Sokkal több galaxis létezhet, mint eddig hittük

Kategória: 

Tízszer több galaxis létezhet, mint korábban hitték, derült ki a Hubble űrteleszkóp adataiból.

Az 1990-es évek közepén szintén a Hubble adataira támaszkodtak a szakemberek, amikor megállapították, hogy a világegyetem nagyjából 200 milliárd csillagvárosnak adhat otthont. Most kiderült, hogy ez a szám jóval nagyobb a valóságban, mert akár több mint 2 billió galaxis lehet az univerzumban – olvasható aCNN weboldalán. 

Forrás:NASA

A galaxisok többségét a mai teleszkópokkal még nem láthatjuk

"Réges-régen rengeteg galaxis zsúfolódott össze. Sok közülük apró és halovány volt, ezeket nagyobb galaxisok olvasztották magukba, így a csillagvárosok száma lecsökkent" – mondta az új eredményeket közlő kutatócsoport vezetője, Christopher Conselice, a Nottinghami Egyetem munkatársa. Publikációjuk a The Astrophysical Journal című csillagászati folyóiratban jelent meg.

A tudósok a Hubble régi képeit vetették össze az újakkal, majd új matematikai modellek segítségével próbálták megbecsülni a galaxisok valós számát. Így jött ki a 2 billiós szám.

Conselice szerint a csillagvárosok több mint 90 százalékát azért nem láthatjuk, mert túlságosan messze vannak, és túl haloványak, ezért a jelenleg rendelkezésre álló teleszkópjaink nem veszik észre őket. A helyzeten várhatóan a James Webb űrtávcső fog változtatni. A kutatóeszköz indításának tervezett dátuma 2018 októbere.

Forrás: 
ORIGO