A TASZSZ jelenti: Ufók a Szovjetunió felett

Kategória: 

A legnagyobb szovjet ufókutató akcióról jelentetett meg cikket az orosz The Moscow Times. Egy petrozavodszki észlelés nyomán döntött úgy Moszkva, hogy a védelmi minisztérium és a tudományos világ bevonásával kezd vizsgálatot.

 

1977. szeptember 20-a, hajnali 4 óra 5 perc. Az észak-nyugat oroszországi Petrozavodszk egén egészen furcsa dolgok történtek. Egy csoport dokkmunkás, akik hajnalban keltek, arról számolt be, hogy az Onega tó felől

egy fényes tárgy közeledett a város felé, majd lassítani kezdett. Végül megállt és a munkások szerint lebegés közben több apró fénycsóvát bocsájtott ki magából.

A munkások először atomtámadásra gyanakodtak, hiszen javában dúlt a hidegháború. A tárgy azonban nem robbant fel. 12 perc elteltével félkörformát vett föl, majd szép lassan eltávolodott a tó fölé, aztán emelkedni kezdett és eltűnt.

A petrozavodszki ufójelenség (Forrás: wikipedia.org)

 

A petrozavodszki ufó nem az egyetlen jelentés a Szovjetunió területéről, de kevés olyan objektumot regisztráltak, amelyet ennyi ember hitelesített.

Rendőrök, dokkmunkások, egy mentős, sőt még a TASZSZ hírügynökség riportere is látta a fényes tárgyat. A riporter három nappal később cikket jelentett meg a rejtélyes repülő tárgyról „Furcsa természeti jelenség Karélia fölött” címmel.

 

A jelenséget követően a helyi hatóságok megijedtek, arra gyanakodva, hogy Moszkva valami új fegyvert tesztelhetett. De Moszkva sem tudott többet a jelenségről. Még a Tudományos Akadémiát is megkeresték, hogy keressenek magyarázatot a jelenségre. Az Akadémia sem tudott kielégítő választ adni, sőt az volt a sztori vége, hogy hivatalosan elismerték: az ufó egy valóságos jelenség volt, ami további vizsgálatot igényel – idézte a szovjet-éra ufóaktáit az orosz The Moscow Times hírportál.

A petrozavodszki ufó megjelenését követően

 

a Kreml precedens nélküli tanácskozást hívott össze katonai- és tudományos szakértők részvételével. Moszkvában egyetértettek abban, hogy az ufójelenség komolyabb ügy volt annál, hogy figyelmen kívül hagyják, 

 

éppen ezért állami vizsgálatot indítottak a kérdésben. 1978-ban indult meg a titkos vizsgálat, a védelmi minisztérium és a Tudomány Akadémia vitte az ügyet, egészen a Szovjetunió összeomlásáig.

„A Hálózat”

A titkos nyomozást kormányzati körökben csak „a Hálózat” néven emlegették, ez volt a Szovjetunió történetének legnagyobb, hivatalos ufóvizsgálata. Nem csak a petrozavodszki jelenséggel, hanem az összes észleléssel foglalkozniuk kellett: az információk összegyűjtésén túl tudományos magyarázatot kellett találniuk rájuk.

ű

(Forrás: thinkaboutitdocs.com)

 

A nyomozást és a húsz szervezetből összeállított csapatot egy fiatal asztrofizikus, Juli Platov vezette. A most nyolcvanas éveiben járó tudós a The Moscow Timesnak elmondta: a projekt kezdetben szigorúan titkos volt.

„Nem tudtuk az elején, mit találhatunk. Földönkívülieket vagy katonai eszközöket” – indokolta Platov, akinek az is feladata volt, hogy összefogja a különböző területeken kutató alkalmazottakat.

A Hálózat két forrásból gyűjtötte az információkat. Egyrészt a Tudomány Akadémiától kapták a bejelentett észleléseket, másrészt a hadseregtől, amely összegyűjtötte a katonák tapasztalatait, akiknek kötelességük volt jelenteni minden furcsa objektumot.

Működése során a Hálózat legalább háromezer ufóészlelést gyűjtött össze. 

Kezdetben Platov sok információt kapott egy független ufókutatótól, Felix Zigeltől is, aki szenvedélyesen gyűjtötte az észleléseket éveken keresztül. Ezeknek nagy része ugyanakkor nem volt független hiteles forrásból megerősítve, és Platovéknak sok fejfájást okozott, amikor lyukra futottak több ilyen észlelés helyszíni kivizsgálásánál. Amikor pedig Zigel megelégelte, hogy a Hálózat nem igazán érdeklődik az általa vizionált zöld emberkék után, abbahagyta az együttműködést Platovékkal. 

Felix Zigel (Forrás: livejournal.com)

 

1990-ben végül a Hálózat meghozta végső következtetéseit.

A 13 éves nyomozás végeredménye az volt, hogy nem találtak mindent kétséget kizáró bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy földönkívüliek látogatták volna meg a földet. 

Ugyanakkor az 1978 és 1990 között megvizsgált háromezer észlelésből háromszáz esetben arra a következtetésre jutottak, hogy hitelt érdemlő anomáliára került sor. A fennmaradó esetekben emberi tevékenységhez kötötték az észleléseket: űrkutatási tevékenységhez, vagy meteorológiai léggömbökhöz. A petrozavodszki eset az anomáliák közé került be.

Oberg és a petrozavodszki ufó

Ahogy elterjedt a híre a petrozavodszki ufónak a nyugati sajtóban is, az észlelésre felfigyelt James Oberg, a NASA fiatal mérnöke, a houstoni Johnson Űrközpontból. Tekintettel arra, hogy nagy figyelemmel kísérte az orosz űrtevékenységet is, úgy gondolta, hogy sejti, mi állhat a jelenség hátterében. Miután felhívta a NASA műholdkövető központját, hogy a szovjetek lőttek-e fel bármit a szigorúan titkos, pleszetszki kozmodromról, érdekes választ kapott.

Szeptember 20-án, hajnali 3 óra 58 perckor, néhány perccel az ufóészlelés előtt, a szovjetek fellőttek valamit a világűrbe. Oberg ezzel a módszerrel később több más észlelésre is talált magyarázatot.

 

James Oberg (Forrás: klabs.org)

 

Egy közel ötven évvel ezelőtti híres észlelésre ugyanakkor továbbra is keresik a magyarázatot. 1967. július 17-én este a Szovjetunió számos pontjáról, Ukrajnától a Kaukázusig jelentettek egy furcsa alakú tárgyat, amely egy fénycsóvával hasított át az égbolton. Hasonló bejelentésekre került sor szeptemberben és októberben is, egészen 1968 tavaszáig. Oberg viszont erre is talált állítása szerint egy magyarázatot. Szerinte ez egy titkos szovjet fegyver tesztje volt. Az eszköz Oberg szerint egy szovjet rakéta volt, ami Föld körüli pályán keringve várakozott a parancsra és a célpont koordinátáira. Oberg szerint ez a fegyver az atmoszférába történő visszatérésekor vehette föl azt a furcsa alakot, amire az emberek felfigyeltek.

A szovjetek később elismerték ugyan, hogy volt ilyen fegyverük, de arról soha nem számoltak be, hogy nézhetett ki a szerkezet, ami akkoriban egyedülálló módon képes volt visszatérni és manőverezni az atmoszférában.

Oberg akkori feltételezéseit végül tavaly a SpaceX Falcon 9 tesztje igazolta. A Falcon 9 az űrből visszatérve hasonló jelenséget produkált, mint amit a szovjetek a hatvanas évek végén jelentettek. „A legviccesebb az volt, amikor rájöttem, hogy az amerikai titkosszolgálat nem azért vizsgálja a szovjet ufóaktákat, mert azok egy másik bolygóról érkeztek, hanem pont fordítva” – fogalmazott Oberg.

 

 

 

Forrás: 
atv.hu
The Moscow Times