A Hold sötét oldalát fogja kutatni az új kínai műhold

A Föld és a Hold rejtett oldalának vizsgálására 2018-ban telepítendő robot kommunikációját biztosító műholdat bocsátott fel hétfőn Kína - közölte hétfőn a kínai űrkutatási hivatal.
A Hosszú Menetelés-4C típusú rakétát vasárnap este közép-európai idő szerint 23 óra 28 perckor bocsátották fel a délnyugat-kínai Hszicsang indítóállomásról a Csüecsiao nevű műholddal, amely jelenleg folytatja útját a világűrben - közölte a kínai Nemzeti Űrkutatási Hivatal.
Amikor a távirányítású robot a Holdra érkezik, a műhold olyan helyen tartózkodik majd, hogy biztosíthassa a kapcsolattartást a Földdel.Ez a rakétaindítás létfontosságú volt Kína számára annak érdekében, hogy az első ország legyen, amely képes lesz szondát küldeni a Hold rejtett felszínére és azt feltárni- mondta Csang Li-hua, a műholdprogram egyik vezetője a Hszinhua hírügynökség szerint.
A földi szakemberek a műhold segítségével ellenőrizhetik az ókori mitológiai holdistenről Csang'o-4 nevet kapott robotot.
A Hold rejtett arca az égitestnek a Földről nem látható féltekéje, 1959 óta készülnek róla felvételek, de eddig még nem tárták fel.A robotot 2018 végéig juttatják el a Déli-Pólus-Aitken-medencéhez.
Ez lesz a második távirányítású kínai jármű a Holdon. 2013-ban Kína már jutatott el holdjárót Jáde Nyúl néven az égitestre, amely ugyan többször is működésképtelen volt, de végül 31 hónapon át pásztázta a Hold felszínét, jóval tovább, mint a várt élettartama. 2015-ben egy újabb robotot (Csang'o-5) juttatnak fel a Holdra, hogy mintákat vegyen és juttassa el a Földre.
Kína eurómilliárdokat fektet a hadsereg által összehangolt űrprogramjába. Peking 2022-re szeretne emberek lakta űrállomást építeni a Holdra.
ParaHír Könyvajánló: Thomas Loose: Eadreon történetei
Álom volt, vagy valóság? Miért vagyunk olyan biztosak abban, hogy igazat állítunk amikor felébredünk és azt mondjuk, még szerencse, illetve sajnos csak álom volt az egész? Mindkét világ egyformán kézzelfoghatónak tűnik olykor-olykor nem? Lehetséges volna, hogy létezik egy hely, egy világ, melyet saját magunk formálhatunk kedvünk és fantáziánk szerint? Létezik.
Ebbe a varázslatos világba kalauzollak el kedves olvasó, ki most ezt a kötetet a kezedben tartod. Természetesen csak akkor, ha megengeded.
Érdekelne a könyv? << KATT >>