Újabb hihetetlen képek naprendszerünk legnagyobb bolygójáról

Kategória: 

Egyszerűen lehetetlen betelni a Jupiterről készült fotókkal, amelyekből megannyi elképesztő felvétel született már, hála a 2011-ben útnak indított, majd ötévnyi utazás után bolygó körüli pályára állt űrszondának.

A NASA által fellőtt Juno legutóbb a planéta viharfelhőit örökítette meg, ám a látottak sokkal inkább tűntek erőteljes, kaotikus festménynek, mintsem valódi időjárási jelenségnek. Nemrég pedig újabb hihetetlennek tűnő képanyaggal jelentkezett a szonda, igaz, most "csak" egyetlen fotóval, de ez még a korábbiakat is jócskán felülmúlni látszik.

A február 7-én rögzített képen ugyanis egyszerre vehető szemügyre a Jupiter egyik oldalán már javában tartó napnyugta és ahogy a sötétség lassan ráereszkedik bolygó ezen féltekére, miközben a másik részen minden előbújik – vagyis a kezdődő napfelkeltét is sikerült lekapni.

A NASA leírása szerint a képet a bolygó déli sarkához közel eső részen, a 84.9 szélességi foknál rögzítette a Juno, amikor tizenegyedik alkalommal került közelebb a planétához. Ekkor nagyjából 75 ezer mérföldnyire, átszámítva pedig mintegy 120 ezer kilométerre volt a bolygó felhőitől.



ParaHír Könyvajánló: John Scalzi: Árnyékszövetség

A Gyarmati Szövetség fennállása legkeményebb időszakát éli: a Földdel megromlott a viszonya, mivel lakói elárulva érzik magukat, a Konklávéval pedig a hivatalosan és a háttérben ápolt kapcsolatai szövevényesek és átláthatatlanok. Ráadásul az univerzum egy ismeretlen pontjában felütötte a fejét egy összeesküvés, amely nem csak a megdöntésüket tűzte ki céljául, hanem valami sokkal borzasztóbbat is. Ennél nagyobb veszéllyel még soha nem néztünk szembe: Harry Wilson hadnagynak és ismert társainak fondorlatos stratégiával kell felszámolniuk ezt az árnyékszövetséget, és rendezni diplomáciai kapcsolatukat minden irányba, hogy tovább élhessünk remélhetőleg már a hibáinkból tanulva. 

Érdekelne a könyv? << KATT >>



A fotó bizonyos szempontból persze "csalóka", hiszen nem egyetlen képből született: a Junóra szerelt kis kameraegységet, a JunoCamot úgy állították be a szakemberek, hogy egy portréfotóshoz hasonlóan rögzítse a látottakat, különböző expozíciókban. Az így készült képanyagokból és a vonatkozó adatokból aztán egyetlen, jól áttekinthető fotót hoztak létre, hogy a nappal és az éjszaka találkozása is jól kivehető legyen.

Forrás: 
HVG