Az OSIRIS-Rex sikeresen katapultált a veszedelmes aszteroida felé

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) OSIRIS-REx, aszteroidakutató űrszondája péntek délután megközelítette a Földet, és sikeresen kihasználta a bolygó gravitációját arra, hogy a Bennu kisbolygó felé vezető pályára "katapultálja" magát - közölte a NASA.
Közel négyezer kilométer másodpercenkénti sebességre gyorsult fel
A 2016 szeptemberében útjára indított űrszonda az Antarktisz térségében, a chilei Horn-foktól délre, 17 247 kilométer magasságban került legközelebb a Földhöz, aminek eredményeként sebessége másodpercenként 3778 kilométerre változott.
Az OSIRIS-Rex űrszonda megközelíti a Bennu kisbolygót (művészi illusztráció)
Forrás: NASA
"Teljesen kihasználtuk a földközeli elrepülés emelőhatását arra, hogy jelentősen megváltoztassuk az OSIRIS-REx pályáját, különösen a pálya dőlésszögét" - közölte Rich Burns, a program irányítója a NASA Goddard Űrközpontjában.
A Bennu a nyolc potenciálisan legveszélyesebb földközeli aszteroida közé tartozik
Forrás: NASA
Az OSIRIS-REx egy hét éven át tartó programot teljesít, és a tervek szerint 2018 augusztusában érkezik a Bennu közelébe, ahol két éven át felvételeket készít a kisbolygó felszínéről, és feltérképezi az aszteroidát, hogy a szakemberek jobban megértsék annak kémiai és ásványi összetételét, valamint kiválasztja azt a helyszínt, ahol mintát fog venni.
Mintát fog venni a földsúroló kisbolygó felszínéről
A napenergiával működő űreszköz 2020 júliusában fogja három másodpercre megközelíteni az aszteroida felszínét, és egy robotkar segítségével megpróbál legalább 60 gramm kőzettörmeléket begyűjteni.
A Bennu optikai és rádióteleszkópok megfigyelései alapján összeállított képe
Forrás: University of Arizona
Az űrszonda 2021 márciusában hagyja el a Bennu térségét, hogy 2023 szeptemberében a kőzetmintákat szállító kapszulája hatmilliárd kilométeres űrutazás után visszatérjen a Földre.
Sokan tartanak a Bennu becsapódásától, amelynek regionálisan katasztrofális, és globálisan is súlyos kihatásai lennének
Forrás: Sott.net
Az amerikai űrkutatási hivatal szerint a Bennu kőzeteinek elemzése hozzásegítheti a tudósokat ahhoz, hogy jobban megértésék a Naprendszer több mint 4,5 milliárd évvel ezelőtti kialakulását.
Az aszteroida méretét szemléltető infógrafika
Forrás: Space.com
A kutatók a kisbolygó pontos útvonalát is szeretnék meghatározni, hogy választ kapjanak arra a fontos kérdésre, mekkora az esélye annak, hogy a kisbolygó 2182-ben a Föld közelében haladva összeütközik bolygónkkal.
Jelenleg ez a legveszélyesebb aszteroida
Az 550 méter átmérőjű aszteroida minden hatodik évben elhalad a Föld mellett, mivel a bolygónkhoz hasonló távolságban kering a Nap körül.
Egy az ezerhez annak az esélye, hogy a Bennu a jövő században ütközni fog a Földdel
Forrás: Pinterest
A 101955 Bennu földközeli kisbolygót a LINEAR-program részeként 1999. szeptember 11-én fedezték fel. Jelenlegi ismereteink szerint valamennyi földközeli, vagy úgynevezett földsúroló aszteroida közül a Bennu potenciálisan a legveszélyesebb.
Fantáziakép a Bennu becsapódásáról
Forrás: The Inquisitr
Keringési ideje 14 hónap, és a pályaelemzések azt mutatják, hogy a Bennu 2182-es földközelsége idején 1:1000 eséllyel csapódhat be szülőbolygónkba.