Megerősítették: Föld-szerű bolygó van a közelben

Kategória: 

Egy, a Földhöz nagyon hasonlító bolygó kering a Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri körül - erősítették meg csillagászok.

 

 

A Proxima b létezésének megerősítése egy fontos feladat volt, és ez az egyik legérdekesebb bolygó a Naprendszer szomszédságában

- mutatott rá az eredmény jelentőségére Alejandro Suarez Mascareño, az Astronomy & Astrophysics című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője.

A 4,2 fényévre található Proxima b 1,17 földtömegű égitest, 11,2 nap alatt kerüli meg csillagát.   

A bolygót először 2016-ban figyelték meg a Chilében lévő La Silla Csillagvizsgálóra szerelt nagypontosságú színképelemző (HARPS/High Accuracy Radial Velocity Planet Searcher) segítségével.

Ezt követően egy ennél is fejlettebb színképelemzővel, a HARPS-nál háromszor érzékenyebb ESPRESSO spektrográffal is elemezték a planétát, az új adatok pedig megerősítették annak létezését. 

Fantáziaraj a Proxima Centauri b felszínéről

FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

Lehet-e élet rajta?

Tény, hogy a Proxima b a lakhatósági zónában kering, vagyis nem zárható ki, hogy folyékony víz van a felszínén. Csillaga, a Proxima Centauri azonban egy vörös törpe, e csillagtípus arról ismert, hogy rendkívül erős kitöréseket képes produkálni.

Kérdés, van-e olyan légköre a Proxima b-nek, ami védené a potenciális életformákat a halálos sugaraktól?

Ezt a kutatók az ESPRESSO utódjával, a következő generációs RISTRETTO spektrográffal akarják kideríteni.

Forrás: 
ORIGO