Ördög jelent meg a Marson

Kategória: 

A porördögök a Földön tapasztaltakhoz hasonlóan a napsugárzás melegének hatására jönnek létre, azonban a vörös bolygó ritka légkörében sokkal nagyobbakra nőhetnek földi társaiknál - akár 20 kilométeres magasságba is felvihetik a felszín porát. E felkavart por jelentős szerepet kap a Mars klímájának kialakításában, hiszen a ritka légkörben lebegve csillapítja a nappalok és éjszakák közti hőingást.

Mivel elég rövid életű képződményekről beszélhetünk, nagyon nehéz lefotózni őket, ezért is számít különlegesnek a Mars Reconnaissance Orbiter fotója, amely még 2019 októberében készült, ám csak most került kidolgozásra és publikálásra.

FORRÁS: NASA/JPL/UARIZONA

Becslések szerint a porördög "magja" 50 méter széles lehetett, árnyékának hossza alapján pedig magassága elérhette a 650 métert. Impozáns méretei ellenére a legújabb képződmény eltörpül az eddigi legnagyobb porördög mellett: a rekorder magassága 20 kilométer volt.

Korábban az Opportunity is lőtt képeket porördögökről

FORRÁS: NASA/JPL-CALTECH

Forrás: 
ORIGO