Megvan a világegyetem hagyományos anyagának eddig hiányzó része

Kategória: 

Egy nemzetközi kutatócsoport megtalálta az univerzum rejtőzködő hagyományos anyagának eddig hiányzó utolsó részét.

Hagyományos anyag, vagy barionok alkotják az összes létező objektumot a csillagoktól a fekete lyukak magjáig. Mostanáig azonban az asztrofizikusok csak kétharmadát tudták felderíteni annak az anyagnak, amely az elméleti kutatók szerint az ősrobbanás során létrejött.

A nemzetközi kutatócsoport a hiányzó harmadra a galaxisok közötti űrben talált rá.Ez az elveszett anyag oxigéngáznyalábok formájában létezik nagyjából egymillió Celsius-fokon - mondta Michael Shull, a Coloradói Egyetem munkatársa, a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője. Az anyag megtalálása fontos lépés az asztrofizikusok számára - mondta Shull.

FORRÁS: NASA, ESA, STSCI

"Fényes világítótorony az űrben"

2012-ben Shull és kollégái úgy vélték, hogy a barion-anyag hiányzó 30 százaléka valószínűleg az űrben hálószerű mintázatban megtalálható intergalaktikus anyagban, a WHIM-ben található (Warm-Hot Intergalactic Medium, vagyis Meleg-Forró Galaxisközi Anyag). A galaxisok közötti térségekben a hiányzó anyag kutatásához a szakértők egy sor műholdat irányítottak az 1ES 1553 jelű kvazár felé. A kvazárok hatalmas tömegű fekete lyukak a galaxisok közepén, amelyek kisugárzott energiamennyisége rendszertelenül fel-fellobban.



ParaHír Könyvajánló: Nemere István: EGYIPTOM TITKAI 

A könyv alcíme sokat elárul: „Piramisok, fáraók, idegenek". Elsősorban a piramisok keletkezésének rejtélyeit feszegeti a szerző, de szóba kerülnek az ókori ország és társadalom egyéb titkai is. Erénye, hogy már a huszonegyedik századi felfedezéseket is tárgyalja, sőt pellengérre állítja azt az egyiptomi tudóst, aki a világ tévéműsoraiban többször leszerepelt és sarlatánnak bizonyult.

 

Érdekelne a könyv? << KATT >>



Ez gyakorlatilag egy nagyon fényes világítótorony odakint az űrben"- mondta Shull.

A tudósok rengeteg információt gyűjthetnek abból, ahogyan egy kvazár kisugárzása áthalad az űrön. Munkája nyomán a kutatócsoport magasan ionizált oxigéngáz jeleit találta a kvazár és a Tejútrendszer között, amely elég nagy sűrűségű ahhoz, hogy - az egész univerzumra vonatkoztatva - a hagyományos anyag hiányzó 30 százalékát alkossa.

"Megtaláltuk a hiányzó barionokat"

- mondta Shull.

A szakember úgy vélte, hogy a galaxisok és kvazárok évmilliárdok alatt engedték ki ezt a gázt az űrbe. Shull szerint a kutatóknak felfedezésüket oly módon kell bizonyítaniuk, hogy további fényes kvazárok felé irányítják a műholdakat - olvasható az Eurekalert tudományos hírportálon.

Forrás: 
MTI