Titokzatos jeleket fogtak a világűrben

Kategória: 

Szakértők egy csoportjának sikerült ismétlődő gyors rádiókitörések (FRB) forrását lokalizálnia – írja a CNN. Az FRB-k néhány milliszekundumos rádiójelek, melyek az űr távoli pontjairól érkeznek. Az ismétlődő FRB-k különlegessége, hogy, ahogy nevük is mutatja, nem egyszeri jelekről van szó. Eddig csupán egy ilyen jelsorozat kiindulópontjának helyét találták meg.

Az elmúlt években rengeteg egyszeri FRB forrásának helyét sikerült azonosítani, a most leírt ismétlődő FBR-k viszont az elsők, melyeknek kiindulópontját 2019-ben fedezték fel.

A szakértők szerint a jel forrása egy nagyjából félmilliárd fényévre fekvő galaxisban található.

Bár a jelek igen messziről érkeznek, forrásuk így is közelebbi a többi FBR-hez képest.

A most leírt ismétlődő jeleket 2018-ban fedezték fel, a szakértők pedig 2019 júniusában kezdték el ismét elemezni őket. A vizsgálat során aztán sikerült lokalizálni az ismétlődő FRB-k forrását. A szakértők bíznak benne, hogy a további kutatásokkal jobban megérthetik, hogy milyen környezetből is származnak a jelek, egyelőre ugyanis szinte semmit sem tudni arról, hogy az FRB-k hogyan is jönnek létre, és pontosan mik is lehetnek.

Forrás: 
24.hu