Rejtélyes jelenség lőrinci felett különös zajjal és fényjelenséggel

Kategória: 

Nappali világosságba borult az éjféli égbolt Lőrinciben, és különös zaj verte fel az éjszaka csendjét néhány napja. Majd sötétbe borult minden, és felvijjogtak a riasztók. Kialudtak a fények a máskor mindig kivilágított lőrinci erőműben is. Ilyen még sosem történt – mondták az itteni nyaralók tulajdonosai.

Szem- és fültanúk egybehangzóan azt mondták, rémisztő volt a jelenség. Szántó-Holló György (37) horgásztanyáján fejezte be a pakolászást egy éjszakába nyúlt kertészkedés után, amikor egyszer csak arra lett figyelmes, hogy világítani kezd az égbolt kelet felől.

Olyan volt az egész, mint valami X-akták-epizód – mondta György, aki horgásztelkéről figyelte meg a különleges jelenséget.

Az áram nála is elment

/Fotó: Weber Zsolt

– Nem olyan volt, mint a villámlás, hanem vagy 2-3 másodpercig folyamatosan ragyogott. Majd meghallottam azt a zajt, zúgást. Mint amikor felszálláskor felpörög a repülő hajtóműve. Aztán egyszerre csönd lett és sötét. Kialudt a tó túlpartján az erőmű világítása is. Olyan volt, mint egy X-akták-epizód – számolt be György.

László Roland a szobájából hallotta a különös morajlást azt áramszünet előtt.

Roland szerint körülbelül 5 másodpercig tartott a morajlás, ami nem hasonlított az égzengéshez, inkább egy repülő hangjához. Ezután minden sötétbe borult

Fotó: Weber Zsolt

– Nem tartott tovább 5 másodpercnél, aztán minden kialudt otthon – emlékezett vissza.

Ő és mások is állítják, Lőrinciben szinte sosincs áramkimaradás.

– Bármi is áll a háttérben, azért biztosan nem az időjárás volt a felelős – mondta Pártai Lucia, az eumet.hu meteorológusa. A szemtanúk szerint nem villámláshoz hasonlított az éjféli ragyogás, és az azt követő zaj sem hasonlított égdörgésre. – Hatvan térségében hétfő éjfélkor biztosan nem lehetett vihar – fűzte hozzá Pártai.

Szakács Attila éppen a tévét nézte, amikor beütött a krach, pontosabban elment az áram. Aznap éjjel már nem is próbálta kideríteni, mi okozta ezt

Fotó: Weber Zsolt

A Mátravidéki Erőműtől megtudtuk, hogy üzemzavar volt hétfő éjjel.

– Távvezetéki meghibásodás okozott 20 perces áramszünetet – ismerte el Módos Géza, a lőrinci erőművet is működtető MVM GTER vezérigazgatója. Azt nem tudják, mi okozhatta a rendkívüli helyzetet, és nem tudtak felvilágosítást adni a fények és a zaj eredetéről sem.

A térség áramellátását végző Elmű-Émász kommunikációs igazgatója, Boross Norbert csak annyit közölt, hogy a térségben hétfő éjjel a 120 kV-os hálózaton üzemzavar történt, ez okozta az áramkimaradást, amely 6 percig tartott.

Papp Veronika szerint nagyon ritka, hogy Lőrinciben elmenjen az áram, a titokzatos esemény utáni napon azonban többször is előfordult kimaradás

Fotó: Weber Zsolt

Heves megye az új Bermuda-háromszög?

A környéken nemrég egy másik misztikus esemény borzolta a kedélyeket. Egy szemtanú lezuhanni látott egy lángoló repülőgépet, de azt végül sosem találták meg. A katasztrófavédelem egy teljes napon át helikopterről átkutatott mindent, végül feladták a keresést.

Forrás: 
Blikk