Marsi mintákat szállítana a Földre a NASA és az ESA

Az IFLScience szerint a két űrügynökség három lépésben valósítaná meg a missziót. Az első szerkezet egy marsjáró lenne, amely a mintagyűjtést végezné. Egy második eszköz felvenné az első által elraktározott kőzeteket, és átszállítaná azokat egy felszállóegységhez. Utóbbi szerkezet aztán Mars-körüli pályára állna, ahol egy újabb űreszköz átvenné a mintákat, hogy a Földre szállítsa a rakományt.
A küldetéssorozat első fázisához szükséges marsjárók már a következő évtized elején a vörös bolygón lehetnek. A NASA által finanszírozott, 2020-ban induló Mars 2020 képes lesz begyűjteni és kis konténerekben megőrizni a marsi mintákat. Az ESA ExoMars missziójának második, 2018-ban induló eszköze pedig 2 méteres mélységbe fúrhat majd le a vörös bolygó talajában.
ParaHír Könyvajánló: John Scalzi: Árnyékszövetség
A Gyarmati Szövetség fennállása legkeményebb időszakát éli: a Földdel megromlott a viszonya, mivel lakói elárulva érzik magukat, a Konklávéval pedig a hivatalosan és a háttérben ápolt kapcsolatai szövevényesek és átláthatatlanok. Ráadásul az univerzum egy ismeretlen pontjában felütötte a fejét egy összeesküvés, amely nem csak a megdöntésüket tűzte ki céljául, hanem valami sokkal borzasztóbbat is. Ennél nagyobb veszéllyel még soha nem néztünk szembe: Harry Wilson hadnagynak és ismert társainak fondorlatos stratégiával kell felszámolniuk ezt az árnyékszövetséget, és rendezni diplomáciai kapcsolatukat minden irányba, hogy tovább élhessünk remélhetőleg már a hibáinkból tanulva.
Érdekelne a könyv? << KATT >>
David Parker, az ESA munkatársa szerint az ősi, gondosan kiválasztott marsi minták földi vizsgálata kivételes lehetőség.
A Mars történetének rekonstrukciója és a múltjával kapcsolatos kérdések megválaszolása csak két kutatási terület, melyek jelentősen fejlődhetnek egy ilyen misszióval
– nyilatkozta a szakértő.
Bár az ESA és a NASA megtette az első lépést a közös missziósorozat létrehozása felé, nem kötöttek kizárólagos partneri megállapodást. A két űrhivatal további űrszervezetekkel és magáncégekkel is folytatni fogja a közös munkát. Parker szerint a küldetés megvalósításhoz nemzetközi, a magánvállalatokat is magába foglaló összefogásra lesz szükség.
Az ESA és a NASA egyelőre nem tűzte ki a missziók megkezdésének tervezett idejét, ugyanakkor nem lehetetlen, hogy a marsi minták gyűjtése már a közeljövőben megindulhat.