Turistáknak szervezne űrsétákat egy orosz cég

Eddig mindössze hét ember akadt, aki hajlandó volt azért fizetni, hogy turistaként az űrbe vigyék. Az utolsó ilyen személy a kanadai vállalkozó Guy Laliberté volt, aki 2009 őszén járt a Szojuz TMA-16 fedélzetén. Most úgy tűnik, hogy Oroszország fellendítené az űrturizmust – számol be az IFLScience. Az Energija nevű cég ugyanis azt tervezi, hogy 2019-től a szokásos 10 napos űrutak mellé űrsétákat is biztosítani fog.
Egy-egy űrtúra 100 millió amerikai dollárba (mintegy 24 milliárd forintba) kerül majd. Vlagyimir Szolntszev, a vállalat vezetője szerint a piackutatások azt igazolják, hogy a gazdagok készen állnak arra, hogy fizessenek egy ilyen kalandért.
A különböző orosz űrszervezetek az utóbbi időben egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az űrturizmus iránt. Az Energija például tavaly bejelentette, hogy 2022-től utazásokat fog szervezni a Holdhoz, 2050-re pedig egy saját bázist is kialakít az égitesten.
A Roszkoszmosz 2020-ra tervez egy rövid turistautat a Holdhoz – egy-egy jegy 120 millió dollárba, azaz mintegy 30 milliárd forintba fog kerülni. Nem csoda, hogy az űrügynökség nyitni akar az újabb bevételi források felé, hiszen a jelek alapján komoly anyagi problémákkal küzd.
Szolntszev arról is beszélt, hogy az Energija 2019-ben egy új tudományos és energetikai modult is telepíthet az űrállomásra. A NEM-2-höz két mosdó és kifejezetten kényelmes kabinok tartoznak majd. A modulban a tervek szerint hat ember fog elférni.
Alapvetően kényelmes lesz, amennyire az űrben ez lehetséges
– mondta Szolntszev.
A fentieken kívül meglehetősen keveset tudni a NEM-2-ről. Mivel újabb hat emberrel megduplázódna a Nemzetközi Űrállomás csapatának létszáma, valószínűleg további átalakításokra is szükség lenne az állomáson. Egyelőre azt sem tudni, hogy elkezdődött-e már egyáltalán a modul építése.