FBI: Roswell igaz

Kategória: 

At FBI nem rég titkosítás alól feloldott dokumentumokat tett közé a saját honlapján.
Ebból az egyik a Roswelli incidenssel foglalkozik és azt állítja, megtörtént.

A "repülő csészealjak" nevű dokumentum egy Guy Hottel nevű titkosügynök jelentése, melyben az eset után három évvel később számol be részletesen az eseményekről a Szövetségi Nyomozóhivatal akkori igazgatójának. Igy 64 évvel a világ leghíresebb UFO észlelése után vált bizonyossá, hogy igazak a szemtanúk beszámolói az esetről.

A jelentésből kiderül, hogy az FBI azt állítja, hogy 1947 július 8.án három idegen repülőszerkezet szenvedett baleset az Új Mexikói Roswell városa mellett.

"A légierő a vizsgálat során megállapította, hogy három úgynevezett repülő csészealjat talátak Új-mexikóban. Mindegyik kőr alakú volt 15m átmérővel középen kiemelkedő résszel. Minden csészealjban 3-3 kb. 90 cm-es emberi alakot találtak, akik finom fémes szövésű ruhát viseltek hasonlóan a vadász vagy tesztpilóták öltözékéhez. A jelentés szerint a katasztófát az okozhatta, hogy a közelben lévő roswellei katonai támaszpont nagy teljesítményű radarjai megzavarhatták a járművek navigációját és ezért zuhantak le a támaszpont melletti farmon. Erről egyéb vizsgálatot azonban nem kértek az FBI-nál"

Ez olvasható a 1950. március 22.-ére dátumozott FBI jelentésben.



A másik nyilvánosággra hozott 1947. 08. 07.-én keltezett eddig titkosított dokumentum az alábbiakat állítja:

"Telefonon jelentették a légierő főhadiszállására hogy láttak egy repülő korongot Roswell közelében, amit egy nagy magasságú meteorológiai léggömbhöz hasonlítottak. Majd egy különgéppel elszállították a Wright légitámaszpontra további vizsgálatra. A nemzeti műsorszolgáltató társaság és mások gróbálták kideríteni, hogy hol vannak most a korong alakú tárgyak és szerzzék meg a Cincinati hivatal vizsgálati eredményeit. További vizsgálatot nem folytattak."

Kedves olvasóink, az FBI azt állítja a Roswelli incidens igaz.

A közzé tevő FBI oldal itt található: http://vault.fbi.gov/hottel_guy/Guy%20Hottel%20Part%201%20of%201/view
Illetve az FBI álltal közzé tett iratot PDF formátumban innen letöltheti:

http://www.parahir.hu/sites/default/files/hottel_guy_part01.pdf
http://vault.fbi.gov/hottel_guy/Guy%20Hottel%20Part%201%20of%201/at_down...

Forrás: 
FBI
Fordítás: microvideo.hu
Csatolmany: