UFO

Folyamatosan nő az UFO észlelések száma Texas-ban (magyar videóval)

Paranormal.hu - 2013, február 10 - 09:33
aluquerque_object.jpg- Ha akkor este maga is itt lett volna velünk és látja mindazt amit mi, most maga is azon tűnődne, hogy talán mégis léteznek UFO-K? - fogalmazott Penny Farrell az ABC riporterének. Az egyik Eagle Ford környéki farmon lakó középkorú hölgy tavaly novemberben férjével együtt volt szemtanúja egy villogó fényeket kibocsátó azonosítatlan repülő objektumnak, amely közvetlenül a házuk mögött jelent meg.

Az Eagle Ford környéki olajmezőkről is egyre több bejelentés érkezik a MUFON helyi tagjaihoz, melyek kivétel nélkül furcsán mozgó, pulzáló fényekről számolnak be. Ezeket a jelenségeket az olajfúrótornyokon dolgozó munkások többször is videóra vették, de a biztonsági kamerák is fotóztak furcsaságokat.


David MacDonald, a Mutual UFO Network, amerikai UFO kutató hálózat egyik igazgatója megerősítette, hogy valóban nőtt az észlelések száma: - Ha az egész Egyesült Államokat nézzük, akkor is Texas-ban történik a legtöbb UFO észlelés, csakhogy ezek száma az utóbbi hónapokban tovább nőtt. Jelenleg is több kutatónk vizsgálja ki a bejelentéseket, melyeknek a jelentős része azonban könnyen megmagyarázható.

Az észleléseknek csak mintegy tíz százalékában mondhatjuk azt, hogy bizony minden lehetséges magyarázatot kizárhatunk, vagyis ezekben az esetekben mi is értetlenül csóváljuk a fejünket.
Ilyennek számít a Penny Farrell és férje által tapasztalt jelenség is, amely nagyon mélyen megérintette őket: - Sosem foglalkoztam UFO-kkal, még annyira sem érdekelt, hogy bolondságnak tartsam az egészet, egyszerűen nem törődtem vele. Tavaly november óta azonban minden megváltozott. Éjszakánként a legkisebb zajra is felébredek, mert attól félek, hogy visszajönnek és én nem tudok védekezni ellenük.







ittvannak

Kategóriák: UFO

Óriási sebességgel repült át az UFO az égen (magyar videóval)

Paranormal.hu - 2013, február 10 - 09:29
aluquerque_object.jpgEgy Cesar Garcia nevű férfi, 2013. január 28-án az Egyesült Államokbeli Új-Mexikóban tomboló vihart akarta megörökíteni, amikor Albuquerque közelében egy hatalmas sebességgel száguldó azonosítatlan repülő tárgyat vett videóra.

A férfi este hat óra körül a borult égboltot pásztázta kamerájával és még amikor hazaindult, akkor sem sejtette, hogy valami egészen mást is sikerült videóra vennie. Csak miután hazaért és visszanézte a felvételt, akkor vette észre, hogy közben egy rendkívül gyorsan mozgó fényes tárgy húzott el az égbolton párhuzamosan a horizonttal.
- Még életemben nem láttam ehhez hasonlót és ugyan nem mernék rá megesküdni, de csak arra tudok gondolni, hogy ez valószínűleg egy UFO lehetett. Még most is ver a szívem, ha arra gondolok, hogy felvétel közben észre sem vettem azt a valamit - mesélte Cesar Garcia az egyik helyi televízió riporterének.

Többek szerint azonban csupán a kép alsó mezejében látható lámpa erős fénye tükröződött vissza az optikában, megint mások ugyanakkor ezt azért tartják kizártnak, mert a kamera fordulási sebessége és a fényes pont mozgási sebessége - főként a felvétel végéhez közeledve - szemmel láthatóan eltér egymástól.





ittvannak
Kategóriák: UFO

Szemfényvesztés UFO videóval

Ittvannak.hu - 2013, február 10 - 07:53

2012 októberének közepén egy középkorú férfi a munkája végeztével, autójával hazafelé vezet. Már csupán néhány kilométernyire van az amerikai kisváros, ahol lakik, amikor a lemenő nap fényének látványa annyira megfogja, hogy úgy dönt, bekapcsolja a mobilja kameráját és megörökíti a tájat. Néhány pillanattal később azonban, olyan dolog történik, amelyet soha életében nem fog elfelejteni.

Kategóriák: UFO

Levitáció a keleti világban

Rejtelyekszigete.blogger.hu - 2013, február 9 - 15:39

Írta: Száraz György

India, Tibet, Kína annak az egzotikus és misztikus Keletnek a spirituális nagyhatalma, ahol az ősi tradíciókat a mai napig megőrizték a beavatottak. Honnan származik a különféle kultúrák levitációs tudása? Egy mágikus titok megnyilvánulásának vagy szimpla szemfényvesztésnek vagyunk a részesei?

Jógi Pullavar, vagy más néven Subbayah Pullavar, egy olyan indiai ember volt, aki 1936. június 6-án egy 150 fős tömeg előtt négy perce a levegőbe emelkedett. A mutatványra fényes nappal, kitűnő látási viszonyok között került sor. Az Illustrated London News jelentette meg P. T. Plunkett-nek, az eseményen jelenlévő szemtanúnak, a beszámolóját és a különféle szögekből készített fotóit.

Ezeken látható, amint a jógi a levegőbe emelkedik és vízszintes pozitúrában lebeg a föld felett kb. hat lábbal, közben egyik kezét egy ruhával fedett pálcán pihenteti. A szemtanúk szerint nem támaszkodott különösebben a pálcára, sokkal inkább csak viszonyítási pontként használta.

Mivel a jógi hozzájárult, hogy a levitációját alaposan megvizsgálják, így elhihetjük, hogy a szkeptikus érdeklődők szerint sem használt semmiféle kelléket: zsinórt, cölöpöt, támasztékot stb. Ugyanakkor feltűnt, hogy a jógi enyhén himbálózott a levegőben, majd lassan ereszkedett a földre. A levitáció befejeztével a jógi mély transzban feküdt a talajon. A végtagjai eleinte nem hajlottak, így a segítőinek egy kis vizet kellett rá locsolniuk, majd meg kellett dörzsölniük azokat, hogy a jógi teljesen visszatérhessen a transzállapotból. Kb. 5 perc elteltével már újra tudta mozgatni a kezeit és a lábait.

Bizonyos parapszichológusok úgy vélik, hogy az átlagon felüli Yang energia beszívása és elraktározása által jön létre az a lebegő állapot, amit a fakírok és a jógik alkalmaznak.

Maharishi Mahesh jógi tanította is a levitáció fortélyait Európában. A technika elsajátítása éveket és rengeteg gyakorlást igényel, de a hallgatók szerint sokan képesek elsajátítani, ha kellő önfegyelem és kitartás van bennük. Lehetséges, hogy tényleg úgy lettünk megalkotva, hogy képesek legyünk levitálni, telepatikusan kommunikálni, aurát látni és tárgyakat mozgatni a gondolataink erejével?

A hagyomány szerint az atlantiszi időkben még teljesen természetes és bevett szokás volt a gravitációs erő szabályozása és manipulációja. Az atlantiszi lények a harmadik szemükön keresztül uralták a természeti erőket és olyan projekciókat hoztak létre, amelyek megváltoztatták a környezetüket, gyakorlatilag a valóságot. Ez a tudás még a kontinens elsüllyedése előtt átkerült Egyiptomba és eljutott a Kelet számos tőkultúrájába: Indiába, Tibetbe és Kínába. De mára csak a beavatottak, a jógik, a guruk és a mágusok emlékeznek e tudás töredékeire.

Tibetben komoly aszketikus processzus vezet el a levitációig. A mágikus koncentráció tökélyre fejlesztése semlegesítheti a föld tömegvonzását. Az aszkéta vagy naljorpa az extázis elérését a magasabb testei által realizálja.

Egy kínai alkimista, Liu An, i. e. 2. században olyan főzetet tudott készíteni, amelynek a segítségével el lehetett érni a súlytalanság állapotát. Az ősi kínai írásokban állítólag találkozhatunk annak a leírásával, hogy speciális narkotikus hatású anyagokkal olyan állapotba lehet hozni az embert, amely képessé teszi a levitációra.

A para­pszic­hológia ismer olyan pszichedelikus szereket is, amelyek rásegítenek a mágikus képességek aktivizálódására, ha ugyan ki nem váltják azokat. (Ez nem összetévesztendő a manapság már népbetegségnek számító drogfogyasztással.) Az érzéki észleleteket megváltoztató növényi kivonatok és eszenciák nem csak illúziókat idézhetnek elő, hanem belső világunkba vezető tudati kapukat is kinyithatnak. A sisakvirág például a szakirodalom szerint súlytalanságot válthat ki.

A hagyomány szerint a levitációt a földönkívüli látogatók tökéletesen ismerték és rutinszerűen használták és használják jelenleg is. Honnan tudjuk mindezt? Az 1990-es években kínai kutatók a Lhászai palotában olyan szanszkrit írásokra bukkantak, amelyeknek a lefordítására a dr. Ruth Reyna-t a Csandigar Egyetem kutatóját kérték fel. Ezek az ősi iratok csillagközi űrhajók építéséhez adnak iránymutatásokat. Ezen repülő szerkezetek a lagimának nevezett antigravitációs erővel működtethetők, amely állítólag megegyezik a jógik által a levitációra használt energiatípussal.

A hinduizmus ismer olyan tattva-gyakorlatokat, amelyek az energiaáramlásokra alapozódik. Indiában sziddhiknek nevezik azokat a mágikus képességeket, amelyek előhozzák az ember természetfeletti, avagy okkult képességeit. Meditációs és a légző gyakorlatok segítségével a jóga tanulója a laghima sziddhi segítségével képes a lebegésre. Azonban, nem csak függetleníteni tudja magát a nehézségi erőtől, hanem földhöz tudja kötni magát, ha a helyzet úgy kívánja. Vagyis ezzel a képességgel meg tudja növelni a gravitációs vonzást. A többi szuperképességet majd egy másik alkalommal részletezem.

Végül egy hihetetlen misztikus történettel zárjuk ezt a kis felsorolást. Az Új-Kaledónia-i Nouméa szigetén a mítosz szerint a bennszülöttek születésüktől fogva tudnak lebegni. Az információ a közeli szigetek lakóitól származik, akik azt mesélik, hogy a halászatból élő őslakosok kihajózás után a víz fölé lebegnek és megvizsgálják, hogy hol van kilátás a legjobb fogásra. Ilyenkor nem mindennapi látvány tárul a szemtanú elé, ugyanis a kb. egy méterrel a víz felett lebegő bennszülöttek teljesen magától értetődő természetességgel kezelik ezt a velük született képességet többek között a halvadászatra.

Olyan beszámolókról is hallani a kíváncsi szomszédoktól, hogy nem csak az óceán, hanem a sziget felett is láttak már levitáló embereket, akik éppen a kókuszdiókat szüretelték le a pálmafákról ezzel a bizarr módszerrel.

Külön érdekesség, hogy a nők és a férfiak egyaránt fel tudnak emelkedni a levegőbe, viszont a gyermekek és az aggastyánok nem. A fáma szerint arrafelé a felnőtté válás egyik próbatétele a megfelelő minőségű levitáció bizonyítása.

A legelgondolkodtatóbb és egyben a legmisztikusabb a szigetlakók mitológiája, amely elmeséli, hogy valaha elődeik találkoztak néhány repülő szerkezeten közlekedő, égből érkezett idegenekkel, s tőlük kapták ezt a különleges tudást. Ez arra enged következtetni, hogy a képesség nem genetikai adottság, hanem egy „technikai” kérdés, amelynek köze van a koncentrált akarathoz. Igen ám, de a bennszülöttek féltve őrzik titkukat, s szóba sem állnak idegenekkel. Hiába ígértek fűt-fát a csodára áhítozó külföldiek, a nép képviselői nem bocsátották áruba a spirituális tradíciójukat.

/boldognapot.hu/

Kategóriák: UFO

Folyamatosan nő az UFO észlelések száma Texas-ban

Rejtelyekszigete.blogger.hu - 2013, február 8 - 12:06

- Ha akkor este maga is itt lett volna velünk és látja mindazt amit mi, most maga is azon tűnődne, hogy talán mégis léteznek UFO-K? - fogalmazott Penny Farrell az ABC riporterének. Az egyik Eagle Ford környéki farmon lakó középkorú hölgy tavaly novemberben férjével együtt volt szemtanúja egy villogó fényeket kibocsátó azonosítatlan repülő objektumnak, amely közvetlenül a házuk mögött jelent meg.


Az Eagle Ford környéki olajmezőkről is egyre több bejelentés érkezik a MUFON helyi tagjaihoz, melyek kivétel nélkül furcsán mozgó, pulzáló fényekről számolnak be. Ezeket a jelenségeket az olajfúrótornyokon dolgozó munkások többször is videóra vették, de a biztonsági kamerák is fotóztak furcsaságokat.

David MacDonald, a Mutual UFO Network, amerikai UFO kutató hálózat egyik igazgatója megerősítette, hogy valóban nőtt az észlelések száma:

- Ha az egész Egyesült Államokat nézzük, akkor is Texas-ban történik a legtöbb UFO észlelés, csakhogy ezek száma az utóbbi hónapokban tovább nőtt. Jelenleg is több kutatónk vizsgálja ki a bejelentéseket, melyeknek a jelentős része azonban könnyen megmagyarázható. Az észleléseknek csak mintegy tíz százalékában mondhatjuk azt, hogy bizony minden lehetséges magyarázatot kizárhatunk, vagyis ezekben az esetekben mi is értetlenül csóváljuk a fejünket.

Ilyennek számít a Penny Farrell és férje által tapasztalt jelenség is, amely nagyon mélyen megérintette őket:

- Sosem foglalkoztam UFO-kkal, még annyira sem érdekelt, hogy bolondságnak tartsam az egészet, egyszerűen nem törődtem vele. Tavaly november óta azonban minden megváltozott. Éjszakánként a legkisebb zajra is felébredek, mert attól félek, hogy visszajönnek és én nem tudok védekezni ellenük.

Forrás:ittvannak.hu

Kategóriák: UFO

Folyamatosan nő az UFO észlelések száma Texas-ban (magyar videóval)

Ittvannak.hu - 2013, február 8 - 07:28

- Ha akkor este maga is itt lett volna velünk és látja mindazt amit mi, most maga is azon tűnődne, hogy talán mégis léteznek UFO-K? - fogalmazott Penny Farrell az ABC riporterének. Az egyik Eagle Ford környéki farmon lakó középkorú hölgy tavaly novemberben férjével együtt volt szemtanúja egy villogó fényeket kibocsátó azonosítatlan repülő objektumnak, amely közvetlenül a házuk mögött jelent meg.

Kategóriák: UFO

Georgia Guidestones – az USA legbizarrabb emlékműve vagy az amerikai Stonehenge?

Rejtelyekszigete.blogger.hu - 2013, február 7 - 16:20

Írta: Száraz György

A világ egyik legfélelmetesebb enigmájával állunk szemben, amikor a Georgia állambeli Elbert County-ban található kis dombon megpillantjuk a monumentális gránitból készült emlékművet, melynek üzenetei olyanok, mintha egy közelgő apokalipszis túlélőinek szánt útmutatások lennének.

Vajon kik és milyen céllal építették Amerika egyik legfurcsább emlékművét? Milyen utalásokat találunk rajta az apokalipszissel kapcsolatban? Miért okoz hihetetlen fejtörést ez az enigma a tudósok és az ezoterikus kutatók számára? Ezekre a kérdésekre keressük a lehetséges válaszokat.

Öt darab, egyenként 20 tonnát nyomó, csillagformába rendezett, gránitoszlop álldogál a dombtetőn. Sokan viccesen az amerikai Stonehenge-nek keresztelték el. Az emlékmű becsületes neve: Georgia Guidestones. De egyelőre hiába is keresnénk az alkotóit, mivel a kilétükre nem találunk teljesen megbízható forrásokat – erről ugyanis gondoskodtak, mint majd hamarosan látni fogjuk. Ennél fogva nagy rejtély, hogy pontosan kiknek a fejéből pattant ki a páratlan ötlet.

Ha közelebbről is szemügyre vesszük a monolitokat, akkor egy kis emléktáblát találunk, amelyen néhány asztronómiai vonatkozású útmutatással, illetve az építőre, a szponzorokra és egy időkapszulára vonatkozó információval találkozhatunk. Csakhamar az is feltűnik, hogy összesen nyolc nyelven találunk írásokat a fényezetett gránitba gravírozva.

Egyébként a gigantikus alkotás teljes magassága 5,87 méter, össztömege 107 840 kg.

Mindezekből arra lehet következtetni, hogy a konstruktőrök nem lehettek hóbortos műkedvelők, akik passzióból áldoznak ennyi energiát egy páratlan munkára. Ráadásul, ha szóról-szóra értelmezzük a sorokat, akkor egy komplett filozófiai rendszer bontakozik ki a sorok mögött, ami megint csak megalapozott, konzisztens szándékra utal. De ne siessünk ennyire előre, előbb ismerjük meg a Georgia Guidestones homályba burkolózó történetével.

A Georgia Guidestones históriája azzal vette kezdetét, hogy 1979 júniusában az Elberton Granite Finishing vállalatnál megjelent egy őszes halántékú ember, aki egy kicsiny csoport képviselőjeként mutatkozott be, amelyet hűséges amerikaiak alkotnak. Robert C. Christian-nak nevezte magát és egy kőből készült emlékművet szeretett volna felállítani. Meg is bízta Joe Fendley-t az „Elberton Granite Finishing” vállalat elnökét a munkálatokkal. Elmagyarázta neki, hogy ez az építmény időmérőként és iránytűként fog funkcionálni, s azért kellene olyan hatalmasaknak lennie és gránitból készülnie, hogy egy közelgő katasztrófát is túléljen. A többnyelvű írásra pedig azért van szükség, hogy a túlélők majd ezen útmutatásokat használva tudják visszaállítani a civilizációt.

Utólag egyébként a munkálatok vezetőit poligráfos vizsgálódásoknak vetetették alá, ám a hazugságvizsgálat csupán a fenti tényeket tudta kideríteni, illetve megerősíteni. Vagyis bebizonyosodott, hogy az emlékmű körüli rejtélyek valódiak.

A jelek arra mutatnak, hogy ez a csoport, noha állítólag 20 éven át a legnagyobb titokban tervezte az emlékművet, örökre meg akarta őrizni az anonimitását. A készíttetőt ugyanis írásban kötelezték arra, hogy az emlékmű elkészülte után a projekt minden dokumentációját semmisítse meg. Miután a megfelelő tervek és a kívánt pénzösszeg is rendelkezésre állt, tulajdonképpen nem volt akadálya a kivitelezésnek. Így a vállalat nekilátott a nem mindennapi kihívás előkészítésének.

Ezután következhetett az emlékmű színhelyének a kiválasztása, ami viszonylag könnyen ment. (Elbert County, Georgia, USA)

Időközben Fendley rájött, hogy nem tudja a köveket egyedül a helyükre illeszteni, hacsak nem kér meg egy képzett csillagászt. A köveket ugyanis a Nap éves vándorlásának megfelelően kellett betájolniuk.

Néhány említésre méltó érdekesség a tájolással kapcsolatban:

  • Minden nap délben a napsugarak az adott dátumra mutatnak, tehát kiváló naptár.
  • Az építményt a napéjegyenlőségekhez és a napfordulókhoz tájolták.
  • Lokalizálni lehet általa a Sarkcsillagot, konkrétan a Polarist a középső oszlopban található lyukon keresztül.

További kihívást jelentett a „tíz parancsolat”, amelyeket a kövek oldalába kellett faragniuk, ráadásul nyolc nyelven, hogy ne legyen egyszerű. Így angolul, spanyolul, oroszul, kínaiul, arabul, héberül, hindi és szuahéli nyelven.

A fedőkő oldalaiba egyiptomi hieroglifák, ógörög, szanszkrit és babiloni ékírásos vésetek kerültek.

Most pedig ismerkedjünk meg a legnagyobb vihart kavaró sorokkal!

A Georgiai Guidestones-ba vésett Új Tízparancsolat (szabad fordításban):

  1. Gondoskodj arról, hogy az emberiség 500 millió fő alatt maradjon a természettel folyamatos egyensúlyban.
  2. Irányítsd bölcsen az utódnemzést – tökéletesítsd az állóképességet és a sokféleséget.
  3. Egyesítsd az emberiséget egy új élő nyelvvel.
  4. Szabályozd a szenvedélyt, a hitet, a hagyományt és minden dolgot nemesített okkal.
  5. Oltalmazd az embereket és a nemzeteket igazságos törvényekkel és pártatlan bíráskodással.
  6. Engedd, hogy a nemzetek belülről irányítsák magukat, és hogy vitás ügyeiket a nemzetközi bíróságon orvosolják.
  7. Kerüld a felesleges törvénykezést és a haszontalan bürokráciát.
  8. Tartsd egyensúlyban az állampolgári jogokat a társadalmi kötelességekkel.
  9. Becsüld meg az igazságot, a szépséget és a szeretetet, miközben a végtelennel való harmóniára törekszel.
  10. Ne légy rosszindulatú daganat a föld testén. Nyiss utat/Hagyj helyet a természetnek. Adj teret a mindenségnek.

A kolosszális gránitemlékmű 1980 márciusa óta látogatható. Az embereket és a kíváncsi érdeklődőket erősen megosztja az emlékmű létezése és különösen az egyes sorok burkolt értelme.

Nézzünk néhányat a leggyakoribb hipotézisekből és teóriákból:

  • Földönkívüliek leszállóhelye az ufó-hívők szerint.

  • Egy csillagkapunak a helyszíne.
  • A Rózsakeresztesek alkotása – megemlékezésképpen a Rend megalapításáról (Furcsa egybeesés, hogy C.R.C. volt a monogramja Rózsakeresztes Krisztiánnak, a rend 15. századi megalapítójának is, miként ugyanez a három betű alkotja Robert C. Christian monogramját is, aki a megbízást adta. Utóbbiról kiderült, hogy álnév volt.)
  • Egy titkos társaság állíthatta, amely a 26 000 éves napciklusok alapján számolva most egy váltást prognosztizált. Ez a napkitörésekkel állhat összefüggésben e teória képviselői szerint
  • Talán okkult, sátánista rituálékra szolgáló emlékmű – emiatt többen meg akarták már semmisíteni.
  • A globalista és luciferiánus Új Világrend új tízparancsolata szerepel a köveken.
  • Egy úgynevezett időkapszulát is elhelyeztek a műemlék alatt 6 lábbal, ami további találgatásokra adhat okot.

A legfelkavaróbb és aligha félreérthető sor a föld népességszámának drasztikus korlátozására vonatkozik, mely egy kívánatos felső limit meghatározására és a népességszabályozásra utalhat. Főleg ez a gondolat ad okot az összeesküvésekre és az emlékmű rossz hírére.

A közös nyelv felvetése és a nemzetek közötti viszályok nemzetközi elbírálása pedig sokak szemében jól megalapozza a globalista törekvéseket.

Mindazonáltal a felesleges formaságok kiiktatása, a környezetvédelem, az alapvető erkölcsi értékek, az egyén és a társadalom szerepének hangsúlyozása, valamint egy újszerű spirituális látásmód pozitív jövőképet sejtet.

Mindezek tükrében mindenki döntse el maga, hogy számára egy pozitív vagy egy negatív felhangú Új Világrend felállítását szorgalmazzák ezek a sorok.

/boldognapot.hu/

Kategóriák: UFO

Csak a győzelem számít? - Íme a fair play bajnoka!

Rejtelyekszigete.blogger.hu - 2013, február 7 - 09:19

A Facebookon terjed az a történet, amelynek során egy spanyol atléta győzelemhez segíti figyelmetlen ellenfelét. Egy olyan történet részese ugyanis a baszk atléta, amely manapság már szinte elképzelhetetlen a sport világában.

Nagyon keveset beszélnek erről, pedig jó lenne, ha az élsport világában még ma is helye lenne az ilyen cselekedeteknek...

December 2.–án egy baszk atléta Iván Fernández Anaya egy nemzetközi versenyen vett részt Navarre, Burlada városában. Második volt, lemaradva néhány méterrel Abel Mutai mögött aki bronzérmes volt a Londoni Olimpián a 3000 méteres akadályfutásban. Egy ideje már üldözte a színes bőrű sportembert, de megelőzni nem tudta.

Ahogy a célegyenesbe értek, meglátta a kenyai futót -a verseny egyértelmű győztesét- aki tévedésből megállt 10 méterrel a célvonal előtt, mert azt hitte, hogy áthaladt már felette.

Fernández Anaya gyorsan felzárkózott, de ahelyett hogy kihasználta volna Mutai tévedését és elszáguldva mellette egy valószínűtlen győzelmet arasson, inkább mögötte maradt, és mutogatással elvezette a kenyait a célig és hagyta elsőként átlépni.

Ivan Fernandez Anaya egyébként tehetséges 24 éves baszk futó, aki előtt nagy jövő áll, a verseny után azt nyilatkozta, „Még ha el is mondták volna, hogy ha megnyerem a versenyt akkor helyet kapok a spanyol csapatban az Európai Bajnokságokra, akkor sem cselekedtem volna másként. És azt gondolom, hogy sokkal nagyobb nevet szereztem magamnak azzal, hogy azt tettem amit, mintha megnyertem volna a versenyt. Fontos dolog ez a mai világban, látva azt ahogy a dolgok vannak a körökben, a fociban, az atlétikában, a társadalomban, a politikában, ahol szinte semmi sem számít, az őszinteség egy ilyen példája jól jön.”

Az verseny utáni interjú elején azt mondta: „Sajnálatos, hogy szinte semmit sem mondtak erről a gesztusról. ez szégyen. Véleményem szerint jó lenne a gyerekeknek ezt elmagyarázni, hogy megtanulják, hogy a sport az nem az amit a TV-ben látnak, nem csak agresszív rúgásokból, bekiabálásokból, és az ellenfélnek a középső ujjunk felmutatásából áll...”

„Kiabálni kezdtem neki, hogy még van pár méter. Nem értett. Az edzőm ordított, támadjak, előzzem meg. Használjam ki, hogy ez a fiú már pezsgőt bontott. Hogy tehettem volna?” – írta később a baszk futó a blogjában.

A sportember azt mondja, ezt kellett tennie, mert az egész versenyen a kenyai futó volt jobb. Azóta Baszkföldön - és ugyebár a Facebookon is - a csapból is az ő története folyik, ésteljesen kiérdemelten!

Pozitív Nap/ Sport24 / Facebook

Kategóriák: UFO

Az ősi idegenek és a gondolkodó ember

Ittvannak.hu - 2013, február 7 - 08:59

Ha lassan is, de talán emelkedik a bejelentett UFO észlelések száma, mintha egyre több lenne a jelenséggel foglalkozó cikk, blog, portál, és szinte már nem múlik el nap anélkül, hogy valahonnan a világból ne látnánk egy újabb televíziós riportot egy nemrég történt észlelésről.

Kategóriák: UFO

Óriási sebességgel repült át az UFO az égen (magyar videóval)

Ittvannak.hu - 2013, február 6 - 20:12

Egy Cesar Garcia nevű férfi, 2013. január 28-án az Egyesült Államokbeli Új-Mexikóban tomboló vihart akarta megörökíteni, amikor Albuquerque közelében egy hatalmas sebességgel száguldó azonosítatlan repülő tárgyat vett videóra.

Kategóriák: UFO

Újabb fényes tárgyat találtak a Marson

Paranormal.hu - 2013, február 6 - 18:35
3849740_3523f619ae8a24823b4d00ddc89b9e6d_wm.jpgA Curiosity Mars-járó megint furcsa tárgyat fényképezett a bolygó felszínén: egy apró, fémszerű követ talált a kutatási területén. A Mars-járó január 30-én fotózta le a furcsaságot, és egy olasz rajongó, Elisabetta Bonora találta meg az eredeti képen (ami itt látható).

Nem ez az első alkalom, hogy a Curiosity szokatlan képet készít a Marson, nemrég marsi "virágot" fotózott, ezt a kőzetet fórumozók találták meg az eredeti nagyfelbontású képen. Néhány nappal később kígyószerű formákat találtak, a kőkígyót alkotó sötétebb kövek kiemelkednek a környezetből.


A Curiosity korábban műanyagdarabokat is talált a Marson, ezek a járműről estek le. A most lefényképezett fényes tárgy valószínűleg más anyagból van, mint a körülötte lévő kőzet, emiatt lassabban erodálódik környezeténél.


3849740_3523f619ae8a24823b4d00ddc89b9e6d_wm.jpg
Kategóriák: UFO

Buzz Aldrin ezúttal nem akart az Apollo 11 küldetésekor látott UFO-król beszélni

Paranormal.hu - 2013, február 6 - 09:05
buzz_aldrin_lecture_on_apollo11.jpgAz ember, aki Neil Armstrong után másodikként lépett a Hold felszínére, korábban már többször is beszélt arról, hogy legendás küldetésük során több nagyon furcsa dolgot láttak maguk körül a világűrben, illetve a Hold felszínén. Hazatérésük után az egyik dél-amerikai országban adott interjújában egyenesen azt állította: - 1969. július 20. jelentősége nem az, hogy az ember megvetette lábát a Holdon, hanem a felismerés, hogy nem vagyunk egyedül az Univerzumban.

A könnyűnek nem nevezhető természetű Aldrin később azonban többször is ellentmondásba keveredett korábbi nyilatkozataival. Hol tagadta, hol mellébeszélt, ha erre irányuló kérdést kapott, de az is előfordult, hogy az előre leegyeztetett interjúra egyszerűen nem ment el.
Erről talán James Fox amerikai producer tudna a legtöbbet mesélni, aki 1999-ben nem kevés pénzért egy teljes televíziós stábot bérelt és utaztatott el az Egyesült Államokból Franciaországba, mert Aldrin azt ígérte neki, hogy adott napon reggel részletesen kifejti a véleményét az UFO kérdésről. Aldrin azonban a megbeszélt időpontban nem jelent meg, csak telefonon jelentkezett, majd közölte, meggondolta magát, így a beszélgetésből nem lett semmi. Buzz Aldrin 2013. január 25-én, az amerikai Anchorage városában székelő Alaszkai Egyetem tudományos és mérnöki nyílt napjának (ANSEP) volt az egyik meghívott előadója. A helyi műszaki egyetemen a továbbtanulás és a hivatásválasztás küszöbén álló fiatalok részére évről évre megszervezik az egyre rangosabbnak számító rendezvényt, amelyen a tudományos kutatásban komoly sikereket elért meghívottak előadásaikkal a reál tárgyak iránti érdeklődést és a tudomány melletti elköteleződést szeretnék elérni az erre fogékony fiataloknál.

buzz_aldrin_lecture_on_apollo11.jpg

Idén a környékbeli Matuska Völgyből, Fairbanks-ből és Bethelből érkezett középiskolás diákok és egyetemi hallgatók által egyik legjobban várt vendég az amerikai álom egyik személyes megtestesítője volt, aki előadásában arra igyekezett ösztönözni őket, hogy folytassanak minél behatóbb tudományos tanulmányokat, valamint, hogy legyenek nagyon céltudatosak és következetesen és soha ne adják fel álmaikat. Példaként természetesen az Apollo 11 küldetését hozta fel, amelynek során a Hold felszínére leereszkedő modul pilótájaként a második ember lehetett, aki a Föld körül keringő égitest felszínére lépett: - Az utolsó csavarig minden egyes alkatrész és gép működését pontosan ismernem kellett, különben nagyon könnyen gondban lettünk volna - mondta hallgatóságának. Aldrin részletesen kifejtette, hogy kitartó és állhatatos mérnöki tanulmányainak köszönhetően miként kerülhetett egyre közelebb régi vágyához, az űrkutatáshoz és rámutatott, hogy gépészmérnökként hogyan nyílt meg előtte a perspektíva, hogy előbb repülésműszaki irányba, majd pedig az űrhajózás felé lépjen tovább. Az előadása végén természetesen a diákoknak lehetőségük volt kérdezni is, amelyek kizárólag az 1969 júliusában történt Apollo 11 misszióra és a Holdra vonatkoztak, bizonyítva, hogy a fiatalokban a felfedezés vágya 2013-ban is mindennél erősebb. Milyenek a Holdon található kövek? Milyen érzés volt onnan látni a Földet? Visszamenne, ha lenne rá lehetősége? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kapott Aldrin, melyekre szép hosszú,kerek, bővített mondatokban válaszolt is, amikor azonban valaki neki szegezte az egyik legizgalmasabb kérdést "Látott UFO-kat a küldetésük során?" csak ennyit felelt: - Valószínűleg nem. A következő kérdés?

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a tavaly elhunyt Neil Armstrong közeli barátai azt állítják, az egykori űrhajóst ismeretlenek többször is megfenyegették, ha beszélni merészel arról, amit a Apollo küldetés során láttak, azzal a felesége és a gyerekei életét is veszélyezteti. Vajon hasonló fenyegetést kapott Aldrin is, ezért nem beszél ezekről a dolgokról mostanában? A kérdésre egyelőre nem tudjuk a választ, mindenesetre elgondolkodtató Aldrin két szavas felelete, főként az űrhajós korábbi nyilatkozatai tükrében.

A Holdra szállás ellentmondásos körülményeiről beszélget az alábbi tévéfelvételen Nemere István író és Csák Csaba fizikus:

 

ittvannak
Kategóriák: UFO

Egy szörny csontjaittalálták egy szibériai tóban?

Paranormal.hu - 2013, február 6 - 09:01
3843582_647b741e5b3b5a9e1d44e9e78b1f9383_wm.jpgÉvszázadokon keresztül élt a legenda egy hatalmas vízi szörnyetegről, amely a szibériai Labinkir-tóban élt. Most az orosz földrajzi társaság kutatónak egy csoportja állítólag olyan csontmaradványokat talált, amelyek a vízi szörnyeteghez tartozhatnak. Viktor Tverdokhlebov geológus szerint számos feltételezésük van, hogy minek a csontváza lehet, felmerült az óriáscsuka, féreg vagy valamilyen kétéltű is lehetőségként. Egyik változatot sem sikerült bizonyítani, de cáfolni sem, annyit tudni csak, hogy egy hatalmas állat állkapcsát és néhány csontját találták meg.

Az orosz kutatócsapat a tó fenekén vizsgálódott, talaj- és állatmintákat vett további kutatásokhoz. A hatalmas csontvázat a tó mélyén fedezték fel vízalatti szkennereket használva. A felfedezés jelenőségét igencsak csökkenti, hogy a kutatócsoport nem hozott a felszínre tárgyi bizonyítékot a leletről
Maga a tó már régóta szerepel a kutatók listáján, furcsa jelenségekre keresik a választ. A Labinkir-tó például soha nem fagy be – a környék tavait mind vastag jégréteg fedi a hosszú szibériai télen, de a Labinkir-tó hőmérséklete nagyjából két fok körül marad. Emiatt arra gondolnak, hogy föld alatti, forró vízű forrás melegíti a vizet. A tó hossza 45 kilométer, mélysége 52 méter.

3843582_647b741e5b3b5a9e1d44e9e78b1f9383_wm.jpg
Nem ez az első alkalom, hogy megtalálni vélik a tó szörnyetegét, helyiek szerint már tudósok is látták az állatot. A fent idézett Viktor Tverdokhlebov vezetett évtizedekkel ezelőtt egy kutatócsoportot a közeli Vorota-tóhoz. Állítása szerint látott egy orkához hasonlító állatot, amely a tó felszíne alatt úszott. Egy másik kutató, Ludmila Emelijanova pedig 2012-ben állította, hogy látott valamit. A Moszkvai Egyetem kutatója hanghullámokkal vizsgálta a tó alját és bár nem biztos abban, mit fedeztek fel, azt gondolja van ott valami.

A Labinkir-tó szörnyetege nagyon hasonlít a Loch Ness-i szörny legendájához, többen látni vélték, még többen hisznek benne. Jurij Geraszimov, az orosz tudományos akadémia tagja szerint ha hihetünk a leírásoknak, akkor az állat feje olyan nagy, hogy másfél méter van a két szeme között és legalább 7-8 méter hosszúra nyúlhatott a hal. Persze mindezt nem kell nagyon komolyan venni, egészéges szkepticizmussal az ember nem dől be annak, hogy néhány állítólagos csont igazolja egy tudományosan sosem bizonyított állat létezését. És ha a csontok elő is kerülnek, az ilyen leletek általában végül teljesen hétköznapi magyarázatokkal szolgálnak. Ahogy tavaly a San Diegó-i démonfajzatról is kiderült, hogy oposszum volt, vagy ahogy a szintén tavaly Szibériában látott mamutról kiderült, hogy hamisítvány.
Kategóriák: UFO

Buzz Aldrin ezúttal nem akart az Apollo 11 küldetésekor látott UFO-król beszélni

Ittvannak.hu - 2013, február 5 - 08:37

Az ember, aki Neil Armstrong után másodikként lépett a Hold felszínére, korábban már többször is beszélt arról, hogy legendás küldetésük során több nagyon furcsa dolgot láttak maguk körül a világűrben, illetve a Hold felszínén. Hazatérésük után az egyik dél-amerikai országban adott interjújában egyenesen azt állította: - 1969. július 20. jelentősége nem az, hogy az ember megvetette lábát a Holdon, hanem a felismerés, hogy nem vagyunk egyedül az Univerzumban.

Kategóriák: UFO

A 100. majom elmélete és a mindent összekötő energiamezők

Rejtelyekszigete.blogger.hu - 2013, február 4 - 14:06

Létezik valami olyasmi az emberekkel kapcsolatban is, amiről eddig nem volt tudomásunk. Az ausztrál bennszülöttek már hosszú ideje ismerik ezt az "ismeretlen" részünket. Tisztában vannak vele, hogy létezik egy mindannyiunkat összefűző energiamező.

″A 100. majom″ elmélet egy 30 évet felölelő, a japán makákó majmon végzett megfigyelésen alapul.

Ezt a metaforát Lyall Watson alkotta a kritikus tömeg meghatározására (Életfolyam: a tudattalan biológiája). Később, ilyen címmel jelent meg Ken Keyes (A századik majom című) könyve, melyben magát a megfigyelést is leírja, és a 100. majom kifejezést metaforaként használja.

A Csendes-óceán Japán délnyugati partjainál lévő egy részét Hyūga-nada-tengernek nevezik. Itt (Miyazaki megyében) található Kōjima (japán írásmóddal: 幸島) sziget, a Kushima nevű település van hozzá legközelebb. Ez a sziget elsősorban a vadon élő japán makákó kolóniáiról ismert. Az állatok megfigyelése 1947-ben kezdődött, és 1952-től minden egyedet megjelölnek, hogy a szaporodást, az egyedek családi szálait nyomon lehessen követni.

A japán makákó (Macaca fuscata) igen értelmes faj, "hómajom"-nak is nevezik. Fürdőzésre használja a vulkánok melegítette kellemes hőmérsékeltű tavakat, illetve hógolyókat formál saját szórakoztatására. A Kiotói Egyetem Főemlős-kutató Intézete a főemlősök nemzeti kutatási központja is tanulmányozza az itt élő állatokat. A megfigyelések az állatok csoportos viselkedési szokásaira irányulnak, illetve kísérletek is zajlanak.

Az alábbi megfigyeléseket 1952 és 1958 között jegyezték fel (ezt a megfigyelést tartalmazza Ken Keyes könyve):

A szigeten élő vad kolóniát a kutatók folyamatosan a homokba dobott édesburgonyával látták el. A majmoknak ízlett az édesburgonya, az ételre ráragadt homok azonban zavarta őket. Az „Imo-nak nevezett tizennyolc hónapos nőstény megmosta a burgonyákat, és ezzel megszüntette a zavaró motívumot. A fortélyra anyját is megtanította. Játszótársai szintén elsajátították az új módszert, és szüleiknek is megmutatták. Rövidesen az összes fiatal egyed megmosta burgonyáit, de csak a gyermekeiket utánzó felnőttek tanulták meg ezt a viselkedést. 1958 őszén az eképpen eljáró majmok száma a szigeten már jócskán megnövekedett, a szám nagyságrendjét Dr. Watson 100 egyedben határozta meg. Ekkor csaknem az összes, a szigeten élő majom, minden további behatás nélkül, egyszerre csak mosni kezdte a burgonyákat.

Ha az esemény kizárólag azon az egy szigeten történt volna meg, alighanem úgy gondolták volna, hogy létezik valamiféle kommunikáció a majmok között, s hozzákezdtek volna ennek a kommunikációs módnak a felkutatásához. Ám a környező szigeteken élő majmok szintén mosni kezdték a burgonyákat. Még a japán szárazföldön honos majmok is így cselekedtek. Semmiképpen sem lehetséges tehát, hogy ezek a majmok bármilyen, általunk ismert módon kommunikáltak volna egymással.

Ez volt az első eset ilyen megfigyelésre. Feltételezték, hogy léteznie kell valamiféle, ezekre a szigetekre kiterjedő morfogenetikus struktúrának vagy mezőnek, amelyen keresztül a majmok képesek voltak egymással kapcsolatba lépni.


Sok embert gondolkodtatott el ″a századik majom″ jelensége. Néhány évvel később egy brit és egy ausztrál kutatócsoport azon tűnődött, hogy vajon az ember is rendelkezik-e a majmokéhoz hasonló hálóval. 1987-ben Sheldrake közreműködésével elvégeztek egy kísérletet. Készítettek egy fényképet, melyen emberarcok százai szerepeltek. Kicsik, nagyok, arcok a szemekben stb. A képen minden ezekből az arcokból épült fel. Első pillantásra csupán hat-hét arcot lehetett könnyedén felfedezni rajta, rendszerint valakinek meg kellett mutatnia, hogy hol rejtőzik a többi.

Elsőként Ausztráliába vitték a képet, és ott folytattak tanulmányokat a mezővel kapcsolatban. A népesség egy adott spektrumából kiválasztottak bizonyos számú embert, majd mindegyiküknek megmutatták a fotót, meghatározott időt hagyva a megtekintésére. A kiválasztott személy elé tartották a képet, majd feljegyezték, hogy hány arcot tud felfedezni a fényképen. A rendelkezésre álló idő alatt az alanyok általában hat, hét, nyolc, kilenc, esetleg tíz arcot láttak. Kevés ember ismert fel csak ennél többet.

Amikor néhány száz ember szerepelt már statisztikai kimutatás listáján, egy pár kutató átment Angliába, – a föld túlsó oldalára – és a képet bemutatták a BBC egyik kábeltelevíziós állomásán, amely kizárólag Anglia területén sugározza adását. Gondosan megmutattak a képben rejlő minden egyes arcot. Néhány perccel később a többi kutató Ausztráliában új alanyokkal megismételte az eredeti kísérletet. Az emberek hirtelenjében könnyedén fel tudták fedezni az arcok többségét.

Ettől a pillanattól kezdve biztosak voltak abban, hogy létezik valami olyasmi az emberekkel kapcsolatban is, amiről eddig nem volt tudomásunk. Az ausztrál bennszülöttek már hosszú ideje ismerik ezt az „ismeretlen″ részünket. Tisztában vannak vele, hogy létezik egy mindannyiunkat összefűző energiamező.

Rupert Shaldrake

Rupert Sheldrake hasonló kísérletet végzett szintén emberekkel. Azt vizsgálta, hogy mennyi idő alatt tanulják meg olyan emberek a morze ábécét, akik korábban semmit nem tudtak arról. A használatban lévő morze ábécé mellé készített egy olyant is, amelynél a betűkhöz más jeleket rendelt. A vizsgált csoportban az emberek a használatban lévő ábécét lényegesen rövideb idő alatt tanulták meg, mint a kitalált ábécét.

Magunk is megfigyelhettünk olyan eseteket, hogy valaki a bolygó egyik felén feltalált valamilyen bonyolult dolgot, s szinte ugyanabban a pillanatban, ugyanazoktól az alapelvektől és ötletektől vezérelve, másvalaki a Föld túlsó oldalán felfedezte ugyanazt. Mindkét feltaláló azt állíthatta: „Elloptad tőlem. Az én ötletem volt. Én találtam meg először.” Számtalanszor megesett már ez.

Valami kétségkívül összekapcsol valamennyiünket! Nevezhetjük úgy is, hogy morfogenetikus mező ...

 

Forrás: A nyúl ürege, fenyportal.hu

Kategóriák: UFO

Rejtélyes lila gömbökat találtak

Paranormal.hu - 2013, február 4 - 11:29
70225.jpgEgy látogató fedezte fel a bizarr, lila jelenést a tusconi botanikus kertben. Geradine Vargas férjével tett látogatást a sivatagi kirándulóhelyen, mikor különös látvány tárult eléjük – írja a Daily Mail. A pár egy lila göbökből álló tóra lett figyelmes.

Vargas azonnal lefilmezte a rejtélyes jelenséget és otthon feltöltötte az internetre. Mivel a botanikus kert dolgozói sem tudták megmagyarázni a golyókat, a netezők találgatásokba bocsátkoztak. A jelenséget biológusok és tudósok is vizsgálják, azonban ezidáig senkinek nem sikerült megfejtenie sem azt, hogy honnan érkezhettek a lila gömbök, sem azt, hogy miből lehetnek.




70225.jpg

article-0-174bf78b000005dc-163_634x413.jpg





Kategóriák: UFO

Rejtélyes lila golyók

Rejtelyekszigete.blogger.hu - 2013, február 4 - 10:55

Egy látogató fedezte fel a bizarr, lila jelenést a tusconi botanikus kertben. Geradine Vargas férjével tett látogatás a sivatagi kirándulóhelyen, mikor különös látvány tárult eléjük – írja a Daily Mail. A pár egy lila göbökből álló tóra lett figyelmes.

Vargas azonnal lefilmezte a rejtélyes jelenséget és otthon feltöltötte az internetre. Mivel a botanikus kert dolgozói sem tudták megmagyarázni a golyókat, a netezők találgatásokba bocsátkoztak.


A jelenséget biológusok és tudósok is vizsgálják, azonban ezidáig senkinek nem sikerült megfejtenie sem azt, hogy honnan érkezhettek a lila gömbök, sem azt, hogy miből lehetnek.


/Daily Mail/

Kategóriák: UFO

A legjobb UFO észlelések | 2013. január

ParaHIR.HU - 2013, február 4 - 08:40
UFOKategória: U.F.O.

A legjobb 2013 januári észlelések videó válogatása az AnonymousFO.com-tól.


Forrás: AnonymousFO.com Megosztás
Kategóriák: UFO

Az amerikaiak fele hisz a szellemekben

Paranormal.hu - 2013, február 4 - 07:29
130203_szellemamerika01-e1359882659459.jpgBizonyára ott is elmondják a gyerekeknek hogy szellemek nem léteznek, azonban a lakosság nagy része mégis hisz a paranormális jelenségekben.

Egy nemrégiben elvégzett közvélemény kutatás szerint, Amerika 45 százaléka gondolja úgy, hogy léteznek szellemek. Egyfajta titokzatos túlvilág gondolata már az ókori Egyiptomban is létezett, azonban az lényegesen összetettebb volt a jelenlegi elképzeléseknél.


Az megkérdezettek 65 százaléka jelentette ki, hogy szerinte van élet a halál után. Ugyanakkor a válaszadók jelentős része nem gondolja hogy a másvilág képes lenne kapcsolatba lépni velük. Rengetek könyv foglalkozik a témával világszerte. Sosem lehet tudni, hogy mennyi a valóságalapja ezeknek, hisz döntő bizonyíték még sosem született.

“Már 60 éve kutatom paranormális jelenségek után. Amikor egy kísértetházban vagyok, sokat gondolkozom milyen szellem járhat arra. Elfogadom a létezésüket, tiszteletben tartom őket” – mondta el Brad Steiger, a “Valós szellemek” című könyv szerzője. Kutatásainak köszönhetően a szerző rengetek furcsa jelenséget tapasztalt már, állítása szerint egyszer egy titokzatos alak elvette revolverét és megpróbálta lelőni azzal.
“Beléptem az istállóba, és egy alakot pillantottam meg. Először csak furcsa fényeket láttam, majd kirajzolódott előttem egy férfi formája. Megdöbbenésemre elkezdett közelíteni felém, olyannyira hogy elérte a fegyverem és kivette a tartójából. Ezek a dolgok valódiak, nem csak kitalált mesék.” Azok az emberek akik hasonló élményeken mentek keresztül, szinte kivétel nélkül fénypontokról, füstös alakokról számoltak be. Egyesek szerint jelentős hőmérséklet ingadozás is tapasztalható volt a történtekkor. A szkeptikusok azzal érvelnek, hogy a földönkívüliekről jelentősebb bizonyítékok vannak, mint a szellemvilág létezéséről.
Kategóriák: UFO

Az evolúciós csalás - 3.rész

Rejtelyekszigete.blogger.hu - 2013, február 3 - 18:27

Forrás:Adnan Oktar:Evolution Deceit - Utómunkálatok:Galactus

Evolúciós hamisítások

Nincs olyan konkrét lelet, ami azt a „majomember” képet támogatná, amelyet a média és az evolucionista tudományos körök folyamatosan sulykolnak a köztudatba. Ecsettel a kézben az evolucionisták képzeletbeli lényeket hoznak létre, de a tény, hogy ezeknek a rajzoknak egyáltalán nincs megfelelőjük a leletek között, kissé mégis zavarja őket. Az egyik érdekes módszer, amelyeta probléma áthidalására alkalmaznak az, hogy „legyártják” azokat a leleteket,amelyeket nem találnak. A piltdowni ember, az egyik legnagyobb botrány, enneka módszernek a tipikus példája.

Piltdowni ember: orángután-állkapocs és emberi koponya!

Egy jól ismert orvos és amatőr paleoantropológus, Charles Dawson állt elő a felfedezéssel 1912-ben, hogy egy állkapcsot és egy agykoponya-töredéket talált Piltdownban, Angliában. Bár az állkapocs inkább majoméhoz hasonlított, a fogak és a koponya olyanok voltak, mint egy emberé. A példányt „piltdowni embernek” neveztékel. Azt állították róla, hogy 500 ezer éves, és több múzeumban az emberi evolúció kétségbevonhatatlan bizonyítékaként állították ki. Több mint 40 éven keresztül rengeteg tudományos cikket írtak a piltdowni emberről, rekonstrukciókat és rajzokat készítettek, és a leletet az emberi evolúció fontos bizonyítékaként tálalták.A témáról ötszáznál is több doktori disszertáció született. A híres amerikai paleoantropológus, Henry Fairfield Osborn mondta, amikor 1935-ben meglátogatta a British Museumot: „újra és újra emlékeztetnünk kell magunkat, hogy a Természet tele van paradoxonokkal, és hogy ez lenyűgöző lelet a korai emberről.”1949-ben a British Museum paleontológusa, Kenneth Oakley kipróbálta a leleten a „fluoros vizsgálatnak” nevezett eljárást, amely segítségével a leletek korát lehet megállapítani. Megdöbbentő eredményre jutott. A teszt során kiderült, hogya piltdowni ember állkapcsa egyáltalán nem tartalmaz fluort, ami azt jelenti, hogy néhány évnél tovább nem lehetett a földbe temetve. A koponyáról, amelyben csak kevés fluor volt, kiderült, hogy legfeljebb néhány ezer éves.Az újabb kronológiai vizsgálatok szerint a fogakat az állkapocsban, amely eredetileg egy orangutáné volt, mesterségesen csiszolták le, hogy régebbinek tűnjenek.A csontok mellett talált „primitív eszközök” pedig egyszerű hamisítványok, amelyeket acéleszközökkel élesítettek meg. Weiner részletes elemzéseinek köszönhetően ez a csalás 1953-ban végérvényesen kiderült. A koponya egy ötszáz évvel korábbanélt emberé, az állkapocs pedig egy nemrégiben elpusztult majomé volt! Afogakat sorba rendezték és bereszelték, hogy az emberi fogakra hasonlítsanak.Majd a darabokat kén-bikromát segítségével színezték be, hogy réginek tűnjenek.De sav hatására ez a színezés eltűnt. Le Gros Clark, aki benne volt a hamisítást leleplező csapatban, nem tudta elrejteni megdöbbenését, és azt mondta: „A mesterséges beavatkozás nyomai azonnal szembeszökők voltak. Annyira egyértelműen látszottak, hogy meg is kérdezhetnénk: miként kerülhették el ilyen sokáig mindenkifigyelmét?” Amikor mindez kiderült, a „piltdowni embert” sietve eltávolítottáka British Museumból, ahol a korábbi több mint 40 évet töltötte.

Wikimedia CommonsA piltdowni ember koponyájának rekonstrukciója (a sötét részek a megtalált darabok másolatai)

A nebraskai ember: disznófog

1922-ben Henry Fairfield Osborn, az Amerikai Természettudományi Múzeum igazgatója bejelentette, hogy Nyugat-Nebraskában, a Kígyó-patak közelében egy pleisztocén korból származó őrlőfogat talált. Ez a fog állítólag ötvözte az ember és a majom fogának jellemzőit. Átfogó tudományos vita bontakozott ki, amelyben egyesek a Pithecanthropus erectus, mások a mai emberhez közelebb álló ős fogának tartották a leletet. A heves vitát kiváltó lelet a „nebraskai ember” nevet kapta.Rögtön kapott „tudományos” elnevezést is: „Hesperopithecus haroldcooki”.Számos szaktekintély támogatta Osbornt. Ennek az egyetlen fognak az alapján megrajzolták a nebraskai ember fejének és testének rekonstrukcióját.Sőt, a nebraskai embert még felesége és gyermekei társaságában, teljes családi körben is ábrázolták.És ez mind egyetlen fogból bontakozott ki. Az evolucionista körök olyan mértékben elismerték ennek a „kísértetnek” a létezését, hogy amikor egy kutató, William Bryan felemelte a szavát az ellen, hogy ilyen önkényes következtetéseket vonjanak le egyetlen fogból, számos durva kritikát kapott.1927-ben a csontváz további részeit is megtalálták. Az újonnan felfedezett leletek szerint a fog nem emberé és nem is majomé volt. Rájöttek, hogy egy kihalt amerikai vaddisznófaj, a Prosthennops fogáról volt szó. William Gregory „Hesperopithecus:Úgy tűnik, nem ember, és nem is majom” címen írt cikket a Science folyóiratba, amelyben bejelentette a tévedést. A „nebraszkai emberről” és családjáról készült rajzokat sürgősen eltávolították az evolúciós szakirodalomból.

A kép egyetlen fogdarab alapján készült és az Illustrated London News című napilaptette közzé 1922. június 24-i számában. Nagy csalódást okozott azonban az evolucionistáknak,amikor kiderült, hogy a fog sem majomszerű lényé, sem emberé nem volt,hanem egy kihalt disznófaj egyik egyedének foga

Ota Benga: az afrikai a ketrecben

Miután Darwin Az ember származása című könyvében felvetette az elméletet,hogy az ember majomszerű élőlényekből fejlődött ki, elkezdett leleteket keresni,amelyek alátámaszthatták volna ezt a kijelentést. Egyes evolucionista tudósok azonban azt is hitték, hogy a „félig ember, félig majom” teremtmények nemcsaka régészeti leletek között, hanem a világ távoli tájain még elevenen is megtalálhatók.A huszadik század elején az „élő átmeneti alakok” keresése sajnálatos eseményekhez vezetett, amelyek közül a legkegyetlenebb az Ota Benga nevű pigmeusé volt.Ota Bengát 1904-ben ejtette fogságba Samuel Verner evolucionista kutató Kongóban. Ota Benga neve a saját nyelvén azt jelenti, jó barát. Felesége és két gyereke volt. Láncra verve, ketrecben szállították az USA-ba, ahol az evolucionista tudósok a majmok között állították ki őt a St. Louis-i Világkiállításon, mint „az emberhez legközelebbi átmeneti alakot”. Két évvel később a bronxi állatkertbe vitték, ahol „az ember ősei” között került bemutatásra, néhány csimpánz,a Dinah nevű gorilla és a Dohung nevű orangután társaságában. Az állatkert evolucionista igazgatója, dr. William T. Hornaday hosszan beszélt arról, milyen büszke rá, hogy az ő állatkertjének tulajdonában van ez az egyedülálló „átmeneti alak”, és a ketrecbe zárt Ota Bengát közönséges vadállatként kezelte. Ota Benga végül nem bírta tovább a bánásmódot és a körülményeket,és öngyilkosságot követett el.

Piltdowni ember, nebraskai ember, Ota Benga. Ezek a botrányos események mind azt bizonyítják, hogy az evolucionista tudósok nem haboznak felhasználni bármilyen módszert, hogy az elméletüket bizonyítsák. Ha ennek tudatában vizsgáljuk az „emberi evolúció” mítoszának állítólagos bizonyítékait, szintén hasonló helyzettel állunk szemben: teljesen valótlan történet és egy sereg önkéntes,aki mindent képes megtenni azért, hogy ezt a történetet alátámassza.

Kategóriák: UFO

Oldalak