapasztalatai, valamint magas rangú katonai forrásokból szerzett információi alapján abban is teljesen biztos, hogy az USA együttműködik különböző földönkívüli civilizációk képviselőivel.


Kellert még nyolcéves korában ejtette rabul a nagy ismeretlen, egy akkor nagy sikerrel futó televíziós sci-fi sorozatot, a Space Patrolt (Űrjárőr) nézve. A sorozat hatására vett először kezébe UFO témájú könyvet, majd a rajongásból elköteleződés lett és végül a Kaliforniai Egyetemre került, ahol rakétamérnökként diplomázott.

Az UFO jelenségek iránti érdeklődését azonban elismert rakétatudósként sem tagadta meg soha. Személyesen is felkeresett számos olyan helyszínt, területet, ahonnan gyakran számolnak be UFO aktivitásról, így többször járt az 51-es Körzetben is, ahol egy alkalommal számára is teljesen ismeretlen, narancsos fénnyel ragyogó, mozaikszerű alakzatban repülő tárgyakat látott, amelyeket azóta sem tudott beazonosítani.

Karen Green, a National Atomic Testing Museum kurátora elmondta, tudományos munkássága és előélete miatt esett Kellerre a választásuk, az 51-es Körzetről szóló előadássorozat következő előadójaként. A múzeum programszervezője hozzátette, Keller egy személyben testesíti meg a Las Vegas-tól 150 kilométerre, északra található katonai bázissal, vagyis az 51-es Körzettel kapcsolatos mítoszt és a realitást.

"Számos oka van, hogy őt választottuk a következő előadónak. Olyasvalakit kerestünk, aki az 51-es Körzetet övező legendákkal és tényekkel kapcsolatban egyaránt tud újat mondani, de alapvetően tudományos szempontból, tehát a technológia szemüvegén keresztül közelíti meg a témát."

Keller pedig tökéletes választásnak bizonyult. Előadását az Antelope Völgyben található egykori munkahelyén folytatott antigravitációs technológiák utáni kutatások bemutatásával kezdte, melynek során kitért arra, hogy az Egyesült Államok titokban a híres B-2-es bombázók néhány példányát is felszerelte ilyen berendezéssel, amelynek megvalósításához a technológiát repülő csészealjakból másolták.

"Egyszerűen azt gondolom, hogy az embereknek tudniuk kell minderről. Az elmúlt hatvan év alatt az adófizetők pénzéből jöhetett létre mindez, ennek ellenére fogalmuk sincs ezekről a dolgokról" - mondja Keller. "Ha csak sejtenék, hogy milyen lehetne ez a világ, ha az a technológia mindenki számára elérhető lenne, rájönnének, hogy mindannyiunk élete drasztikusan megváltozna."

Felidézte a Lockheed Martin repülőgépgyártó cég Technológiafejlesztési Programja elnökének, Ben Rich-nek egy 1993-ban tartott zártkörű előadását, ahol Rich a következőket mondta: "a Lockheed Martin cég birtokában van a technológiának, amellyel meghódíthatja a csillagokat. Képzelj el bármit, de tényleg bármit és a Lockheed Martin megvalósítja" - mondta akkor a cég kutatásért felelős elnöke.

A második rész elején több érvet is felsorolt, amivel arra próbált magyarázatot adni, miért vannak itt az idegenek a Földön. Állítása szerint nemcsak bolygónkon, de a Holdon és a Marson is van egy-egy bázis, ahol az Egyesült Államok titokban, a földönkívüliekkel közösen, különböző fejlesztési projekteken dolgozik, hozzátéve, ez a fajta technika nem igényel hagyományos értelemben vett üzemanyagot.

"Ezekre a dolgokra ugyan még nincs a kezemben bizonyíték, de gyakorlatilag teljesen biztosra veheti mindenki, hogy amit elmondtam, abból minden szó igaz, ugyanis az információimat nagyon alapos kutatómunkával szereztem és a legmagasabb beosztásban dolgozó katonai vezetőktől származnak. Semmi szükség ilyesmiket kitalálni, mivel a valóság sokkal bizarrabb, mint azt egy átlagember el tud képzelni" - fogalmazott Keller.

Azzal viszont pontosan tisztában van, hogy állításainak egy része a hihetetlenség határait súrolja. Elmondta, hogy amíg éltek a szülei, ők sem akartak hallani az "UFO őrültségeiről", amelyet "gyerekes csökevénynek" tartottak. A múlt pénteki előadásán is voltak szkeptikusok, akik közül egy Steven Dean nevű férfi a panel végén hangot is adott kétkedésének: "Az előadásának azzal a részével semmi bajom, hogy az Egyesült Államok, a polgárai tudta nélkül, titokban csinál ezt-azt, a második fele viszont már túl sok volt nekem, sőt egyenesen úgy érzem nonszensz, amiket állít."

Keller válaszában elmondta, megérti, ha van, aki nem tudja elhinni ezeket a dolgokat, ugyanakkor hozzátette, a középkorban sokan azt sem hitték el, hogy létezhet egy Amerika nevű kontinens, míg be nem bizonyosodott az ellenkezője: "Pontosan tisztában vagyok vele, hogy az általam elmondottak egyesek számára őrültségnek hangzanak, még azt is megkockáztatom, hogy egy, a témában laikus számára ez a normális reakció. Csakhogy mindazt az információt, amelyet ma megosztottam önökkel, megkérdőjelezhetetlen hitelességű forrásokból szereztem. Bár önnek lenne igaza és legalább a fele hazugság lenne, de attól tartok, hogy valójában még a felét sem tudjuk."

Forrás: ittvannak.hu - Las Vegas Sun
Kategóriák: UFO

Eltitkolják a 2014-es üstököst? - A bolygónknak ütközhet

2013, április 8 - 21:36
kisbolygo2.jpgNem is olyan rég egy üstökös lehetséges becsapódását jósolták meg a tudósok. Mi igaz a hírből? Ismert tény, hogy az aszteroida- és üstökösbecsapódások a Naprendszer összes bolygóján rendszeresen előfordulnak. Mindössze néhány évvel ezelőtt a Jupitert eltalálta a Shoemaker-Levy-üstökös, aminek eredményeként a gázóriáson millió megatonnás robbanás történt. A vészjóslóbb elméletekkel előálló tudósok félelmei szerint előbb-utóbb egy hatalmas üstökös a Földbe is becsapódik majd, és nukleáris telet idéz elő a bolygón.


A történelem legnagyobb becsapódása

A bécsi egyetem nemzetközileg elismert geológusa, Alexander Tollmann professzor szerint a Noé által átvészelt árvizet valójában egy üstökös becsapódása idézte elő 12 ezer évvel ezelőtt. Az árvizet a világ számos vallása jegyzi. Annak ellenére, hogy ezek a feljegyzések a történelmi tényeket tekintve rendkívül szegényesek, az árvízzel kapcsolatos elbeszéléseket szinte minden történelem előtti társadalom mítoszai és legendái alátámasztják. A megbízható információk az idő ilyen távoli szakaszáról érthető módon igencsak hiányosak, a nyelvészeti és antropológiai kutatások e legendákat mégis i. e. 10 ezer környékére teszik.

Mindezek tudományosan is bizonyíthatók. Rendkívül magas szintű C-14 radioaktív anyagot találtak az árvíz idején élt, fosszilizálódott fákban. A becsapódás tönkretehette az ózonréteget, ami miatt nagyobb mennyiségű C-14-es izotóp képződött.

A mítoszokra utalva, melyek hét napégésről és egyéb hatalmas katasztrófákról számolnak be, Tollmann azt állítja, hogy a becsapódás pontos ideje i. e. 9600-ra tehető. Victor Clube, az oxfordi egyetem asztrofizika-professzora egyetért Tollmann-nal, és a Noé-féle árvíz eredetéről alkotott teóriáját teljesen hihetőnek találja. Clube szerint a civilizáció bukásának és az azt követő sötét éveknek Európában egy hatalmas üstökös becsapódása volt az oka, úgy 1500 évvel ezelőtt.

Valós fenyegetés

A tudományos társadalom szerint több nagyobb üstökösbecsapódás is lezajlott a nem is olyan távoli múltban. 1905-ben például egy üstökös robbant fel a szibériai Tunguzka felett, körülbelül 30 megatonna erővel, letarolva több mint 120 négyzetkilométernyi erdős területet, ismét bebizonyítva, hogy a világűrben haladó, hatalmas kődarabok folyamatos fenyegetést jelentenek.

meteor2014apr-usa.jpg

Potenciálisan veszélyes aszteroidák

1998. március 11-én a Smithsoniai Asztrofizikai Obszervatórium bejelentette, hogy az 1997XF11 nevű aszteroida - melyet az arizonai egyetem alkalmazottja, Jim Scotti fedezett fel 1997 decemberében - 2028-ban rendkívül közel kerül majd a Földhöz. Úgy becsülték, hogy ez a hatalmas, körülbelül két kilométer átmérőjű szikla akár 77 ezer kilométerre is megközelítheti a Földet. Az 1997XF11-es aszteroidát azonnal felvették a Potenciálisan Veszélyes Aszteroidák listájára, mivel, ha a Föld útjának kiszámításakor használt tényezők bármelyike is megváltozna, bolygónk egyenesen a kődarab útjába kerülne.

A NASA csapata azonnal tiltakozását fejezte ki, azt állítva, semmi esélyét nem látják annak, hogy az 1997XF11 a Földnek csapódjon. A következő napon a smithsoniai csoport bejelentését visszavonta, egyetértve a NASA-val.

Eltitkolják az adatokat?

Egyesek azt állítják, hogy a NASA az olyan nagyobb aszteroidák, mint az 1997XF11 vagy az újabban felfedezett 2003QQ47 küszöbön álló becsapódását próbálja leplezni. Az egyre közelgő szerencsétlenség titokban tartásával a NASA elég időt nyer a becsapódás megelőzésére anélkül, hogy pánikot keltene. Bárhogy legyen is, a titkolózással és az emberek meggyőzésével, miszerint semmi sem fog a Földnek csapódni, legalább megelőzik a terrort és anarchiát, ami feltételezéseik szerint időközben elborítaná a világot.

2014-ben a Földnek ütközhet?

Amikor egy csillagász figyelmezteti az emberiséget egy aszteroida Földdel történő lehetséges összeütközésére, mindig csak napok kérdése, hogy ők vagy mások korrigálják a bejelentést, és kijelentsék, csak téves riasztásról volt szó. Ennek egy közismert példája a 2003-as eset, akkor azt jelentették be, hogy egy QQ47 néven ismert, egy kilométeres kődarab 2014-ben a Földnek ütközik. Mindössze pár nappal később a pánik véget ért, aminek kapcsán úgy tartják, a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy valaki bejelentéseik visszavonására kérte a tudósokat, akik a megoldáson azóta is dolgoznak a háttérben

krater_berringer.jpg

Megnyugtató magyarázat

Az üstökösök jelentette pánik kitörése ellen, melyet az utóbbi évtizedek hasonló témájú katasztrófafilmjei csak tovább fokoztak, a tudóstársadalom legtöbbször a hibalehetőségek számával próbál védekezni. Eszerint, amikor a smithsoniaiak és a NASA csapata először feldolgozta az 1997XF11 adatait, meglehetősen kevés információt használtak fel, így a hibaküszöb magas volt. Amint a média elkezdett pánikba esni, egyéb kutatók még több adatot szolgáltattak.

24 óra múlva mindenki a nyolc év alatt begyűjtött csillagászati adatokat elemezte, hogy az aszteroida útvonalát pontosan kiszámíthassák. Ez a hibaküszöböt jelentősen csökkentette. A megnyugtató magyarázat szerint az aszteroida több százezer kilométerrel kerül majd el minket, és a 2014-es sem jelent valós veszélyt, ám nem véletlen, hogy ennek ellenére továbbra is sokan tartanak egy esetleges becsapódástól.

Forrás: femina.hu és Alexandra Kiadó Rejtélyes esetek - A legérdekesebb összeesküvés-elméletek
Kategóriák: UFO

Űrhajós hull fekete lyukba

2013, április 8 - 19:45
20130407-fekete-lyuk-az-altalanos-relativitaselmelet.jpgMi történne egy fekete lyukba zuhanó űrhajóssal, megsülne vagy szétszakadna? A válasz nem mindegy: ha megsül, akkor vele együtt füstbe megy az általános relativitáselmélet, ha viszont szétszakad a teste, akkor a kvantummechanikával nincs valami rendben.



A kérdésről nemrég a CERN-ben tanácskozó fizikusok egyelőre nem tudtak dönteni a két halálnem között. Abban biztosak, hogy a Nagy Hadronütköztetővel (LHC) végzett kísérleteik során nagyon kicsi a valószínűsége fekete lyukak keletkezésének, még kevésbé képzelhető el, hogy egy ilyen mesterséges fekete lyuk elnyelné a világunkat. Nem is a képzeletbeli űrhajós balsorsa aggasztja őket, hanem a bonyolult fizikai folyamatok következménye. Kompromisszumos megoldás lehet, ha az űrhajós a fekete lyuk külső széle fölött lebeg, felhasználja az onnan kiszivárgó kvantuminformációt, és úgy próbálja eldönteni, melyik elmélet a helyes. Az ügy matematikája azonban olyan bonyolult, hogy mire a kutatók megoldják a problémát, addigra az egész fekete lyuk elpárolog.

A fekete lyukak tűzfala

A Nature beszámolója szerint a kérdés matematikai elemzését még tavaly márciusban végezte el Joseph Polchinski, a Santa Barbara-i (Kalifornia) Elméleti Fizikai Kavli Intézet húrelmélettel foglalkozó fizikusa. Az uralkodó felfogás szerint a fekete lyuk felé közeledő űrhajós az objektum felszínét jelentő eseményhorizont eléréséig semmit sem érez. A fekete lyuk méretétől függően órák, napok vagy hetek múlva a feje és a lába között már olyannyira különböző lesz a gravitációs erő, hogy teste megnyúlik (a jelenséget egyes ismeretterjesztő könyvekben spagettizálódásnak nevezik), majd szétszakad, és maradványai a fekete lyuk végtelenül sűrű magjába hullanak.

Polchinski és munkatársai számításai azonban más eredményt adtak. Eredményeik szerint a kvantummechanikai hatások következtében a fekete lyuk eseményhorizontja közelében elemi részecskék tömege nyüzsög. A forró réteg - amelyet tűzhéjnak vagy tűzfalnak nevezhetünk (utóbbit azonban nem a szó informatikai, de nem is építészeti értelmében) - pillanatok alatt felperzsel bármit, ami csak belé hull. 2012 júliusában publikált eredményeik megrázták a fizika világát. Egy ilyen tűzhéj létezése ugyanis ellentmond az általános relativitáselméletnek, mert annak értelmében a gravitációs térben szabadon eső megfigyelő - bármilyen erős legyen is a tér - ugyanazt érzi, mintha szabadon lebegne a világűrben. Ha ez az alapelv sérül, akkor Einstein elmélete összeomlik.

Ennek tudatában Polchinskiék alternatív megoldást is felvázoltak, amelyben nem jön létre a tűzhéj. Ezért azonban nagy árat kellett fizetniük: fel kellett áldozniuk az elemi részecskék kölcsönhatásait leíró kvantummechanikát. Szakcikkek tömege reagált az eredményre, de senki sem tudott elfogadható kiutat találni. A helyzetet egyes fizikusok válságosnak ítélték, ezért ültek össze a kvantumgravitáció legkiválóbb szakértői a múlt hónapban a CERN-ben rendezett tanácskozásra. Remélték, hogy sikerül rájönniük, milyen irányban kellene keresni a kvantummechanikát a relativitáselmélettel összeegyeztető kvantumgravitációs elméletet, amelynek megalkotásával évtizedek óta hiába próbálkoznak a fizikusok.

47810_518306834871017_1228312851_n.jpg

Elpárolgó fekete lyukak és információs paradoxon

A tűzhéjválság gyökerei 1974-ig nyúlnak vissza, amikor Stephen Hawking a Cambridge-i Egyetemen bebizonyította, hogy bizonyos kvantumos hatások következtében a fekete lyukaknak hőmérsékletük van. Ezért a magára hagyott fekete lyuk - fotonok és más részecskék formájában - hőmérsékleti sugárzást bocsát ki, fokozatosan tömeget veszít, majd teljesen elpárolog. A relativitáselmélet értelmében az eseményhorizontot átlépő űrhajós nem érzékelheti ezt a sugárzást. Hawking eredménye mégis meghökkentő volt, mert addig úgy gondolták, hogy a fekete lyuk csak elnyelheti a tömeget, de nem párologhat. Később Hawking eredményeit pontosították, a lényeg azonban változatlan maradt, és ezt ma már a fizikusok döntő többsége elfogadja.

Egyidejűleg felbukkant azonban egy, a kvantummechanika számára kihívást jelentő paradoxon. A kvantummechanika szerint az információ nem pusztítható el, tehát elvben a fekete lyukból kijövő sugárzásból ki lehetne nyomozni, mi minden hullott bele a lyukba. Hawking szerint azonban a helyzet nem ilyen egyszerű, mert a kijövő sugárzás random, tehát véletlenszerű: bármilyen hosszú ideig figyelnénk a fekete lyuk sugárzását, nem tudnánk meg belőle a múltját. Ez a fekete lyukak információs paradoxona. A paradoxon két táborra osztotta a fizikusokat. Egyesek - köztük Hawking - szerint az információ ténylegesen eltűnik a fekete lyukban, és ha ez ellentmond a kvantummechanika törvényeinek, akkor pontosabb törvényekre van szükség. Mások kitartottak a kvantummechanika mellett.

Eddig nem találtak hibát a számításokban

Juan Maldacena, a Harvard Egyetem fizikusa 1997-ben felfedezte, hogy a Világegyetem bármely háromdimenziós (3D) tartománya leírható a tartomány kétdimenziós (2D) határán kódolt információval, hasonlóan ahhoz, ahogyan a 2D hologram a 3D tárgyakról az információt tárolja. Maldacena matematikai modellje szerint a húrokat és fekete lyukakat tartalmazó 3D univerzumban csak a gravitáció működik, ennek 2D határoló felületén viszont az elemi részecskék a közönséges kvantumfizikai törvényeknek engedelmeskednek, gravitáció nélkül. A 3D univerzum és a 2D felület jelenségei matematikailag kölcsönösen megfeleltethetők egymásnak. A hipotézis az információ paradoxonára is magyarázatot próbál adni.

Többen úgy gondolták, hogy ezzel sikerült is a paradoxont megoldani. Polchinskiék azonban nem nyugodtak ebbe bele. A helyzet tisztázásakor botlottak bele a már említett tűzhéjparadoxonba. A fekete lyukak párolgásának Hawking-féle képét és az információ paradoxonát a részecskék kvantummechanikai összefonódása teszi igazán bonyolulttá. Ezért számításaik során azt tételezték fel, hogy az összefonódás valamiképpen megszűnik - hasonlóan például a molekulák atomokká történő felszakadásához -, ám ez a folyamat a részecskék nagy száma miatt óriási mennyiségű energia felszabadulásával jár. Ez jelenti az eseményhorizontnál kialakuló tűzhéjat, amelyben minden elég, ami a fekete lyukba belehull. A kutatók cikke szerint tehát fizikusoknak választaniuk kell, vagy elfogadják a tűzhéj létezését és ezáltal az általános relativitáselmélet csődjét (ha az elmélet nem alkalmazható az eseményhorizontra, akkor ez egészében megkérdőjelezi az alkalmazhatóságát), vagy azt fogadják el, hogy a fekete lyukakban elvész az információ, ami a kvantummechanika csődjét jelentené.

Polchanski nem zárta ki a lehetőséget, hogy valamilyen buta hibát követtek el a számításaikban, ezért előzetes szakmai vitára bocsátották a dolgozatukat. A legnevesebb szakemberek több mint 40 cikkben reagáltak, de hibát senki sem talált. Többen különböző bonyolult kiutakra tettek javaslatokat. A CERN-ben tartott konferencia résztvevői mindenesetre csak abban értettek egyet, hogy egyhamar nem várható a probléma megoldása.

Forrás: origo.hu
Kategóriák: UFO

Puerto Rico-i kormányzati dokumentumok bizonyítják az UFO-k létezését

2013, április 6 - 17:39
nvtelen11.jpgAz iratok a kilencvenes évek elejéről származnak és a helyi Polgári Védelem fejlécével vannak ellátva. Egy UFO kutató szerint arra lehet következtetni belőlük, hogy nem a teljes, eredeti dokumentumokat hozták nyilvánosságra, hanem azoknak csak egy szerkesztett, "puhított" változatát.


Reinaldo Rios, ismert dél-amerikai para-kutató és ufológus mutatta be a minap azt az öt különböző dokumentumot, amelyek - egyebek mellett - katonai pilóták észleléseit, illetve ezek kapcsán tudományos szakemberek állásfoglalásait tartalmazzák és bizonyítékként támasztják alá, hogy Puerto Rico kormánya nagyon komolyan foglalkozik az UFO jelenségek vizsgálatával.

estata-ldefensa-civil.jpg

Az első most bemutatott dokumentum egy 1976. június 23-i esetet dolgoz fel, majd ennek kapcsán a Polgári Védelmet bízza meg azzal, hogy állapítsa meg, jelentenek-e fenyegetést az UFO-k a nemzetbiztonságra. Az iratból kitűnik, hogy az UFO jelenség tudományos alapon történő tanulmányozására egy tudományközi, interdiszciplináris csoportot hoztak létre, melyben több tudományág képviselői is helyet kaptak.

A második iratból kiderül, hogy Puerto Rico törvényhozása felkérte a kormányt, állítson fel egy saját ügynökséget, amelynek az lesz a feladata, hogy az UFO jelenségekről szóló bejelentéseket kivizsgálja, illetve, hogy dolgozzon ki egy olyan metódust, amellyel könnyen kiszűrhetők lesznek a hamis, vagy félrevezető észlelések.

A harmadik tanulmány az egyre növekvő számú UFO észlelésekre vonatkozó bejelentések fontosságára mutat rá, illetve megnevez több olyan körzetet az országban, ahol jelentősen megugrott az észlelések száma. Ilyen például a különféle paranormális jelenségekről már ismert Yunque Parkerdő.

Az utolsó két akta annak fontosságát hangsúlyozza és indokolja, hogy az UFO jelenségekkel kapcsolatos vizsgálatokat, illetve azok eredményeinek kiértékelését a közvélemény teljes kizárásával, úgymond zárt ajtók mögött kell lefolytatni.

A nagy jelentőségű kormányzati iratokból kiderül, hogy a karibi ország vezetői tisztában vannak a téma jelentőségével és komolyan kutatják is az UFO-król szóló beszámolókat, Rios mégsem teljesen elégedett: "Puerto Rico, mint "az USA gyarmata", közvetlenül együttműködik az Egyesült Államokkal és a dokumentumokat átnézve valószínűnek tartom, hogy az FBI a dokumentumokat a nyilvánosságra hozataluk előtt erősen manipulálhatta, megváltoztathatta és több fontos részt is kivehetett belőlük, ami több okból is mélységesen felháborít."

Forrás: ittvannak.hu és ufodigest.com
Kategóriák: UFO

Csak három egykori képviselő vesz részt a washingtoni meghallgatáson

2013, április 5 - 15:27
stephen-basset.jpgA korábban beharangozott öt helyett, három egykori kongresszusi képviselő fogja végighallgatni a harminc szemtanú vallomásait. A szemtanúk vallomástételük közben nem kérdezhetik a volt képviselőket. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Paradigm Research Group által szervezett "Közmeghallgatás a beismerésért" nevű rendezvényen harmincnál is több nyugalmazott katona, CIA ügynök, kormányzati dolgozó, vagy éppen űrhajós fogja megosztani személyes tapasztalatait a földönkívüliek jelenlétével kapcsolatban, amelynek célja, hogy az amerikai kabinet ismerje be, tud az idegenek létezéséről, akik már sok-sok éve látogatják bolygónkat.





A szervezők által közmeghallgatásnak nevezett öt napos rendezvény a valódi amerikai közmeghallgatások mintájára fog lezajlani, vagyis látszatra minden pontosan úgy fog kinézni, mintha azt valóban az Egyesült Államok törvényhozásában alapvető szerepet játszó Kongresszus szervezte volna.

004.jpg

Ami persze valóban csak látszat, itt ugyanis a meghallgatók nem jelenlegi, hanem egykori képviselők lesznek, ráadásul a korábban beharangozott öt helyett, úgy tűnik, csupán hárman.

Stephen Bassett, az esemény főszervezője, tegnap bejelentette az Amerikai Kongresszusnak azt a három egykori tagját, akik vállalták, hogy végighallgatják az öt nap alatt összesen harminc órásra tervezett tanúvallomásokat.

A "Mit kell tudni a földönkívüliek ügyében április végén tartandó amerikai közmeghallgatásról" című cikkben egyesével be van mutatva a vallomást tevő szemtanúkat, akik - saját állításuk szerint - első kézből szerzett közvetlen tapasztalataik révén, konkrét ismeretekkel rendelkeznek arról, hogy az USA kapcsolatban áll intelligens földönkívüli civilizációk képviselőivel, most lássuk a másik oldal szereplőit.

Mike Graver, még a hetvenes években volt Alaszka állam szenátora, majd 2008-ban beszállt a demokrata párton belül az elnökjelöltségért folyó versengésbe, de nem élvezett túl nagy támogatást, ezért átigazolt a Libertariánus Párthoz (a republikánusok és a demokraták után az USA harmadik legnagyobb pártszövetsége) abban bízva, hogy ott majd elnyerheti az elnökjelöltséget. Gravernek kulcsszerepe volt abban, hogy 1971-ben nyilvánosságra kerüljön Amerikában az úgynevezett Pentagon Papers nevű titkos irat, amely arról tanúskodott, hogy a Lyndon Johnson vezette kabinet a Vietnámi Háború kapcsán nem csak a közvéleménynek, de a Kongresszusnak is hazudott.

Carolyn Kilpatrick képviselő Michiganből szintén a demokrata párt színeiben került be a Kongresszusba, ahol a tizenharmadik választókerület érdekeit képviselte két cikluson át, 1997 és 2001 között.

Merrill Cook, Salt Lake Cityben élő üzletember a republikánusok kötelékét erősítette. Ő szintén 1997 és 2001 között volt a Kongresszus tagja, ahol Utah állam második választókerületét képviselte.

Bassett elmondta, a három meghallgató, vagyis az egykori kongresszusi tagok a rendezvény után nem fogják hivatalosan megfogalmazni a véleményüket a szemtanúk vallomásairól, sőt válaszolni sem fognak, ha menet közben esetleg valaki kérdést tenne fel nekik.

Az esemény április 29. és május 3. között lesz a Washingtoni Nemzeti Sajtó Klub épületének dísztermében, amelyet az interneten - sajnos nem ingyen - bárki végighallgathat.

"A cél, hogy elérjük, a világ kormányai hivatalosan ismerjék be a földönkívüliek létezését. Szeretnénk egy olyan kritikus tömeget összehozni, amelynek hatására elindul egy vizsgálati folyamat, amelynek során a megfelelő kérdéseket teszik fel a megfelelő embereknek. Ha ez megtörténik, akkor legkésőbb nyárig véget érhet az igazság elhallgatása" - fogalmazott Stephen Bassett, az esemény főszervezője.

Forrás: ittvannak.hu, Openminds.tv
Kategóriák: UFO

Rendőr fotózott UFO-t Málta szigetén

2013, április 4 - 09:16
maltaufo.jpgMárcius 19-én este hat órakor, a szolgálatos járőr kapta lencsevégre az alábbi képen látható különös alakú repülő tárgyat, amint egy Marsaxlokk nevű falu közelében, amint mintegy 100-150 méteres magasságban úszik a levegőben. A mobiltelefonnal készített felvételen látható objektum a rendőr elmondása szerint fémes színű és korong alakú volt, amelynek semmilyen hangját nem lehetett hallani.



Az UFO mindössze néhány percig volt látható, mely idő alatt több szemtanúja is volt, de valószínűleg csak ez az egyetlen felvétel készült róla, miközben elhalad a Delimara Hőerőmű egyik kéménye mellett. A rendőr egyértelműen kizárta, hogy repülőgép, vagy helikopter lett volna a furcsa tárgy: "Mielőtt áthelyeztek volna ebbe a körzetbe, egy NATO támaszpont közelében lévő településen szolgáltam, ahol naponta láttam fel- és leszállni a legkülönfélébb katonai gépeket, de ez egyikhez sem hasonlított."

63478_443928832352085_937002022_n.jpg

A képet egy William Attard nevű felhasználó töltötte fel a legnagyobb közösségi oldalra, aki elmondta, a rendőr kifejezett kérése volt, hogy véletlenül se kerüljön nyilvánosságra a személye, mert attól fél, hogy elbocsátják az állásából.

Marsaxklokk egyébként egy kis, háromezer lelkes halászfalu Málta dél-keleti részén, ahol a helyi sajtó beszámolója szerint az utóbbi napokban hatalmas optikával felszerelt "UFO vadászok" tűntek fel, hátha a profi felszereléseikkel ők is megörökíthetik a repülő csészealjat.

Forrás: ittvannak.hu
Kategóriák: UFO

A legdurvább UFO észlelések Márciusban

2013, április 2 - 16:01

Kategóriák: UFO

A NASA imádságot javasolt a kisbolygó-becsapódás ellen

2013, március 29 - 22:46
reu-usa-spaceship_1.jpgMit tehetne az USA, ha egy nagyobb kisbolygó száguldana New York felé? A NASA főigazgatója kedden az imádságot javasolta egy képviselőházi meghallgatáson. Charles Bolden szerint ennyi, amit az Egyesült Államok - vagy bármelyik másik ország - tehetne abban az esetben, ha egy aszteroida tartana a Föld felé. Bolden ezt az amerikai kongresszus képviselőházának tudományos bizottságában mondta kedden.


Az utóbbi száz év legnagyobb meteorrobbanása látványosan jelezte február 15-én Oroszország felett, hogy még mindig tart a Föld kialakulása. Bolygónk valójában "kozmikus céltábla", amelyre minden egyes nap hatalmas mennyiségben érkeznek a légkörbe kisebb-nagyobb kőzetszemcsék, kavicsok, kődarabok, sziklák, időnként pedig egészen nagy testek is.

Az oroszországi meteorjelenség után világszerte megélénkült a becsapódásokkal kapcsolatos eszmecsere. Az amerikai kongresszusi meghallgatást Lamar Smith texasi képviselő kezdeményezte, hogy megvizsgálják: milyen programok és mennyi pénz kellene a becsapódások elleni hatékony védekezéshez.

Az USA kongresszusa még 1998-ban utasította a NASA-t: találja meg az olyan 1 kilométernél nagyobb testeket, amelyek veszélyesen közel kerülhetnek a Földhöz. Egy ilyen, hegynyi objektum becsapódása globális fajkihalást okozna (a 65 millió éve történt, a dinoszauruszok eltűnésével fémjelzett fajkihalást egy igazi "nagyágyú", egy 6-10 kilométeres kisbolygó okozta; az óceánok átlagos mélysége nem egészen 4 kilométer). John Holdren, a Fehér Ház tudományos tanácsadója a keddi meghallgatáson azt mondta, hogy egy ekkora test becsapódása véget vetne az emberi civilizációnak.

A NASA adatai szerint körülbelül 980 ilyen test létezik, és ennek 95 százalékát már felfedezték. Ez azt is jelenti, hogy ismerik a pályájukat, és a további jó hír az, hogy a jelenlegi pályaadatok alapján egyik sem csapódik be belátható időn belül a Földbe.

Ha azonban a még nem felfedezett példányokból, vagy a jóval kevésbé ismert, néhány száz méteres darabokból - amelyek egy nagyvárost is el tudnának törölni - egy a Föld felé tartana, akkor jelenleg valóban csak az imádság maradna Bolden szerint. A tervek szerint a NASA olyan új eljárásokat fejleszt a jövőben, amelyekkel el lehet téríteni egy Föld felé tartó kisbolygót. Elemzők szerint a keddi meghallgatás jó előjelnek számít az anyagi háttér biztosításához.

Forrás: origo.hu
Kategóriák: UFO

Egy felvétel bizonyíték lehet arra, hogy köztünk élnek

2013, március 29 - 19:47
clipboard019.jpgObama földönkívüli testőrökkel dolgoztat, terjedt el az Egyesült Államokban, azt követően, hogy egyesek egy furcsa alakot fedeztek fel az elnök március 8-i beszédének filmfelvételén. A képen egy kopasz, orr nélküli figura látható, aki különösen a kinagyított, és így elmosódó felvételen látszik furcsának. A neten terjedő magyarázat szerint hüllő-ember keverékről van szó, aki az amerikai elnök különleges védelmének a tagja.

A Wired magazin az egyik legautentikusabb forráshoz fordult, amely Molnár F. Árpád mellett képes lehet magyarázatot adni a kérdésre: a Fehér Házhoz. Caitlin Hayden, a biztonsági szolgálat szóvivője a következőket válaszolta: "Nem tudom megerősíteni a küldött videó állításait, és ha az elnöknek lenne is földönkívüli vagy robot őre, azt kénytelenek lennénk elbocsátani."
Az io9 ugyanakkor rámutatott, hogy a Fehér Ház válaszában nem tagadta egyértelműen, hogy hüllőszerű humanoidot alkalmaznának.




Kategóriák: UFO

A „földönkívüli” meghallgatás

2013, március 29 - 16:32
newspaperufo1.jpgA számos Bibliakutató által felvetett „Nagy elhitetés” részeként sokan úgy gondolják, hogy a „bukott angyalok”, földönkívüli lényeknek állítva be magukat, ismét megjelenhetnek a földön, illetve egyesek szerint mindig is itt voltak. A Biblia és az ókori történelem feljegyzései szerint a bukott angyalok lejöttek a földre és a korai civilizációk szerves részét alkották, feleségeket választottak maguknak az emberek közül, akiktől gyerekeik születtek, egy hibrid fajt, ismertebb nevükön a Nefilimeket hozva létre. Elhitették az emberekkel, hogy ők istenek és már akkor megpróbálták saját céljaikra használni őket. Amennyiben ez régmúlt időkben megtörtént, elképzelhető, hogy most, az évezredes harc végső éveiben is megpróbálják, ezúttal felsőbbrendű földönkívüli lények szerepét öltve magukra? – Joseph Candel


Áprlis 29. és május 3-a között egy történelmi jelentőségű esemény kerül megrendezésre az amerikai Országos Újságíró Klubban, Washington DC-ben. A rendezvényen hozzávetőleg negyven kutató és katonai/ügynökségi szemtanú tesz tanúvallomást az öt napon, összesen 35 órán tartó meghallgatáson az Egyesült Államok kongresszusának korábbi képviselői előtt. Az „Állampolgári meghallgatás a földönkívüli jelenlétnek az emberiséggel folytatott kapcsolatáról” elnevezésű esemény célja, hogy elvégezze, amire a kongresszus negyvenöt éven keresztül nem volt képes: felkutatni és azonosítani a jelen és régmúlt korok egyik legfontosabb kérdésével kapcsolatban rendelkezésre álló információkat.

Az Állampolgári Meghallgatás a Közzétételről mottója: „Amennyiben a kongresszus nem végzi a feladatát, majd megteszi a nép.”

Az eseményt legalább öt nyelven lehet majd követni élőben az Interneten és videóra is rögzítik, hogy a témában „Az igazság embargó” címen készülő dokumentumfilm alapjául szolgálhasson. A készítők a dokumentumfilm címével is arra akarják felhívni a világ figyelmét, hogy a hatalom igazi embargót vezetett be a témával kapcsolatos igazságok ellen.

Az esemény weboldala folyamatosan frissül.

Íme, néhány idézet ismert emberektől a témában:

„Az Állampolgári Meghallgatás a Közzétételről célja elvégezni azt, amire az amerikai kongresszus 45 éven át képtelen volt.” – Stephen Bassett, politikai aktivista.

„Többször megkérdeztek már az UFO-kkal kapcsolatban és nyilvánosan elmondtam, hogy szerintem ezek mások, ez egy másik civilizáció.” – Eugene Cernan, az Apollo 17 legénységének egyik tagja.

„A földönkívüliek valóságosak – bolygóközi lények… A létezésükkel kapcsolatban rendelkezésre álló, felhalmozott bizonyítékok elsöprőek és én elfogadom létezésük tényét.” – Lord Dowding, a brit légierő korábbi vezetője.

„Komoly esély van arra, hogy rendszeres látogatók érkeznek ide az űrből. Fontos lenne megtudnunk, hogy kik ezek, honnan jöttek és mit akarnak.” – Lord-Hill Norton admirális, a brit védelmi erők korábbi parancsnoka.

„Az információk hihetetlen méreteket öltő elrejtése majdnem hatvan éve folyik, a New Mexico-i Roswellben történt 1947-es UFO baleset óta. Azt az eseményt bizonyára nem lufik okozták, ahogyan azt az amerikai légierő állította.” – Dr. Brian O’Leary, az Apollo program egyik tagja.

„A (Rosswell-i) szerencsétlenség  körüli titkokat soha nem tisztázták kielégítően – legalábbis független szakértők és vizsgálatok útján nem és az amerikai kormány által sem.” – Bill Richardson, kongresszusi képviselő, Energiaügyi miniszter, Új Mexikó kormányzója, elnökjelölt.

„Itt az idő, hogy napvilágra kerüljön az igazság. A színfalak mögött a légierő magas beosztású tisztjei komolyan aggódnak az UFO-k miatt. Az illetékesek titkolózása miatt és attól való félelmükben, hogy nevetség tárgyává válhatnak, sok állampolgár azt gondolja, hogy az azonosítatlan repülő tárgyak nem léteznek… Szorgalmazom, hogy a kongresszus azonnal intézkedjen, hogy az azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatos titkolózás miatt fennálló veszélyt csökkenthessük.” – Roscoe Hillenkoetter, a CIA első igazgatója, helyettes-tengernagy.

Forrás: idokjelei.hu
Kategóriák: UFO

Oldalak